Lokomotív 42 (másodszor)
Rutinszerûen érkezem kerékpárral a rajtba egy órás tekerés után. Megszabadulok a sapkától, kesztyûtõl, pulóvertõl és a hosszú nadrágtól, úgy indulok a 42 km-es távnak 9 óra 25-kor (papíron szigorúan 9 órakor). Egyik zsebemben két csoki, a másikban a telefonom, meg némi készpénz (szigorúan papír, csak semmi nehezék), a kezemben az itiner. Futni fogsz? Dehogy. Dehogynem. Amíg bírok (öreganyám is addig csinálja, amíg bírja, nem nagy kunszt). Az idõ csodás, jól érzem magam, a lábam se kezd el rögtön fájni. Két óra sem kell, hogy a Csurgóhoz érjek. Éppen itt futott a mezõny eleje (nagyon annak nézett ki, nem úgy haladtak, mint én) 9 óra elõtt, amikor biciklivel erre jártam. Nagy tömeg fiatal ült a forrásnál, jó volt látni a sok túrázót. Én már lankadóban voltam, de sikerült újabb két óra alatt felérni a Csóványosra. A Foltán keresztnél céges kirándulók, feljebb még további csapatok jönnek szembe. Ilyen idõben bûn otthon üldögélni. A kilátónál a pályacsúcstartó pecsétel, egy kukkantásnyira felugrok szétnézni, a nyugati völgyhálózat (ismét) lenyûgöz. Bedobom az egyik csokit. Lefelé egy óvatlan pillanatban kimegy a bal bokám, nem bírok rálépni, nyögdécselve haladok egy darabig, kutyaharapást szõrével, futni kezdek, pár perc és már nem is fáj. Kicsit hûvösebbre fordul az idõ, de nem bánom, hogy nincs mit felvennem. Hideg-hegyen végre iszom egy kis vizet. Utoljára az Irma-forrás csillapította szomjamat, valójában akkor még szomjas sem voltam. Jön a rettegett lejtõ, haladtam itt már gyorsabban is, ki is készült tõle a lábam. Most is szúr már a jobb térdem, de három-négy guggolás után elmúlik, igaz háromszor-négyszer meg kell ismételni, míg leérek, aztán késõbb is. Akármilyen rettegett, az árok fölötti ugrálás az egyik nagy kedvencem. Kisinócon nagyon jól jön a víz, de elég a fél liter, ne lötyögjön a hasamban, majd Királyréten megejtem az újabb felest, ott aztán felélem a második csokimat. Végre egy kis emelkedõ. Sikerül elnéznem a pirost, ahogy letérek a bicikliútról nem tartok balra, pedig végig szorongatom az itinert, de az emlékezetemre hagyatkozom, az meg megcsal. Utána egy kis elmélkedésre is jut idõ. Csak egy jó út van. Tévút rengeteg. A végén legalább olyan jól érzem magam, mint induláskor, a patakvölgy, vagy a piros jelzés teszi? Könnyeden futva érek be tartva a hatos átlagot. Két tányér paradicsomleves után indulok haza. A tekerés a legjobb masszázs, belülrõl frissíti a térdeimet. Hatkor már otthon vagyok és folytatom az ebédet, vacsorát. Kiváló nap volt, hála érte! |
