Túrabeszámolók


Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130/70/40

DJ_RushBoyTúra éve: 20152015.08.03 13:16:48

Rockenbauer Pál Emléktúra 130


Világoszöld, sötétzöld, sárga, kékeszöld, piros, narancssárga, bordó.

Õk már az enyéim. Vajon mi vár engem a nyolcadik Rockenbauer túrán? Melyik színért kell egy újabbat küzdeni? Direkt nem szoktam megkérdezni melyik szín következik, hadd érjen a célban a meglepetés.


Péntek délután van. Kelenföldön állok 8 óra munkával a hátam mögött. 4 és fél óra vonatozás vár rám. Hamarosan szembe nézek a valósággal. Csalódás.. Akkor vonatozok egyedül. Zamárdiig akkora tömeg volt hogy kint ültem az elõtérbe a hálózsákomon a sok infantilis ember mellett. Lassan az egész mindenségtõl elmegy a kedvem. Zamárdi után helyet foglalok, és végre tudok a természetre is figyelni egy kicsit, és elmerengeni.

Nagykanizsa, végállomás, kiabálja be a kalauz a fülkébe. Neki egy mûszak vége, nekem egy kihívás kezdete. Gyorsan összecihelõdök, és nyakamba veszem a várost. Legalább 4 éve nem gyalogoltam a vasúttól a szállásig, így megpróbáltam minden gondolatomat összeszedni, és szerencsére gond nélkül megérkezek a szállásra kerek 9 órakor. Ugyanaz a felállás mint mindig. Helyet keresek, és igyekszem azt megtalálni ahol a legkevesebben vannak, és a saját gondolataimban lenni. Sikerül, végül 10 óra elõtt kicsivel nyugovóra térek.


Az órám kegyelmet nem ismerõ módon 5 órakor felébreszt. Fáradt vagyok, aludnék még. Újabb nap, újabb kihívás.. Összeszedem magam, és nem sokkal indulás elõtt kinézek. Sok ismeretlen, kevés ismerõs.

6 órakor útnak indulok. Bálint, és egy másik Dani társaságában kezdjük el a hosszú menetelést. Beszélgetünk a külföldi túrákról, és jó 3 km után veszem csak észre, hogy a K+-bõl már Z- lett. Végül jó 4 km után elköszönök, és kocogó tempóba váltok. A saját gondolataimban vagyok, ütemesen figyelem ahogy az egyik lábam a másik elé kerül. Megelõz Dobi Zsigmond. Magamban kacagok, biztos siet Zsigárdra a Zsiga smile hangulatjel Végül én is elérek oda. Régebben X-eltem, most idõt írok. Hátha valami emberes idõt tudok menni, és majd otthon kalkulálgatni az átlagokat. Tovább csörtetek. Monoton hosszú egyenes. Most nem fáj, holnap már szenvedés lesz, tudom.

Homokkomárom. Idén nyitva van az élelmiszerbolt, be is ugrok gyorsan kicsit feltölteni a raktárt.

Gyönyörû székelykapu csodás szobrokkal, kegytemplom, "magába forduló Krisztus szobor", majd egy tábla, ami mutatja hogy Valkonya 9 km. Köszönöm, én ezt a táblát már visszafele szeretném látni. Felérek a K-S- elágazásba, és írok a bólyánál egy idõt. Gyors.. Pedig a terep adja magát. Imádom a szedret! Idén még nem nagyon érik. Búslakodva haladok tovább.

A S- jelzés sokáig elkísér engem. Oltárc, vadászház, 24 km. Elsõ emberes pont. Szívélyesen fogadnak, és még két almát is vehetek. Megköszönöm a kedvességet, és tovarobogok az egyre melegebb idõjárásban. Börzöncei szõlõhegy.. A kis présházak évrõl-évre lelakottabb oldalukat mutatják. Ilyenkor keserûen kérdezem, hogy "miért?". Annyi lehetõséget ki lehetne hozni egy ilyen kis házikóból. Ezen elmerengve majdnem benézek egy elágazást, de a harangláb emlékeztet még jelzés nélkül is. Közeledek Hahótra. Most a S- jelzés visz le a Z- helyett. Egy nyitottabb résznél csak rutinból tudom a kanyart, máskülönben biztos egyenesen mentem volna tovább. Favágók üdvözölnek. 4. vagyok. Megköszönöm, de ez nem verseny. Azaz verseny.. Magammal. Lekoccanok Hahótra, "hahóó"! Kereken 11:00-kor, 5 óra alatt értem le. Ez jó gyors, de nincs gond egyelõre. Idén nem húznak be 500 ft-ra fél liter üdítõért. Most csak 300. Sózom a paradicsomot, eszem a vajas kenyeret. Nem esik jól. Miért? Negyed óra után tovább is állok, és immár kánikulában váltok át a S-ról Z-re. Erõltetem a kocogást, nem gondolva bele hogy pár nap múlva ismét egy extrém túrasorozat vár rám. Söjtörnél be a krimóba, és máris kisegítem magam két jéghideg üdítõvel. Most jön a katlan. Söjtör-Pusztaederics szakasz. Megszenvedem a fölfelét, pedig direkt nem sietek. A gyomrom nem jól van. Minden egyes Rokin probléma van vele. Ha sietek, ha nem.. Felszenvedem magam a dombtetõre, majd óvatos kocogással érek a faluba. Még az oda-vissza szakasz elõtt közvetlen, a Z-n egy jókora vaddisznócsorda hoz vissza a való életbe. Rohannak a kicsik balra kis vinnyogással, majd egy nagyobb hangra odalesek. Ott áll oldalt szemben velem a nagy. Nem szemezek vele, inkább a másik irányba fordulok. Végül a randi sikertelen lett nagy örömömre. Rádiháza elõtt közvetlen jön szembe Zsigmond, jól halad, majd jövök. Ekkor még nem tudtam hogy a "majd" az rengeteg órával késõbbet jelent.

Leérek a faluba, 14 óra 17-re, 8 óra 17 perc alatt. Itt is egybõl a sós paradicsomra kattanok rá. Sanyarú sors, de a kenyérre már ránézni is alig tudok, olyan rossz lett a gyomrom. Éreztem hogy itt megborulás lesz elõbb-utóbb. Elõtte azért még tetemes mennyiséget otthagyok az üdítõkért meg egy-két csokiért. Persze még azok sem mentek le..

Nem is idõzök tovább, elindulok. Az oda-visszán találkozok Kovács Zolival, aki Rádiházán végül kiszállt. Pont a legvégénél jönnek Bálinték. Nagyon ügyesek, jókedvûen, vidáman. Irigylem õket.. Kiérek Szentpéterfölde elõtt az aszfaltra. Kicsit próbálok kocogni, de a lábam nem engedelmeskedik, a jobb térdem beszúr folyamatosan. Még pár éve estem egy nagyot rá az egyik Tortúrán. Késõbb elmúlt, de néha elõjön újra.. Belõlem már soha nem lesz futó frown hangulatjel

Innentõl szinte már semmit sem tudtam futni, ráadásul a problémák csak jöttek, és jöttek akaratomtól függetlenül. Borzalmas érzés az is, amikor a fülem folyamatosan bedugul, és nem tudok ellene mit csinálni. Aztán kidugul,és pár mp. után megint be.. Ilyen is volt már egyszer-kétszer, de tippem sincs mitõl lehet. Napszúrást nem kaptam szerintem, mert sapka volt rajtam. Lehet a nem evéstõl, vagy hogy a gyomrom teljesen kiürült? Késõbb a sok gyaloglástól teljesen görcsközeli állapotba került mind a vádlim, mind a combom. Mikor nincs nálam magnézium? Hát pont most.. Lassan már a gyaloglás is szenvedéssé vélt Bázakerettye elõtt. Az utolsó erõimet mozgósítva beküzdöm magam az ellenõrzõpontra. Így is pedig már 18:17-re ott voltam.. Viszont itt egybõl lefekszem a padra, és ideiglenes pihenõidõt írok ki magamnak. Magnézium senkinél sincs, a lábam sajog, az izmok maguktól rándulnak. Szédülök, és az ég világon semmi kedvem sincs még 45 km-t gyalogolni. Úgy döntök várok valakit akinél van magnézium, hátha jobb lesz a helyzet. Tudtam hogy jó sokáig senki sem jön, mert azért jó tempót jöttem idáig. Jó másfél óra szenvedés után jönnek Bálinték, Vízer Danival. Magnézium senkinél..

Anna érkezik, õ csak a rózsaszín széldzsekijét tudja nekem felajánlani éjszakára, mert persze semmi váltócucc, és már nagyon fáztam. Jó az nekem, érdekel is engem ki mit gondol. Sok ideig megint senki, majd Ármos Bálint jön, nála sincs. Hát én itt pusztulok meg, a kedélyállapotom még a negatívabbnál is negatívabb. Aztán Anita érkezik, nincs mg... Egybõl utána egy pár. Van mg! Egybõl kettõt eszek meg. Bízom benne nagyon hogy folytatni tudom.

Felállok a padról, és az izmaim totálisan lemerevedtek, gyakorlatilag menni alig bírok. Jobb sarokban Roki, bal sarokban Dani. Ki nyer? El kell most már indulni valahogy, mert tényleg nem érek be soha. Anitával haladok tovább, akibe még rengeteg erõ van, én már menni alig bírok. Budafa fele csodásan lejt az aszfalt. Futás? Fel sem merül. Egybõl elkezd szúrni a térdem, én meg gondolkozok hogy vajon mikor fog ez helyre jönni.. Innen végigküzdöm az egész túrát. Felfele gyök kettõvel bírok menni csak. Kistolmácson azért eszünk egy pár virslit. A gyomrom végre befogadja, és kis ideig jobb lesz újra. Minden megpihenés után dupla erõ kell az induláshoz. Megérkezik Péter, és Szemán Zoli jó tempóban, mi pont indulunk tovább. Borsfán eddig olyan a mérlegem mint a teljesítés. 7-bõl 7-szer ültem le a buszmegállóba egy kis relaxációra. Vajon van értelme most is leülni? Meg lesz az a nyolcadik teljesítés? Végül leülünk kicsit, pár percre. Valkonyára érve a kenyereket persze megint nem tudom megenni, de a paradicsom még megy. Jön a hét domb, most tényleg nagyon nem várom. Nagyon nehezen megy a felfele, érzem hogy feltartom Anitát, de megvár. Szerencsére a trükkösebb kanyarokat ismerem, így minimálist kell tanakodni az irányok felõl. Eszteregnye felett ellenben egy "err" jelet kell keresnem, mert kék jel helyett ez lett. Kedvem nem remek, de kenyeret kell ennem mert nem egy, s nem két perc lesz beérkezésem.

Lefele menet szembemennek Péterék, s Eszteregnyét elfeledve eszperentét befejezve tovább haladunk a maradék két dombon át, vissza arra a részre ahol már jártunk ma.


Örömmel konstatáljuk hogy újra a K-S- elágazásban csodálhatjuk meg a reggeli bólyát. "Már csak egy magyar családos", mondja Anita. Irigylem a felfogást. Nekem sosem akar véget érni ez a túra. Zsigárdon még betolok egy energiaitalt, hogy az utolsó 7 km-en egy kicsit legalább fejben tisztább legyek. Odaérünk. A nyílegyenes aszfalt látványa sokkol. Anita fut, én robot módjára imitálva próbálok tempósabban gyalogolni. Fejben már az ágyikómban járok, de a valóság megmásíthatatlan. Végül 24 óra 12 perces menet után beérkezünk a célba. Gratulálok! Ügyes voltál, büszke vagyok Rád! Én átveszem az újabb jelvényt. Hófehérke, érted nagyon meg kellett harcolni, tudod-e?


Hogy jövõre jövök-e? Kizárt dolog, mert nem tudom. Lehetséges.


Köszönöm hogy elolvastátok!