Jáde 25
A korábbiaktól eltérõ véleményt szeretnék megfogalmazni a túrával kapcsolatban: én remekül éreztem magam. A fizikai kihívás mellé kiváló szellemi is társult: folyamatosan olvasni a leírást, nézni a város- és turistatérképet, idõnként megerõsítésként még a tájolót is. Ezek alapján (meg némi rutin segédletével) végig tudtuk követni az útvonalat, illetve egyszer nem pont ott sikerült mennünk, ahol kellett volna, de mindvégig tudtuk, merre járunk. Egyetértek persze azzal, hogy némi szalagozás vagy táblázás a kritikusabb helyeken nem ártana, de így is élvezetes volt a dolog. Az útvonal szinte 100 %-ban ismeretlen volt számomra, nagyon tetszett Fûzfõ maga, a kerékpárút Szentkirályszabadja és Almádi között meg az üdülõtelep a végén. A rendezõk lelkesek, kedvesek, látszik, hogy szívbõl csinálják. Mindig is díjaztam azokat a szervezõket, akik a lakhelyüket és környékét akarják megmutatni másoknak. A rajtidõ remekül eltalált, nyári nappali túrának szerintem erõs lenne, még délután is iszonyú meleg volt. Izgalmas kihívás volt, érdekes helyeket ismertem meg, pedig a környéken már sokszor jártam.
Összességében nekem nagyon tetszett a túra, az agyat is megdolgoztatta, nem csak a lábakat. Tájékozódási jellegû volt, az igaz, de én imádom az ilyen kihívásokat. Köszönöm szépen a túrát.
*********
Nyáreste Fûzfõn
Gyártelepen a rend, mint megszokott holmi van jelen. Virágos kedvû utcák, magukért jótálló házak és az állandóságnak még megmaradt cserepei. Összerakható belõlük a múlt egy kedvünkre való része. Olyan kor, amelyben éltünk, s már nem fogunk. (Ne legyen túl nehéz mirajtunk az ítélet…) A nyárba belekap, függönyt lenget a nyitott ablakokban, gyermekek sikongása keveredik mellé, vízipisztolyokkal vívott csaták emléke, munkások a buszokra várva, melyek füstölögve húznak a gyárak felé. Tompul már, de még érezhetõ a jelenléte.
A Zöld elõtt valahányszáz méterrel (errõl az aszfaltra frissen festett felirat informál) az út fölé hajolnak a fák, árnyba és - este közeledvén - félhomályba burkolva az arra járót. Biciklik gurulnak, a kerekek alatt surrog az aszfalt, megkönnyebbülve sóhajt, valahányszor az éjszakára gondol.
Fürdõnadrágos férfi nyírja a füvet, az üdülõtelep íratlan rendje szerint, a nõ bent olvas, esetleg rejtvényt fejt. Törölközõk száradnak minden korláton, a teraszokon fiatalok ülnek különbözõ italok társaságában. Lehetne frottírból szárnya a világnak, hogy belesírja összes bánatát az ember és mégse csorogna ki belõle egy csepp sem. Minta-este, nyár, de nem rögzült még a fejekben, megvannak a reflexek, holnap esõ is lehet.
A Messzelátóból az este megtekinthetõ, összes elképzelését elénk tárja, adódik a következtetés, meztelen. A tóra rászáll, elkéri kölcsönbe a fényeit.
A nõ körbefutja az utcákat, Lotz, Jedlik, Arany, Krúdy, (aki tán ma is ott ül egy padon Óbudán), már sötét ahhoz, hogy különbséget tegyen, még világos, miért.
Üres sörösdobozok és ételszag. Rovarok zavargásai a reflektorok fényében. A strandidõ lejárt, a csónakokat felfûzték. Most ijednek meg, ahogy az ember is akkor kap észbe, ha már körbeért a lánc.
Fénykötegekkel üzen a közelítõ éj. Még él a ma, de vesztét érzi, kívánja, hogy történjen vele valami fontos a vég elõtt. S mi lenne fontos, mondd? Látni az élet ezer jelét, égen, tavon, emberek arcán. Látni és megjegyezni, s néha - ha úgy esik – elmondani. |
