Olajos körút 30
GPS-el mért távolság: 33,2 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 685 m. Lassan már megszokott, de megint csak eltértem a kiírásszerinti útvonaltól, bár ezúttal eléggé bosszantott a dolog, hiszen nem terveztem. A két elkeveréssel együtt, 39,3 km-t mentem, 775 m szinttel.
Reggel, már a rajtidõ kezdetére sikerült Kerettyére érni. Leparkoltam, s irány nevezni. Ez kissé hosszadalmas. Lehetne rövidebbé tenni, hiszen van sorszáma a nevezési lapnak, így szerintem ráérnének a másik lapra, a nevezési idõ után átírni az adatokat. Legszívesebben a negyvenes távra neveztem volna, azonban új a bakancsomban a talpbetét, s azt soknak találtam volna. A régi betét húsz km után kezdett gondot okozni, így a harmincas távot választottam. Itt minden kiderül alapon. Ki is derült. A gyári betéttel, a bal sarkammal volt gond, most a jobbal. Végre azonban rájöttem, mi a baj. Pár mm-el hátrébb volt a lúdtalpbetét a kelleténél, ami így egy éles peremet nyomott a talpbetét fölfelé ívelõ részébe, ami szétszedi a talpam. Szóval egyszeri használat után, dobhatom ki.
Nevezés után, gyors térképnézés, s már indultam is. Balra lesz, majd a P+ jelzés, arra kell letérni. Nos, nem volt ilyen jelzés. A piros, viszont jó. Elsõ alkalommal, amikor részt vettem ezen a túrán, a húszas távon, nem vettem észre, hol tért le a piros az aszfaltról, s ez járt most is az eszemben. Valószínûleg ezért is nem vettem észre, hogy ez a táv nem is megy arra. Erre, azonban már csak Bázán jöttem rá (de most legalább nem tévesztettem el a letérést). Az aszfalton irány vissza. Mit mondjak, anyáztam rendesen, a figyelmetlenségem, és a jelzés hiány miatt. Visszatérve, láttam, az aszfalton van kréta jelzés, melyik táv, merre megy. A húszas, az út jobb szélén, a harmincas a balon. Megyek a jó irányba. Letérek a mellékutcába jobbra (jelzés nincs), megyek, még száz m-t, s végre megvan a jelzés. Szaporázom is a lépteimet. Ez a jelzés, se a turista térképen, se a turistautak.hu térképén sem létezik. Az elsõ dombgerincre fölérve, a kilátás gyönyörû, tehát a teljesítménytúrán kívül is indokolt a jelzés létezése. Meredek lejtõn le, majd mezei úton elértem a Meretai-erdõ ellenõrzõ pontot, ahol megjegyezték, végre megjött egy újabb eltévedõ. Hármas sorszámmal indultam! Megkaptam az aláírást, az igazolólapra, illetve egy kis eligazítást a következõ szakaszra. Ballagtam tovább. A jelzett villanypásztoros résztõl, az olajos emlékmûig, sokat kellett derékig érõ, lucskos fûben, és gazban gyalogolni, ami eléggé lelassított, pedig hát sietnem kellett volna a szintidõ miatt. Az elkeverésem bõ öt km-t jelentett, tehát tempóznom kellett, hogy a majd 36 km-t sikerüljön nyolc óra alatt megtenni. Nem sikerült. Kb. tíz perccel kicsúsztam a szintidõbõl, igaz nem is majd 36 km, hanem bõ 39 km lett a táv, és azon az elsõ öt kilométeren elég kényelmesen ballagtam.
Az emlékmûnél, berajzoltam a pöttyöket az igazoló lapra, s mentem tovább. Hosszú aszfaltos szakasz jött, egészen Lispeszentadorján végéig. Nem bántam. A dzsindzsa menet után, jólesett. A falu végén, megest benéztem egy jelzést, illetve a térképet. Y elágazásban, a bal oldali utat választottam, mivel a bal ág elõtt, bal oldalt volt egy jelzés, illetve a térkép szerint, jobb kéz felõl kell lenni a templomnak. Az eddig tapasztaltak alapján, hamar gyanús lett, valami nem stimmel. Elõ a saját térképet, s menten kiderült, rossz helyre rajzolta a Cartographia a templomot. Az a valóságban, az Y két ága között található, így nekem balra kellett volna lennie. Most háromszáz méterrel megúsztam.
Tempóztam tovább. Maróc környékén, megint csak gyönyörû a panoráma. Érdekes kicsit visszanézni is, messzirõl is szép a Szentadorjáni templom. A térképen szereplõ harmadik pont gyorsan megvan. De csak frissítõ pontként. Egy bükkfa tövébe tettek le a szervezõk két karton ásványvizet. Ellenõrzõ pont viszont nincs. Ekkor nézem, az a Maróc-hegyen lett volna. El is mentem ott egy kereszt mellett, de nem vettem észre semmilyen papírlapot. Ez van. Ittam egy kis ásványvizet, ellenõriztem az ivózacskómat: van vizem bõven. Mentem tovább. Rövid, de szép erdõben vezetõ aszfaltúton talpaltam, amit egy ronda erdõirtásban levezetõ, rossz állapotú földút követett. Ez viszont murvás útba torkollott, ami egészen Kiscsehi közeléig vitt. Jó kis út, szép környezetben. Egy rövid szakaszon, kaptam pár csepp esõt is. Aszfalton, hasonlóan kellemes környezetben talpaltam a Budafai arborétumig (a térképen jelzett szalagozásnak, se híre, se hamva, de annyira nem is lényeges). Közben, mintha mennydörgést hallottam volna, de reméltem, hogy nem az. Az ellenõrzõ ponton, ettem egy kis zsíros kenyeret, és beszélgettünk egy kicsit. A kapacitálásra mondtam, hogy nagyobb emelkedõk elõtt, nem szeretek sokat enni, mire megjegyezték, hiszen csak ötven méter az egész. Három-négy részletben, bõ kétszáz méter lett az, s az utolsót leszámítva, mind 10 % fölötti.
Gyerünk tovább. A következõ emelkedõ derekára egyértelmû lett, jön a zivatar. Az elõrejelzésekben, szó sem volt ilyesmirõl! Szerencsére, azért maga a zivatar figyelmeztetett. Gyakran megteszi azt, hogy elõször el kezd szakadni az esõ, s csak utána zendül meg az ég. A K+ - P elágazás utáni emelkedõn, meg is álltam, fölkészülni az esõre. Az esõ elleni combvédõt összetekerve fölcsatoltam a derekamra, a telefonomat bezacskóztam, az esõdzsekit legfölülre tettem a hátizsákba, amire ráhúztam az esõvédõt. Nem sikerült elijeszteni az esõt. A tó utáni úton ereszkedtem lefelé, amikor elkezdte verni a fák leveleit. Mivel nem esett nagyon, csak a dzsekit vettem föl. Kistolmácson, a vasútállomáson, aztán teljessé kellett tennem a beöltözést. Megkaptam az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s aszfalton begyalogoltam a célba, ahol megkaptam a kitûzõt, és a pecsétet az Észak-Dunántúl Kupa ellenõrzõ lapjára. Ezzel meg is van a 10. kupa. Nyolc túrám van, de megvan mind a hat megye. Ittam egy kávé – kóla koffein kombót, s elindultam hazafelé.
A fûvel és gazzal nagyon benõtt utakat leszámítva (végül is nem volt túl sok), kellemes látványos túrán vehettem részt. Dél-Zalában, ahogy a Cartograhia jelzi a nevét, messze itt a legjobbak a turista jelzések (majdnem olyan jók, mint az Északi-Bakonyban, a Vértesben, vagy a Kõszegi-hegységben), legalább is azokon a részeken, ahol eddig jártam. Ezt azonban eléggé lerontja, hogy hiányozni viszont általában, kritikus pontokon hiányoznak. Ezek a kritikus pontok, az elágazások (fõként az Y-ok, a többi helyen gyakran van használható nyíl). Sokszor, csak akkor látsz jelet, ha a helyes úton mész, 50-100 m-t.
Az idõjárás inkább áprilisi, mint nyári. Néhány helyen majd megsültem, másutt meg, ahol ért a szél és nem sütött a nap, majd megfagytam.
A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500 Ft-ért szürkeárnyalatos térképes igazoló lapot és kitûzõt, kaptunk. Saját térkép elengedhetetlen. A Meretai-erdõnél, cukorka, a Góber-hegynél, szénsavas ásványvíz, a Budafai-arborétumnál pedig zsíros kenyér, vöröshagyma, és szénsavas ásványvíz volt az ellátmány. |
