Népek Tavasza '97-'07
1997
Nekem 1997 márciusában kezdõdött ez a történet. Bátyám egyik akkori munkatársa hívott el minket erre a teljesítménytúrára. Izgalmasan hangzott, így belevágtunk. Kirándulások alkalmával sokszor készültünk úgy, hogy egy jó helyen majd letáborozunk és szalonnát sütünk. Most (mármint akkor) sem volt ez másképp. :) Bár akkor még nem sejtettem, hogy ténylegesen mire is vállalkozok...
Természetesen a hosszabb távot választottuk, ami 30km volt. Mikor elindultunk Jani az élre állt, és úgy repesztett felfelé a Gulicska irányába, mintha kötélen húznák. A bratyó nevében nem beszélek, de én majd kiköptem a belem az iramban. Nesze neked kirándulós tempó. :)) Így ment ez egészen Fehérkõlápáig (útközben azért a gyönyörû kilátóhelyen szusszantunk egyet), ahonnan továbbra is nagy iramban ereszkedni kezdtünk a bokatörõen köves lejtõn. Az 5-ös végállomásától aztán újból kezdõdött a kapaszkodás a Vesszõs völgyben. Menet közben forrásvízzel frissítettünk, akkoriban azt hiszem még ki volt téve rá a "nem ivóvíz" tábla. A vize ma is ugyanolyan finom. Ahogy felértünk a tetõre, az út kanyarogni kezdett, és nemsokára találtunk egy cseles leágazást is, akkor még az erdõben. Ma már hatalmas tarvágáson át.
Vadregényes utak vezettek el a Sebesvízi üdülõ felé, ahonnan aztán irdatlan lejtõ vitt le minket Garadnáig. Tele keresztbe dõlt fákkal, és a jeges úton alig bírtunk megmaradni a lábunkon. A garadnai ponton nagyon jól esett a zsíroskenyér és a forró tea, itt aztán jól kifújtuk magunkat. Egy nagy emelkedõ volt még hátra, az Aranylépcsõn fel a Bánkúti útig, majd onnan fel Örvénykõre. Ez igen kemény volt, és már nehezen ment, de próbáltunk lendületesek maradni, hogy maradjon idõnk a végére. Onnan már jól lehetett haladni, hamar el is értük rész-célunkat Felsõforrást. Akkor még le kellett menni a forrásvölgybe, és ott kellett végigmenni a Majális-parkig, de mielõtt lementünk volna a lejtõn, tettünk egy kitérõt a Felsõforrási barlanghoz. A kitérõ nem volt nagy, de annál több idõt töltöttünk ott el. Volt még bõven idõnk a 8 órás szintidõbõl, így nem kellett sietni. Gyûjtöttünk rõzsét és száraz ágakat a tûzrakáshoz, elõkerültek a sütnivalók is, aztán hajrá, ott a barlang bejáratánál csaptunk egy kis lakomát. :)) Ezért siettünk annyira addig. Utána meg szépen besétáltunk a célba, ahol egy oklevél várt ránk a szintidõn belüli teljesítésért. Abban az évben még nem volt kitûzõ, csak oklevél.
Így történt, hogy az elsõ kitûzõm nem az elsõ tûrámon szereztem utána a Hanák Koloson, és a túra után pár napra alig bírtam lábra állni a tempó miatt, amihez nem voltam hozzászokva. Örök emlék marad az elsõ és egyetlen szalonnasütõs teljesítménytúrám. Azóta nem csináltam akkora hülyeséget újra. :)
Elmentem viszont minden évben erre a túrára, 2001-ig a 30-as távon, utána a 15-ösön párommal. Tavaly ugye kimaradt a túra, mivel nem volt megrendezve, így lett az idei pont a 10. rendezés is.
2007
Úgy gondoltam, hogy a napra pontos tíz éves évfordulóra vagy az eredeti 30-ast járom újra végig (persze szalonnasütés nélkül), vagy valami különlegessel ünneplem ezt a szép jubileumot. Ez utóbbi persze a 42km-es maratoni futás volt, amit 6 órán belül kell teljesíteni, és végül ezt választottam. Az idõ most gyönyörû szép tavaszi volt. Túlöltözni nem kellett volna, de nekem mégis sikerült. Részben tudatosan, mert nem tudtam csak a felsõmbe rakni a dolgaimat. Több futó rövidnadrág pólóban indult, kicsit aggódtam is, hogy nagyon megdobja majd a pulzusomat a sok gönc. ;) A nevezés gyorsan ment, a 42-es indítóasztalnál senki nem volt, míg a 30-asnál hosszú sor kígyózott.
8:10-kor vágtam neki a távnak. A terep kiváló volt, nem volt sár egyáltalán. A terepen már sokan kint voltak, így felfelé menet máris megkezdõdött az elõzgetés. Jól mentek a szintek, haladtak a méterek. A Gulicskára érve most tényleg csak egy pillantásra álltam meg szétnézni. Jó volt újra ott lenni. Az elsõ pontnál finom teával kínáltak, amibõl kértem is egy-két kortyot.
Innen szintben futhattam tovább Fehérkõig, ahonnan zúzás le. A második nagy mászás is jól ment a Vesszõs völgyben, útközben frissítés a forrásból. Felérve utólértem két sporttársat, akiktõl megtudtam, hogy Õk is a maratont nyomják, csak nehezen tudtak visszaváltani futásra a nagy mászás után. Nem sokkal utána már futottak utánam. Csak rossz irányba, mert benéztem azt a bizonyos elágazást, ahol most nagy tarvágás volt erdõ helyett és rengeteg ág és fa rejtette maga alatt az utat. Így egy darabon rossz irányban nyomtuk felfelé egy hegyre. Nekem nagyon gyanús lett, hogy rossz irányba kezdett kanyarodni az út, így még idõben visszafordultam. A sporiknak fogalmuk sem volt hol voltak, nekik az az út is megfelelt volna, de aztán õk is visszafordultak utánam. Végül meglett a jelzés is, és nyomhattam tovább. Szép szakasz jött, a következõ pontnál vált ketté a 30-as és a maratoni táv. Itt ásványvízzel kínáltak, de passzoltam.
Tovább a piroson Jávorkúton át, ahol vizet vettem a mindíg szuper hozamú és minõségû forrásból. Kis mosdás, aztán tovább még mindíg folyamatosan emelkedve. Jávorkút után még egy kicsit ráerõsített a hegy, de jól ment, nem volt gond. Bánkútnál már felüdülés volt azért végre átbukni rajta és száguldani lefelé. Viszont az is feltûnt egybõl, hogy jó idõ ide, jó idõ oda, itt bizony hideg van. Igyekeztem gyorsan továbbállni. A kéken, amelyken a Dédesi vár felé sokat mentem már régen, csak most a romjelzést elérve nem balra hanem jobbra kellett fordulni Nyírkõ felé. A kilátás az ágak mögött most is pazarr volt a vár és a lenti falvak felé. Ez az út már emelkedett. elõször csak kicsit, aztán bekezdett. A pontnál most nem hagytam ki a kínált ásványvizet. Megtudtam, hogy elõttem !fél órával! volt ott valaki. Ez kicsit szíven ütött. Így lemaradtam volna? Bár tudtam, hogy 8 elõtt is indultak futók, de 18-as rajtszámom volt, és akirõl úgy tudtam hogy a maratont csinálják és megelõztem õket, az csak az a két spori volt még ott a Vesszõs tetejénél.
Az út egy darabon most szintben ment, aztán viszon iszonyú emelkedõbe kezdett újra vissza a Bánkúti mûútra. Itt ettem meg a második és utolsó müzliszeletemet. A mûút másik oldalán viszont ugyanolyan intenzíven lejteni kezdett az út és már száguldottam is Ómassa felé. Útközben újabb forrás, újabb fürdés és vízvétel. A faluba leérve beton egészen Garadnáig. Ez nem esett jól, nem szeretek betonon futni. Odaérve hatalmas embertömeg fogadott. Én nem álldogáltam, még a teából sem ittam, csak egy pecsétet vittem magammal az igazolófüzetemen. Az idõmbõl itt úgy saccoltam, hogy 5:20 lesz a vége.
Az Aranylépcsõ újabb nagy emelkedõje már nagyon megfogott. Egy helyen meg is álltam nyújtani és kifújni magam. Itt egy 30-as távon lévõ sráccal jót beszélgettem Örvénykõig a hátralevõ szakaszon. Kiderült, hogy ez az elsõ teljesítménytúrája. Elmeséltek neki, hogy nekem is az volt pont tíz évvel ezelõtt. Jól bírta a szinteket, ezúton is köszi a társaságot, így nekem is könnyebb volt felérni. A ponthoz érve aztán elbúcsúztam tõle és megiramodtam lefelé. Innen nagyon hosszan remekül futható kényelmes lejtõk jöttek, kész felüdülés volt. A Felsõforrásnál gondoltam a barlangra, de nem látogattam meg. :) Az utolsó emelkedõ egyike az utolsó pontnál volt. Itt is rengeteg túratárs pihengetett, de mondanom sem kell, hogy én igyekeztem minél gyorsabban átsuhanni. A kínált ásványvizet itt már kihagytam, bár a félliteres üvegemben már csak 1-2 korty lötyögött az alján. 4 kili volt hátra, ami elég szépen pörgött, és végül 13:25-kor 5:15-tel értem be a Majális parkba. Az utolsó pár száz méteren már mélyebb tartalékokhoz kellett nyúlnom, hogy szépen menjen még a vége, de eredetileg is úgy terveztem, hogy ezen a túrán kicsit kihajtom magam. Ez teljes mértékben sikerült, a végére eléhezve, elfáradva értem a célba, ahol kellett egy kis idõ és kaja, mire helyrerázódtam. A hely és idõ erre ideális volt, a helyhez illõ majálisi hangulat volt, gyönyörû napsütés, kifeküdtem a fûre és pihiztem.
A szép jubileumomhoz méltó teljesítés volt ez, nagyon örültem, hogy ilyen flottul ment minden. Köszönöm a szervezõknek mind a 10 eddigi NT-t! :) És köszönöm Janónak és Ricsinek, hogy annó belerángattak ebbe az egészbe.
|
