Túrabeszámolók


Népek Tavasza

Rush2006Túra éve: 20072007.03.16 09:30:30
Népek Tavasza 42/hegyi maraton- 1570 m- 6 óra szintidõ

Ismét az 5:05-ös egri gyorsat választottam odafele, lassan ez a vonat már túravonat lesz nálam:) Még szerencsére idõben 8:40-re értem a rajtba, ahol már sok turista volt, az idõsebbtõl a legfiatalabbakig minden korosztályt megtalálhatott a szemlélõdõ. A rajtban Kovács Lacival üdvözöltük egymást, aki csak egy példát említek a sok közül: Németh Csaba elõtt ért be a Tortúra 65-ön 6:18-as idõvel :)

Én még köszöntöttem az ismerõsöket, majd Laci noszogatott hogy indulhatunk, így 8:45-kor már indultunk is.
Számomra épp megfelelõ tempóban haladtunk, közbe beszélgettünk jókat, majd Laci megszólalt az elsõ hegy futása közben, hogy ideje ráálni rendes futásra. Hát mondtam neki hogy további jó utat, mert én már most izzadtam mint a ló, pedig kb 2 km-t jöttünk, és tudtam hogy ehhez még sok mindent kell letennem az asztalra hogy így menjen mint neki. Na egyedül maradtam. Már durván kezdõdött a túra, Fehérkõlápáig máris 4,8-414 volt az adat. 28 perc alatt sikerült az elsõ pontra érnem, itt teával kínáltak. Nagyon jól jött mert eléggé kivett belõlem az eleje.
Innen jó kis lejtõs út következett, igyekeztem is kihasználni. Kíváncsi lennék hogy a Z- kacskaringós útját hányan járták végig, ugyanis a gyalogosok 99%-a (én vagyok az 1%) akit láttam mind szépen átvágta függõlegesen lefelé, és gyanítom hogy a futók sem tettek másképp. No de én a maratonra jelentkeztem, és azt is szerettem volna teljesíteni, így szépen körbementem a zöldön. Majd a S-ra érve kicsit teketóriáztam hogy merre, de hamar leértem a mûútra ahol balra fordultam, és hamarosan kezdõdött a követketkezõ kemény mászás a Vesszõsnél.

Itt utólértem Tibetéket, és még pár futót, és sok gyalogost. Jó kis tempóban haladtam fölfele, pedig 1,5-re 220m volt írva. De azért a végére megint sikerült leizzadnom mint a ló. Egy kis fújtatás a tetején, korty a frissítõmbõl, és futás tovább. Hamarosan áttértem a P+-ra, majd a P-ra. Utólértem SZAKEE-t, majd a futanetes alát, és Gandit, akik 30-on mentek. Eddig szupi jól ment. Azért utólért egy 3 tagú futókülönítmény, akik mentek mint a meszes, én a pontig követtem hátulról õket, de mint kiderült õk csak 30asok voltak. Itt értem utól a teljes futanet csoportot, akikkel egy kicsit együttmentem utána. Késõbb elhagytam õket, és immár megint egyedül mentem. Elértem Jávorkúthoz ahol ismét sok turista pihent. (vmelyik túrán már jártam erre), majd Csipkéskutat is elhagytam. A mûúton felfele ért utól meglepetésemre ismét Kovács Laci, a S-n vhol elkavart Lillafüred elõtt. Úgy otthagyott mint a pinty, pár perc múlva már a hátát sem láttam, de annál inkább megpillantottam VadMalac hátát, majd a kanyarból hátrafordult, és mintha zsinóron húzták volna úgy eltûnt, a célig nem is láttam. Bánkúton többen betértek frissíteni a Büfébe, de senkit sem elõztem meg,mivel egybõl indultak is tovább a futók, de azért már többen képbe voltak. Én kihagytam a frissítést, zúztam tovább lefele immár a K-n. Utólértem, majd el is hagytam két futót, az egyikük eléggé kivolt, leesett a cukra.

Na és innen szémomra egy kacifántos rész jött. Elértem a K- és a Krom leágazását, nézem az itiner térképét jobbra mutat a K-romon. Nézem a saját legújabb kiadású Bükk térképemet, nem találom az utat, a K-rom nem is arra visz.. Itt vmi nem stimmel, elkezdtem idegeskedni. Utólért a 2 futó, az egyikük mondta hogy tovább a K-n. Szerencsére nem hallgattam rá, így tovább próbáltam keresni a térképen az utat. Megtaláltam Nyír-kõt ahol a pontnak kellene lennie, no de ez jelzetlen út a térképem szerint.. Utólértek a futanetesek. Kiderült hogy a régebbi Bükk térképeken ez az út a K-rom másik ága fölfele, de az új térképeken meg jelzetlen utat mutat.. Ez rohadt jó, elment vagy 10 perc a térkép lesegetésével, és még xar is.. Na úgy begurultam hogy megfutottam a nagy hegyet a Nyír-kõig, a futókat jól otthagyva.
Majd látom hogy 7.EP. Az meg hogy a ....-ba.. Mire teljesen kétségbeestem volna jött a pontõr a semmibõl hogy rosszul rakták ki, ez a 3. pont.. Na szerencséje.. Reklamáltam neki az új Bükk térképemrõl, majd elõvette a régit, és tényleg teljesen másak a jelzések.. Pff. Frissítettem, megjöttek a futanetesek, megcsodáltuk a gyönyörû kilátást, fényképezkedtünk, majd nyomás tovább. 21,4 - 994m - 2:38
Próbáltam most velük maradni, mert a vezetõjük Farkas tudta az utat, nekem meg ugye Garadnáig xar volt a térképem. Térdrombolós úton értük el Garadnát, majd a mûútra térve többen elkezdtek õrülten futni, mintha a közelgõ zsíroskenyér szaga csapta meg volna õket :) Én maradtam a tempómnál, majd hamarosan jótt a pont, Garadnán a DVTK telep. Itt már aludtam is egyszer, a Bükk 50 túra elõtt, ami innen indult. berzsoékat üdvözöltem immár 2.szor. Megálltunk kb 10 percre, de a tea isteni volt, meghozta a kedvem is úgy-ahogy. De a többiek noszogatták egymást hogy irány tovább, így hamarosan ismét útra keltünk.

Na innen jött a maradék szint, méghozzá 3,5 km-re 400 m szint.

Jujj nagyon kemény volt. Én, és egy Tamás nevû srác kihágtunk a többiek közül, és fogcsikorgatva küzdöttük feljebb magunkat. Rengeteg 30-ast megelõztünk, õk általában egy farönkön ültek, vagy kajáltak valamit. Hát ha gyalogoltam volna, lehet én sem tettem volna másképp. Mire teljesen kivoltam, megjött nagyon nehezen a pont, Örvénykõ volt, ahol már egyszer ismét jártam. Itt megittam vagy fél liter üdítõt, de Tomi mondta hogy siessünk, mert bizony hiába jöttem jól, a szintidõ nagyon kemény volt, és eléggé ki voltunk csúszva belõle, fõleg õ meg a futanetesek. Nekem még tûrhetõ volt a helyzetem, bár abban a pillanatban nem így mértem föl a helyzetet. Innen szinte végig lejtõ a célig, mentünk mint az állat, de meglepetésemre az utolsó pont elõtt ismét Kovács Laci jelent meg mögöttünk, szegény ma nem volt a navigáció nagymestere, ismét eltévedt:( A 4 perces ezreket súroltuk alulról, igyekeztünk Laci után menni, de õ nem ismer határokat, és nagggyon gyors!! Pedig már vagy 50 km volt a lábában :() Aztán nemsokára megkönnyebbülve beértünk a célba, Tominak 5 perce maradt a szintidõbõl, nekem 40(!!), a hamarosan beérkezõ futaneteseknek pedig csak 2. De nem ez a lényeg, hanem hogy teljesítve lett mindenkinek!

A célba buli, zene, zsíroskenyér, tea. Tominak köszi hogy kivitt a vasúthoz, így sikerült a 15:33-as gyorsat megkaparintanom.



Sikerült megcsinálnom ezt a kemény túrát, 5 óra 20 perc alatt lett meg! A szintidõ is durva volt, nem is sikerült jópár futónak. Holnap Mátrahegy!! :-)