A "Piros 50B" Teljesítménytúra (2006.11.04.)
táv: 48,728 km - szint: 1624 m - menetidõ: 11:16 (forrás: GPSmap 60 CSx)
Már hetekkel a túra elõtt elhatároztuk Tomival (amikor már a 42 km is "lazán ment" és sorozatban mindig 30 km fölött túráztunk), hogy megpróbáljuk, úgyis telihold lesz, meg még hó sincs november elején, így biztos buli lesz! Eszter is kacérkodott a gondolattal, de aztán lekésett valami metrót (ha minden igaz) így inkább visszafordult. Tette ezt abban a tudatban, hogy estére már havat, esetleg havasesõbe, esõbe átváltó csapadékot ígértem. De errõl majd késõbb. Kivételesen nincs elõttem térkép, nem útvonalleírás lesz, hanem élményleírás!
Nem kellett olyan nagyon korán kelni, a 9:30-as HÉV-et kellett csak elérnünk, így egész jól kialudtam magam és még elõzõ este össze is pakoltam mindent. Nem volt olyan sok cuccom, csak egy kis kaja, GPS, fejlámpa, pótelemek, meg egy kis meleg ruha. Magamra alulra aláöltözõ réteget, meg egy vászonnadrágot, felülre ugyancsak egy aláöltözõréteget, egy hiperszuper új polárpulcsit és a kabátomat vettem. Persze már a HÉV-en világossá vált számomra, hogy a polárpulcsi jóval hatékonyabb, mint gondoltam, így a kabátom bélését és a tartalékpulcsit végig a táskámban cipeltem - de hát milyen is lenne 50 km némi felesleges súly nélkül... Pomázon szemfülesen beálltunk a buszra váró sor elsõ harmadába, így még ülõhelyünk is lett, és nem kellett egész Dobogókõig állnunk, mint a többi pancsernek :-) Bocsi... A csúcson megtekintettük a kilátást, ami az érkezõ front ellenére is pazar volt - Tomi meg is jegyezte, hogy természetesen ilyenkor nincs nála fényképezõgép - illetve konstatáltuk, hogy itt bizony van egy kevés hó is. Gyors regisztráció után megkaptuk a jubileumi kitûzõnket, majd 11:30-kor elstartoltunk. Csak egy ember haladt elõttünk, de õ már jóval elõbb elindulhatott (protekcióval :-)). Egyébként a túrát 17 indulóból 14 teljesítette - nem sok õrült jött erre a távra... érdekes módon itt volt a legkevesebb induló - valószínûleg az éjszakába nyúlása miatt. Meg az elõrejelzéstõl biztos sokan elbizonytalanodtak...
Szóval Dobogókõrõl gyorsan lerohantunk, kissé csúszott a hólepel is, vigyázni kellett, aztán átrobogtunk egy falun, meg egynek a szélén, még a GPS-es térképen még nem szereplõ utat is megtaláltuk, így eltévedés nélkül jutottunk a Csévi-nyeregbe. Mások nem voltak ilyen szerencsések, egy kocogó páros és egy idõsebb hölgy is többször ment el mellettünk... Amíg õk eltévedtek, mi szépen kényelmesen lehagytuk õket :-) Az elsõ ponton nem kaptunk semmi csokit, de volt három ló! Tomi GPS-e következetesen fél kilométerrel többet mutatott az enyémnél, amit egy ideig nem tudtunk megmagyarázni, de aztán kiderült a turpisság (állításával ellentétben nem nullázta le a megtett utat a start pillanatában...). Jó kedvvel indultunk tovább, továbbra is hatalmas iramban, az elsõ 10 km szinte észrevétlenül elrepült :-) Aztán volt egy igen durva emelkedõ, amin már majdnem elkezdtem lihegni is, szegény Tomi itt kicsit lemaradt, így nem hallhatta, amikor aztán a tetején lihegtem, úgyhogy rossz lehetett neki, hogy amikor felért, én már kipihentem magam - ennek az elkeseredettségének hangot is adott ("legalább lihegj már egy kicsit...!"). Innen nagyon szép, magashegységeket idézõ, hullámzó gerincen haladtunk enyhén lefelé, majd bekövetkezett az, aminek akkor még nem kellett volna - elkezdett szállingózni a hó... Ekkor volt kb. fél kettõ, én meg azt jeleztem elõre, hogy csak 17:00 (Tomi szerint du. 7-et mondtam...) körül kell rákezdenie... Na nem baj, gondoltuk amíg nem esõ, addig nincs gáz.
A Kopár-csárdánál azért kicsit fura volt, hogy levest (ami jó meleg volt, és nagyon jól esett!) a csárda mellett a szabad ég alatt kaptuk a hóesésben... Még szörpöt is kaptunk! Itt kicsit megpihentünk, majd nekiindultunk. Átkeltünk az országúton, majd Tomi GPS-e elkezdett ugrálni, így nála igen gyorsan letudtuk a következõ km-t :-) A következõ pont a Kakukk-hegy volt alig 1 km-re, de olyan emelkedõ vitt fel rá, hogy majdnem elõvettük a hegymászó-felszerelést! Aztán a csúcson már egész intenzíven szállingózott, a pecsét megszerzése után egybõl tovább is álltunk... Itt megint valami Pilisakármi nevezetû falun haladtunk át, volt szép mûfüves pálya, meg egy akkora terepjáró, hogy a "mi autónk" matchboxnak tûnt mellette... A Hosszú-árok bejárata elõtt megint találkoztunk pacikkal, az út itt egyébként elég unalmas volt, és egyre kevésbé pazaroltuk erõnket beszélgetésre... A hó meg egyre inkább csak erõsödött, a magányos pontõrt elhagyva már szinte havazott. Aztán a Nagy-Szénásra felmenet már meg is maradt, az utolsó métereken alig bírtunk felmenni, feltámadt a jeges szél is, már-már hófúvásban haladtunk. Megváltás volt az emlékfalnál a pihenõ, sajnos az nem, hogy szakadt a hó, és nem volt semmi kaja, vagy fedett hely, pedig vízálló nadrágomat is szerettem volna felhúzni. Lévén itt nem pihenhettünk, elindultunk lefelé. Ekkor már legalább 2 cm-es friss hóban haladtunk, így meg-megcsúsztunk, majd a teljes sötétség beálltával felvettük a fejlámpáinkat is. Tominak itt jött el a mélypont (nekem is, de befogtam a számat, mert tudtam, hogy ha most én is elkezdek beszélni róla, akkor tuti Nagykovácsiból a BKV támogatásával jutunk haza...). Szó mi szó, még a fejlámpa is Tomi ellen volt, így elõ kellett halásznom a bicskámat, hogy megszorítsam rajta a csavart, hogy ne a saját szemébe világítson. Próbáltam jó érveket keresni, hogy miért is menjünk tovább:
1. Már túlvagyunk a felén.
2. Már a szint felén is túlvagyunk!
3. Ilyen körülmények között nem szégyen feladni, de dicsõség megcsinálni!
Szerintem utóbbi volt a nyerõ, meg az, hogy miután Nagykovácsiban elhagytam a kesztyûmet telefonálás közben (és tehettem plusz háromszáz méter kitérõt visszafelé, hogy megtaláljam), a buszmegállóban legalább húsz percet szenvedtem, mert a vízálló nadrág felvétele után a sáros kamásli sehogy nem akart összezipzárazódni... Aztán sikerült... Tomi ezalatt jól kipihente magát, így benne volt a folytatásban. Az ellenõrzõponton meleg volt! És hagymás párizsis kenyér! És ivólé!!! Hú, nagyon jó volt mindegyik, új erõre kaptunk. Amikor kinyitottuk az ajtót, hogy induljunk, a lámpák fényében csak a hófúvást láttuk... Bíztató volt. Elég meredeken indult meg az út, de a hó miatt csak az elõttünk haladó 2 futó nyomát kellett követnünk, így igen könnyû volt a navigálás. Megkerestünk egy geoládát is, hogy élvezetesebbé tegyük a kirándulást :-) Aztán a következõ pont a Fekete-fejen volt, na ez is kellemesen meredeknek adódott, sõt... A tetõn a tábortûz mellett Tomi kapott egy kis szíverõsítõt, így neki is jobb kedve lett :-) Na addig is az volt, de ezt nem tudtam kihagyni! Utána nagy ereszkedés, majd beton, majd a Hárs hegy elõtt kellemesen bazi meredek rész már megint, arcba vágó hóval, ami ráadásul egyre vizesebb lett, így a kabátunk is szépen nedvesedett... Aztán a János-hegy elõtt tartottunk a szakadó hóban öt perc pihit, ittunk és ettünk egy keveset, tudtuk hogy az elõttünk álló emelkedõ hosszú lesz és nehéz. Hát az is volt. Itt volt a legdurvább idõ az egész túra alatt. Szó szerint olyan volt, mint a Delta elején... Olyan hófúvás volt felfelé a szerpentinen, hogy alig láttunk valamit, a szemüvegem a szél által visszafújt meleg leheletem miatt bepárásodott, úgyhogy isteni volt... Aztán a csúcsról lefele belevéstem a TTVV feliratot a hóba, itt már nagyon élveztem az egészet, itt lettem igazán biztos abban, hogy könnyedén beérünk szintidõn belül, és Tomi is ekkor hitte el szerintem, hogy tényleg meg tudjuk csinálni! Azért ez egy igen kellemes érzés volt. Ráadásul innen nagyon sokáig lefelé mentünk, ami jó. :-)
Makkosmáriánál háromféle csokiból választhattunk, Tomi meg szerencséjére pont amikor már feltápászkodtam volna, eszembe juttatta, hogy meg akartam igazítani a zoknimat, így öt perccel tovább pihentünk :) Itt csatlakozott hozzánk egy 85 km-es távot csináló túrázó is. Volt még a KFKI elõtt egy bazi hosszú emelkedõ, aminek sehogy nem akart vége lenni, de amikor oda felértünk, az volt az a pillanat, amikor már úgy éreztem, hogy innen már csak laza séta, amolyan tiszteletkör, amolyan ajándék a hátralevõ rész, hisz csak lefele kellett mennünk. Ennek örömére Budaörs határában párszáz méteren nem a piroson, hanem egy azzal párhuzamos utcán haladtunk, de ezzel természetesen nem rövidítettünk, hanem majdnem 100 méterrel még meg is növeltünk a távot... A városban már nyoma sem volt a hónak. Csöpögõ esõben értünk be a célba, ahol megkaptuk a kitûzõket és az okleveleket, majd végre leülhettünk! Na ez legalább olyan jó volt, mint a forró tea és virsli, amit még kaptunk. Ja, a tea gondolata repített minket Makkosmária után, azért ez fontos tényezõ. Tomi volt olyan rendes, hogy kocsival bevitt a Móricz-ra, így két éjszakai busszal már 1 körül otthon voltam, és gyors fürdés után bedõltem az ágyba! Nagy teljesítmény volt, büszke vagyok magunkra. Utána semmi izomláz, semmi vízhólyag! Legközelebb gyertek Ti is :)
Ja, és ez volt az elsõ TT-m! Jó kezdés volt :-)
PSP [kektura.eu] |
