Egy ideje fontolgatom már hogy újra írok beszámolókat teljesítménytúrákról, egyéni túrákról. Idén el is kezdem újra, íme az idei elsõ tt beszámoló:
BUÉK 20
Noha csábítónak tûnt, hogy itthon a Bakonyban is volt ugyanaz nap egy teljesítménytúra, de én már elígérkeztem a BUÉK-ra. Szerettem volna újra eljutni erre a túrára, mert sok éve nem voltam már ezen a rendezvényen. Mint utóbb megnéztem az archívumban, éppen 10 évvel ezelõtt teljesítettem elõször! Egyvalami biztos: erre a túrára többet utaztam, mint amennyit túráztam.
Majdnem fél 6 volt, mikor Pápakovácsiból Gyõrbe indultam autóval, na meg Zorka kutyámmal. Megnyugodva tapasztaltam, hogy noha messzebbrõl és késõbb is indultam mint a pápai személyvonat, de kényelmes tempóban elértem a Gyõrbõl 6:28-kor induló, és Keletibe érkezõ gyorsvonatot. A vonaton már láttam pár túratársat. A keletinél találkoztam Istivel, irány Hûvösvölgy, a Gyermekvasút végállomása. A jól ismert rajt/célban nagy volt a nyüzsgés, több ismerõssel is találkoztunk, többek között a rendezõk között is. Nevezés után ettünk egy kis virslit a rajtban, 10 órakor el is indultunk végre. Útravalónak croissant és almalét kaptunk. Éppen csak elindultunk, én már alig 30 méter után dobtam egy hátast. Átkeltünk a Hûvösvölgyi úton, majd elindultunk felfelé a kék és sárga jelzéseken. Ekkor láttuk, hogy ez ugyan nem kispályás történet. A rendezõk elfelejtették mondani, hogy hozzunk korcsolyát is! :-) Isti aggódva kérdezi: "Kell ez nekünk?" Mondom neki, kell, fõleg ha már ennyit utaztam idefelé ma reggel. Tulajdonképpen nem is volt nagy ellenkezés a részérõl. Tükörjég volt elõttünk mindenütt. Az ösvény mellett két oldalon, ahol lehetett, volt már kitaposott csapás az ösvény mellett, melyen úgy-ahogy, lehetett haladni. De nem mindenütt volt ilyen lehetõség. Az út elején elejtettem néhány kósza káromkodást, ami igazából az egész helyzetnek szólt, közel sem a rendezõknek. Nem rendeltek a rendezõk ónos esõt, mégis jött. "Ónos esõ volt tegnap" mint hallottam néhány helyi túratárstól menet közben. Útközben több túrázó is lehagyott minket, csodálkoztam is, azt gondoltam, hogy mi már az utolsók között indultunk. Néhányuk mosolyt is csalt az arcomra, õk, a helyiek, akik teljes mértékben szép divatos utcai ruhában, és túrázásra alkalmatlan lábbeliben érkeztek. Másfelõl örülök is neki, mert legalább ezt a réteget is ki lehet mozdítani, és túráznak, még ha máshova nem is mennek el, és végül is ez a lényeg: kimozdulnak és túráznak. Végül is felküzdöttük magunkat a Határ-nyeregbe, ahol szembesültünk a november végi jégtörés okozta károkkal. Innen az Újlaki-hegy parkolóján át a Hármashatár-hegyre érkeztünk, mely a túra elsõ ellenõrzõ pontja. Szép napos idõ, remek kilátás, és kedves pontõrök fogadtak minket. Nagyon huzatos és hideg volt, gyorsan elõkerült a termosz. 11:20 körül tovább indultunk (avagy csúszkáltunk) lefelé, Fenyõgyöngye felé vettük az irányt. Kedves emlékek kötnek ide, a Fenyõgyöngye étteremben ünnepeltem a családdal, mikor Adyligeten végzetem 2007-ben. Fenyõgyöngye felõl felfelé tartottunk az Árpád-kilátó felé a kéken. A kilátóban szokás szerint sok kiránduló volt. Itt értek be minket a seprûk: Reck Szilvia és Zádori Roland. Egy kis körülnézés után velük indultunk tovább, és sereghajtók lettünk. Persze besegítettem a szalagszedésben is, túrarendezõként ez amolyan ösztönszerû cselekvés volt. Utunk többször bevezetett a budai utcákra is. 9,1 km-nél volt túránk második ellenõrzõ pontja, az Apáthy-szikla, itt Szalay Anita, és Márton Dániel pontõrök voltak a szolgálatosok. Miután megkaptuk a bélyegzéseket, pontot bontottak, és õk is elindultak a táv hátralévõ részén. Ismét a város peremén találtuk magunkat, érintettünk néhány utcát. A Nagy-Hárs-hegy felé tartva egy forgalmas úton keresztül verekedtünk magunkat, és a hátunk mögött hagytuk a várost. A zöld és a zöld kereszt elágazásánál találtuk a "Z+ elágazás" ellenõrzõpontot, ahol vizet kaptunk a pontõröktõl. Itt is bontották a pontot, ahogy tovább indultunk. Nagyjából innentõl az elõttünk haladó túratársak gyerkõcei egymással versenyeztek, hogy melyikük tud több szalagot leszedni. A seprûkkel együtt megállapítottuk, hogy munkanélküliek leszünk a túra hátralévõ részére. Szépjuhásznénál vártunk egy kicsit, hátha elindul az éppen ott álló vonat, de nem volt szerencsénk. Inkább mentünk tovább, mert a többiek itt lehagytak minket egy kicsit, a Nagy-Hárs-hegyen a kilátóban vártak be minket. Én is felszaladtam pár fényképre, és egy gyors körülnézésre, érdemes volt. Mostanában akármyilen hideg van, annak ellenére minden túrán napsütés, és szép kilátás fogad. A pont lent volt a kilátó alatt, a Bátori-barlang elõtt. Kiépített kötélpályán ereszkedtünk le a ponthoz, itt is ismerõsbe botlottam. 15,3 km-nél jártunk ekkor, és örültünk, hogy ebbõl a kapaszkodós, egyensúlyozós túrából már csak kevés van hátra. A nevének megfelelõ Nagy-réten feltankoltunk az ellenõrzõpont szaloncukor ellátmányából, Zorka pedig begyûjtötte itt is a simiket :-) Innen már csak egy km a cél, amit nagyrészt már enyhe ereszkedéssel töltöttünk. Sötétedés elõtt még be is értünk. Kitöltöttük a hat órás szintidõt, de ilyen terepvsizonyok között, és Istit kísérve nem is csoda. A célban a jól megérdemelt díjazás után virslit és teát kaptunk. A célban hallottuk, hogy legalább ketten csonttörést szenvedtek, és kb. negyvenen úgy dontöttek visszafordulnak. Valóban extrém lett ez a túra a jég miatt, és emiatt rendkívül el is fáradtam. Úgy éreztem, mintha többet is mentem volna mint 20 km, a Moszkva tér felé a villamoson már be is aludtam :-) Szerencsésen elértem a 17:38-as szombathelyi gyorsvonatot.
Köszönöm a túrát a rendezõknek, tetszett! Örültem hogy 2005 után újra eljöttem erre a rendezvényre.
|
