Túrabeszámolók


Meteor

OttorinoTúra éve: 20142014.09.19 09:49:10

METEOR 50 TÚRABESZÁMOLÓ 2014.09.13.

Táv: 51.2 km; Szint 1370 m.



Na, most mi legyen? Minden elõ van készítve, kaja be van tárazva, de nem az ébresztõ csipogására, hanem a szakadó esõ kopogására ébredek. Van még fél óra a tervezett felkelésig, addig el lehet mélázni azon, hogy indulni vagy nem indulni. Az eddigi hat M50-embõl kettõ volt ronggyá ázásos. A kérdés, hogy rontsam e az arányt 7:3-ra. A lassan csendesülõ, majd elálló esõ eldönti a kérdést.

Két hete a PILISI TRAPP-ra igyekezve, a HÉV-en én botlottam bele U96-ba, most ez fordítva történik a 61-es villamoson. Olsennel, túratársnõjével és egy ötödik túrázóval kiegészülve együtt megyünk a Gyermekvasút (lánykori nevén Úttörõvasút) hûvösvölgyi végállomásának a lépcsõházába. Rajtunk kívül még csak a rendezõség van a rajthelyen. 06:30-ig bõven van idõ, ezért az egyik asztalnál kényelmesen megreggelizek. A nevezésnél megdicsérem az adminisztráló hölgy sapkáját díszítõ 25 különféle színkombinációjú zománcjelvényt. Igen, ez lesz a huszonötödik, jubileumi rendezés. Idõközben a következõ villamossal megérkezik Szabó Marika, Gyõri Péter és Reni, de a velük érkezõ többi túrázó sem okoz tumultust a rajtban.

Olsenék már köddé váltak, mire elindulunk U96-tal. Nem ám a szélrózsa minden irányából lehet rátérni a [S-] jelzésre, szalagozás tesz rá a helyes útra, a megfelelõ irányba, nekünk már csak a Nagy HH-ig tartó szakaszon kell végigmennünk elõször gondolatban, aztán a gyakorlatban is. Az üzletközpont szomszédságában feltoljuk magunkat a Nagykovácsi út szélére. Gyér a forgalom, rögtön át tudunk sietni a túloldalra. Belekezdünk a Kishárshegy vm. platójáig tartó emelkedõbe. Kiváló kirándulóidõ van, csak az esõ ne essen! A vasút keresztezése után, a vasforgóajtót követõ lépcsõkön már kezdem túllépni az üzemi hõmérsékletemet, ezért egy fatönkre téve a hátizsákomat, pólóra vetkõzök. A kõgörgeteges, fagyökeres mezõre érve, úgy tûnik, hogy a vastag felhõk és a köd miatt alig akaródzik reggel lenni. A mezõ végén újabb emelkedõre kanyarodik utunk. Ezen már feltekergõzünk a Bátori-barlang bejáratáig. A nyálkás, csúszós sziklák miatt nem merem lekispistázni a rövid fahidat. Apró szerpentinen érünk fel a kilátó tövébe.

1. ellenõrzõpont, Nagy-Hárs-hegy, Kaán Károly kilátó. Továbbmegyünk a köreinkben újabban Büdös Banyának becézett Szépjuhászné felé, elõször sétaút jellegû, majd egyre meredekebb csúszós, köves lejtõn. Az alján mellõzzük a kis épületet, melynek falát "õsidõk" óta egy idegen lény ábrája díszíti, majd átkelünk a síneken, azután a Budakeszi úton. Újabb tetemes szintemelkedést kell ledolgoznunk, amikor rátérünk a [P-] jelezte, kanyargós turistaútra. Le is dolgozzuk. Hamar látjuk meg az Erzsébet kilátó lombok mögül kibontakozó alsórészét. Hát, igen a túra elején még gyorsabban múlik az idõ, jobban fogynak a kilométerek.

2. ellenõrzõpont, János-hegy. A kilátó elõtti placcról sokan fordulnak vissza a gumijárdás lejtõre, mi a "hátsólépcsõn" megyünk le, ahogy az illik. A Libegõ elõtti játszótér építkezési területét kikerülve tovább lejtünk a Jánoshegy vm. irányába, majd azon is túl a Virágvölgy felé. Útközben Szemán Zoli húz el mellettünk, akivel futtában váltunk néhány kedélyes mondatot. Pár másodperc múlva utolérjük, mert egy odúból kikandikáló jópofa csiperkecsoportot fényképez. Ezután már nem látjuk többet a túrán. Ahol feljön a [S-], ott áll két túratárs az itinerét vizsgálva. - Valóban a [S-]-ra kell rátérni, de nem jobbra le, hanem tovább az út vonalvezetését követve - mondom nekik. A Virágvölgyben bal kanyarral érjük el az ösvényt, amely kiemel egy árok mellé. Vadregényes úton nyomakodunk fölfelé. A kidõlt, de már felszeletelt fák helyén egy újabb elfáradt fa pihen, ezt sikerül egy elkerülõ ösvényen kicselezni. Csúszós jobbkanyarral megyünk át a felül elvékonyodó árkon, majd növényalagúton jutunk fel a következõ pontra.

3. ellenõrzõpont, Csacsi-rét. Szalagozás könnyíti a bokrosban folytatódó [S-] megtalálását. A szûk, sáros ösvényen hiányérzetem támad: Nem kell félreállni, hogy elfuthasson valaki. Még hátra is nézek..., de tényleg senki. Na, mindegy, nyugodtan tempózunk tovább. Friss, párás erdei levegõ mossa át tüdõnket. A kõfejtõ kitérõje utáni szélesebb úton Boldizsárt üdvözölhetjük, aki a tõle megszokott öles léptekkel halad. Nemsokára elérjük azt a pontot, ahol a Végvári-sziklától felköt a [P-]. Innen már ezt a jelzést követjük. Néhány perc múlva búcsú nélkül jobbra lemegy a [S-] majd újabb percek elteltével egy sorompón átgázolva keresztezzük a KFKI-tól jövõ mûutat. Egy nem túl hosszú emelkedõ következik a Budaörsi-hegy oldalában. Táblakarácsonyfa jelzi, hogy felértünk, ahová fel kellett, és hogy innen jobbra a [P-] / [SC] jelzéseket kell követnünk. Útközben lefelé ismét ellenõrzõpontra bukkanunk.

4. ellenõrzõpont, Piktortégla üregek. Begyûjtve a bélyegzéseket és a jókívánságokat tovább ereszkedünk. A [P-] elkanyarodásánál Szabó Marika vizsgálja a térképét, mert a fán megadta magát egy felszögezett [P+] jelzés, ami minket lett volna hivatott útbaigazítani. - Tovább, egyenesen - mondom Marikának, miközben mi is baktatunk lefelé a köves úton. Lent, egy sorompós keresztezõdés után egy nemszeretem kiálló köves szekérúton megyünk tovább. A törött szárnyú repülési emlékmû elõtt hirtelen kellemes murvásba csap át az út. Leérünk egy T keresztezõdésbe, ahol pár évvel ezelõtt még balra kellett fordulni, hogy aztán egy kõbánya melletti kalandos ösvényen másszunk át a Szekrényesen. Most jobbra irányít egy A4-es, hogy egy szintén murvás úton, nagyívben kerüljük meg a Szekrényest. Eközben Vincze Zolival és túratársnõjével találkozunk, akik halmazelméleti mûveleteket hajtanak végre az itinerbeli távokkal, és néhány kilométert nem tudnak hova tenni. U96 évõdik Zolival a PALÓC EXPEDÍCIÓN Zolit ért lódarázscsípésekkel kapcsolatban. Késõbb az elõttünk járók a murvásról jobbra fordulnak. Követjük õket, mert itt kapjuk vissza a [S-] jelzést, ami felvisz a következõ pontra.

5. ellenõrzõpont, Sorrentó. Meglátogatjuk a pontõr irodáját, azaz egy sziklakúpot, ahol megkapjuk a soron következõ igazolást. A gyorsabb túrázókat elõre engedjük a keskeny, sziklás, késõbb csúszóssá váló ösvényen. Amikor jobbra le kell menni a sziklás-gyökeresrõl, egy szélesebb, de rettentõen csúszós úton kell ezt véghezvinni, fától fáig araszolva. U96 azt mondja, hogy megnézné azt, aki itt lefut. Sajnos nem jön senki, elmarad a show. A lejtõ álján folytatódik a keskeny oldalazó ösvény. Egy bedõlt fát csak alulról rácsimpaszkodva tudunk leküzdeni. Egy keskeny völgybe jutunk le, ahonnan viszont megint ki kell kapaszkodni. Amikor felérünk egy többes elágazáshoz, a piros M betûvel jelzett, U alakú utat vagy inkább árkot választjuk. Ha jól sejtem, akkor ez a Kavics-árok. Körülbelül a felénél van egy jobbra kiágazó, jelzetlen út, ahonnan lelátni a Végvári-sziklára. Úgy döntök, hogy ennyi kilengés megengedhetõ, és leindulok a szikla felé, mondván, hogy ott jobb minõségû az út. Mielõtt rátérhetnénk a VV-szikla melletti [P-] jelezte murvásra, pár lépést képlékeny anyagban kell megtennünk. U96 cipõjét törölgetve zsörtölõdik: - Frankó út, persze!... Hiába mondom neki, hogy 20-nál sem vagyunk, korai még a cipõápolás. Leérve egy keresztezõdéshez balra leválunk a [P-] jelrõl. Pár méter múlva éppen jön ki valaki az árokból. Na, tessék, már le is buktunk. Visszavesszük a Meteor jelzését és ezen érjük el néhány perc múlva Budapest határát, és a [Z+] jelzést. Nem jobbra megyünk rajta, Makkosmária felé, hanem egyenesen. Az utca autóroncsok díszítette telek mellett vezet, mielõtt a túra és a rendezõ egyesület névadó szurdokába torkollna. Kúszónövények lepik a sziklákat, haragoszöld leveleik párától csillognak. Számos csúszós sziklalépcsõn lépkedünk lefelé, mire megérkezünk a következõ pontra.

6. ellenõrzõpont, Meteor-szurdok. A szurdok kiszélesedett részén, kimondottan szép helyen van a pontõr viaszosvászonnal leterített asztala. Vele szemben, a fák lelógó lombja mögött látható a Mária-szikla. Az érkezõ Szabó Elemért, Vincze Zoliékat és a többi gyorsabb túrázót most is elõre engedjük. U96 könnyelmûen Heineken sörre hívja meg Zoliékat, gondolván, hogy úgyse várnak meg minket Budakeszin. Lassan kiérünk a szurdokból és jobbra egy mûúton vándorlunk be Keszire. A buszvégállomás kútjánál vizet töltök a poharamba, és Iso Sport pezsgõtablettát dobok bele. Amíg itt idõzünk, Borikával beszélgetünk, aki Gyõri Pétert várja, hogy csatlakozzon hozzá a 21/B-n. A régi útvonalhoz képest van itt egy apró változás, amit csak késõbb vettem észre. A [Z+] eddig a kis hídon át, az Ady Endre utcában vezetett tovább. Most is van ott egy régi jel, és csak azért nem kiabálok egy csoport után, akik az eggyel feljebb lévõ utcát vették célba, mert nem vagyok biztos benne, hogy a túrán vannak. Késõbb a Fenyõ utcán leereszkedve látom, hogy a keresztutcán, jobbról érkeznek ugyanezek az emberek, és egy új [Z+] jelzést is látok az illetõ utca egyik villanyoszlopán. Mindegy, legközelebb, ha erre jövök egy túrán, akkor majd megvizsgálom az új vonalvezetést. Most, a Fenyõ utca végén balra fordulunk, és ismét balra egy új, tetszetõs kis patakhídra. Innen már látszik a két egymás mellett álló, magas növésû, mamutfenyõnek csúfolt Sequoia fenyõ. Jó, rendben. Ha a Balaton lehet "a magyar tenger", akkor ezek lehetnek "a magyar mamutfenyõk"... A ponttól (21/A cél) szembe jönnek Zoliék, a hölgy tag egyeztet U96-tal, hogy mikor hajthatja be rajta a beígért Heinekent. Szívás.

7. ellenõrzõpont, Mamutfenyõk. A pecsételõ ifjúsági tag mindenkitõl megkérdezi, hogy abbahagyja, vagy folytatja e a túrát. Továbbmegyünk! Vágjuk rá a választ, és továbbmegyünk. Itt megint van egy kis változás, ezt kifejezetten jónak tartom. A Pászti pihenõtõl nem a kis bokros erdõrészletben kell jobbra-balra kóvályogni, hullámozni, hanem szalagozás mentén vissza kell kanyarodni Keszi szélére (megint Fenyõ utca, csak ellenkezõleg), és egy fatelephez érve, azt megkerülve rátérni a megszokott Meteor útra. Ennek bejáratát szintén szalagozás jelzi. Egy árokszerû útból felérünk egy olyan terepre, ahol eddig fák szegélyezte út vezetett tovább, de most tarvágás és gazzal benõtt ösvény fogad. Alig lehet követni a vonalvezetést. Jelzésrõl fák hiányában nem beszélhetünk. Néhányan nézegetik is az itinerüket. Két átmászás után kerülünk a "megszokott", iskolás rendben álló fák melletti hosszú, egyenes útra. Félreállok egy technikai szünetre, amit U96 nem vesz észre. Egy jó kilométeren át üldöz, és az elhaladókat kérdezi, hogy nem láttak é egem. Késõbb eszébe jut, hogy hátra kellene néznie... Megvár. Közben felpróbálja az esõ elleni sapkának kinevezett zöld zacskót, hogy ezzel riassza el a csapadékot. Megérkezünk Katona Gabi pontjára. Azt mondja, hogy a fél erdõ engem keres. Nem baj, jobb, mintha csõrepedést kaptam volna.

8. ellenõrzõpont, Hosszúhajtási kõbánya. Lefelé kerüljük a bányát, majd amikor elhagytuk, visszakapaszkodunk az elõzõ szintre. Egy irtásra mászunk át egy újabb létrán. Az itt megszokott traktornyomos, sáros út helyett kulturált murvás út a meglepetés. Kisüt a Nap, a kék égen csak fehér felhõk úsznak, hirtelen kitavaszodott. Kontrasztnak és ijesztésnek jobbra ott van a szomorú szürkéskékbe burkolózott, hegyek látványa. Sajnos a szellõ arról fúj. A területrõl való kimászás után elérjük a [Z3] jelzést, amin jobbra fordulunk, hogy elérjük a Budakeszirõl Telkibe menõ mûutat. De még mielõtt elérnénk átmászhatunk egy utolsó kerítésen. Ennyit a szertornáról! Keresztezve a mûutat, rövidebb murvás után, egy rét balsarkában megkezdjük hosszú emelkedõnket a Nagy-kopasz felé. Az út egy csúszkálósabb szakasszal kezdõdik. Az emelkedõn kanyarogva ismét utolérjük Szabó Marikát, aki a túrán már többször szöktette magát. Ahogy emelkedünk egyre feljebb, úgy lehet mind jobban érezni az esõszagot, amit felénk hoz a szél. Világosabb részre érünk fel, elfogytak a fák.

9. ellenõrzõpont, Fekete-hegyek, Tarnai pihenõ. Elõször csak szemerkél az esõ, de aztán nincs pardon, be kell öltözni. Bekapjuk a pontõrtõl kapott jutalomfalatot, és még magasabbra indulunk. Egy túratársnak, hogy ne kelljen eláztatnia az itinerét, elmondom, hogy az 50-esek mennek tovább fölfelé a [Z3]-ön, a többiek pedig lefelé a [P3]-ön, a 10/A. ellenõrzõpontjuk, a Vöröspocsolyás-hát felé. Amikor felérünk e kettõ elágazásához, egyúttal el is köszönünk egymástól. U96-tal tovább veretjük magunkat az esõvel a következõ kilátóig.

10/B. ellenõrzõpont, Nagy-kopasz, Csergezán kilátó. Cserkészfoglalkozás van a kilátónál. Amikor lányok is jönnek, akkor elsütöm a cserkészköszönéssel kapcsolatos, szakállas viccet. (Egy újszülöttnek minden vicc új.) Megkérdezek egy lányt, hogy mi a cserkészköszöntés. Erre azt mondja, hogy: "Légy résen!" Mire én azt mondom, hogy igen, a fiúké, de hogy szól a lányoké? Rövid csodálkozó csend után megmondom: "Résem mindig készen." Ekkor piruló kacagás helyett úgy csinálnak, mintha nem értenék a poént. Ha tényleg nem értik, akkor viszont már tudom, hogy miért fogy a magyar... Amíg U96 felveszi a vízlepergetõ nadrágját, addig én megeszem az utolsó szendvicsemet, és még egy Mars szeletet is utána küldök, és az egészet egy félliteres energiaitallal öblítem le, kimerítve ezzel a kaja- és piakészletemet. Marika érkezik és pecsételtetés után, pihenés, restaurálás nélkül továbbrongyol. A szélben lobog a mackónadrágja. Mire U96 lejön a kilátóból már nem is esik. Jó, hogy felvette a vízlepergetõ nadrágját. Lefelé indulunk, továbbra is a [Z3]-ön. Egy nagyobb adag cserkész jön velünk szemben, fölfelé, valszeg a kilátónál van randijuk a többivel. Öket már azzal az "igazi" cserkészköszönéssel üdvözöljük, hogy: "Jó munkát!", bár tudvalevõ, hogy jó munka és szép öregasszony nincs.

Amikor lejjebb kibukkanunk az erdõbõl, elteszem az esõkabátomat, és elõveszem az itinert, mert régebben itt le kellett válni a [Z3]-rõl, és jobbra az erdõhatáron kellett menni egy kellemes, piros M-mel jelzett ösvényen, majd lassan ereszkedve becsatlakozni a Nagykovácsi felé menõ [Z-] jelzésbe. Az itiner térképét vizsgálva látom, hogy ez a bónusz megszûnt, tovább kell menni a [Z3]-ön ütközésig, és derékszögben jobbra fordulni a [Z-] jelzésû murvásra, jelentõs kerülõvel a régebbi útvonalhoz képest. Jó, legyen! Nem is olyan sáros, mint amilyen lenni szokott, de azért meg-megcsúszunk, míg leérünk. Szépen begyalogolunk Nagykovácsiba, és bemegyünk egy kisbótba, mert a következõ újítás miatt nem fogunk elmenni a megszokott kékkút mellett, és már mindketten majd' szomjan halunk. Literes kólát halászok ki a hûtõbõl, U96 pedig egy nagy icce teát, melynek kísérõje egy dobozos sörital lesz. (Mi lenne, ha melegidõ volna?) Új erõre kapva megyünk a központ felé, majd az újítás okán a [Z-] helyett a [P-] jelzés nyomán gyûrjük magunk alá az egyre jobban keményedõ és emelkedõ flasztert. Amikor végre bemehetünk az erdõbe, Nagy Imrével találkozunk, aki megpakolt hátizsákkal tartja karban az erõnlétét. Még a megmaradt hét deci kólával is nehezen tempózok a nem semmi kaptatón. A Nagy-szénás alá érve látjuk, hogy odafönt a tetõn egy háromfõs csapat nézegeti az itinert. Fák, s így jelzés híján én is hezitálok tizenöt másodpercig, hogy melyik leágazást válasszuk, de a végén sikerül beletrafálni a jóba. A pontõrség elõrelátó volt, sátrat állítottak.

10/C. ellenõrzõpont, egykori Nagy-szénási th. (Emlékfal) Az õrök nem a sátorban vannak, mert nem esik az esõ; a pihenõbútoroknál várják az érkezõket. Amíg U96 fotózza az emlékfalat (zsargonunkban siratófal), addig én egy újabb kólacsökkentést hajtok végre. Lájtosban megyünk tovább, innen már végig az OKT jelzése az irányadó. Egy fenyvesnél meredeken lejteni kezd az út, majd egy adótorony mellett megyünk el. Amikor balra le kell térni egy lombsátras útra, az imént a Szénás tetején látott háromfõs futócsapat keresi a jelzést. Mutatom a helyes irányt, amit egy kutyasétáltató "civil" is megerõsít. Az egyik futó azt mondja a többinek, hogy teljesítménytúrára többé nem jön. Micsoda veszteség! Kiérünk a szintén egykori Zsíros-hegyi th. felé vezetõ mûútra, amelyen balra fordulunk. Egy utcakeresztezõdésben a három futó megint az itinert nézi. Elõre mutatok az úton, mire azt mondják, hogy csak [Z-] jelzés van arra, kéket nem látnak. - Nem baj - mondom, az egyik villanyoszlopra nézve, amelyen tényleg csak egy [Z-] árválkodik. Sorompón túl egy földúton érjük el a turistaház maradványait. Pont sehol, lemegyünk a Muflonitatóhoz.

10. ellenõrzõpont, Zsíros-hegyi th. romjai. A Muflon kerthelyiségében pecsételnek. Amíg U96 bekávézik, addig én elszörnyülködök a csont sovány leírhatatlanul rossz állapotban levõ, zsömleszínû kutya látványán. Alig vonszolja magát, minden lépésnél megáll, hogy visszanyerje az egyensúlyát. A fejét már fel sem tudja emelni, orra két centire van a talajtól. Ha valaki egy nagyobbat ráfújna, akkor simán felborulna. A vendégek jönnek-mennek, bármikor fellökheti valaki. Vizes a pad, nem tudok leülni, ezért türelmetlen vagyok. - Na mi van? Mikor megyünk már tovább? Hé, csak egy kávéról volt szó! Még néhány korty, és végre kékezhetünk tovább. Bõdületesen hosszú utat járunk be erdõn, mezõn, amíg a nagy távvezeték alá érünk. Ez már jelzi nekem, hogy mindjárt kezdhetünk ereszkedni a szurdokba, csak elõbb túl kell jutni ezen a csúszós, agyagos ösvényen, amelyrõl tavaly kidõltem és bedõltem a tüskés dzsindzsába. Kiérünk a meredek sziklás lejtõhöz. Rettentõen csúsznak a kövek, meg kell fontolni minden lépést. Ahogy túlvagyok a sziklákon jön az agyagos lejtõ. Elõttem egy túratárs két bottal, de lécek nélkül síel vagy öt métert. Ügyes, mert sikerül talpon maradnia. Én sem esek el, de én inkább a fától fáig módszert alkalmazom. Csak ott van gáz, ahol nincs az út mentén fa. Na, ez is megvan. Megkönnyebbülten állok félre, hogy még jobban megkönnyebbülhessek. U96 még az életéért küzd. - Nézd már, ez a patak hogy megáradt! Alig lehet rajta átkelni. Egy túratárs, aki már odaát van, Õ mondja meg, hogy melyik kõre lehet lépni, amelyik nem mozog. Az érkezõ Gombinak és U96-nak én adom tovább ezt az értékes információt. Innen egy levezetõ séta a patak mentén a következõ pontig.

11. ellenõrzõpont, Remete-szurdok, dr. Pápa Miklós emléktábla. Ahogy kisétálunk a szurdokból a pataknak van egy esése, ez a magas vízállás miatt nagyobb hanghatással jár. Niagara helyett, Ördög-árok falls. Innen már 90% aszfalt. Felkapaszkodunk a bazilika rangra emelt templomhoz. Jelentem, most nincs esküvõ. Egy padhoz lépünk igazolásért.

12. ellenõrzõpont, Máriaremete, Kisboldogasszony kegytemplom. És íme, elértük az utolsó ellenõrzõpontunkat, de egyáltalán nem lazíthatunk, mert a Nagyrétig végeláthatatlan flaszter vár még ránk. Két másik túratárssal megyünk tovább, így beszélgetve hamarabb hátramaradnak a családi házak. Felmutatok a Nagy-Hárs-hegyi kilátóra, ami valószerûtlenül távolinak tûnik. - Reggel ott jártunk - mondom a többieknek. Néhány perc a nap eseményeire való visszaemlékezéssel telik. Ott a kék busz! - kiáltunk fel szinte egyszerre. A Zsíroshegyi út utolsó hajlata után már ellátni a Nagyrét utcáig, ahol a busz jár. Erre együttes erõvel ráfókuszálunk. Lassan leérünk a hobbi sportpályákig, ahol a kosárpályán egy srác próbál beletalálni a gyûrûbe, a focipályán pedig ketten rugdalják a bõrt. A Náncsi néni kerthelyisége pang. Átmegyünk a Nagy-rét oldalára. A virágboltos több dísztököt rakott ki az üzlet elé, a járdára, mint a sokévi átlag. Befordulunk a Nagy-rétre vezetõ kikövezett útra. A kör alakú betonszínpad alatti helyiség már nem hajléktalan menedék. Hangulatvilágítás van odalent, külsejét pedig különbözõ nemzetek zászlói díszítik. Rákanyarodunk a volt Munkásmozgalmi sétányra. Mindig megnézem, hogy a "Bunkócska te drága" kõbevésett elsõ néhány taktusa meg van e még. Aki a szobrokat és emlékmûveket elszállítatta innen, szerencsére nem ismerte a kottát, ezért úszhatta meg ez a "mûalkotás". Nekem kedves színfolt, maradjon is itt az idõk végezetéig. Már lefelé görbül az út, átmegyünk a vasúti híd alatt, és jobbra kanyarodunk az állomás irányába. Itt a cél. Hoztam a hat meglévõ jelvényemet, hogy véletlenül se kapjak olyan színvariációt, amilyen már van. Elszívom a jutalmul kapott kis doboz gyümlét, és egy kicsit leülök Gyõri Péterékhez a teraszra. Péternek 22, azaz huszonkettõ variációja van már. A kávézó U96-ot sikerül a jelvénymustrával odacsalogatni az asztalhoz. - Mi az? Esik az esõ? Zuhog! Ma nagy mázlink volt az esõvel. A túra alatt csupán egy kilométeren keresztül áztatott minket. A villamoshoz menet már túrán kívül ázunk. Egész más ez az érzés...

Ottorino