Túrabeszámolók

Palóc Expedíció 125



Egy nem minden napi túráról szóló beszámoló lesz ez. Kalandos volt, nagyon!



Péntek este már a szálláson, Nézsán szívtuk magunkba a fõszervezõ úr jótanácsait. Mindenki bõszen figyelt: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_exped_ci__2014_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Közben vételeztük magunkhoz a jobbnál-jobb süteményeket, melyekkel a kedves szervezõk kínáltak minket. Utána aztán elvonult a csapat egyik fele, és társasági életbe kezdtünk: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=820608634651098&set=t.100002158786880&type=1

Másnap(os) reggel után  sok-sok ismerõs indult el kora reggel 7 óra környékén. Mi, Vincze Zolival a 8:00-s rajtot céloztuk meg, és kereken ebben az idõben nyakunkba is vettük a Cserhátot.

Nem ígértek estére jó idõt, de ezáltal kell egy kis + idõ nyerés a nappali etapon, mert mindössze 25 óra volt a szintidõ a 125 km-re. Szépen értük is utól az ismerõsöket, de bizony alig telt el 1 óra, máris elkezdett esni az esõ, ami egyre intenzívebbé vált. Felsõpetény elõtt utólérjük Õze Erzsit, aki egy darabon át próbál velünk jönni. A lejtõket megkocogjuk, de a cipõm tapadása egyenlõ a nullával, így csak szép óvatosan haladunk Zolival: http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__2__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Egy kisebb emelkedõnél egyszer csak megálljt intünk. 2 vaddisznó jön velünk közvetlen szemben az úton. Gyorsan visszafordulunk, és figyelmeztetjük a többieket hogy veszély van. De aggodalomra végül semmi ok, mert a disznók "hazaérkeztek", egy házhoz tértek be, mi pedig megkönnyebbülten haladhattunk tovább :) Alsópetény után majdnem hogy lehetetlen fölmenni az agyagos, csúszós emelkedõn. Minden erõnkre szükség van. Sejtettük hogy ez nem lesz gyenge menet! Erzsi még mindig velünk tart, egészen a Romhányi-hegy tetejéig, ahol még egy "búcsúfotót" kapunk :) http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Borzasztó rossz az út továbbra is, és az esõ nem hagy alább. Zolival egy lejtõ megkocogása után intenzív szedrezésbe fogunk. Legalább ennyi örömünk legyen. Romhány elõtt utólérjük a magányos Mátét, aki nem túl jó passzban van. Mi viszont kétpofára eszünk-iszunk az ellenõrzõponton. A fánk vitt mindent! Átmegyünk Romhányon, a cipõ már tocsog, a kedvünk még megvan szerencsére. Az esõ is eláll szerencsére. A presszó teraszán üdvözöljük Anitát, és Petit, akik eddig nagyon jó tempóban haladnak! Sok sikert kívánunk egymásnak, és újult erõvel másszuk meg jó hosszan a Kõ-hegyet. Közben sorra érjük utól a 7 órakor elindult gyorsabb lábúakat is. Biztonságérzetet ad, hogy mi 8-kor indultunk. Végül 38 km után ismét Nézsán kötünk ki. Az elsõ felvonás teljesítve 5 óra 30 perc alatt. Zoli az utolsó emelkedõn lemaradt, így egyedül fogyasztom el a mennyei gulyáslevest. Többek sajnos nem kaptak, nekem az volt a szerencsém hogy megkérdeztem hogy van-e gulyás mint tavaly? És már kaptam is a jegyet. Jó fél óra regenerálódás után ismét nyakamba vettem a Cserhátot, és bár Zoli meg várt a mûv.házban, de egybõl le is maradt már a második kör elején. Rudival és Mónival váltok pár szót, akik bosszankodnak hogy nem kaptak gulyást. A P- jelzés vezet most ki Nézsáról, és a csõvári vár következik. Falom a szinteket, és csakhamar ismerõs pontõröket vélek felfedezni, Bubut, és Csillát. http://kepfeltoltes.hu/view/140901/Pal_c_125__3__www.kepfeltoltes.hu_.jpg  . Csilla azt mondja hogy egy lódarázs megcsípte, de megnyugtatom magam hogy én egy darabot sem láttam. Mire indulnék lefele, látom hogy jönnek felfele Rudiék, és egy csapat rövid távos, akiket mind megcsípték a lódarazsak. No a fene, ez nem játék. Szerencsére az õrangyalok vigyáztak rám! Egyszer csak egy hangos kiabálás lentrõl. Nem merünk nekiindulni a lefelének. Van aki azt mondja hogy az oda-visszán vannak a darazsak, van aki azt hogy visszafele már nem lesz, csak a P-n volt az oda-vissza elõtt. Rudiék felveszik az összes cuccukat, majd elindulnak lefele. Én nem hoztam semmi esõkabátot. Szinte lábujjhegyen megyek utánuk, amikor meglátjuk Vincze Zolit, aki a földön fekszik, és nagyon rossz állapotban van. Lódarázscsípés érte. Lesokkolnak a látottak, igyekszem Zolit nyugtatni, és mondom neki hogy valahogy küzdje föl magát a ponthoz, alig 50 m-re van csak. Végül muszáj tovább indulnom, de sejtettem hogy Zoli nem fog már tovább jönni, így most már õ miatta is küzdenem kell!

A csõvári ellenõrzõpontra Rudiékkal érkezek, de pár nagyon de nagyon finom sütemény után egyedül haladok tovább a Po jelzésen. Kiérvén a faluból látom hogy a csõvári várhoz mentõhelikopter ereszkedik le. Tényleg nagyon stresszes állapotba kerültem, sejtettem hogy Zoliért jönnek, de mint kiderült rajta kívül még 3 másik ismerõsöm is kórházban jutott ki :( Éberen haladok tovább, mindenhova lódarazsat vizionálok. A lepkék is azok, meg a szúnyogok is, meg minden. Szerencsére kis idõ múlva elhessegetem ezen gondolatokat a fejemben, és kicsit nyugodtabban haladok tovább. Nógrádsápon finom kenyerek, és palócos mintázatú pontõrlányok terelik gondolatomat.

Galgagután megelõzöm Tündét, és társát, akik eddig (még) szépen haladtak. Vanyarc elõtt a réten kocogva utólérem Bálintot is, és Verát. Nincs kedvem belemenni egyedül az éjszakába, ráadásul körvonalazódik az éjjeli vihar látképe, meg amúgy is, rég túráztunk már együtt! Így velük maradok jó darabon át. Az ellenõrzõponton borzasztó finomak a lekváros kenyerek, de valamiért a gyomrom azt mondja egy után hogy elég, már össze vagy szûkülve. A miértre nem tudom az okot, mert 40-nél ettem meleg kaját is. Tovább indulva Tünde jön szembe, aki kihagyta véletlen a pontot, de még nincs veszve semmi, nem ment túl sokat tovább. A hármas fogatunk bõszen halad elõre a Km úton egy szántóföldön emelkedve. Nagyon sötét fellegek gyûlnek, és tudjuk hogy ezt nem fogjuk megúszni. Alig hogy beérünk az erdõbe, rázendít az esõ. Szerencsére villámok nincsenek. Bálinték átveszik az esõkabátot, én bambán állok a futófelsõmbe és a rövidgatyámba :) Innen már nincs kegyelem, az esõ hol esik, hol szakad, változó periódussal. Hamarosan elválik a 100, és a 125 útvonala. Itt még lehet dönteni.. Szó nélkül mindhárman jobbra fordulunk a 125 irányába. A Z- jelzés fog minket kísérni sok-sok km-en át. A Berceli-völgyben akkora sár, és pocsolyamezõk vannak, hogy szinte lehetetlenség megkerülni õket. Szerencsére a nehéz átmeneteken túl vagyunk, amikor végül eljött az idõ, és lámpát kapcsolunk. 

Vera is szó nélkül jön, biztos voltam benne hogy sikerülni fog neki is ez az extrém túra. Az esõ erõsebbre, a tempó viszont kicsit lassabbá válik úgy érzem. Így úgy döntöttem hogy angolosan távozok, max jól eltévedek. Egy hippitanya mellett haladok el, amirõl a fõszervezõ úr már beszélt nekünk a túra elõtt. Ledöbbenek, mekkora területen élnek, az erdõ mélyén (több km hosszúságban, és szélességben is). Különbözõ nemzetségek, ugyanazon életvitel. Egy Z- jelzés mutat balra, de egy idõ után az út megszûnik. Visszafutok az elágazásba, újra értelmezem a jelet, újra elindulok abba az irányba, megint nem jó. Akkor hol a 'csába?? Visszafutok ismét immár a korom sötétben, jönnek Bálinték. Õk is úgy értelmezik a jelet mint én. Tanakodunk egy kicsit, majd tovább megyünk a réten egyenesen, és a rét közepén egy elágazásban úgy döntünk hogy hátha ott balra. Meglépjük, és hamarosan az erdõszélén ott egy Z- jel. Grr... Megorrolunk a Z- jelzésre, és hamarosan jobbra már a Z4 jelzésen haladunk le immár Szanda nevû faluba. Olyan saras és csúszós a lefele, hogy minden lépés egy örökkévalóság mire leérünk a faluba. Szerencsére van közkút a temetõnél, így tudok vizet vételezni. A buszmegállónál kicsit leülünk enni-inni. Egyszer csak megjelenik Õrsi Anna, és Fejes Gábor. Hmm.. Nekik jóval elõttünk kéne hogy legyenek. Kiderül hogy a GPS trackre a régi Z- jelzés volt feltöltve, és beletettek jó 3-4 km-t.. Ezért (is) nincs nekem GPS-em, és nem is hiányzik. Most már 4-en haladunk tovább. Annáéknak láthatóan gyorsabb a tempója, így a Szanda, és Szandaváralja közötti aszfalton ellépnek. Én maradok még Bálintékkal. A faluban finom pogácsával kínálnak a pontõrök, élek is vele, nem érdekel hogy már nagyon szûk a gyomrom. Annáék tovább indulnak, majd hamarosan mi is, és meglepetésre a rövid oda-visszán Tünde is megjelent a túratársával. Õk is jól haladnak. Szanda vára elõtt utólérjük Annáékat egy forrásnál. Innen egy jókora szint fel a várhoz. Köd van, sötét, esik az esõ, de a lámpám nem hagy cserben. Erõsebben indulok meg felfele, csak Fejes Gabi bírja velem a tempót. A várból szinte semmi sem látszik, lefele pedig nagyon óvatosan megyek, a szinte sík talpú cipõm miatt. Anna is utólér minket, így most épp Anna és Gábor társaságát élvezem. Sokat nem beszélünk, mindenki küzd az óriási sárral, és a belsõ harmóniával. Bálinttal és Verával nem találkozok többet már a túrán. A szandai betétkörnél ugyan oda érkezünk mint jó 10 km-el elõtte. Bízunk benne hátha szembejön valaki, és bizony. Egy fejlámpa világít a szakadó esõben. Megvárjuk kicsoda.. Riedlinger Csabi az. Nagyon kivan, õ is eltévedt a Z-n mint Annáék, és nincs kedve a 10 km-es szandai kis körhöz, hiába noszogatjuk. Velünk folytatja a túrát, immár a Z+-en. Annáék nagyon erõs tempóra váltanak, és ez pont elég arra hogy egy jókorát essek. Pár szép mondat, és haladok tovább, de a saját tempómban. Csabi próbál velem jönni, de neki meg az én tempóm is sok. Annáékat látom folyamatosan távolodni, és Csabi fénye is egyre jobban halványul mögöttem. Na, egyedül maradtam itt az éjszaka közepén. Sebaj, nem vagyok betojva. Egy idõ után visszaérek a 100-asok útvonalába. Óriási dzsuvát hagytak maguk mögött a résztvevõk. Szerencsére ez nem szemét, hanem sár formátumban mutatkozik. El nem tudom képzelni hogy a következõ szakaszt hogy fogom abszolválni. Többet megyek hátra mint elõre. Ez már itt fej játék a javából. Bercel elõtt felérek egy rétre. Innen kezdõdik egy újabb túlélõ játszma. Dupla erõvel rákezd az esõ, ráadásul a szél is erõsen fújni kezd. A ruha pillanatok alatt rámfagy, és nem tudok kiegyenesedni. Komolyan mondom, a terep, és az esõ miatt nehezebbnek érzem jelenleg ezen túra teljesítését mint a börzsönyi Körét: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=127482917&t=9091575 . Kiérek egy hosszú erdészeti aszfaltútra, ahol szó szerint patakok folynak szélsebesen. Ez nem játék már. Szlalomozok jobbra-balra, persze tök feleslegesen. Ahogy beérek Bercel faluba eláll az esõ, de ez a bõ 1 órás tökéletesen elég volt arra hogy rommá ázzak. Persze az idõ ezáltal elég rendesen le is hûlt, és borzasztóan fáztam is. A faluszélén nem túl bizalom gerjesztõ házak, szerencsére ilyenkor talán a lakosság is már alszik. A berceli kálváriánál tovább haladok a Sm jelzésen egy kicsit. Még jó hogy beleolvasok épp az itinerbe, mert rossz helyen járok. A S-kápolna (mert ilyen is van már) jelzésen kell haladnom egészen a következõ pontig, a berceli kálváriáig. A faluban még Bárdos Miki kocsiján lepõdök meg, aki 40 km-ig ment, majd elvileg Tündének hozott a pontra éjjelre "száraz ruhákat". A kálváriához érve Õrsi Annáék is ott tanyáznak még. Annán még mindig nem látszik a fáradtság, egy kocsmát keres a faluban, mert láthatóan szegény Fejes Gabi nincs túl jó passzban. Remeg mint a kocsonya, a kihûlés határán vagyunk mindnyájan. Én elveszek egy jókora kenyeret, leöblítem paradicsommal, majd muszáj meginni egy felest. Ilyen jól még sosem esett a pálinka :) Viszont én is elkezdek remegni, de a hidegrázáson kívül különösebb problémám nincsen, így Annáékat a ponton hagyva egyedül folytatom tovább az utam. Szántóföldön át érkezek a következõ faluba, Nógrádkövesdre. A falu fõútján haladok, egy ideje már hallom hogy a helyi Bódi Guszti szórakoztatja a pórnépet. Úgy látszik van az az italmennyiség hogy a szakadó esõ, és a hideg idõ mellett még ilyen izgalmas programra elmenjen a nagyérdemû helybeli. Probléma nélkül jutok át a falun, majd kifele menet egyszer csak megelõzök két embert. Hosszútávosok lennének, vagy 100-asok? Nagyobb gyalogtempóra váltok, és meglepõdve veszem észre hogy Tünde az, és a túratársa.. Akiknek kb. másfél órával mögöttem kéne hogy legyenek.. Mindenki vonja le a konzekvenciát, én is így tettem. Lényeg az, hogy egy óriási szarvasmarha telep mellett haladok el, csak úgy bõgnek a jószágok. De legszívesebben nekem is kedvem lenne hozzá, amikor meglátom hogy milyen terepviszonyok közt kell folytatnom az utamat Legénd fele. Gigantikus sármezõk, és piruettezések sora veszi kezdetét. (vagy inkább folytatódik). Egy "majdnem hatalmas esésnél" kiesik a lámpa a kezembõl, és hirtelen az addigi jó fénybõl minimális lesz.. Na ez nagyon hiányzott. Valahogy le kéne érni Legéndre, van pótelemem. Rémesen hosszú ez a szakasz, az utolsó lejtõ a faluba már az ingerküszöbömön kívül van. Szó szerint lecsúszok a lejtõn. Végre bent vagyok a faluba. Innen már csak jó 10 km.. Mezei Klárit és túratársát elõzõm még meg a pont elõtt, akik a 100-as távon küzdenek.  Leülvén a pontra, finom tea, és káposztás rétes fogad. Meg tudnám enni az egész tálcát!! De nem szabad, ki tudja még hányan küzdenek mögöttem. Pont nekiveselkednék az elemcserének, amikor a pontõr közli hogy a Kõ-hegyre (ahol már voltunk napközben kb. 33 km-nél) tilos fölmenni, mert életveszélyes állapotok alakultak ki. Belegondoltam hogy már napközben is orbitális méretû pocsolyák közt kellett flangálni, az éjszakai óriási esõ után szerintem a Kis Balaton megfelelõje lenne a helyes szó az adott terepre. Pedig én akkor is föl akarok menni! Éreztem magamban annyi erõt hogy nem állít meg az atyaúristen sem :) De ha nem, hát nem.. Végül 5,5 km-en át kellett az aszfaltot koptatni Legéndtõl a célig, Nézsáig, amit bõ 50 perc alatt le is daráltam. A cél elõtt Anita vár, és Vincze Zoli. Mindkettõjüket átölelem, örültem hogy Zoli is jobban lett a kórház után. Így minden jó ha a vége jó. Becsattogok a célba, és örömmel veszem át a plakettet, az érmet, a kitûzõt, és az oklevelet. Tudom hogy ezért most tényleg megszenvedtem. Nagyon örülök ennek a teljesítésnek, és hogy eddig 100 %-os vagyok a Palóc Expedíción hosszú táv ügyileg. Mind a háromszor sikeresen értem célba, de ez a mostani kiemelkedett mint Szegedrõl a Kékes.

Végül 20 óra 50 perc alatt teljesítettem a távot, ami végül nem volt 125 km, hanem egy kicsivel rövidebb a Kõ-hegy kimaradása miatt.

Köszönöm a túrát a szervezõknek, és azt a sok szalagot, és megannyi finomságot amivel elleptek ezen a borús, ámde a végén mosolygós napon át!