Tátika – Rezi hosszú két várút 45
A nagy meleg miatt már reggel hat órakor a Zalaszántói templom elõtti parkolóban készülõdtünk, miközben pár korábban induló túrázó elhaladt elõttünk. Gyorsan felhúztuk a bakancsot, vállunkra vettük a hátizsákot és bementünk a közelben lévõ Általános Iskolába regisztrálni, ahol a RAJT/CÉL volt. Negyed hétkor, még kissé hûvös, ködös idõben keltünk útra. Elsõ ránézésre a térkép használhatatlan volt (nem is vettem elõ többet), gondolom ezzel a szervezõk is tisztában voltak, ezért adtak mellé nagyon részletes útleírást és egy táblázatban is összefoglalták a résztávok közötti távolságot, a szintkülönbséget és azt is, milyen jelölt vagy szalagozott útvonalakon kell végighaladni.
Az elsõ ellenõrzõpont a Béke Sztúpa volt. Odáig egy darabon rendezett pincék sokasága között, igazán hangulatos, két oldalról fölöttünk alagútszerûen összezáródó fák lombjai alatt haladtunk. Hosszan betonúton, majd késõbb földúton koptattuk bakancsainkat. Egy fölfelé vezetõ úton, mielõtt végleg elnyelt volna bennünket az erdõ, megpillantottuk a távolban alattunk elterülõ település háztetõit belepõ vastag párafelhõt. Rövid ideig elméláztunk a látottakon, aztán indultunk tovább. Széles léniát követõen, a keresztezõdésben, ahol többen sátraztak, egy kis erdei ösvényt követtünk, ami a buddhista meditációs központ elõtt vezetett el, majd kiértünk a tisztásra, ahol a sztúpa állt. Csendes és békés volt minden. Különleges látvány volt, ahogy az épület fehér ékkõként ragyogott a korareggeli napsütésben. Hétóra elõtt megkaptuk az elsõ pecsétet a kissé álmos pontõrtõl.
A Tátika-várhoz, következõ célunkig lefelé tartottunk a széles murvás erdei úton, majd erdõsávokkal szegélyzett learatott szántóföldek mellett, harmatos réteken keresztül értük el az itinerben feltüntetett betonutat. Az úton átkelve beértünk az erdõbe és folyamatosan egyre meredekebben emelkedve értük el a várromot. Megkaptuk a pecsétet, egy-egy müzli szeletet, pár percig gyönyörködtünk a kilátásban és indultunk tovább.
A harmadik állomás a Rezi vár volt. Az ide vezetõ utat követtük visszafelé pár száz méterig, majd balra fordulva sûrû növényzetû, kidõlt fákkal keresztezett erdei ösvényen haladtunk. Ezután egy széles, erdõvel szegélyezett réten vágtunk át, melyet zöld és nedves fûtenger borított. Majd egy hatalmas legelõn sétáltunk keresztül. Zöldellõ fû, kisebb fák, bokrok, cserjék mindenhol, birkák és kecskék legelésztek békésen. Itt történt, hogy miközben utolértünk és útba igazítottunk egy bizonytalankodó sporttársat, nem vettük észre az egyik önellenõrzõ pontot („Rémisztõ” fa). Egy újabb aszfalt utat keresztezve, máris szinte a vár alatt voltunk. Kisebb fákkal szegélyezett, kanyargós úton értünk be ismét az erdõbe, ahol egy kis erdei ösvényen kellett meredeken felfelé törni. Szép, de annál nehezebb szakasz volt. Felérve egy kis kevergés után rátaláltunk a helyes útra és percek alatt ott álltunk a következõ e.p-ban. Kicsit megpihentünk, közben finom nutellás kenyeret majszoltunk és ásványvizet ittunk.
A következõ, negyedik e.p a Rezi kocsma volt. A közel 5 km-es szakasz egy darabig meredeken, majd lassabb ütemben haladt, most éppen lefelé az erdõben. Több helyen az út mellett igazán ízléses, új pihenõhelyek voltak kialakítva. Kukoricatáblák mellett, majd végül aszfalton haladtunk célunk felé. A kocsmában megkaptuk az újabb pecsétet, ittunk 1-1 üdítõt és ettünk is keveset.
A cél elõtti utolsó e.p a bõ tíz kilométerre lévõ Vadlány-lik barlang volt. A települést elhagyva a kéktúra útvonalán mentünk tovább. Zalaszántó határától nem messze az aszfaltúton átkelve, kukoricásban, széles földúton, gyümölcsösök mellett haladva elértük Vidornyalak községet. Itt nem felejtettük el leírni az önellenõrzõ pont számait! A hõség (33,5 C árnyékban) és ami rosszabb, a páratartalom is nagyon magas volt. Megmosakodtunk kicsit az itinerben jelzett temetõi csapnál és indultunk tovább. Lebetonozott, néhol murvás útón, rendezett pincesorok között haladtunk Vidornyaszõlõs határáig. A település felett elhaladva, kerülgetve a tócsákat, rövid szakaszon ismét betonozott útra értünk. Majd a sárga jelzésen betértünk az erdõbe és közepesen, de folyamatosan emelkedõ erdei úton elértük el a barlanghoz felvezetõ sziklaösvényt. Fellépdeltünk az összevissza álló és néhol billegõ természetes kõlépcsõkön az e.p-ig. A pontõrök nagyon kedvesek voltak. Ásványvízzel kínáltak, ismét kaptunk 1-1 müzli szeletet, közben pecsételtek és kicsit elbeszélgettünk. Elmondták, hogy mi vagyunk az elsõk. Kicsit megpihentünk a hûs lombok alatt, megittuk az ásványvizünket és indultunk tovább. Valamivel több, mint 7 km várt még ránk.
Az érdekes Szikla folyosót elhagyva ismét széles erdei léniákon közlekedtünk, amit úgy felnõtt a moha, hogy csúszkáltunk rajta. Az egyik keresztezõdésben újabb ásványvizes palackokra akadtunk, amit a pontõrök jeleztek is az utolsó e.p-ban. Vételeztünk is újabb két palackot. Több kilométert megtéve értünk ki a már ismerõs keresztezõdésbe, ahol a sztúpához lehetne felmenni. Még végigjártuk a Kovács-hegyi tanösvény egy részét, és a falu járdáján besétáltunk a célba. Megkaptuk az emléklapot, kitûzõt, gratulációt, majd frissítõvel kínáltak bennünket. Pihenés után még megnéztük a falu templomát.
A túra összességében sok szép látnivalót tartogatott, igazán változatos, szemet gyönyörködtetõ tájakon vezetett keresztül. Az útvonal végig - szerintem eddig a legjobban -, volt jelölve. A pontõrök kedvesek, közvetlenek voltak. A legtöbb e.p-ben frissítõ is volt, vagy biztosították a vásárlást, ebben a nagy melegben ez volt a legfontosabb. Mindenképp érdemes volt végigjárni! |
