És bevonzotta... (Kaptárkövek 55)
Az idõ jó, a szint nem sok, leginkább a tájékozódástól félek - mondtam páromnak Kerecsend után az autóban, hasítva a hevesi hajnalban Eger felé, elsõ Kaptárkövek túránkra érkezõben. Minden kezdet nehéz, gyakorlat teszi a mestert, ilyeneket mondott volna a hátsó ülésrõl O. Nagy Gábor, ha történetesen velünk utazik.
A rajt helyszínét (Eger, Leányka utca) könnyedén megtaláltuk, parkolóhely volt, hét óra elõtt nem sokkal el is indultunk. Az elsõ ellenõrzõ pontig (Nyerges-hegy) rendben is ment minden, fantasztikus panorámával köszöntöttek az elsõ kaptárkövek. Minden elég egyértelmûen volt jelölve, táblák, festések, szalagok segítették a tájékozódást. Annyira egyszerûnek és kényelmesnek tûnt ez "túravezetés", hogy az ember a saját képességeit (eszét, szemét, térképét, itinerét) el is feledkezett használni. Egy helyütt csodálatos szalag vezetett be a mezõbe, frissen lengette a reggeli szellõ... elcsábultunk, vele mentünk. A váratlan szembeforgalom kezdett gyanús lenni, majd már egy bõ kilométer megtétele után két bosszankodó túratárs adta tudtunkra, hogy "ha 55, akkor elba..." - és itt nem a nagy német folyóra gondoltak. Hát újra megtettük a jó kilométert, vissza a bûnös szalagig, ahol észrevettük a piros jelzést, amire át kellett volna váltanunk, majd egy pár méterrel - immár a helyes úton- tovább menve a földre felfújva ott volt az 55 km felirat és egy nyíl. Valószínûleg a trail útján mentünk a szalaggal. Figyelmetlenek voltunk, tény, de ha az a földre fújt 55 nem a keresztezõdés után, hanem elõtt van pár méterrel... de nem elõtte volt. Ilyenkor nemcsak az a probléma, hogy az ember idõt és energiát veszít, hanem az is, hogy a frusztráció a motivációt, a mentális összeszedettséget is kikezdi.
Mentünk tovább, a vizes-harmatos fû miatt immár teljesen elázott cipõben, jött a Királyszéke kaptárkõ (2. EP) Szomolya elõtt, ez is nagyon szép volt. Bogács elõtt, a Milleniumi kilátónál kialakított frissítõ pont (3. EP) jó hatással volt ránk, minden tekintetben.
De a vesszõfutás még nem ért véget. Ha mással történik, a túra legviccesebb része címet kaphatná a most következõ szakasz. De mi kevésbé tudtunk akkor még nevetni. Történt, hogy Cserépváralja elõtt kiértünk egy mezõre, s nem is gyanakodtunk, hogy rögtön "jobbra el"-t kellett volna csinálnunk. Beszippantott a csodálatos látványával és friss illataival a rét, aminek a túlsó oldalán hosszasan keresgettük a pirosunkat, majd visszamentünk az utolsó jelzésig (a rét elejére), ahol ebbõl az irányból már látszott balra a következõ. Ami bement az erdõbe, s szépen csurgott a széles erdészeti út lefelé. Annyira megörültünk, hogy újra jó úton vagyunk, hogy meg is feledkeztünk a jelzés meglétérõl megbizonyosodni. Jó ideig mentünk lefelé, mikor már gyanús lett a hiány - mint utóbb kiderült, rögtön a mezõ sarkán, az erdõbe beérve a "balra el" lett volna a helyes, egy kis ösvény vitte el a pirosat. Vissza fel, s a helyes ösvényen le.
Frusztráltan bár, de törve nem, végre leértünk Cserépváraljára (4. EP). Egy újabb kaptárkõnél (Nagykúp) szúróbélyegzõ várt (5. EP). Ez után következett a túra tájékozódás szempontjából talán legnehezebb szakasza, de korábbi hibáinkból tanulva figyelmesek voltunk, és a nyomtalanul a cserjésbe tûnõ sárga, vagy a hosszú jelzetlen mezei szakaszok sem fogtak ki rajtunk. Így a 6. EP-n át (Ördögtorony kaptárkövek) beestünk Cserépfaluba, majd Bükkzsérc felé vettük az irányt.
A Pelyhe-pince (7. EP, 38 km) fantasztikus zsíros kenyere és laza fröccse újra életet lehelt belénk, így vágtunk neki a túra legmagasabbra (de csak 570 m köré) vezetõ útszakaszának. A Kövesdi-kilátónál (8. EP) egy újabb szúrópróba következett, majd alig egy kilométer múlva egy igazi (a 9.) EP, frissítõvel (Dobó vadászház). Az utolsó, 10. EP-nél (Nagy-Eged) fiatal srácok heverésztek, talán a napsütés és némi Zubrowka is fokozhatta az idillt, viccesen mondtam is nekik, hogy így ötven km tájban már érthetõ, hogy elfáradtak. Remélem, poénnak vették, mert annak szántam. De írígylésre méltó henyélésük már elõre vetítette, hogy hat km múlva ez már a mi osztályrészünk is lehet, s egy meredek, köves lejtõn leereszkedtünk Egerbe - hogy a tervezettnél kicsit hosszabb túra után, de annál jobban megérdemelten átvehessük csodálatos kitûzõnket és oklevelünket.
Összességében nagyon szép túra volt, jövõre (miután a gyakorlat megtette a mestert) már nagyobb helyismerettel vágunk neki e fanatsztikus tájnak... és természetesen jövõre sem marad ki a túra végeztével a Szépasszony-völgy és Tóth Feri bá' 46-os (Egri Borvár) pincéje... amit idén - csodák-csodája - itiner és szalagozás nélkül is valahogy egybõl megtaláltunk.
|
