Túrabeszámolók


10 Templom

nafeTúra éve: 20142014.06.18 21:37:27

 


6 templom


GPS-el mért távolság: 17,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 385 m. Az értékek nem mérvadók, mivel a túrán nem volt kötött útvonal. Mindössze azt jelöli, mennyit mentem.


Délutáni programom miatt csak a 6 templomot tudtam bevállalni, mivel délután két órára haza kellett érnem. Szokatlan módon, sehol egy parkoló autó Óbudaváron, bár az is igaz, másodikként neveztem be. Az útfelújítás miatt nem könnyû lemenni az útpadkára.. A leírt helységnevek alapján, már elõzõ nap kialakult bennem a körülbelüli útvonalterv. Megnézve a térképet, illetve a fõszervezõ által bekarikázott templomokat, készen is volt, merre megyek. Elõször Mencshelyen gyûjtöttem be a pecsétet, majd a piros jelzésen elindultam Dörgicsére. Csatlakozott hozzám egy pesti sporttárs, így a Herendi templomromig együtt talpaltunk. Egy pontról remek kilátásnyílt a Gulácsra, a Tóti-hegyre és a Hegyestûre. A túra során gyakran használtam GPS-es segítséget, mivel ezen a részen a turistajelzések igencsak hiányosak, így mindjárt a Halom-hegyen is. Jelzés hiányában egyenesen mentünk (ahogy ezt tanítják is a tájékozódásnál, ha nincs jellegzetes tájékozódási pont), mivel azonban gyanús volt a dolog így alig 100 m után megnéztem a GPS-t, s irány vissza.


Dörgicsén a templomrom tornya már messzirõl látszott, de ez nem sokat segített a megtalálásában, az viszont igen, hogy része volt a Régi templomok nyomában teljesítménytúrának. Mivel ketten voltunk, hamar meglett, a négy lámpa közül melyiknél van a pecsét (természetesen az utolsónál). A faluból kiérve jó kis kaptató következett, zömmel kellemes erdõben, a Balázs-tetõre. Egy helyen az úton, zöld színû kék fejû gyík sütkérezett a napon, s hajlandó volt hosszasan modellt állni. A fák közül kibukkanva gyorsan megleltük a romot. Újabb pecsét, fényképezés és irány a Herendi templomrom. Mivel sokadjára jártam erre, gyorsan meglett. Jelzés nélkül, könnyen elmegy mellette az ember, mivel a csekély falmaradvány megbújik egy kis facsoportban. Pecsételés után szétváltak útjaink, õ ment Szentantalfára, én pedig irányba vettem Szentjakabfát. Ezt az irányba vételt néha szó szerint értettem, s az erdõ sarkától átvágtam a legelõn az aszfaltútig, majd a következõ kanyarig, csökkentendõ az aszfaltos szakaszok mennyiségét. Mivel a telefonom új firmware-t töltött le kipróbáltam, vajon kijavították e a koreaiak a világos virágoknál, napsütésben, makrófotózásnál tapasztalható beégést. Hát nem. Semmi változás. Ez van.


Szentjakabfán hamar megleltem a pecsétet. A legrövidebb úton indultam Óbudavárra. A szõlõk mellett a térképek szerint elfogyott az út, bár a valóságban még vezetett tovább. Én inkább átvágtam az elhanyagolt legelõn. Késõbb rájöttem, ha tovább megyek, megúszhattam volna a helyenként mellig érõ füvet. Mindegy. Lényeg, hogy Óbudavár elõtt pár száz méterre kiértem az aszfaltra, bár még le-le tértem róla a fényképezés kedvéért. Óbudaváron egy kicsit lassabban lett meg a pecsét, de meglett. Nem maradt más hátra, mint besétálni a célba. Átvettem a kitûzõt, az emléklapot, megettem a virslit, s irány haza.


Pápán a barátomékkal irány megnézni a streetfighter motor show-t. Kipróbálhattam a „telefonom” videókészítési lehetõségeit is. Várakozáson felüli a képminõség. Az autófókusz videózásnál is meglepõen gyors. Zoomolás után is egy másodperc alatt újra éles a kép. A maximális optikai zoomnál (240 mm-es kisfilmes fókusztávolságnál) is bemozdulási életlenség nélküli videót lehet készíteni, kiváló képminõséggel. Mivel a fõ helyszíntõl elég távol voltunk, sokat használtam a maximális, vagy azt megközelítõ optikai zoomot. Voltak olyan momentumok, amit csak a videón láttunk, élõben a távolság miatt észre sem vettünk. Nekem viszont van még mit tanulnom a videózás területén.


Kellemes, a terepviszonyokat tekintve könnyû túra, amely a hûvöskés idõnek és a tiszta levegõnek köszönhetõen igencsak látványos volt. A kedvenceim közé tartoznak ezek a túrák, ahol én határozhatom meg az útvonalamat az ellenõrzõ pontok között. Sok ember számára viszont nehezítõ tényezõt jelentenek az erõsen felújításra szoruló turistajelzések. Nekem ezen sokat segített a GPS és az arra, a turistautak.hu-ról feltöltött térkép.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1000/900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt), kitûzõt és emléklapot kaptunk. A rajtnál gyümölcs, és aki él vele, annak pálinka, a célban virsli és ásványvíz volt az ellátmány.