Bazilika 40
Pótlóbuszról szállunk pótlóbuszra az Árpád hídról elnevezett buszpályaudvaron Kerek repkénnyel: metrópótlóról vonatpótlóra váltunk. Elõbbi kényelmetlen, lassú, és zsúfolt volt, szerencsére ezen tulajdonságok a többi mai közlekedési eszközre már nem lesznek jellemzõek. Utóbbiból, a vonatot pótló jármûbõl két járat is található, közülük az S, mint Solymár jelût választjuk. Eziránt velünk együtt körülbelül tucatnyi utas érdeklõdik, többségük a mai nap egy részét túrázással kívánja tölteni, és a javasolt vasúti átszállási pontig, Piliscsabáig utazik. A tájból csak az úthoz közeli dolgokat látjuk, szemerkél az esõ, szürke reggel virrad ránk. Piliscsabán felszállunk az Esztergomig közlekedõ vonatra, az utat Esztergom-Kertvárosig a rég látott Fazekas Gézával társalogjuk végig. A túrázónak kinézõ néhány utastárs itt átszáll Nyergesújfalu felé, kivéve Gézát, aki ezt a mûveletet a végállomáson hajtja végre. Repkénnyel ketten maradunk túrázók a környéken. Végigballagunk a fél városon, betérve kicsit a belváros felé, majd átsétálunk a hídon az eurózónába. Akárhogy is legyen, az esztergomi bazilika tényleg a túlpartról, egész pontosan a hídról, pont szembõl néz ki a legjobban. A hídon egy kocogó lány szólít meg, kérdezi, hová megyünk túrázni, a válasz hallatán közli, hogy õ is ment volna, de az esõ miatt inkább most nem. Pedig alig csepeg. A határõrizeti létesítmények egy részét lebontották, az egyik épületnek új funkciót találtak – adóhivatal lett belõle. Sajnos a hídfõrõl a töltésre nem vezet le a nagyközönség számára hozzáférhetõ lépcsõ, megtesszük a rövid kerülõt a város felé. Impozáns kilátással rendelkezõ parkolóban találjuk a rajtot, a kávézó fedett teraszán várják a rendezõk a reménybeli teljesítõket. A nevezést követõen leülünk még egy-egy csapolt kofolára, közben legalább átnézhetjük az itinert: útleírás, térképmásolat (szlovák turistatérképbõl, 1:45000-es léptékû), mindenféle távadatok találhatóak benne. Az is látszik, hogy a korábbi változat Esztergomból indult, és oda érkezett, a leírás vonatkozó bekezdéseit felülragasztással fedvényezték.
Ennyi felvezetés után túrázzunk végre: úgy kezdõdik, hogy felmegyünk a gátra, és azon elindulunk. Ismerõs motívum. Különös, csak a négykerekûek forgalmát akadályozó sorompó állja az illetéktelenek útját itt, és a többi gátkeresztezõ útnál is. Elsétálunk Párkány széle mellett, üres úszómedence árválkodik egy szolid panelépület plázsaként, majd jobb-rosszabb állapotú családi és per vagy hétvégi házak váltják egymást, végül egy, még mindig épülõ szennyvíztisztítónál intünk búcsút a városnak. Odébb lezuhant, amerikai gyártmányú szovjet repülõgép emlékhelyét találjuk, szlovák, magyar és orosz felirattal. Nemsokára megérkezünk a Garam torkolatához, ezt közelebbrõl is megvizsgáljuk. Homokpadok, kisebb szigetek jelentik a közelebbi látnivalót, messzebb a Duna túlpartja alig látszik ki a párából. Visszaszédelgünk a gátra, felballagunk a vasúti hídig, közben a fák takarásában hosszú tehervonat halad Érsekújvár felé, a kocsik oldala néhol kivillan a fák lombja mögül. Az elsõ ellenõrzõpontot a híd alatt találjuk, többé-kevésbé esõ- és szélvédett helyen õrzik a pontot. Még egy ideig a Garam füves gátján sétálunk, majd az országutat a pontõri ajánlásnak megfelelõen elõször a híd alatt keresztezzük, majd áttúrázunk a folyó bal partjára. Itt érnek utol a nálunk jó másfélszer gyorsabban haladó vaddinóék. Megérkezünk Garamkövesdre, kocsma teraszán kapjuk meg a második bélyegzést, majd némi további aszfalttaposást követõen, tanösvény nyitótáblája mellett térünk rá a jelzett turistaútra. Természetet járunk.
Kellemesen meredek kaptató visz ki a faluból, az út menti utolsó házak jellemzõ építõanyaga a bontott gázbeton. Merész. Mögöttünk tágas vidékre nyílik panoráma, amely még ebben a párás-esõs idõben is nagyszerû. Felérünk a dombok fõ gerincére, a magas fûben futó ösvényrõl számos kilátópontra tehetünk kitérõt. Némelyik ilyennél a tanösvény táblája is tájékoztat a látottakról, szlovák, magyar és német nyelven. Körülbelül mindegyik ilyen kitérési lehetõséget meglátogatjuk, lassan így is eljutunk a tanösvény ötödik táblájához, a „Sziklák” feliratú helyszínhez rendelt ellenõrzõpontra. A pontõr hölgyek impozáns kilátású helyszínen, mérsékelten vízálló ponyva alatt fagyoskodnak. Ezzel el is búcsúzunk a Duna feletti panorámaúttól, a túra a dombvidék belseje felé, északkeleti irányba tér ezután. Az iránytáblától immár a kék sáv jelzésen haladunk tovább, feltûnik, hogy a kiírt helyszínek között még a ?SAD, a csehszlovák Volán megállóhelye szerepel végpontként. Régen frissítettek, ami többek között azt is jelenti, hogy nem rongálták meg, nem lopták el stb. a turisztikai infrastruktúra ezen sérülékeny elemét. Igaz, azt is, hogy nem újították fel.
Egy következõ tábla útmutatásának (cez lúku) megfelelõen keresztezünk egy vadászlesekkel bõségesen ellátott rétet, sétálunk az erdõben. Néha kicsit jobban elkezd csöpögni az esõ, majd egy körforgalomszerûen kialakított helyen kiérünk egy mûútra, melyet a továbbiakban hosszan követünk. Utolér egy háromfõs csapat, és mi is felzárkózunk egy idõsebb, magányos túratárshoz. Nagyjából egyszerre érjük el az Ipoly turistaházat, ide rövid kitérõ vezet. Az épület teraszára települt kétfõs pontõrség bõséges ellátmánnyal készült: sült szalonna, többféle sütemény, gyógynövényszörp, víz és kilenc különbözõ pálinka alkotják a választékot. Legalább fél órára megállunk, beszélgetünk az igencsak lelkes pontõrökkel. Szinte sajnálom, hogy tovább kell menni. Visszatérünk a kék sáv fõ irányára, friss irtáson csörtetünk keresztül, majd egynyomos ösvényen ereszkedünk le egy kis vízhozamú patak völgyébe. Köves úton haladunk tovább, majd kiérünk az erdõborította völgybõl, megérkezünk Helembára. Szemben, a Duna túlpartján a Sas-hegy magasodik, az alatta lévõ tetõn a ködben éppen kivehetõ a Hideglelõs-kereszt. Végigsétálunk a falun, közben megtekintjük az egyik tömegközlekedési multicég itteni helyközi autóbuszos szolgáltatásra használt, felújított Karošáját. Az ellenõrzõpont az iskola udvarán helyezkedne el, ha nem fújna erõs szél, így egy parkoló autóból ugrik ki a pontõr hölgy. Itt már nem állunk meg sokáig, pedig bõven beleférne: vagy nagyon sietni kellene, és elérnénk egy korábbi kompot, vagy rengeteg idõnk van egy késõbbi kompig. Az utóbbit választjuk, így kényelmesen, lazán kirándulunk az Ipoly füves gátján ki Helembáról. Mellettünk, egy kisebb repcetáblán túl, a régi Budapest-Pozsony-Bécs fõvonalon a magyar vasút egyik emblematikus villanymozdonya döcög Párkány felé. Késõbb, amikor már a fák közé érkezünk, nemzetközi személyszállító halad át, ezúttal Párkány felõl, a távolból pedig a jó akusztikai viszonyoknak köszönhetõen a Márianosztrára felzakatoló kisvonatot halljuk. Vonathallgatós környék ez.
Nemsokára megérkezünk az Ipoly vasúti hídjához, a gyalogjárdán sétálunk át Szobra. Szembõl is érkezik egy határátlépõs vonat. A vörös fényt felülíró szabad jelzést a váltóállító toronyból elõballagó vasutas adja meg, egy fehér alapon zöld négyszöges tábla felmutatásával. Ûrtechnika. Mellesleg dnvzoliéknak tavaly sokkal nagyobb szerencséjük volt a rakodónál ácsorgó Leóval és a MTON-nal (Mosolygós Turcsiorrú NoHAB, mielõtt valaki). Besétálunk a vasútállomás restijébe, kedves pontõrök fogadnak, kicsit beszélgetünk létszámadatokról, kompindulásról, további útvonalról. A felüljárón keresztül hagyjuk el az állomás területét, az imént elhagyott dombok a párában távolinak, sejtelmesnek tûnnek. Szépen berendezett teret érintve ballagunk le a révhez. A Dunán a német zászló alatt hajózó EGER tolóhajó visz megrakott uszályt felfelé. A komp, a BOGI nevû géppel üresen várakozik, és mi is csatlakozunk a várakozásához a következõ fél órára. Öten gyûlünk össze utasok, mindnyájan a túra résztvevõiként. A turistaháznál már idõsebb túratársként hivatkozott Farkas Elek doktorral innentõl egészen a Savó-kúti-tisztásig együtt túrázunk. A basaharci kikötés elõtt még elkap egy utolsó kis zápor mára, jólesik a hûsítõ csapadék, mert egyébként kifejezetten meleg van. A partra érve ártéri erdõben indulunk el, majd a hegyek felé kanyarodunk, átkelünk a fõúton. Elhagyjuk a nyugdíjasotthont, néhány hétvégi ház között sétálunk fölfelé a Basaharci-völgyben, lassan magunk mögött hagyva a többé-kevésbé lakott területet.
Beszélgetve érkezünk fel a Savó-kúti-tisztáshoz, majd a zöld sáv elágazásánál elbúcsúzunk útitársunktól, aki a 20-as táv díjazása birtokában úgy döntött, hogy az útvonalat idáig még követi, és itt hazafelé kanyarodik, megspórolva egy csomó kényelmetlenséget. Kettesben folytatjuk a túrát, egynyomos ösvényen óvatoskodunk le a Majális-forráshoz, ahol Repkény javaslatára tartunk egy negyedórás szünetet. Az idõt a forrás hideg vizének kortyolásával csapjuk el, majd továbbállunk, lesétálunk a völgybe. Itt a Kerektó névre keresztelt nyaralónegyedben sétálhatunk, autósok döcögnek el mellettünk a döngölt úton. Köztük egy mentõ is. Elágazásban hagyjuk el a tágas völgyben futó utat, a túra harmadik, egyben utolsó emelkedõje alatt járunk. A nehezen gyûlõ lendületet rögtön megakasztja a Fári-kút, itt is megállunk egy pohár vízre, közben utolér egy hosszútávos résztvevõ, sebessége arra enged következtetni, hogy nagyjából a mezõny elejét képviseli. Lassan felkanyargunk a Vaskapura, eleinte egy ember széles ösvényen, késõbb mindenféle földutakon. Néhol szép kilátás nyílik a Maróti-hegyekre és Búbánatvölgyre, majd felérünk a tetõ erdõs, laposabb tetejére. Távvezetéket, majd keskeny aszfaltutat keresztezünk, keskeny, láthatóan ritkán járt csapáson lépkedünk fel a turistaházhoz. A kilátás fantasztikus, alattunk terül el egész Esztergom és Párkány, távolabb nézve egészen a Gerecse tömbjéig terjed a láthatár. A pont õrei a ház mellett, egy jurtánál várnak, bélyegzéssel, vízzel, és ami a legnagyobb meglepetés: gulyással. Kint ülünk le, egymáshoz közel gördített farönkökön. Beülhetnénk a jurtába is, de végre kint is jó idõ van, hát kint maradunk. Bentrõl közben elõrobog a lépéshiba – moiwa – DJ_Rushboy – csorgo2108 kvartett, beszélünk néhány szót, mielõtt a cél felé lépnének. Még ott tartózkodunk, amikor hirtelen a bozótból felbukkan az a pár, akikkel még a kompon együtt keltünk át a Dunán, és akik még a Savó-kúti-tisztás elõtt léptek el. A bõséges gulyásozás után még haverkodunk kicsit az ott lebzselõ, önállósult kecskékkel, majd elhagyjuk a létesítményt. Letrappolunk Esztergom felé, szebbnél szebb kilátással rendelkezõ helyeket érintve. Közben a szintidõ lejártáig hátralévõ idõt számolgatom. Nem kell órás nagyságrendig felmennem.
Meredek, keskeny utcákon érkezünk meg a városba, egyenesen a kórház mellé, majd a belváros kikerülésével, egyenesen a Mária Valériáról elnevezett hídra sietünk. Átmegyünk Párkányba, kerülünk egyet, és megérkezünk a célba. Oklevet kapunk és kétféle kitûzõbõl választhatunk, sõt, az idén száz éves Brilli Gyula Menedékházról (ez a Vaskapu) külön kitûzõvel is megajándékoznak. Ezúton is köszönöm a túrát a lelkes rendezõségnek, remélem, még sok rendezésen vehetek majd részt – és köszönöm a társaságot Kerek repkénynek, valamint azon a rövid szakaszon Farkas Eleknek. Megint fogyasztunk némi csapolt Kofolát – én egy kávéra is beruházom – a kávézóban, majd visszasétálunk az esztergomi vasútállomásra, útközben megejtve a hétvégére esedékes bevásárlást. A vonatra Piliscsabáig összesen körülbelül harminc utas kíváncsi, a solymári irányú pótlóbuszon a sofõrnek ismét nincs szüksége az ajtó sûrû nyitogatására. A Flórián téren másik kötöttpályás jármûvet pótló buszra szállunk át, majd ezt végül vaskerekû eszközre cserélve jutunk haza.
-Kékdroid-
Képek a túráról |
