A vadrózsa 30, avagy a vaddarázs túra
Nem lehetne rám azt mondani, hogy tapasztalt túrázó vagyok. Kiskoromban faterral és nagybátyáimmal jártuk be a Mátrát és a Bükköt, de annak már jó pár éve…jó pár 10-15 éve. Idén kezdtem el újból a túrázást. Hetedik teljesítménytúrámra készülõdvén, bepakoltam a hátitáskába a szokásos túlélõ készletemet(törülközõ, szikszalag, kötözõ géz, sportkrém, egy pár szendvics és ami számomra kihagyhatatlan a menta tea)Majd a kicsi kocsimmal elfuriktáztam Rózsaszentmártonba hugomékhoz. Itt még beszürcsöltem egy erõs feketét, aztán elindultam a rajthoz.
Azt mondják jó bulik szoktak itt lenni a Rózsabarlangban, én viszont abba voltam biztos, hogy buli ide vagy oda, itt éjjelente ennyi ember még nem fordult meg. Bár reggel 7:10 kor rajtoltam el, de már a parkolók fele tele volt és az utca is tömve volt már kocsikkal.
A fõútra kiérvén a mûúton haladva egy 50est teljesítõ csoporthoz csatlakoztam. Össze szokott kis csapat volt, mert általában mindig lemaradt valaki (fénykép,wc, öltözködés)de perceken belül beérték egymást. A mûútról jobbra térve haladtunk gyenge emelkedõn a Kopasz-hegy oldalán, ahonnan remek kilátás nyúlt Rózsaszentmártonra. Leginkább a horgásztó felett felszálló pára volt figyelemre méltó. A feltételes ellenõrzõ pont csekkolása után, hamar kiértünk az apci mûútra majd hamar vissza is tértünk a P+ jelzésre.
Az elsõ igazi szintemelkedés itt vette kezdetét: a Somlyó hegy. Bár csak 350 méter,de a hegy lábától szinte végig intenzív emelkedõ vezet felfelé. Innentõl kezdve, kikaptam a hátizsákom mögé illesztem fokosomat és igénybe vettem a felmenetelhez. Ugyan megállás nélkül lenyomtam, de észleltem, hogy csak én szuszogok hangosan, s körülöttem kiket leelõztem, nem küszködtek ilyen problémával. Hát igen, még van mit javítani tempón s a hozzá csatlakozó légzéstechnikán. Egy szép Somlyóhegyi pecsét után, még bekaptam egy ajándék csokit s nyeltem rá kis mentateát. Az 50sek még gyönyörködtek a tájban ( a keresztrõl rálátni Apc falujára) én viszont indultam tovább lefelé a piros pluszon.
Örültem,hogy a hegynek nem ennek az oldalán kellett feljönni, mert sokkal szükebb és meredekebb ösvény vezetett le a másik oldalra. Fokosom segítségével gyakran ilyenkor ellököm magam a földtõl, hogy minél hamarabb lendületbõl leérjek. Miután leértem, levetettem magamról az igen csipõs reggeli idõben felvett szabadidõ felsõmet és a derekamra kötöztem, hisz már itt a ferenc-tanya melletti úton, a nap már nemcsak sütött de melegített is. A fatáblánál bekanyarodtam az erdõbe és a piros körön folytatva utamat, kis csatangolás után megérkeztem a 2.ep-hez a Széleskõhöz. Itt sokan elkövették azt a hibát, hogy egybõl a tó elérkezte elõtt felvágtattak az emelkedõn. Szerencsére én nem(bár nem is gondoltam hogy arra kell folytatni az utat) így hát egy gyönyörû tóparton lyukadtam ki. Rendkívüli módon tetszett, nagyon jól kialakította természet ezt a csodát. Nem nagy tó, de a partján több sátor is elfér, most is volt legalább 3 család ki ott töltötte az éjszakát. Gondoltam is rá, hogy majd eljövünk a barátokkal,de mikor meghallottam hogy 15 m mély, kicsit megijedtem, hogy kicsit ittas állapotban, mi lesz ha egyikõnk bele bukfencezik... Széleskõi pecsét, egy pár szõlõ fürt és pohár víz után folytattam tovább utamat, az imént említett emelkedõn. Bár nem volt függõleges a földdel de azért kapaszkodnom kellett. Szerencsére nem volt hosszú így percek alatt fent voltam és folytathattam utamat a tó szélén be az erdõbe kis szintemelkedéssel.
Inenntõl kezdõdött az általam elnevezett „Vaddarázs” túra. A piros körrõl visszatérve a piros pluszra, ugyanis egyre több röpködött, egészen kicsi méhektõl a kifejlett lódarazsakig. Míg végül elölrõl valaki kiáltott valamit, de nem értettem mit. Hamarosan megtudtam. A daraszak zümmögését vagy zúgását általában felülrõl lehetett hallani. De ahogy haladtam egyre erõsebb és erõsebb lett. És talán a sors akarta így, de véletlenül épp az út mellé tévedt tekintetem, ahol igencsak kifejlett lódarazsak repkedtek tömegével egy fa tövében… Az agyam még talán fel sem dolgozta az információt,de én már futottam és futottam. Mindaddig míg a zúgás csökkent és a hátam mögé nézve már csak az említett fánál láttam a szálló harapó darazsakat. Fújtam egyet s tanakodtam mit tegyek. Úgy gondoltam egy két perc után tovaindulok és az itinerrõl megnézem a szervezõ telefonszámát és értesítem a fejleményekrõl. Ebben a pillanatban legalább négyen kiáltoztak. Hátra bicegtem egy középkoros házaspár jött õk mondták, hogy nincs bajuk de a mögöttük levõ párt megcsípték. Bevártam õket is a nõ fogta a mellkasát kissé sírt és és mondta hogy két helyen megcsípték. Megkérdeztem van e kalciumok, de nem volt és nálam sem. Tapasztalatlanságom révén ezt felejtem el mindig bepakolni. Így mit volt mit tenni tovább mentünk. Elõttük mentem ugyan,de nem nagy tempóban egyrészt, mert ha rosszul lesz a lány kapcsoljak, másrészt pedig mert az itineren nem találtam meg a szervezõ telefonszámát és így csigalassúságú netemmel,kellett rákeresnem(hazaérve bezzeg megtaláltam rajta a telefonszámot!!!). Idõközben elértük a hármas határt P+/P- úton haladva, majd a P+ leágazóját is. Majdnem a P- mentem a tovább a nagy keresgélésbe,ugyanis itt egy olyan keresztezõdés van és olyan trükkösen el van rejtve a P+ leágazás, hogy aki elõször van itt, igénybe vesz neki idõt míg megtalálja a helyes utat. Szerencsére a Püspök keringõ egyik útvonala erre hozott és így idõben kapcsoltam. Nem gondoltam volna,hogy ekkora különbség van a tavaszi és a nyári erdõ között. Sokkal zöldebb és virágosabb volt. Az út hol kicsit emelkedett majd lejtett nem volt vészes. Ez idõ alatt végre kiböngésztem, telefonszámot s értesítettem a túra szervezõt az eseményekrõl. Õ biztosított róla,hogy a 3. és 4. ep –n van kalcium illetve hogy telefonon odaszól Széleskõhöz hogy figyelmeztessék a túrázókat a veszélyre. Ezt közöltem velük, s tempósabbra vettem a figurát… majdnem rossz felé is mentem egy ízben egy vadászleágazónál. Egyik túrázó figyelmeztetett, hogy a jelzés nem arra folytatódik. Ezúton köszönöm neki, mert már a Püspök keringõn is majdnem elkövettem ezt a hibát. A dagonya után balra majd jobbra vezetett az út, majd megint a jobb oldali leágazást kellett követni. Kellemes „vivõs”lejtõ vezetett le a Köszvény - forrásig. Innentõl kezdve a túraforgalom jelentõsen csökkent. Eddig mindig voltak elõttem s mögöttem, de most már hosszú percekig egyedül maradtam. Balra térve a mûúton, hamarosan elértem az Eszter forrást. Pecsét után, pihentem pár percet ittam friss narancsszörpit, s közben beért az a páros akit megcsípett a darázs. Elláták a lányt kalciummal,majd tova indultak. Én még kicsit idõztem s felkészültem lelkiekben a késõbbi megpróbáltatásokra.
Egy kis dinnyét magamhoz vettem s úgy indultam tovább a kanyargós mûúton. Nem volt rövid legalább fél órát biztos sétáltam rajta. Bár nem mentem nagy tempóval, de nem is akartam. A Nagy-Hársasra felfelé menet elõtt nem akartam kifárasztani magamat. Mindenesetre az itiner kicsi megtévesztett, hogy Szurdokpüspöki elõtt térjünk le a P- jelzésre, ugyanis a tábla elõtt erre egyszer volt lehetõség, de nem volt jel. Viszont az itiner hátoldalán levõ térkép úgy jelezte, hogy még el kell hagyni a Fenyves fogadót s az ifjúsági táborral szemben lesz a lekanyarodó út. És csakugyan, mert Szurdokpüspöki, mint település valójában itt kezdõdött, avagy itt voltak már házak, elõtte csak a faluhatár volt szép rétek tekintetében. Megtalálva a jelzést lekanyarodtam átvágtam a patakon, kis kitérõt tettem az egyik favágó ösvény keretében, majd visszatérve megtalálva az utat, átmásztam a vascsövön, s kezdõdött a … pokol. Mint említettem már részt vettem a Püspök keringõn s akkor is a Nagy Hársast kellett megmászni. Bár Jobbágyi oldaláról a kék plusz jelzésen,de azt az emelkedõt soha nem felejtem el…és ezt sem. Meredekségbe ugyanolyan meredek volt, de itt hosszabb volt az út ugyanis voltak „pihenõk” avagy nem úgy vitt fel, mint a másik ami csak felfelé a hegylábától árkon bokron keresztül. De mivel hosszabb volt, nem is tudom eldönteni melyik a nehezebb. Beértem egy párost, de addigra annyira kivoltam, hogy fokozatosan lassultam és már szusszanásnyi idõkre meg is kellett állnom, így tehát újra lehagytak. Végül is szapora levegõvételekkel együtt felértem a toronyhoz, ahol négy jó kedélyû ifjú megadta a feltételes ellenõrzõ pont pecsétet. Árnyékot keresve elidõztem ezután egy kicsit, avagy megszárítottam magamat, az felgyülemlett izzadságpatakoktól. Másik fél liter menta teámat is megittam és elõvettem a jégben hûtöttet a táskámból ami már megkezdte az olvadást.
Utamat folytatván leereszkedtem a P- on a Nagy Hársasról a térdeimnek való nem tetszést érezvén. Hamar visszaértem a Hármas Határhoz ahol egy egész csoport állt. Megszólítottak, hogy a 30ról jövök-e válaszoltam igen, s akkor indultak tovább. a P-on. Velük együtt én is, újra lehagyva jó pár embert, s fokosamat már rendes igénybevétellel használva. Domboldalon vezetett útunk, több leágazással, de aki a széles szekérutat követi némi térképnézéssel együtt, eltévedni nem lehet! A présházakhoz érve az egyik lakó megkérdezte hogy a darazsakkal találkoztunk e, mert valakit a mentõ vitt el. A mögöttem levõk azt válaszolták hogy õk már nem. Kábé három óra telhetett el azóta míg ott voltam, úgyhogy úgy látszik a probléma megoldódott. Bár azért a zümmögés mint mondtam folyamatos volt még mindig. Hosszú pincesoron vitt le majd újból fel az út, míg nem újra bokros erdõben követtük egymást. Szép volt, de vigyázni kellett,mert a magas fû miatt az úton se lehetett nagyon kiszámítani, hogy a talaj hol van. Hamarosan megérkeztem, a lenti pincesorhoz, azon is belül a Nagyvölgyi pincéhez a 4.ellenõrzõ ponthoz. Itt már sokasodtak az emberek,. Borpincés pecsét után ittam egy frissítõ zöld almalét(bár fröccsel is megkínáltak, de mivel ha hazafelé nem akartam még egy 20kmert gyalogolni, jobbnak láttam nem inni) és egy csokis cerbonaszeletet is tettem a gyomromba. Majd percekig ültem s pihentem, és éreztem hogy most már mind a két lábam bokámtól a térdemig, a derekammal együtt kivan. Már csak 5km van hátra, mondta valaki. A szokásos tiszteletkör, ahogy mondani szokás… Ezzel csak annyi volt a baj, hogy ennél hosszabb távot még nem mentem. Nem említettem, de ez az elsõ 30 kmes túrám. De hát mit volt mit tenni ezt már meg kell oldani, még ha féllábbal érek is be a célba…
Mikor kiértünk az erdõbõl örültem. Lekellett kanyarodni a mûútra Rózsa felé. Már látszódott. Jobban s egyre jobban. De csak nem értem oda! Idõközben lehagytak páran. Míg végül elértem a Rózsa táblát. Na mondom magamba: innen már láb nélkül is célba érek, olyan közel van…minden volt csak közel nem. Rózsaszentmárton olyan hosszú falu, hogy még ezen is szenvedtem egy kicsit. Végezetül 6:45 idõvel beértem szintidõn belül. Eleinte kicsit sokaltam az egy Mátyás Királyt nevezési díjként, de ez a horgász tónál bográcsban készített paprikás krumplinál mindent überelt. Leültem az egyik tóparti dokkba s békésen megettem az ízletes menüt. S arra gondoltam, még hugomékhoz vissza a kocsimhoz, újabb emelkedõ vár rám…
Összegzés:
- NEVEZÉSI DÍJ: 5
- ITINER: 4,5(térképpel együtt olvasható,anélkül egy két buktató elõfordul vagy ami nincs ott)
- ÚTVONAL RENDEZETTSÉGE: 4,5 (bár tudom hogy a darazsak a természet pajtásai, de azért az a fészekféleség egybõl az útvonal mellett nem hiányzott senkinek)
- FELKÉSZÜLTSÉG: 5
- FRISSÍTÕK: *5(a paprikás krumplinak köszönhetõen,hátha még fröccsöt is ittam volna)
Összegezve: nagyon tetszett és komolyabb fájdalmak nélkül (így másnapra) sikerült lenyomni. A komolyabb igénybevétel a Somlyó és a Nagy Hársas, tapasztalt túrázók ajánlom, kezdõknek semmiképpen sem, õk inkább a 20on próbálkozzanak.
|
