Kilátóavató 13
A túra egyszerileg kerül megendezésre, ráadásul a Vértesben - jó ürügy volt ez arra, hogy mozgósítsam a mozgósíthatóakat (jelen esetben az összes, a környékemen élõ unokatestvéremet), és bevegyük magunkat az erdõbe egy esõtáncra. Laca mellé, aki eddig is el-eljött különféle veszélyességû és nehézségû túráimra, csatlakozot bátyja és nõvére, Ati és Meli. Együtt vágtunk neki az útnak Mórról, Sörédre való megérkezésünk után pedig, mivel a közlekedés arrafelé nem annyira fényes, gyalog igyekeztünk a csákberényi rajthoz. Néhány kanyar után megállt egy méretes terepjáró, benne egy képviselõvel, és erõteljes alkoholszaggal, majd az ajtók bezáródása után immár velünk a fedélzeten száguldott tovább a rajt irányába. A nevezés gyorsan lezajlott, lendületesen tartottunk az Ugró-völgyön át a végtelenbe. Azért mégis véget ért egyszer, s a Kató-hegyen Atival kénytelenek voltunk egy sörrel megünnepelni, hogy túl vagyunk a túra felén. Laca elég sokat morgott a rendezés miatt, mert tényleg nem vitték túlzásba a pontokat - de egy ilyen rövid túrán (akkortájt ez volt a legrövidebb túra, amin részt vettem) valóban nincs értelme minden második fához pontõrt ültetni. Meli kifejezetten élvezte a tájat, amíg az emelkedõk meg nem kezdõdtek, onnantól már kevésbé. Azért csak túl kerültünk rajtuk, és kiértünk az orondi út fölé, ami az egész Vértes talán legszebb része: tágas kilátással a Móri-árokra, kifejezetten meditterán jellegû tájjal (a hegytetõn, nem a völgyben). Itt a csoport elé vágtam, a jó utat keresve - aztán olyannyira megtaláltam, hogy különféle erdõfoltokon keresztül gázolva végül egy szõlõföld tetejére érkeztem meg, némileg megcsappant harci kedvvel. Mindenesetre visszamásztam a nyereg irányába, ahol hamarosan az út is meglett. A trió pedig azzal a hírrel fogadott, hogy a túra elnevezése nem teljesen fedi a valóságot. Nincs ugyanis kilátó, amit fel lehetne avatni...
Részben megértettem a csalódottságukat, mert ha már egyszer így keresztelik el a mai menetet, akkor jó lenne hozzá kilátó is (különösen ilyen fantasztikus helyen), de végsõ soron senki nem bánta meg, hogy eljött. A csákberényi célban azért söröztünk egy tisztességeset, majd belevezettem a csapatot egy lovastanyába, aztán különféle durvaságú tarlón át vissza Sörédre - de ez már egy másik történet. Egyszer megrendezésre kerülõ túrának jó volt a Kilátóavató; s remélem, hamarosan birtokba vehetjük magát a kilátót is. |
