Túrabeszámolók


Magas-Tátrai Barangolások

pelydzsTúra éve: 20132013.08.05 00:03:06

Magas-Tátrai Barangolások 2013, avagy az elsõ tátrai túrám


Röviden összefoglalva: éjjel 2-kor már indultunk otthonról, 6:30-kor rajt, 12:20-ra elsõ beérkezõkként a célban, 17 órára már itthon is voltunk...


Sokat filóztunk a 2 változat között, hogy már pénteken menjünk és ott aludjunk vagy toljuk le egyhuzamban szombat éjszakai indulással, de végül az utóbbi gyõzött...


Azért egyezzünk meg abban, hogy régen keltem már 1:45-kor úgy, hogy elõzõ nap csak este 10-re tudtam magam ágyba verni egy nem túl pihentetõ hét után (ki*** kánikula + meló), de ahhoz képest elég fitten ébredtem valszeg a megfelelõ adrenalinszinttõl, amit aztán a hiányzó kulcs miatti (hogyan jutok ki a lakásból?) kisebb mizéria csak tovább emelt. De mindegy, mert már elõzõ este összepakoltam és csak be kellett vágni a kocsi hátuljába.


Az út ismerõs volt már egy krakkói "munkakirándulás" miatt, de éjszaka mások a tereptárgyak, úh. a jól dolgozó GPS-ra bíztam magam. Két rövid megállóval (a magyar oldalon nem árulnak szlovák matricát...) alig 4 óra alatt ott is voltunk (érthetetlenül állva a 5-6-7 órás idõigényûnek mondott út elõtt!).


Az indulásnál (Csorba-tó, Strbské Pleso) a parkoló (fizetõs, de 5,5 EUR egyáltalán nem veszélyes több órára) után hamar meg volt a "recepció", ahol gyors becsekkolás és a kevésbé könnyen megtalálható mosdó után 6:30-kor nekivágtunk a hegyoldalnak.


Alig 800 méter után a Csorba-tó mellett simán befordultunk jobb helyett balra, de a Haver terepgps-e kisegített és fél tucat túratárs visszafordítása után megtaláltuk a helyes utat az építészetileg rendkívül jól eltalált, a hegy színével azonos világosszürke gránittal borított Grand Hotel mellett. Az integetõ faemberke nem volt olyan nagy, mint ahogyan a leírás mondta, de jobb (!) karlendítéssel üdvözölt, remélhetõleg nem a nemzetszocialista idõket próbálva felidézni.


A felvonók mellett röviden megegyeztünk abban, hogy a síugrás hülye sport, bár a túratárs kifejtette, hogy szerinte nem veszélyesebb mint sziklát mászni, amely véleményt nem kifejezetten osztottam... :-) Itt még lassan emelkedett a terep, de a felettünk magasodó hegyek látványa nem tréfált, amit aztán a fenyõ majd törpefenyõ erdõ után elõbukkanó szürke gránit alapkõzet és a Fátyol-vízesésig (Vodopad Skok) összeszedett laza 400 m 5,4 km alatt is megerõsített: ez magashegyi túra lesz!


A keménynek mondható tempót azért viszonylag sokszor megszakította a fényképszünet és a néha félhangosan-hangosan elmormolt "Hûûû, b* meg, de szép!" szakkifejezések. A vízesés után felbukkanó Szentiványi-tó (Capie Pleso, 2.075 m) ismét fényképszünetre "kényszerített", de aztán a Lorenz-hágó (Bístré sedlo) felé már kevésbé volt õszinte a mosolyunk, fõleg, amikor észrevettük a hegyoldalon vidáman ugrándozó zergéket, akikhez képest gyök12-vel mozogtunk. A hágó a túra legmagasabb pontja (2.314 m) és egyben számomra legnagyobb élménye is volt, ahogyan egy vállszélességnél alig nagyobb sziklakapun átléptünk a hegy túloldalára (közben erõsen az eszünkbe véstük, hogy a hágó mindkét oldalán volt lánc (!)), és azonnal arcon vágott a a 200 m lejjebb lévõ Felsõ-Wahlenberg-tó (Vysné Wahlenbergove pleso, 2.105 m). A hágóhoz közeledve felfigyeltünk egy idõsebb sporttársra is, aki még hozzánk képest is gyorsan tolta felfelé és simán, szuszogás nélkül hátba vágott és otthagyott minket (úgy néz ki, hogy itt ismét megdõlt az elmélet, hogy 30 után már mindeki csak rohad...). Szótlan volt, de jól öltözött, így gyorsan elkönyveltem osztráknak, hatalmasat hibázva, de errõl még lesz szó késõbb...!


Nagy ijedségünkben gyorsan le is rohantunk a tóhoz, amiután egy kényelmes és tempós lejtmenet következett a sárga-kék elágazásuk (Skutnastá Polana, 1.710 m), ahonnan ismét kissé felfelé ment az út a Szoliszkó-menedékházig (Chata pod Soliskom, 1.840 m). Gyors bélyegzés után (utolérve az "osztrák" sporttársat, aki velünk együtt pecsételt, úh. innentõl kezdve átment honfitársba, de maradt szótlan) döbbentünk csak rá, hogy a ház feletti 200 méteres hegyecske, az Elülsõ-Szoliszkó-kúp (Prendé Solisko, 2.053 m) is benne van a programban, ami nem hangzott túl bíztatónak, tekintve, hogy közel annyian voltak rajta, mint az Everesten jobb napokon a Hillary-lépcsõ elõtt. Nu, de azér' uccu neki "felrohantunk" rája, másfél tucat hétvégi kocaturistát megelõzve (néha egy-két jobb fajta szlovák MILF és lányocska azért feltûnt köztük... ;-P), majd belefutva a csúcson egy urugayi csapatba, akik úgy örültek a hegy megmászásának, mint akik elõször láttak 2.000-es hegyet, bár késõbb utána néztem és hegymagasságban még mi is duplán leverjük õket az 514 m-es legmagasabb hegyükkel. Itt ismét utolértük a "magyar-osztrák" sporttársat (és végre le is hagytuk), aki már vígan napozott meztelen felsõtesstel és szépen be is nézte volna az ellenõrzõpontot, ha nem mondom, hogy a "kedves" urugayi néni pont azon az egyik tájékoztató fémtáblán foglalt helyet, amelynek számát fel kellett jegyezni (tehát 2!). Gyors fényképkör után visszarobogtunk a házig, majd a korábbi elágazásig, ahol már több magyar sporttárs fújtatott és kissé elismerõen tekintett ránk, hogy mi már megjártuk a kúpot.


Innentõl kezdve már lényegében folyamatosan lefelé mentünk a Furkota-völgyben (és egyre inkább kezdett elegem is lenni a botorkálásból, fõleg, mert a 2004-es széltörés által kopárra gyalult részen kellett haladni a tûzõ napon unalmas körítéssel. A sárga-piros elágazás (Rázcestie pod Furkotskou) után még bele is futottunk nagy unalmunkban, de egy kisebb emelkedõ elvette a rohanós kedvünket. A tóhoz érve ismét elhaladtunk a Grand Hotel mellett, tudomásul véve, hogy a környéken elõforduló leggyakoribb gépjármû a Porsche-Mercedes-BMW-Audi...


A célba ismét futva érkeztünk, ahol pár perces keresgélésbe telt megtalálni Borosnyai szervezõ sporttársat, de végül meg lett! Kiderült, hogy mi vagyunk az elsõ beérkezõk, bár idõbeli elsõségünk (5 óra 50 perces idõvel) nem mondható biztosnak! :-) A beérkezés öröme, regisztrálása közben rákérdeztünk idõsebb "magyar-osztrák" sporttársunkra, akirõl kiderült, hogy Magyarország egyik legjobb teljesítménytúrázúját tisztelhetjük benne, így még jobban düllesztette mellünk a büszkeség, hogy sikerült lehagynunk (valszeg hagyta magát... :-) ). Az egyedi tervezésû oklevél és kitûzõ átvétele után a 40+ fokos kocsiba pattantunk és az Alacsony-Tátrát átvezetõ utat választva (nem éri meg, a fél hegyvidék tarvágás... :-( ) hazarobogtunk az anyósülésen néha elbólintó sporttárssal.


Összefoglalva nagyon jó kis túra, hatalmas elsõ magas-tátrai élmény volt ez a szûk 20 kilcsi (a szintkülönbséggel kapcsolatban erõsen megoszlottak a vélemények az eltérõ mérések miatt...), amit a 11 órás szintidõn belül biztosan sokan meg tudnak csinálni, de a sziklás terep és a rövid távokon nagy szintkülönbség miatt a fájós-laza térdû-bokájú és a kevésbé kipróbált sporttársaknak csak korlátozottan tudom ajánlani. Nekik azt javaslom, hogy egy teljes napot kitevõ túra keretében szép lassan járják végig és esetleg hagyják ki belõle az Elülsõ-Szoliszkó-kúp megmászását, ami bár szép körpanorámát nyújt, de az 1 km-en belüli 200 m szintemelkedés sokat ki is vesz az emberbõl, fõleg tûzõ napon.


Jó Szerencsét!


PG