„Elõtted a küzdés, elõtted a pálya,
Az erõtlen csügged, az erõs megállja.
És tudod: az erõ micsoda? - Akarat,
Mely elõbb vagy utóbb, de borostyánt arat”
Ez az itiner hátlapján szereplõ Arany János idézet sokat segített a nehéz pillanatokban, melyekben ezúttal nem szenvedtünk hiányt. A túrát megelõzte a híre, pár éve Megyeri Laci mesélt róla nekem, és azóta – bár a nyári túrák nem az én mûfajom - szerettem volna részt venni rajta. Ezt a 3151 méter szintet 30 fokos hõségben ki kellett próbálni!
A Titel kollégiumban éjszakáztam, majd Zoli haverommal reggel hatkor neki is vágtunk a távnak. Nem siettünk, hiszen a fõ cél a teljesítés volt. Ennek jegyében kényelmes tempóban kapaszkodtunk fel a Muzsla nyergébe az elsõ ellenõrzõponthoz, idõnként hátrapillantva élveztük a kilátást Pásztóra. A nyereg egy öreg bükkösben található, de sajnos komoly erdõirtás nyomai látszanak itt és még sok helyen amerre jártunk. Pecsételés után elváltunk az Ólom-tetõ felé tartó 40-es távtól, és megkezdtük az ereszkedést a hágó túloldalán. Egy kissé elõre mentem és rögtön az elsõ keresztezõdésnél sikerült is eltévednem, de legalább így láthattam a világ egyik legnagyobb vadlesét. Visszatértem a jelzésre, mely a vadregényes, sokkal több idõt érdemlõ Sóbánya-patak völgyében vezetett. Lefelé kicsit kocogtam, gondoltam jó lesz még az így nyert idõ a biztos 4-es átlaghoz. Egy rövid, de szép szakasz a Zám-patak mellett és máris a kellemesen hullámzó Z négyzeten találtuk magunkat. Nagyon jól éreztem magam, örültem, hogy itt lehetek és már alig vártam a Havast és a többi, számomra eddig ismeretlen hegyet. A Meggyesnél jól esett a friss víz, amivel az egész túrán bõven el voltunk látva. A biztonság kedvéért rengeteg enni- és innivalóval, szendvicsekkel, tartalék ruhákkal, fejlámpával készültem, de az ellátás olyan bõséges volt, hogy végül gyakorlatilag semmire nem volt szükség.
A Havas emelkedõje meredeken bekezdett, ezt vártam a túrától. Késõbb enyhült a meredekség és mire felértünk a csúcsra, a kevés árnyat adó fiatalosban nagyon melegünk lett. Szóba elegyedtem egy-egy túrázóval, akikkel többször elõzgettük egymást, lassan kezdett kialakulni egy nagyjából azonos sebességgel haladó csapat. Az egész túrán mindenki nagyon közvetlen és barátságos volt, jó hangulatú beszélgetések alakultak ki.
A következõ ellenõrzõponton, Fajzatpusztán igazi eszem-iszom várt bennünket, a sörsátorról lógó banánok már messzirõl integettek. A rendezõk kitettek magukért, jól belaktam zserbóval. Meglepve konstatáltam, hogy 5-ös átlaggal haladok, elhatároztam hát, hogy ha már így alakult, megpróbálom ezt a tempót a célig tartani. A Káva elõtt még egy kolbászos szendvicset és újabb fél liter vizet betermeltem, ezektõl aztán már teljesen elnehezülve vonszoltam magam, az 5-ös álmaim rögtön szertefoszlani látszottak. A csúcs után nem sokkal egy meglepõen könnyû szakasz következett egy széles dózerúton, kicsit hiányoltam is a nehezebb terepet. A Disznós-kútnál lévõ ponton ismét vízzel vártak minket, el voltunk kényeztetve. Itt a nyílt szakaszon már rám szóltak, hogy talán fel kéne vennem egy sapkát, mert végül is 30 fok és zavartalan napsütés volt. Sapkám nem lévén (a beígért esõre és sokkal több erdõvel borított részre számítván nem is hoztam magammal) a pólómból rögtönöztem fejfedõt. Ez remekül bevált, sokkal kellemesebb volt így félmeztelenül, és bár nem szokásom így túrázni, innentõl kezdve már nem is nagyon vettem fel a pólót. A Világos-hegy utolsó emelkedõje és a csúcsról való kilátás, valamint a technikás sziklás szakasz egészen lenyûgöztek! A csúcstól a Babik-kútig teljesen egyedül haladtam, élvezhettem egy kicsit az erdõ csendjét. A kút elõtti elágazásban elbizonytalanodtam és sokáig tétováztam, merre is menjek. Mint utólag kiderült, volt, aki egyenesen továbbment a Tót-hegyes felé, mert a netrõl letöltött track erre vezetett. Én végül is útba lettem igazítva és az itiner szerinti helyes irányba indultam. Könnyû, szinte sík szakasz következett, majd megkezdtük az ereszkedést Mátrakeresztesre. Itt egy futó elsuhant mellettem, róla példát véve én is kocogva érkeztem a faluba. A pont környékén több ismerõssel találkoztam, mindenki evett-ivott, néhányan söröztek, pihengettek. Egy ízletes lekváros kenyér elfogyasztása után indultam is tovább Fallóskút felé. Hamar fel is értem, bár itt sem találtam meg egyértelmûen a pontot, ez a sok kóválygás kezdett már egy kicsit vicces lenni. Az artézi kútnál berendezett ponton sörrel és kólával is kínáltak, ez utóbbit el is fogadtam. Fallóskút után végre ismét erdõvel borított terepre értünk, bár itt is volt egy nagyon csúnya tarvágás. Gyorsan leértem a Csörgõ-patak völgyébe. A tavaszi hóolvadáskor, áprilisban jártam itt Gyuri barátommal, egy emlékezetes gumicsizmás túrát tettünk a völgyben a hatalmas vizek között, majd felmentünk a Kékesre megnézni a 70 cm-es havat és a szánkózókat. Ezúttal csendes volt a patak, de az évszakhoz képest azért sok víz folyt benne. Az átkelés után a túrára felfestett M betûket kellett követnünk, melyek nem sokat laca-facázva vezettek fel az Ágasvári-turistaházig. Kedvelem ezt a hangulatos házat, a hazánkban megmaradt kevés igazi menedékház egyike. Az ágasvári emelkedõ simán elmenne akár az Alpokban is, határozottan jó ötlet volt feltenni a pontot a csúcsra! Itt már képtelenség volt tartanom az 5-ös tempót, nyilvánvalóvá vált, hogy a végén majd futni kell. Nagyon jó volt itt fent lenni, de csak egy pillantást vetettem a kilátásra a csúcsról és már fordultam is vissza a ház felé. A Zoltán-forrásig sok utat kereszteztünk, erõsen koncentráltam, hogy újra el ne tévedjek. Egy rövid szakaszon csodálatosan szép, óriási bükkfák között haladtunk. A forrás közelében található kód felírása után ismét Mátrakeresztesre ereszkedtünk a forgalmas turistaúton.
A faluba érve Gyuri barátommal futottam össze, váltottunk néhány szót. Valamiért azt hittem, hogy a LeFaGySz-ról már ismert Óvár sörözõben lesz az elõre küldött csomagom - benne némi élelemmel - de nem itt, hanem a falu végén rendezték be a depo-t. Nem baj, ha már a sörözõben jártam, kértem egy kis vizet. A település végén lévõ etetõ pontnál derült ki, hogy a csomagom nem érkezett meg, ennek viszont nem volt jelentõsége, hiszen itt is bõven adtak ennivalót. Egy zsíros kenyér elfogyasztása után átkeltem a patakon, amin túl a túra egyik legszebb része következett. Az eddigi tapasztalatok után nem számítottam ilyen gyönyörû, nagy kiterjedésû, hûs erdõre. A közérzetemet tovább javította, hogy elkezdett szemerkélni az esõ, amitõl újult erõre is kaptam. Már Ágasvár óta dörgött az ég, de most igazán rázendített, viszonylag közel villámlott is. A remekül vezetett és jelzett útvonalon kacskaringózva nemsokára megérkeztem a Hideg (Jójárt)-kúthoz, ahol RitaB-val és Petõ Sanyiékkal találkoztam. A forrásból nagyot ittam, nevéhez méltóan valóban kellemesen hideg volt a vize. Innen kb fél óra alatt, 16:35-kor értem fel a Nyikom csúcsára, melynek utolsó szakasza volt a hab a túra tortáján. Innen már csak lefelé!
A Nyikom-nyeregnél leelõztem néhány 40-es túrázót, akik azon viccelõdtek, hogy egy perccel fognak beérni a célzárás elõtt és a végén így is lett. Jól lehetett haladni a kissé köves, majd az erdõbõl kiérve könnyebbé váló terepen, azonban az esõ megtette hatását és lejjebb jó kis sár várt minket. Egy elágazásban megint eltévedtem, életemben nem kóvályogtam még ennyit teljesítménytúrán. A jelzésre visszatérve újra jobban figyeltem. A sárban csúszkálva egyszer csak a földön ülõ, éppen telefonon segítséget hívó túrázót pillantottam meg, vele voltak a társai is. Valószínûleg eltört a lába. Szerencsére fel tudott érte jönni egy terepjáró, amellyel lejjebb, a réten találkoztunk, amint nagy sebességgel húzott el mellettünk az út menti fûben. Innen a célig beszélgettem egy sráccal, akin látszott, hogy meg sem kottyant neki a túra, elmondása szerint az elsõ teljesítménytúrája 75 kilométeres volt… A városban sikerült még egyszer utoljára elkavarni és egy vargabetûvel célba érni, 11:50-es idõvel. A kollégiumban gördülékenyen, a pásztóiaktól a Szent Lászlóról már megszokott rutinnal ment minden, igényes oklevelet és jelvényt kaptunk, jól esett a meleg étel és a szörpök, még egy termelõi mézet is vásároltam. Rövid pihenõ után Pintér Janival autóba szálltunk és irány haza.
Nagy élmény volt a túra, nem volt tömeg, az útvonal pedig végig szép volt, és ahhoz képest, hogy 800 méter alatt vezet, tényleg sok a szint. Érdekes lenne télen is megrendezni és esetleg a Muzsla, valamint a Tót-hegyes csúcsát is beletenni.
Köszönöm a lelkes és odaadó rendezést, az egyik kedvenc túrám lett a Mátra 60! |
