Megjegyzések néhány ellenõrzõponthoz: Buda Határán 50 szalagozás
Budatétény: a 973-as busz zörögve, kormolva meglódul Nagytétény felé, és rövidesen Bubuval és Hevér Évával elindulunk szalagozással egybekötött utunkra. Lestat nem sokkal késõbb ér majd utol és csatlakozik hozzánk, miután végzett a hajnali bevásárlással. A sarki félig-meddig étterem üresen tátong, a kilencvenes évek elejét idézõ borzasztó elektrogagyi üvöltése áraszt reménytelen hangulatot. Szalagokat elõ, indulás.
Szent Mihály-kápolna: lassan elfogynak a feltehetõ kérdések, a rutinos résztvevõk már fejbõl tudni fogják az mûemléki jelleget ismertetõ tábla szövegét. Mûködõ nyomóskútból iszom bögrényi vizet, a mai fogyasztáshoz itt fél liter adódik hozzá. Kell a folyadék, már most melegem van, pedig még nincs fél négy.
Szoborpark: verset olvasunk, hely- és idõfüggetlent. Lestat elrejti idáig tolt kerékpárját, majd új útvonalon célozzuk meg a Kamaraerdõ sarkát, a szigorú Hatóság határozata miatt. Kimarad a bolyongás a pézsmahagymás ismertetõ tábla vonzáskörzetében.
Kamaraerdõ: szerencsére nem kell kihelyezni zsírkrétát-bóját-papírlapot, szúnyogfelhõben hagyjuk el a helyszínt.
Vadász-hegy: szúnyogból itt fent sincs sokkal kevesebb, de a völgy felé vezetõ ösvényen még nagyobb felhõkön kell átverekedni magunkat. Lentebb, a házak között aztán valamiért hirtelen eltûnnek. Nem bánom.
Örsöddûlõ buszm.: sem a villamosnál, sem a vasútnál nem jött kötöttpályás eszköz, és a bozót miatt még a repülõtéren parkoló gépekbõl sem lehetett sokat látni. A mai nem egy jármûfotózós túra. Az út érdekességét a mûtrágyázási kísérlet paramétereit hirdetõ táblasor jelenti. Megtanulhatjuk, hogy pétisóból hektáronként fél tonnát juttattak ki, illetve van egy „ötszázak klubja” tábla is, remélem, ez nem valami új, mûtrágyával kapcsolatos túramozgalomra utal. A buszmegállóba érve szembesülünk azzal, hogy az itineren szereplõ kérdésre nincs helyes válasz. Beugratós.
Tûzkõ-hegy, esõház: miután átkeltünk az autópálya fölött és keresztülgázoltunk az alaposan befüvesedett csapáson Budaörs szélén – és miután levakartam némi bõrt a lábszáramról – megérkeztünk Budaörs határára. A közúton közlekedõket itt egy tíz táblával megtestesített információzuhatag fogadja, igaz, ebbõl egy csak kiegészítõ tábla, fantasztikus. Felsétálunk a két város között felosztott Felsõhatár úton / utcán, majd feltekergünk a Tûzkõ-hegyre. Gazdagrét felett épp kel a Nap.
Frank-hegyi th. elág.: szokásos egynyomos, bujkálós csapáson jutunk fel, újdonság, hogy az illegális szemétlerakót felszámolták az ösvény bejáratánál. Boldogság. A háznál csend és nyugalom honol.
Kakukk-hegy: a Budai-hegység kevéssé távoli csúcsa, tetején vasoszlop, oldalában susnya. Kezdem véresre vakarni a lábszáramat, de ez maradjon az én saját nyûgöm. Zsírkréta kerül ki, új beszerzésbõl.
Csillebérc: a nyomóskútnál ismét iszom fél liter vizet, amúgy semmi említésre méltó nem történik, csak egy ásítozó biztonsági õr grasszál a kutatóintézet nyitott vaskapujánál.
Budaörsi-hegy oldala: a magaslesnél kényelmesen kitesszük a zsírkrétát és a jelzõtáblát, majd belevetjük magunkat a budai határárok követésének izgalmaiba. Nem is oly meglepõ módon itt alig van néhány szúnyog, viszont annál több pókot söprök le magamról, amikor végre kihuppanunk egy aszfaltútra. Bubuék gombát szednek, sokat.
Makkosmária: templom, jelzések, rét, pihenõ, kukásautó, ebben a sorrendben. Valaha errefelé is volt turistaház, ma már nincs meg, csak a hozzávezetõ gyaloghíd pillérének maradványa. Eloldalgunk Budakeszi szélén, lépcsõn sétálunk be a házak közé. Boltot látogatunk, majd a Himnusz-szobornál nagy reggelizést csapunk, mielõtt elhagynánk a kisvárost.
Kiskegyed-játszótér: a hely megnevezésébõl csak a Kiskegyed, meg a játszótér nem stimmel. A szponzori tábla már hiányzik, a játszótéri elemeket pedig eltávolították, pedig tavaly itt még lehetett körhintázni. Egy üres pezsgõsüveg utal arra, hogy valami szórakozással kapcsolatos tevékenységet mégiscsak szoktak itt folytatni.
Adyligeti-erdõfolt: a Petneházy-csoport reklámja most tökéletesen igaz, miszerint felhõtlenül a Budai-hegyekben. Az erdõfoltig vezetõ utakon szép csendben süldögélünk a tûzõ nap alatt. Ébresztõ, Droid, nyár van. A ponton kitûzzük az újabb papír és zsírkréta alapú ellenõrzõpontot. A távolból induló harsog a légben.
Adyliget: végre, féltáv. Lestat betér a boltba, üdítõt vásárol a köz javára, vagyis négyõnknek. A játszótéri ivókút éppen mûködik. Leülünk a közelben lévõ pavilon alatti padon pár perc pihenõre, mielõtt folytatnánk a túrát a hegyre felkúszó utcákon. Hevér Éva kicsatlakozik a rendezõi bejárásból, számára a 63-as busz jelenti a továbbutazás eszközét.
Remete-hegy: feltételesnek írt, de amióta a túra van, üzemelõ ellenõrzõpont. Adyligettõl idáig van látványos kilátás, idén csak enyhén benõtt ösvény, hûs szurdok, meredek, sziklás kaptató és párezer szúnyog. A szikláktól a párás láthatár csal: a János-hegy, amely légvonalban alig néhány kilométer, elérhetetlenül távolinak látszik.
Rózsika-forrás: a Remete-hegyrõl leoldalgunk Budaligetre, a vibráló levegõben velünk csaknem pontosan szemben tornyosul a Kálvária-hegy. Leballagunk a Paprikás-patak kellemesebb hõérzetet biztosító völgyébe. Az itteni klímát a szúnyogok is kedvelik, nem kell sokáig várni, hogy megérkezzenek, tömegével. Elérjük a solymári utat, rövid aszfaltos részt követõen a völgyben folytatjuk a túrát. Bubu kitér vízesést fényképezni, addig Lestattal elõremegyünk a forrásig, hátha lehet mosakodni egy jót. Nem lehet, alig csordogál valami kis víz a kifolyóból. A pihenõt ezalatt Solymár felõl folyamatosan érkezõ óvodáskorú gyerekek özönlik el.
Szarvas-hegy ny.: amíg mi a forrásnál idõzünk, Bubu elõremegy, kikerülve a pihenõhelynél tobzódó gyerekcsoportot és a hozzájuk tartozó kísérõ néniket. Érdekes, de amikor a néniket arról kérdezzük, hogy ment-e el erre egy szakállas fiatalember, gondolkodás nélkül letagadják. Egy telefonhívás megoldja a helyzetet, a Szarvas-hegyi nyeregben érjük utol Bubut, mint szakállas fiatalembert.
Aranyhegyi-patak: végigoldalgunk a hegygerincen vezetõ, széles, árnyékos úton, kilátást nézünk a Vera-pihenõtõl, párásat. Innen lekanyargunk, részben a Kéktúra útvonalán, részben a nagy hurkot levágó egyenesen a megváltozott biztosítású vasúti átjáróig. A megváltozott most azt jelenti, hogy megszûnt, lévén vasút most éppen nincs. Amikor majd lesz, akkor vissza kell majd térni a túra eredeti nyomvonalára, mert a kétvágányú, 120 km/h-val járható, (villamosítandó) pálya éppúgy nem lesz alkalmas a gyalogos igénybevételre, mint a korábbi volt. Most viszont kényelmesen lépkedhetünk a vasúti alépítményen.
Péter-hegy, T: Üröm vasúti megállóhelynél épp szalagkötözés közben kezd el kötekedni a túráról valami közepesen fogalmatlan, részeg alak, de nem ülünk fel a provokációnak. Felsétálunk a Bécsi útra, boltba térünk, innivalóért, és a tavalyi gyakorlatnak megfelelõen már a buszmegállóban elfogyasztjuk a vételezett üdítõk nagyját. Innen felsétálunk a hegyre, kényelmesen, tûzõ napon és a magánterületet kerülõ, árnyékos ösvényeken. Oldalt mély barlang, feljebb tanösvény táblája, mint ellenõrzõpont. Papír, zsírkréta.
Róka-hegyi kõbánya: a Péter-hegyrõl elég gyorsan átkeveredünk, pedig közben még frissítõ pihenõt is tartunk egy nyomóskútnál. Itt tábla hirdet eladó német óriás nyulat: „élõ és konyhakészen”. Elõszörre úgy értelmezem, hogy szegény nyúl élve konyhakész, de valószínûleg csak a meleg miatt kezdem a szokásosnál is jobban túlkomplikálni a dolgokat. A bánya szép, amennyire egy bánya lehet, és a kilátás egészen élvezhetõ a tetõrõl. Hármashatár-hegy, Békásmegyer, mögötte a párás Buda, azon túl a még párásabb homályba vész a pesti oldal. Innen ismét részben új útvonalon folytatódik a túra, az ürömi palotanegyed végigjárása helyett a piros háromszög ösvényét követjük a piros sávig. Ez a változat erdõsebb, kényelmesebb.
Ezüst-hegyi kilátó: az elvileg ismerõs piros sávon rácsodálkozok helyekre, csak néhány motívum villan be az Iszinikrõl. Szúnyog persze van itt is bõven. Piros keresztre cseréljük a sávot, de ezt is hamar elhagyjuk, és a telkek között áthosszantolunk az Ezüst-hegyre. Közben lehet gyönyörködni a kilátásban, meg Bubut megvárni, mert talpszakmai problémái támadtak. A kilátó hûlt helyén rácsodálkozom arra, hogy a csúcskõ mellett az egykori tartószerkezet fémcsonkjait is szépen kimeszelték.
Puszta-domb: átsétálunk, körülnézünk, szalagozunk. A kilátás, szép innen, ahogy eddig mindig. Elõttünk Békásmegyeren évrõl évre nagyobbnak tûnik a hõszigetelt panelépületek száma.
Békásmegyer: a házak között felállított párakapu által eregetett vízpermetet az elsõ szellõ felkapja, úgyhogy az áthaladó polgárok csak csekély mértékben érezhetik a kerület gondoskodását. Elsétálunk a vasárnap majd célként szolgáló iskolához, most odabent az évzáró ünnepség záró szakaszánál tartanak. Készül néhány célfotó, majd Lestat megcéloz egy kifõzdét, Bubu felszáll a Szentendrérõl érkezõ vonatra, én pedig megkeresem a 204-es buszt és elhagyom a helyszínt. Az utolsó szakasz ételtelensége meghozza eredményét: a Fóti út megállóhelyen le kell szállnom és ülnöm pár percet a padon, hogy helyreálljon a belsõ egyensúlyom.
Megint Remete-hegy: vasárnap Kerek repkény társaságában utazok ki az ellenõrzõpontra, gyaloglást csak a 157-es busz végállomása és a pont között, mintegy 1 km hosszan hajtunk végre. Elég is. Fent irtózatos mennyiségû szúnyog fogad, amikor kinyitjuk a pontot, és olyan tömegben vannak jelen a vérszívók, hogy Repkény inkább nekivág Budaligetnek, keres egy boltot és hoz szúnyogriasztót. (Amúgy egyikõnk sem használ ilyesmit, merthogy miért is lenne rá szükség – pont ezért.) Beszúnyogriasztózott bõrfelülettel egy kicsit kellemesebbé válik a pontõrködés. Ezúton is köszönöm minden résztvevõnek, ismerõsnek és ismeretlennek, a megtisztelõ részvételt!
-Kékdroid-
Képek a szalagozásról |
