Túrabeszámolók


Trnavská stovka (Nagyszombati 100-as)

LestatTúra éve: 20132013.06.05 21:59:54

40. Trnavská stovka (Nagyszombati Százas)

2013.06.01.



Italféle borokat kávézok reggel.

Az újmódi szépség bajszot ereszt.

A húsig-ázó, gomolygó fergetegben

A cigáré-szopkán még zárva a retesz.




Zserbót majszoló délutánban

Pagonyos, erdõs réteken

A belvilág lágy álomnak adná

Könyvbe ásító lassú zöld szemem.”


(Amorf Ördögök: Darth Vader dala egy bagatell randevúra)



Az idei fõ célom egy szlovák túramozgalom, a Slovensky Superdialkoplaz (SSD) teljesítése, melyhez 6 db szlovákiai százas teljesítménytúrát kell teljesíteni. Mivel ez a mozgalom 3. állomása, ezért nem volt kérdéses, hogy eljövök, meg amúgy is kíváncsi voltam a szlovákok nemzeti túrájára, a hazai teljesítménytúrázás elõdjére. Sajnos akivel terveztem a túrát végül meggondolták magukat és egy hazai túrára mentek, így ugrott az autós logisztikám, ez némi szervezési problémát okozott, azonban sétáLós bácsi segített egy meglehetõsen ideális logisztika kidolgozásában. Végül túratársam is lett, CsST személyében, akinek ez volt az elsõ igazi külföldi ttúrája. Az utolsó vonattal mentünk le Komáromba, ott bevásároltunk, megvacsoráztunk a Tescoba, majd szép kényelmesen átsétáltunk Komárnoba, s még egy rövid kitérõ is belefért megnézni a város sétálóutcáit. Mire megérkeztünk az állomásra már alig kellett várni a vonatra, sikerült elütni a 3,5 órás átszállási idõt. Megvettük a meglehetõsen olcsó, 2,55 Eurós jegyet Pozsonyba és felszálltunk az igen komfortos RegioJetre. Menet közbe aludtunk egy sort, majd megreggeliztünk érkezés elõtt. Nagyon pontosan érkeztünk meg a pályaudvarra, majd viszonylag könnyen megtaláltuk a pár lépésre lévõ rajthelyet. Kissé meglepett a sok ember, a szlovák túrákon inkább a családias hangulat a jellemzõ. Volt némi tülekedés a kis kocsma teraszán, ennek ellenére nagyon gyorsan lerendeztük az adminisztrációt. Egy kis cetlit kellett csak kitölteni, ráírni a nevet, címet, születési idõt és az egyesületet, majd ezzel és a 2 eurós nevezési díjjal a rajtoltató asztalhoz mentünk, ahol kaptunk cserébe egy A4-es itinert, ami egy rajzolt útvonalvázlat volt, mellette a négyzetek a pecséteknek, a lap szélén egy szintmetszettel. Gyorsan ráírtuk a nevünket és a rajtidõnket, majd 6:50-kor nekivágtunk a túrának.



A zöld jelzésen indultunk el, folyamatosan emelkedõ úton, eleinte szép házak között, majd beértünk az erdõbe. Ez jó is volt bemelegítésnek, szerencsére az emelkedõ dõlésszöge nem volt túlságosan magas így az elején, hamar fel is értünk az elsõ hegycsúcsra, a Kamzíkra. A túrával párhuzamosan egy futóverseny is volt nagyjából hasonló útvonalon, éppen építették az egyik ellenõrzõpontot. Itt tértünk rá a piros jelzésre, azaz a Szlovák Nemzeti Felkelõk Útjára, s kisebb eltérésekkel a célig ezt követtük. Ennek meglehetõsen örültem, ugyanis létezik egy túramozgalom, amihez ezt a szlovák nemzeti pirost kell végigjárni (hasonlóan az OKT-hez), s így a túrával jó néhány igazolást be tudtam gyûjteni a füzetembe (egyébként a jelzés ezen (Devín-Bradlo) szakaszát Štefánikov magistrálának hívják, a futóverseny is ezt járta végig). Egy rövid lejtõ után kisebb emelkedõket leküzdve haladunk, majd elérve egy mûutat kissé gerecsei tájon haladunk az elsõ ellenõrzõpontig, ami Biely krížnél található. Itt leültünk picit, a büfében vettünk két nagy pohár kofolát, szerencsére csapolt volt, s a legjobb fajtából. Innen elhagytuk az aszfaltot, erdei utakon haladtunk, hullámozva. Meglehetõsen sok ember volt körülöttünk, ezt nem nagyon tudtam megszokni a korábbi szlovák túrákon tapasztaltak után. Viszont pozitívum volt, hogy elég sok csinos fiatal lányt is láttunk, ez azért kissé kedvezõbb megvilágításba helyezte a tömeget a túrán. Somár csúcsa elõtt igen szép erdõben haladtunk, a csúcs elõtt (ahova a jelzés nem tért ki, s a túra elején még mi se akartunk plusz km-eket beletenni) némi kilátásban is volt részünk a felhõs idõ ellenére. Pezinská baba-nál volt a következõ pont, itt palacsintát is kaptunk a pecsét mellett. Itt terveztünk egy hosszabb pihenõt, meg, hogy vásárlunk valami ennivalót. Ahogy beszélgettünk, hogy is legyen, magyarul szólt hozzánk egy srác, hogy nagyon nagy sor van az étteremben, nem ajánlja a betérést. Valóban sokan voltak, így ki is fordultunk és elindultunk tovább, hogy hátha van más büfé is. Sajnos minden más egység üzemen kívül volt, így egy padra letelepedve elkezdtük elõvenni a hozott ellátmányt, de az nagyon nem volt ínyünkre, így mivel jól álltunk idõvel inkább visszamentünk az étterembe és a sor kiállása után vettünk egy sült kolbászt meg egy kofolát. Szerencsénk volt, hogy visszamentünk, mert míg ettünk, egy elég szép kis zápor zajlott le kint, de mire befejeztük az ebédünket az esõ is elállt. Így sem álltunk rosszul az idõvel, az itiner szerint 30 km-nél voltunk, s 13:00-kor indultunk tovább.



Egy meredek, de nem túl hosszú emelkedõvel indítunk a ?mel'ok csúcsára, ahol egy szélmalomhoz hasonlító radioaktív torony állt, majd azzal a lendülettel le is szaladtunk a hegyrõl. Újabb csúcs következett, a Skalnatá a 704 méterével, ahol csúcskönyv és nagyon szép kilátás fogadott. Innen legurulva értünk a K3-hoz, a ?ermáková lúka-ra. Az itiner 5 km-t írt az elõzõ ponttól, ezt kissé alulkalkuláltnak éreztük, mert a két hegy ellenére elég jó tempót mentünk, mégis majd' két óra alatt értünk ide, s a kalauzidõ is 2:45-öt ír a két pont közé. Ahogy megindultunk a pontról hirtelen nagyon fekete felhõket láttunk magunk elõtt, s mi épp az alá sétáltunk be. Sejtettük, hogy ebbõl nagy zuhé lesz, de ez nagyon sokáig váratott magára, végül Hubalovánál, aztán nem tudta tovább tûrtõztetni magát, s rákezdett a manna. Itt a mezõny nagyobbik része, nem jött föl a jelzésen a Horný vrch-re, hanem egy erdészeti úton átvágott egy nagy lezárt területen, amit a piros sáv megkerült. Emiatt kár bosszankodni, itt teljesen más a kultúrája a teljesítménytúrázásnak, õk máshogy állnak hozzá, fogják föl a dolgokat, mint mi. A Taricové skály-hoz felérve egy picit behúzódtunk egy fa alá, mert kitett rész következett, hátha csillapodik az esõ. Ez nem következett be, de legalább megszemléltük a szép sziklákat, szép idõben jól el lehetne itt szórakozni. Egy köves, az esõ miatt nagyon csúszós meredek ösvényen kellett leereszkedni, szerencsére nem túl hosszan, majd ugyanilyen meredek emelkedõ következett, de ez már legalább nem volt köves. Felérve a Horný vrch-re el is állt az esõ, s innen már a talaj is lejtett. A nyeregben visszatért a mezõny, aminek kevésbé örültünk, mert innen egy széles, eléggé felázott ösvényen kellett ereszkedni, amit elég síkosra tapostak a túratársak. Én a lendületbõl való ereszkedést preferáltam, folyamatosan koncentrálva, egyensúlyozva, hogy ne csússzak el, így elég hamar leértem, de jobban elfáradtam, mintha felfelé mentem volna. Néhány méternyi pihentetõ aszfaltos út után aztán elkezdõdött a mászás a Vápennára. Korábbi beszámolók kellemesként jellemzik az emelkedõt, hát ez úgy ahogy van NEM IGAZ!!! Ez egy felettébb kellemetlen, többlépcsõs, igen meredek és nagyon-nagyon hosszú emelkedõ! Kárpótlásul a csúcson nagyon szép kilátás fogad, a felhõk is arréb húzódtak, hogy ne takarják el a panorámát. Írunk a csúcskönyvbe, én felmászok a kilátóba, hogy megnézzem az égbolt alakulását a további útvonalon, de sokkal többet nem látok fentrõl, mint lentrõl. Ezután egy szûk, sziklás ösvény következik a forrásig, ahol a pont üzemel, azt hittem, hogy csak pár méter lesz, de elég sokat haladunk a gerincen mire leereszkedünk. Itt pár percre megállunk enni, valamint a forrásból feltöltjük a mostanra már teljesen lemerült ivóvízkészletünket. Még mindig jól állunk idõvel, még csak háromnegyed 7 van, így elkezdünk kicsit tudatosabban menni, mert elérhetjük a 6:15-kor induló közvetlen buszt Pozsonyba, így nem kéne átszállni. Ehhez úgy számoljuk, hogy fél 11-kor ráérünk elindulni Bukovából, ami papíron 17-re van innen, de kevesebbnek látszik.



Még egy kisebb hegyre felvisz a jelzés, a Kloko?-ra, szépen felsétálunk a csúcsra is a háromszögön, ám a csúcskönyvbe nem tudunk írni, mert a tartó dobozra teljesen rá van rozsdásodva a teteje. Innen a faluig lejt az út, gyorsan tudunk haladni. A Nap közben kezd lemenni, meg is állunk elõvenni a lámpát, de végül nem kell használni. Buková elõtt csodálatos látványt nyújt a falu víztározója a lemenõ nap fényében, körülötte a dombokkal, kár, hogy a fényviszonyok már nem teszik lehetõvé a fényképezést (pláne telefonnal). Aszfalton sétálunk be a faluba, ahol az 5. pontot találjuk. A hely étteremnek van írva, de inkább egy jobb kocsma, mert ételek nem nagyon vannak, de kint egy sátorban készítenek ételeket. Gulyást (levest) és egy cigánska pe?ienka fedõnevû szendvicset. Mindkettõt teszteljük, s mindkettõ kítûnõ választás, a leves forró, megfelelõ sûrûségû, a második pedig egy hatalmas zsömlében lévõ jókora szelet frissen sült hús mustárral, pirított hagymával. Úgy jól lakok vele, hogy még a célba se vagyok éhes. Már tízre befejezzük a kajálást, de kihasználjuk azt a plusz fél órát pihenésre. Közben egy helyi spori érdeklõdik, hogy tarthatna-e velünk, mert ez az elsõ százasa, nem akar egyedül menni, így Dobrá Vodáig hármasban megyünk.



Itt egy rövid jelzetlen szakasz következik, míg visszatérünk a piros sávra, de a térkép alapján elég egyértelmû, a falu fõutcáján elhagyjuk a települést, s azon haladunk a jelzésig. Közben egy bányát is elmellõzünk, ez éjszaka elég monumentálisan hat. Eszembe jut a tavalyi Brno-i túra, mely idén ugyanezen a hétvégén van megrendezve sajnos, ott is hasonló bánya mellett ment el az útvonal, hasonlóan éjszaka. Beszélgetve hamar eltelik az idõ (bár az én csekély angoltudásom miatt inkább csak CsST beszélget, én hallgatok), rálelünk a piros sávra, egy balkanyarral egy murvás útra váltunk, az út mentén mindig akad egy-egy ház. Picit furcsállom, hogy az itineren a pont nevét Sokolské chaty-nak írják, ám a térkép szerinti helyén nem találunk pontot, bár egy szép házat elmellõztünk, valami buli lehetett, mert látunk egy asztalon üres üvegeket, meg papírlapot a földön, késõbb attól félek, hogy esetleg ez volt a pont, de nem az még jóval odébb van. Kiérünk egy fõút és egy vasútvonal mellé, ezzel párhuzamosan haladunk, késõbb át is kelünk rajta. Kiabálásokat hallunk a távolból, sejtem, hogy ez már a pont lesz, viszont messzebb van, mint gondoltam. A fõút keresztezése után aszfaltra váltunk, ezen közelítjük meg a pontot, ahol a pontõrök már nagyon-nagyon részegek, de legalább magyar nyelvû pecsétet kapunk tõlük. Sokáig nem is idõzünk a kissé kellemetlen társaságban, megyünk tovább. Sokáig aszfalton haladunk egy völgyben, ez nagyon unalmas szakasza a túrának, késõbb emelkedni kezd az út és szerencsére a talaj is jó sáros lesz, így legalább nem alszok el menet közben, mert figyelni kell hova lépek. Mikor már sokat mentünk felfele kis pihenõt kérek a többiektõl, mert elfáradtam a mászásban, Õk támogatnak ebben. Vetek egy pillantást a térképre, elvileg nemsokára elérjük a sárga keresztezését, onnan lefelé a faluig. Nekiindulunk, s pár perc múlva tényleg elérjük a keresztezõdést, lejteni kezd az út. Kiérünk egy nyílt részre, innen már látjuk a falut. Egy szép keresztnél még tartunk egy szusszanásnyi szünetet, majd szép lassan lecsorgunk Dobrá Vodába. A falun belül már jól ismerem a járást, hiszen harmadszorra járok itt, odanavigálom a többieket a templom elõtti kocsmához. Pecsét után beülünk, a szlovák túratársunk meghív egy-egy kofolára (ezúton is köszönjük). Meglep, hogy a kocsmában még levest is lehet kapni, korábbi ittjártamkor elõször zárva volt, másodszor meg már csak egyféle üdítõt lehetett kapni.



Innen már csak aszfalton át kell menni a célba, ehhez a sárga biciklis jelzést követjük, de késõbb több (meglepõen újnak tûnõ) piros jelzést is találunk. Ez még a Buková-i résznél is monotonabb (bár még mindig százszor izgalmasabb, mint a jelzés kanyargása fent a gerincen), mindenkin úrrá lesz az álmosság, még a napfelkelte sem segít. Térképen megnéztem, hogy ahol egy másik mûút keresztez bennünket, ott kell balra fordulni, s akkor mindjárt elérjük az igazi pirost. Emiatt minden kanyarra azt hisszük, hogy az már az elágazás. Végül, ahol nem számítunk rá megérkezik, s tényleg egy rövid emelkedõt követõen elérünk Dlhé rovne-hoz, ahol a piros sávval újra egyesülünk. Az álmosság ellenére jó tempót mentünk, még csak háromnegyed 5 van. Szegény szlovák srác elindulna rossz irányba a piroson, mert csak abba az irányba látja a jelzést, próbálom neki elmagyarázni, hogy az visszavisz a faluba, nézze meg a táblát. Már csak egy hosszú lejtõ van hátra (megállapítom, hogy lefelé jóval kellemesebb ez az út mint szembe irányból), s el is érjük Brezová pon Bradlom határát, ahol már ki van táblázva a cél. A benzinkútnál még egy balkanyar, s meg is érkezünk az általános iskolába. A célban a Fõrendezõtõl megkapjuk az oklevelet (szintén helyi szokás, hogy csak oklevelet adnak a túrák végén, kitûzõt nem) és a gratulációt, valamint az SNP mozgalmi füzetembe végigpecsételik a túra teljes útvonalát, ennek nagyon megörülök, hogy nem kell otthon utólag még kódot fejteni.



Mivel 5:15-re beértünk van egy óránk a buszig, de negyed óra után elindulunk, mert két magyar spori is épp a buszmegállót veszi célba, s bár térképen megnéztem a buszmegállót, azért jobb lenne a magasabb helyismerettel rendelkezõk után menni. Aztán ahogy megindulunk rájövök, hogy a többiek (de a szlovákok se) annyira se tudják merre kell menni, mint én, sõt még a menetrenddel sincsenek felkészülve, az átszállásokat latolgatják, mikor negyed óra múlva megy a közvetlen járat. Sikeresen megtaláljuk a buszfordulót, kis várakozás után meg is jön a busz, s a társaság nagy részének még ülõhely is jut, így zötykölõdünk Pozsonyig. Ott sajnos esik az esõ, így a tömegközlekedést nézzük, azonban nem sikerül trolijegyet vennünk (az újságosnál 4 Eurós kirándulójegyet akarnak ránk sózni, az automatánál meg nem ismerjük ki magunkat a jegytípusok között), így végül úgy döntünk, hogy azt a 10 perces troliutat kihagyjuk, inkább átsétálunk. Visszamegyünk az állomásra, iszunk egy kávét, addig el is áll az esõ, majd szép kényelmesen átsétálunk, hiszen két óránk van a vonatig. Közben megállítanak a rendõrök igazoltatni, így már Szlovákia sem lóg ki a sorból (eddig Magyarországon és Csehországban igazoltattak, de ezeken a helyeken sokszor). A pályaudvaron megvártuk a vonatunkat, majd hasonlóan kedvezményesen, mint idefele visszazötyögtünk Komárnoba. Pont háromnegyed óránk volt átsétálni a Komáromi állomásra, ezt a 3 km-es utat kényelmesen meg tudtuk tenni ennyi idõ alatt, s délután háromra már otthon is voltam.



Képek: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.575567305799676.1073741834.100000392360466&type=1&l=704730b4bf