Túrabeszámolók


Mátra 115 (+résztávok)

vaddinoTúra éve: 20132013.06.05 21:43:05

 Harmadszor is Mátra 115


 


  2010-ben voltam utoljára, aztán két évig nagyon távol voltam a Mátrától így június elején – ami többek között arra is jó volt, hogy biztos legyek az idei indulásban. A cél mindenképpen és kizárólag a 2009-es eredmény javítása volt, a kérdés csupán az, hogy mennyivel. A túrát megelõzõ napokban sokat gondoltam a rám váró kalandokra, különösen a terepviszonyok foglalkoztattak - a 2010-es teljesítés maradandó nyomot hagyott bennem – kicsit talán izgultam is. Ennek ellenére meglehetõsen jókat aludtam a megelõzõ napokban, pihent voltam, nyugodt,és meglepõen magabiztos.



 


Kisnánára péntek este érkeztem, a cukrászdában regisztráltam, a vár vetítõtermében pedig fekhelyet foglaltam.A 2012-es filmet még megnéztük,nyomkövetõt is kaptam, aztán fél 11 körül vízszintesbe kerültem. Még sokáig volt mozgolódás,érkeztek is emberek, aztán kétszer felriadtam,a hét közbeni nyugodt alvásnak nyoma sem volt a fülledt melegben.



 


Lassacskán készülõdtem, meglepõen nyugodtan, izgalomnak nyoma sem volt bennem, ezt furcsálltam. Hét elõtt nem sokkal már az utcán állt majd kétszáz ember, Gyuri jelére vártunk. Hétkor meglódult a tömeg,meglepõen gyorsan. Kirobogunk a faluból, Speró, Gabi, még 2-3 ember van elõttem, én pedig megilletõdve lobogok mögöttük. Nem baj,megyek amíg bírom,utána meg majd lesz valahogy.Valami nagyon virágozhat, mert nem kaptam rendesen levegõt fél órával a rajt után úgy néhány percig . Ciki az allergia,fõleg ha nem tudod mire vagy allergiás...Szorít a mellkasom, kicsit meg is ijedek, néhány percig szinte csak szédelgek, és közben próbálok gyorsan minél messzebb kerülni a nemtudom-milyen-növénytõl, ami ezt okozhatja. Szóval szépen lassan beáll a rend, sorban hagynak el az emberek... Jagusra azért gyorsan érek, zavart is vagyok, palackomat otthagyom az asztalon, vissza kell érte rohanni. Oroszlánvár kerek 1 óra alatt megvan, Tinca hagy el a ponton, Õt sem látom már a célig. Nem sokkal késõbb egy technikai szünet után beér Ráspoly, két Jan-al. Nemzetközi csapatunk gyorsan haladt felfelé a Kékesre. 2:25-el pecsételünk, és tömjük magunkba a mindenféléket, remek az ellátás!:) 6-8 perc elmegy evéssel,aztán usgyi.



 


Kocogunk az enyhe lejtõn lefelé, aztán óvatosan ereszkedünk a meredélyen a fákba kapaszodva. A cseh és a szlovák srác faképnél hagy minket a lejtõn, szerintem meszet ettek, olyan õrült tempóban döngetnek le a görgetegen. Mátra-nyeregig haladok velük, itt elengedem hármasfogatukat,(aszfalton nem futok) és magányosan haladok tovább, Parádsasvár felé. A faluba érve Daniékat még a ponton érem, tömik a fejüket:) Konstatálom,hogy nagyon gyors vagyok (3:24 – 26 km-re nálam annak számít), félek is a következményektõl. Eszter hív, és közli: közvetítésen látja,hogy nagyon gyors vagyok...(volt egy megállapodásunk, miszerint a saját erõs gyalogtempómban megyek végig,nem versenyzek, csak magammal, és nem futok túl sokat: edzõtúra ez most. )



 


Nincs mit tenni, tudom jól, hogy én nem akartam kicsinálni magam, szóval hallgatok az eszemre, és szigorúan gyalog érem el Galyatetõt elõször. Így is megfenyeget a görcs a Nagy-Lipót meredélyén. Odafenn táska le, nyomkövetõ kézbe, leves majd ha visszajöttem, és robogok is Mátraalmásra. Itt azért megint futottam, csábítóak a lejtõk:) Faluban kicsit eszem csak, és megindulok felfelé, de a görcs most teljes mellszélességgel jelen van, a magnéziumom pedig Galyatetõn vigyorog a táskámban, szóval leülök a fûbe kicsit. Hamar jobb lesz,de csak átmeneti javulás ez, sokáig harcolok még vele. Jóval feljebb kapok egy túratárstól egy Magne-B6-ot, ami aztán az összes jelenlévõ vizemmel segít kicsit, és tudok haladni Galyáig megint. 6:04 az idõm, leves nagyon a vége van csak,de egy fél adag még éppen jut. Érzem, hogy nem kell innen futni, érzem, hogy az utóbbi két hónapom mindösszesen 200 km-rõl szólt.



 


Kornél éppen indult lefelé, utána eredtem, és innen gyakorlatilag a célig együtt megyünk. Eleinte kicsit kocogtunk lefelé, de ezt hamar abbahagytuk. Terepmotorosok húztak el mellettünk veszélyes tempóban a Nyírjes-bércen, kívántunk is nekik mindenféle jót. A vadászház utáni patakon nem lehetett száraz lábbal átkelni,így befektettem két nagyobb követ a betonra; így már ment. A Mátraháza elõtti emelkedõ sosem esett még jól, most is öröm volt felérni a parkolóba. 7:42 a menetidõ eddig, azt tippelem, világosban eljutunk Fallóskútra vagy akár Keresztesre, de Hidegkútra szinte biztos hogy nem. Sokat nem tudtam enni, jóllaktam már korábban,de inni azt muszáj. A lajosházai lejtõ gyorsan eltelt, a patak hídjára is köveket kellett hajigálni, hogy szárazon meg lehessen úszni. Úgy látszik, ez ilyen hídépítõs nap lesz.



 


A ponton dinnyét (!) ettem idén elõször,és mentateával tankoltam fel a következõ szakaszra, aminek sietve neki is estünk. A legkegyesebb emelkedõ szerintem egész úton, egyenletes, pihentetõ szakasz. Viszont hosszú. El is telik másfél óra, mire felérünk a faluba, levest eszem, de nem esik túl jól. Innentõl aztán mosdóba(bokorba)-rohangálósdit játszottam egészen a Muzsláig. Utóbb a túlzott magnézium-bevitelre kentem a dolgot. Szorospatakra érve már nem volt olyan egyértelmû meddig jutunk lámpa nélkül,de azért falatozni kellett kicsit. Eszter hívott, jól vagyok, köszönöm, megy a szekér. Kapom a híreket az élmezõnyrõl is, félelmetes tempót diktálnak a srácok. Nekimegyünk Ágasvárnak, jó tempóban, erõsek vagyunk. 50 perc sem kellett,már a háznál vagyunk. Kis szötymörgés, hintõporozás, zokniigazgatás, satöbbi, a nyomkövetõt elfelejtem felvinni a csúcsra...a kézipalackom otthagyom a házban... inkább nem is sorolom. Sietve továbbállunk, már minden lépéssel érezhetõen szürkül. Fallósig azért nem kell lámpát rántani, mindenfélét eszünk a ponton,én lélekben már az éjszakára készülök. Hamar leérünk Keresztesre, hamar ki is találunk a faluból, és elég gyorsan el is vesztjük a jelet. De jó a dózerút, nyomok is vannak rajta, és végül csak elérjük a sárga sávot,majd a Hidegkúti-nyerget.



Itt elkap minden: ég a talpam, fulladok ismét attól a pollentõl, a gyomrom fáj és morog, a szívem meg 140-el kalapál. Kicsit már röstellem, de megfordult a fejemben, hogy a 88-ason megyek be a célba. Eszti mintha meghallotta volna 100 km-el arrébb: felhívott, én pedig elmeséltem Neki. A válasza egyértelmû, nem opcionális a rövidítés, és kedvesen megkér, hogy folytassam.(válasza egyszavas, és a ló utódnemzésre szolgáló szervének trágár elnevezését foglalta felkiáltó mondatba.):D  Tudom én is, de...mindegyis, itt a ház, sokan vannak,kedves ismerõsök, és a leves is remek, nagyon jól esik. Ismét zoknit igazítok, és ránézek rendesen a talpamra, éreztem már régen, hogy átázott nagyon, de eddigre még ahhoz képest is elég hitvány állapotban volt. Este 10 van még csak, és már csak 42 km van hátra.



 


Összeállunk többen, több szem többet lát alapon,és együttes erõvel indulunk el a jelzés nélküli úton, hogy aztán visszajöhessünk, és meg legyen a helyes irány, a vécé mögött, át a kerítésen. Nagy parlagig el kell bújnom a bokorba ismét,de a ponton beérem a többieket. Innen jön az igazi móka, rövid bevezetés után bele a patakmederbe, aztán jobbra a Sóbánya-patak völgyébe. Ez a szakasz egész úton haloványan derengett valahol hátul, elmém egy eldugott zugában, és minden lépéssel kicsit elõrébb verekedte magát. Itt aztán gúnyosan kacagott, ahogy botladoztunk feljebb és feljebb, a hegy pedig egészen fölénk tornyosult. Nagy sokára ráfordultunk a végsõ emelkedõre, amit ismét bokorba szaladással ünnepeltem. Az ösvényre visszatérve alig találtam meg az ott biztonságba helyezett cuccomat...Egészen eddig egyetlen emelkedõ sem fogott meg túlságosan, itt viszont szó szerint vánszorogtam felfelé. Végül aztán megláttam a lámpákat elfordulni a gerincen a csúcs felé: ez erõt adott az utolsó szakaszhoz. A csúcson banán és víz fogadott, és meglepõ hideg. Hamar el is indultunk lefelé, véget nem érõ szakasz lesz ez. Nehezen értük el a Kis-Hársas tisztását, ahol balra letértünk a patakba. A pont innen már közel, jó volt ülni, kedves, udvarias kiszolgálásban volt részünk itt is, nehéz volt újraindulni. Nagyon lassan értünk át Hidegkúttól, kezdett elúszni a 24 órán belüli teljesítés...



 


Elverekedtük magunkat a Havas aljáig, de amit attól a hegytõl kaptunk, az ismét elképesztõ volt. Elvis olyan koncertet adott felfelé ismét, amilyen nem sokat láttam még eddig...Viszont cserébe odafenn volt süti, és már csak 20 kili volt hátra. Ez megtáltosított, innen már nem inogtam meg egy pillanatra sem. Kornél elhagyott, egyedül mentem Fajzatra, ott értem csak utol. A pontról is olyan tempóban indult meg a Kávára, hogy csak úgy lobogtam mögötte a messzeségben. De nem hagytam szökni:) Káván már látszott a kelõ nap, remek érzés volt, új nap virradt, további erõt adott. Tót-hegyesre még éreztük az emelkedõt ,de kerek 23 órával felértünk a csúcsra. Palacsinta nem volt, ezt szomorúan konstatáltam. Viszont elérhetõnek tûnt a 24-el kezdõdõ idõ, szint már alig, reggel is van: szóval onnan aztán már semmivel sem állíthattak volna meg, egyéni legjobb lesz így is-úgy is. Babik-kút rétjén csak átszáguldunk, Világos hegy szikláin még átmászunk egy gyenge boulder problémát a szuperdirekt útért: és megvolt az utolsó hegy is.



 


Csodálatos volt visszanézni, messze távol a Kékes emelte felhõbe büszke fejét, és körülötte az egész Mátra kedvesen mosolygott le ránk, ismét kegyeibe fogadott minket az elmúlt 24 órában. A kapu dél felé nyitva állt,a rövid folytatásra, szinte hívogatóan: elhagyhatjuk a Mátrát, ismét megcselekedtük amiért jöttünk. Már csak be kell sétálni a faluba.



 


 


Egy óra alatt leértünk, a végét megfutottuk, becsületbõl, és a megszokott könnycsepp ismét kicsordult, ahogy bekocogtunk az udvarba. Tapsoltak nekünk a már beérkezett barátok, ismerõsök, kedves rendezõk,mindenki õszintén velünk örült, nagyon megható volt.Sokáig gondolkoztam a kövemen, majd elsétáltam zuhanyozni, utána pedig pukkadásig teltem levessel és sütivel.:) Köszönöm mindenkinek, aki lehetõvé tette az idei Mátra 115-öt, bár ezt szavakba önteni még mindig nehéz. Élményekkel telve, a fizikális fáradtság és a lelki feltöltõdés furcsa kettõs érzésével hagytam el a Mátraalját, és indultam vissza Pestre.



 


 


Tele voltam és vagyok azóta is várakozással: várok a következõ Mátra 115-re.



 


 


vaddino