Túrabeszámolók


Négyszögletes Kerekerdő 55/40/25

nafeTúra éve: 20132013.06.02 20:27:48

Négyszögletes Kerekerdõ 15


GPS-el mért távolság: nincs, mivel a GPS-ben lemerült az elem, s csak kb. másfél km után vettem észre, de valahol 14,5 km és 15,2 km között lehet; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 250 m (A Padragi-kilátóval együtt. Anélkül 205 m).


Annak ellenére, hogy közel van Pápához még sosem jött össze az indulás. Most végre, ha korlátozással is de elindulhattam. Csak a 15-ös táv jöhetett szóba, ugyanis riasztás esetén 2 órán belül Veszprémben kell lennem. Kilenc óra után tudtam nevezni, igaz akkor gyorsan. Elég szép számú induló lehetett, mivel csak jó messze tudtam parkolni, és a 15-ös távon i 53-ikként rajtoltam. Megnéztem a térképet és az itinert, s már úton is voltam. Rövid gyaloglással kiértem Padragról, s letérhettem az aszfaltról is. A Padragi-víz völgyében eleinte egész jó az út. Persze van olyan szakasz, ahol az ideiglenes vízfolyás elvitte az utat, de gyalog ez nem gond. Ami inkább gond, hogy a sárga sáv jelzés már inkább csak a turista térképeken létezik, a terepen nem annyira. Néha egy-egy kifakult, kopott jelzés. Kisvártatva megjelentek a sziklák, így a nézelõdés közben lelassulok egy kicsit.


A Padragi-sziklák tövében értem el az elsõ ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen fölmentem a sziklákra, hogy közelebbrõl is megnézzem azokat, illetve fölmásszak a kilátóba. Kissé már rozoga. Már nem biztonságos, de még nem kifejezetten életveszélyes az állapota. Elég sok helyen korhadt a fa. A korlátok 50 – 60 %-át, a padlónak kb. 30 %-át, és néhány lépcsõfokot kellene kicserélni. A párás felhõs idõnek „köszönhetõen” kilátás alig. A fényképezõgépet elõ sem vettem. Visszafelé a szikláknál meg-megállok fotózni, és szépen leóvakodok a meredek ösvényen. Megúsztam esés nélkül. Elkezdett esni az esõ. Nem voltam túl boldog. Ballagok tovább. Pár száz méter után megálltam fölkészülni a tartósnak ígérkezõ esõre, s folytatom tovább. Van jó is a késõi indulásban. Az elõttem menõk összszedték a vizet a fûrõl és a bokrokról. Eddig. Az esõ gondoskodott friss vízrõl. A Király-kútig szép sziklák szegélyezik az ösvényt. A járást viszont nehezítik a kidõlt fák. Egy öreg bükk, csak pár napja dõlhetett keresztbe az úton, és tört ketté. Az erdei út kellemes. Utolérek két csoportot és le is hagyom õket. Egy csoportból ketten csatlakoznak hozzám, a 25-ös távon indulók közül. Együtt ballagunk a Négyszögletes-kerekerdõig.


Mezõre érve, egész jó a kilátás. Rögtön feltûnik a következõ pont, az-az a túra névadója, amit egy kis kerülõvel, helyenként sáros mezei utakon közelítünk meg. Persze volt ahol csak úgy átvágtunk egy valahai bányagödör füves horpadásán, a szalagozást követve. Rengeteg tavaszi virág nyílik. A Négyszögletes-kerekerdõnél megkaptam a második ellenõrzõ pecsétet, és a megjavult látási viszonyoknak köszönhetõen elõbányásztam a fényképezõgépet is. Kiváló kilátó pontot jelent az Atibor-hegy teteje. Az elsõ kép elkészítése után, nafta hiányra hivatkozva kikapcsolt a fotóapparát. Elemcsere. Lássuk a GPS-t. Az is kikapcsolt, csak nem hallottam meg a hangját. A francba. Pedig már megfogadtam, hogy nem indulok el lemerülõfélben lévõ akkumulátorokkal. Az Y elágazás elõtt két-háromszáz méterrel kapcsolhatott ki. Lõttek a pontos mérésnek. Elemcsere itt is. Fotózás után, elindultam visszafelé.


Halimbáig kellemes mezei utakon talpaltam. Egy idõ után a Somló is láthatóvá vált, illetve az Északi-Bakony nyugati vége is. Az idõjárás naposra váltott, aminek örültem. Én kis naiv azt terveztem, hogy a túra után otthonról még elmegyek biciklizni. Hát nem! Pápán délután fél ötig esett, illetve szemerkélt az esõ. Eseménytelen, nézelõdõs sétával értem be a faluba. Készítettem néhány képet a templomról, s ballagtam tovább. A falu végén, jobbra fordultam a szalagozáson, míg mások elmentek bent, a balra nyíló utcába. Végül is az is kivisz a nyirádi útra, amelyet a lekaszált mezõn átvágva, a szalagozást követve én is elértem. Innen már csak be kellett sétálni a célba. Átvettem az oklevelet és a kitûzõt, ettem egy kis cseresznyét és hazafelé vettem az irányt.


Jó kis túra. Van benne minden. Erdei út, sziklák, patak, nyílt mezei út, helyenként remek kilátással.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 500/400 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (amint megnéztem, nyomban el is tettem a saját térképet, mint szükségtelent), itinert, kis méretõ, de igazán szép oklevelet és kitûzõt kaptunk. Az útvonal jelzése megfelelõ. A Padragi-szikláknál alma, a Négyszögletes-kerekerdõnél müzli szelet, a célban pedig zsíros kenyér, hagyma és alma, vagy cseresznye volt az ellátmány.