Túrabeszámolók


Budai

ladanyigTúra éve: 20132013.05.12 10:58:44

Budai családi 8


Elsõ olyan túra, ahová a 2 gyerekkel közösen mentünk, 3 és 5 évesek. Reggel 8-ra értünk a rajthoz a felhõk már gyülekeztek, de bíztunk benne, hogy megússzuk esõ nélkül. Felballagtunk a Hárs-hegyre a Kaán Károly kilátóról csodálatos panoráma tárult elénk. Ekkor viszont már az is nyilvánvaló volt, hogy nem ússzuk meg a napot szárazon. A kilátó elõtt játékban vehettek részt a gyerekek és matricát is választhattak, ez az összes ellenõrzõ pontnál hasonlóan alakult. A Makovecz kilátóhoz már esõben értünk, itt még megcsinálták a gyerekek a feladatlapot, összeraktak egy képet a földön található termésekbõl, egy szép falevél emberke lett a mû. Innét az esõben egy kicsit gyorsítani szerettünk volna, így a kisebbik a nyakamban töltött egy órácskát, amíg esett. Ez egy kicsit elvette a kedvünket, megfordult a fejünkben az is, hogy feladjuk. Csábított a kisvasút megállója és a Nagykovácsi úti civilizáció is, de kitartottunk az eredeti cél mellett és az esõben is folytattuk az utat. Nyéki hegyre az esõ miatt nem kellett felkapaszkodni, igaz itt csendesedett az esõ. Lassan ismét lekerültek az esõkabátok a kicsi is a saját lábán jött énekeltünk, a kisütõ nap jókedvre derített minket is. 3 óra alatt elértük a kisvasutat. Még én sem ültem soha ezen a kisvasúton és a gyerekek sem. Nagyon élvezték, fõleg a sötét alagutat :)


Összefoglalva az esõt leszámítva szuper napunk volt. Maximálisan ajánlom ezt a túrát a gyerekes családoknak. Nem csak a táv és a szintidõ gyerekbarát, hanem az egész szervezés is. Több helyen van zsírkréta és a rajtnál kapott feladatlapon sok gyerekbarát feladat van. Matricák járnak a pecsét mellé az ellenörzõ pontokon. Az emelkedõket is simán teljesítik a gyerekek, nincsenek veszélyesen meredek szakaszok.


Itt is köszönöm a szervezõknek!


Gáspár