Vincézés-pincézés 25
GPS-el mért távolság: 25,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 660 m.
Kissé bizonytalan volt, nem teszi-e lehetetlenné az idõjárás, a túra rajthelyére történõ eljutást. Elõzõ nap este hat körülre ígértem Áginak a döntést. A 8-as és 83-as utakon utaztam aznap is, mint a héten minden nap, és egyáltalán nem voltak vészesek. Megnéztem a megszokott meteorológiai honlapokat, bennük fõként a mûhold- és radarképeket, s eldöntöttem megyek. Igaz a megközelítésre fõútvonalakat választottam, ami 30 km-el hosszabb, mint a mellékutakon eljutni Csókakõre. Egész könnyen sikerült leparkolni, s fél nyolc körül, huszonhetedikként benevezni. Sajnos a meteorológusok és a katasztrófavédõk, média által felturbózott veszélyfigyelmeztetései sokakat indokolatlanul távoltartottak a túrától. A magam részérõl a vörös riasztásnál kisebb két fokozattal nem is foglalkozom, ugyanis nem jelentenek reális veszélyt, legfeljebb nem hagyok nyitva ablakot.
Havas, de nem síkos úton kezdtem meg a várhoz vezetõ kaptatót. Közelebb érve nézem, valami furcsa van a váron. A kaputorony felsõ részét, illetve egy mellvéd részletet felépítettek, de túl simának és fehérnek látszik. Mire alaposan kimelegedve fölértem a várhoz rájöttem, miért tûnt számomra ez olyan furcsának. Egy kõvár esetében vakolt téglafallal végezték el a munkát. Egyik szemem sír, a másik nevet. Örömmel tölt el az újjáépítés ténye, hiszen ismét gyarapodott, szebb lett a vár. A kapu, a felvonóhíd, a rostély nagyon jó. A tégla viszont nagyon nem idevaló. Ha a Gyulai vár középvárának téglafalát építenék újjá így, annak nagyon örülnék, mert az eredetileg is téglavár. Itt viszont történelemhamisításnak gondolom az anyagválasztást. A kilátás elég korlátozott. Készítek néhány képet, s gyerünk tovább.
Úgy döntöttem, megnézem, milyen a kék romjelzés lefelé. Meglepõen jó. Három „kitaposott” ösvény visz le. Két nagyon meredek és a jelzett. Ez utóbbin alig 1-2 ember mehetett le. Ezt választom. Nincs más dolgom, csak az addigi lábnyomokba lépkedni, a térden fölül érõ, puha hóban. Csak lábnyomok vannak, azok nem egyesültek még ösvénnyé. Lefelé menet nézem, mint esik-kel a másik utat választók egy része.
Leérve megkezdem a vár-völgyi kaptatót, s közben gyakran megállok fotózni. Gyönyörû a behavazott táj, ráadásul a nyáron vásárolt masinámnál az optikai zoom is kiválóan használható, úgy 20-szoros értékig. A régi gépem másfélszeres érték fölött már nem biztosított megfelelõ képélességet. Élvezem is a kiváló képminõséget. Közben páran elmennek mellettem. A Buhin-völgyben csodálatosak a hóval megrakott, behajló faágak. Néhol, szinte szabályos boltíves alagutat képeznek az út fölött. A járás nem a legkönnyebb, ugyanis akik kitaposták elõttem az ösvényt, rövidebbeket léptek, mint én, így elõállt a vasúti talpfa effektus. Se így, se úgy nem jó. A nyomokba lépkedés azért egy árnyalatnyival könnyebb. Eddigre rá kellett jönnöm, a vászon kamásli nem éppen a nyerõ választás. Kezd átázni. Elérem az elsõ ellenõrzõ pontot, a „túljelzett fánál”, s ezzel a szint csaknem felét, 305 métert is letudtam, alig több mint 4 kilométeren (145 m a várudvarig, s 165 m az EP-ig, közben egy ronda lejtõ). Nem gyenge kezdés. Az ellenõrzõ ponton meglepve láttam, hogy a rövidtáv útvonala, amelyre elvileg még nevezni sem lehetett, sokkal jobban ki van taposva, mint a hosszúé. Késõbb kiderült, bõven voltak átnevezõk.
Pecsételést követõen ballagtam tovább. A kevésbé kijárt ösvénynek köszönhetõen nehezebbé vált a járás. Egy helyen, az ösvényt teljesen elzárták a behajló faágak (nyáron biciklivel is kényelmesen lehet itt közlekedni). Vigyázni kellett az ágak alatti bujkálással, ha nem akart az ember egy „kis” havat a nyakába. A hó vastagsága is nõtt. A Kató-hegyen elérte a fél métert is. Ahogy elõztem meg a túratársakat, úgy lett egyre nehezebb a járás. Vízszintes terep ide, vagy oda, néha folyt az izzadtság a hátamon, pedig nem is siettem. Ráadásul a mélyen belógó havas ágak miatt, még az egyenes szakaszokon is gyakran kanyargott az ösvény. A Kis-nyíres-völgy aljában utolértem Viktort Bakonybélbõl, s vele tartottam a Fertés-völgyig. Jót beszélgettünk. Felgyorsítottam a saját tempómra. Csákberény közelében a hó kisebb lett, viszont kérgesre fagyott. Rosszabb, mint a porhó. A Vértes Gyöngye vendéglõben újabb ellenõrzõ pont. Pecsételést követõen megettem egy szendvicset, ittam egy kis kólát, s egy kapucsínót is megittam, doppingként, a következõ kaptatóhoz. Ezen a túrán lemondtam róla, hogy gyaloglás közben egyem meg a szendvicset. Jól esett a kis pihenõ. Az elõttem érkezett csoportból Bernadett, egy kisebb hóember megépítéséhez elegendõ havat bányászott ki a kamáslijából. Le lehetett volna vele hûteni néhány tucat koktélt. Továbbindulás elõtt befutott Viktor is.
A falu szélén, a Csemetekertnél elsõként értem el az erdõ szélét, s meg kellett állapítsam, még senki sem járt arra a hóesés óta. Merre mehettek, az elõttem indulók? Az elsõ fotós megállónál megelõzött Bernadették csoportja, s a Gémförtés-völgyben két hölgy törte az utat az egyre mélyebb hóban. Szerencsémre hosszabb lépéstávolsággal, mint a Kató-hegyi részen, úgy, hogy egész kényelmesen mehettem. A völgyben álltam meg a legtöbbet fényképezni. Mire két túrázó, akiket elõtte elõztem meg, megjegyezte, milyen jó is a kaptatón a fotóapparát. Én is azt szoktam mondani, hogy a meredek emelkedõkön a túrázó legjobb segítõje nem a túrabot, hanem a fényképezõgép, mert nem kell bevallani, hogy azért áll meg az ember, mert másként már rálépne a nyelvére, hanem az a kõ, fa, virág, bármi olyan szép, hogy azt feltétlenül meg kell örökíteni. Elértem a Z+ elágazását, s rátértem a rövid távosok útvonalára, akik már szabályos „sztrádát” tapostak a hóba. Gondoltam is, a zöld háromszögjelzés „zerge-ösvény”-én aligha fogok lemenni, ha így letaposták. Kényelmesen ballagtam a zöld háromszögjelzésig, ahol rátértem arra. A kilátópontra is kevés nyom vezetett, hát még onnan tovább a „zerge-ösvény” felé! A kilátást sajnos eléggé korlátozta a levegõ párássága, s a nap sem sütött már, mint a Gémförtés-völgyben. Azért készítettem néhány képet, s irány az ösvény. Ahogy közeledtem a sziklák felé úgy vált a számomra egyre bizonyosabbá, hogy legfeljebb 10-20 ember járhatott elõttem. Ennek megfelelõen óvatosan, de könnyen, egyetlen megcsúszás nélkül sikerült a meredek, keskeny, sziklás ösvényen lejutnom.
A következõ zöld háromszögjelzésre való letérést, viszont nem vettem észre, így a Z+-on maradva kerültem egy kicsit. A visszatérése már megvolt. Ezen sem jártak sokan. Kicsit rákapcsoltam, mert régóta nem láttam és nem is hallottam senkit a közelben. Az aszfaltúton nagyon jól lehetett haladni. Ez a rész, inkább menetgyakorlat, mint túra. Föltûnt elõttem néhány túrázó, így megnyugodtam, nem én leszek az utolsó célba érkezõ. Az utolsó ellenõrzõ pont után megettem a kapott sütit, s ballagtam tovább. A K+ aszfaltról történõ letérése mellett, megint simán elmentem, s csak a kék háromszögjelzésnél vettem észre. Ezen a jelzésen korrigáltam a tévedésemet, s fölballagtam a K+-ra. A célba érkezés elõtt megálltam a kocsinál, letettem a hátizsákot, s magamhoz vettem két szatyor PET palackot, amelyekbõl borral akartam kiszorítani a levegõt. Ez adott is némi lehetõséget Bernadettnek egy kis tréfára. Beértem a célba, leigazoltam, megkaptam az emléklapot, bort vásároltam (sajnos a zweigelt még nincs kész), ettem egy kis zsíros kenyeret, s hazafelé vettem az irányt. Érdekes, beérkezéskor nem éreztem magam éhesnek, mégis nagyon kellett az ennivaló. Úgy látszik, a szervezetem tudta, hogy reggelire, és a túra alatt sokkal kevesebb kalóriát vittem be, mint amennyit elégettem.
Viktor elõttem ért célba. Még az Ugró-völgyben jelezte, többet vett ki belõle az addigi táv, és a Gémförtés-völgy kaptatója sok lenne, ezért közvetlenül az Ezerjó borúton megy vissza Csókakõre. Ezt a szervezõk felé is jelezte. Ez így korrekt. Ha valaki érzi, hogy nem megy, térjen át a rövidtávra. Jobb, mint ha végig kínlódja és esetleg hosszú idõre elmegy a kedve a túrázástól, vagy más probléma lesz. Az ilyen havas terep könnyen megtéveszti az embert.
Kellemes, gyakran látványos túra. A sok hó szebbé, de egyben nehezebbé is tette. Több mint 7 óra alatt teljesítettem a 25 km-t. Száraz útviszonyok között ennyi idõ alatt 30-35 km-t tudok megtenni, ráadásul a vádlijaimba méretes izomlázat szedtem össze. A Z – Z+ elágazáshoz minden esetre tennék egy automata pontot.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. 1200 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap, itineres igazolólap, emléklap, mini köcsög járt (ehelyett szívesebben kapnék kitûzõt). A rajtnál stampedli pálinka, Csákberényben nápolyi szelet, a harmadik ellenõrzõ ponton tea, forralt bor és valamilyen piskóta jellegû süti, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér, hagyma és forralt bor volt az ellátmány. Ezen fölül borkóstoló jegyeket lehetett váltani a résztvevõ pincékhez.
|
