Írottkõ 35
Idén már harmadik alkalommal állhattam rajthoz ezen a túrán. Számomra nagyon kedves ez az útvonal, hiszen itt teljesítettem életem elsõ teljesítménytúráját, ezért minden évben úgymond jubileum számomra. Idén két túratársam is akadt, ki elkísért Ági és Edina személyében. A sofõr szerepét én vállaltam fel, így korán indultam a hölgyekért, hogy idõben érjünk a rajthoz. Sajnos az idõjárás, mely elég ködösre fordult hátráltatott minket, így késve érkeztünk és barátaim, akik már elõzõ nap este érkeztek és itt is töltötték az éjszakát, már türelmetlenül vártak bennünket. Õk elõre indultak, mi pedig a szokotttól eltérõen nem az iskola udvarán, hanem a tornateremben neveztünk és a kisebb folyó ügyek elintézése után, már indultunk is a többiek után.
Gyakorlatilag még korom sötétben indultunk el, ami mindig is pozitívum számomra e túra során. Az elsõ szakasz elég meredek, így kellõen bemelegszik, vagy éppen le is izzad, a túrázó. Óháztetõ elõtti utolsó meredekebb szakaszon már többen össze is verõdünk, hogy együtt tegyük meg az utolsó szakaszt az elsõ ellenõrzõ pontig. Pecsét, szerelvény könnyítés és már robogunk is tovább.
A nap már kezdi kibontani erõteljes sugarait és itt a dombtetõn érezteti is hatását, azonban ahogy ereszkedünk Velem felé, a völgyben megülõ köd miatt egyre hidegebb lesz, sõt az etetõ ponton erõsen fázunk is, így jót tesz a forró tea és a zsíros kenyér, melyet a pecsét mellé kapunk ellátásként.
A feltöltés után egy eseménytelenebb szakasz következik Bozsokig, egy völgyben haladunk, ami ugyanúgy ködös, így hideg is, mint eddig. A pontnál nem sokat idõzünk, pecsét és már mászunk is felfelé.
Ahogy egyre jobban feljebb érünk, az idõ tisztulni látszik és a melegedik is. Kisebb fazonigazított erdõn át visz az utunk, egészen a "siratófalig", melyet legyõzve már csak egy enyhébb séta és máris a túra egyik legszebb pontjához, Kalapos-kõhöz érünk. Itt felírjuk a már régrõl ismert számot, pár fénykép és már vágtatunk is tovább.
Egy héttel korábban a feleségemmel együtt megtettük a Velemtõl-Velemig szakaszt, ekkor rengeteg foltos szalamandrát láttunk, most viszont egyet sem. Valószínûleg a túristák áradata kergette el õket üregükbe. Személy szerint akkor jobban tetszett az erdõ, hiszen oly csöndes volt, mivel csak ketten vertük fel a táj csendjét, de hát teljesítménytúrán nem lehet egyedül menni. Ezen elmélkedve hagytuk magunk mögött az utolsó meredek szakaszt és értük el Írottkõ csúcsát. Az idõ meseszép volt. Szikrázó napsütés és kristálytiszta levegõ. Öröm volt beszívni. Az embernek kedve lett volna még itt elidõzni, de a kisebb tömeg és az idõ tovább hajtott minket. Pecsét, dianás cukor és már ereszkedtünk is vissza Velem felé.
A lefelé vezetõ szakaszon mesebeli gombák között (légyölõ galóca) lépkedtünk, melyek elkísértek bennünk többé-kevésbé egészen Velemig. Itt újabb pecsét, tea és zsíros kenyér, majd irány a cél.
Velem-Cák-Pogányok-Szénsavas-kút és már itt is a cél. Ez az utolsó szakasz nem túl eseménydús, így különösebben írni sem tudok róla.
A célban már várt ránk egy szendvics és egy szörp az emléklap és a kitûzõ mellé.
Ismét egy remek túra, melyben senki nem csalódhatott, szép útvonal, elegendõ ellátás, minden teljesen rendben volt. Túratársaim nevében is köszönöm a lehetõséget, jövõre biztosan újra jövök.
A túra trackje
Tavaly óta semmit nem változott, ezért azt linkelem |
