Túrabeszámolók


Írottkő

Pap GáborTúra éve: 20062006.11.13 19:29:45
Írott-kõ 70

Nem magyarázom, miért akartam elmenni erre a túrára, a szokásos blabla lenne, hogy már jártam erre és szép volt, stb. Lényeg, hogy ott voltam, bár kicsit szûkösen jött ki a dolog, már megint aludtam vagy 3 órát indulás elõtt. Szombat reggel 3-kor keltem, hogy még a 6-os kõszegi tömegrajt elõtt odaérjek. A parkolóban megnyugvással vettem tudomásul, hogy nem csak én keltem korán.
Induláskor még sötét volt, csak az elsõ ellenõrzõ pontnál világosodott ki teljesen (4 km). Az ég tiszta volt a völgyekben köd ült, sejtelmessé téve a tájat. Régen nem láttam ilyen szép napfelkeltét. Nem tudom szemléletesen leírni, de képzeljétek el, ahogy a nap elsõ sugarai alulról világítják meg a levegõben úszó ködfátyolt, majd ahogy egyre emelkedik a nap, a fény egyre inkább felülrõl kezdi sütni a melegedõ levegõben gyorsan fogyó párát. Mindehhez adjátok hozzá az ég közvetlen napfelkelte elõtti mélykékbõl való átmenetét az acélkékbe, mely keveredik a nap rózsaszínbõl induló, majd narancssárgán át a sárgába tartó színátmenetével.
A reggeli fényekre szépen feleseltek a tölgyesek, bükkösök sárguló-barnuló lombjai, melybõl bõven jutott már a földre is.
Jó ütemben haladtam, korán megérkeztem Velembe, a második ellenõrzõ ponthoz. Innen tovább haladtunk délre Bozsok felé, majd nyugatnak véve az irányt megkezdtük a mászást a Kalapos-kövek és az Írott-kõ felé. A Kalapos-kövek ismét egy olyan hely, amit mindenkinek csak ajánlani tudok.
A különleges sziklaalakzatok után a Kõszeg maratonról ismerõs terep következett az Írott-kõig. A csúcson ismét ellenõrzõ pont és remek kilátás várt. Bár a levegõ párás volt, de a fényjáték mindenért kárpótolt . Az eget még soha nem láttam olyan kéknek és tisztának, mint aznap.
A csúcs után leereszkedtem Velembe, ahol az ellenõrzõ ponton idõközben elkészült a tea és a zsíros kenyér is. Rövid falatozást követõen nekivágtam a Szent-Vid Kápolnán és a Hörmann-forráson át a Stájerházakig tartó szakasznak. A táborhelyünkön még mindig áll a kereszt és a forrásból is szépen csordogált a víz.
A Stájerházaknál letértünk a jelzett turista útvonalról és a fehér ponttal és I70-el jelzett úton haladtunk tovább. Ez nagyjából párhuzamosan halad azzal a határõr úttal, amin a 2001-ben végigsétáltam a Hét-forrás felé, csak ez az út a gerincen, majd egy erdészeti úton halad és csak kb. 3 km-el a forrás elõtt tér rá az elõbb említett útra, Így egy másik arcát is megcsodálhattam a Kõszegi-hegységnek. Utam során több elhagyott határõr laktanya mellett is elhaladtam, melyek közül az egyiket valaki nemrég megvásárolta és most nekilátott a felújításának, illetve kisebb kõházakat épített a környékén.
A Hét-forráshoz érve már 41 km-nél jártam, megérett a helyzet a zokni cserére és a víztöltésre. Még mindig trend a Tass… A pihenõt követõen már csak egy nagyobb emelkedõ tornyosult elõttem, az Óház-tetõ. Nem volt vészes, hamar felértem. A lefelé induló nap sugaraiban még egyszer megcsodáltam a kõszegi tájat. Pecsételést követõen Velem felé vettem az irány, immár harmadszor. Az út szinte végig lejtett, mígnem kiértünk a hegyek lábához, ahonnan párhuzamosan haladtunk tovább a hegységgel déli irányban. Út közben sokan jöttek szembe, az 50-es távon. Cákon elhaladtam a híres pincesor mellett, majd rövidesen megérkeztem az ellenõrzõpontra.
Némi frissítést követõen nekivágtam a hátralévõ mintegy 20 km-nek. Ez a szakasz már nem ígérkezett különösebben érdekesnek, egyre inkább eltávolodtunk a hegyektõl és végül a Szombathelyt Kõszeggel összekötõ úttal párhuzamosan érünk be a célba. Nekem mégis tetszett, völgyekben megbújó apró falvakon és kellemes tölgyesekkel borított dombok között haladtunk egészen Lukácsházáig, ahol kiértünk a síkra. Innen még egy utolsó pillantást vethettünk a szürkületben óriásivá nõtt hegyek sötét sziluettjére. A hátralévõ 8 kilométer kissé unalmas tájon haladt keresztül, de az idõközben hozzám szegõdött útitársak beszélgetve gyorsan célhoz értünk.