Cserhát 40 (2006. 11. 05.)
Több túramentes hónap után végre ismét részt tudtam venni egy komoly túrán, ebbõl adódóan rosszul semmiképpen sem érezhettem magam :-) Fõleg úgy nem, hogy régi kedves ismerõsökkel sikerült (részben) együtt menni. Múzsla kollégával már jóideje le volt kötve a Cserhát túra, de a múlt heti invitálások sem voltak eredménytelenek, mert Pavarotti is csatlakozott hozzánk.
Pásztón volt egyetetve a találka Múzslával, de a helyismeretünk nem volt tökéletes, ugyanis nem a hollókõi bekötõútnál száltunk le a buszról, hanem eggyel késõbb, de „természetesen” nem mi haladtunk át a kocsihoz, hanem õk jöttek értünk :-) Végül ötösben vágtunk neki a távnak, a három fõs tarjáni különítmény tagjai a 20-as távot választották Hollókõig, Pavi a 30-ast én meg a 40-est. Ezzel is igazoltuk, hogy jó magyarok módjára képtelenek vagyunk az összhangra, mindenki megy a saját feje
után :-)
Mindjárt az elején egy meglepõen erõs kaptató után értünk fel a kereken 402 m magas Bükk-hegy nyerge nevû elsõ pontra. A naptárban megadott Felsõ-kút nevû hely ezek szerint átnevezésre került, miként ezt Múzsla is megerõsítette. Egyébként tök jó ez az átvágás, az OKT is nyugodtan mehetne erre, kiváltva ezzel jó sok aszfaltutat a Bableves csárdáig. Az élen haladó tarjáni srác nagyon erõs tempót nyomott az elején, ennek köszönhetõen pillanatok alatt totál leizzadtam. Így viszont legalább a Tepkére felmenet elõtt kellemesen bemelegedtem. Szenzációs szép volt az õszi erdõ, a Tepke gerincútja amúgy is nagy kedvencem, remekül éreztem magam, az idõnként viharos sõt orkánerejû szél ellenére. Elérve a kilátót, néhány szintet felmentem, de a kilátás nem volt a legtisztább, jó panorámaképre nem volt esélyem. Megkértük a pontõröket egy csoportkép készítésére, majd hamarosan nyomtuk tovább. Itt jegyzem meg, hogy tempó nagyon erõs volt, bárki is ment elõl, nem adta hatos átlag alá (de az is lehet, hogy csak elszoktam a teljesítménytúrás tempótol). A legnagyobb szél a Macska-hegynél volt, itt még a fényképezõgép is komoly veszélyben forgott, jó erõsen kellett tartani, nehogy szó szerint elvigye a szél. Jött a Garábi-nyereg, majd innen lefelé egy szép völgyben kocorásztunk. Múzsláék már elõre felhívták a figyelmemet egy egyedi dologra, na, de azért nem éppen útszûkület és sebességkorlátozó táblára számítottam itt az erdõben... Garábon két pohár málnaszörp ledöntése közben egy kicsiny pihenõ, majd ezúttal egyáltalán nem ellenszenves aszfalút Felsõtoldig. Közben szembejött velünk három traktor és egy autóbusz. Személyautóforgalmat nem tapasztaltunk. Hollókõ elõtt a nyitott völgyben ismét jó erõs szelet kaptunk, igazi atlétaedzés volt ez a lábak számára. A falu elõtt egy érdekes szalagozásnak köszönhetõen kacskaringós uton haladtunk a túra egyetlen útba esõ kocsmájáig. Múzsláék még kijöttek utánunk a várig, majd ismét egy közös rendezõi fotót csináltattunk a búcsúzás elõtt.
Még a búcsú elõtt még a kocsmában Vadmalacot pillantottam meg, amint magányosan üldögélt egy asztalnál. Csakhamar Tibet is felbukkant, s mint megtudtam naná, hogy a 40-es távon vannak, de mindezt egy szombati 10 órás! P65 után - no com, ezt nekem már hallani is sok :-) Viszont, nagyon kedvesem felajánlották, ha velük egyszerre érek be, akkor hazafuvaroznak. Õk csakhamar elindultak, de mi Pavival még kihasználtuk a kocsma nyújtotta igencsak szerény lehetõségeket (még jó, hogy a sörön kívül unikumot is tartanak, mert különben a világörökség-faluhoz méltatlanul lepukkadt egy hely, meglátásom szerint folyamatosan és kitartóan csökkenõ színvonallal). A Dobogó-tetõre vezetõ kaptató elõtt szóltam Pavinak, hogy kilépek, próbálom utolérni Vadmalacékat. Elbúcsúztunk, aztán kb. 10 perc múlva már ismét együtt, Tibet társaságában araszoltunk felfelé. Gondolom, VM már javában unatkozott ekkor a toronynál J Mindenféle túrás dolgokról beszélgettünk, így biztos könnyebb volt felkaptatni, mint magányosan, gyötrõdve azon, hogy még mennyi van hátra, merthogy azért ölég emberes ez a felmenet. Innentõl jött el a számomra még teljesen ismeretlen szakasz. A sárga sávról gyorsan a S+ jelzésre tértünk át , majd egy újabb, de gyakorlatilag járatlan úton nyomultunk lefelé Cserhátszentivánra. Közben szembõl a Bézma látványában lehetett gyönyörködni. A faluban megkerestük a pontot, majd felmásztunk a kilátóhoz. A viharos szél ellenére is megérte ide feljönni, nagyon vagány volt a kilátás, az erõsen tépett nemzeti lobogó látványa pedig mindenféle aktuális dolgokat is az ember eszébe juttat(hat)ott. A rövid kitérõ után bevetettük magunkat a szurdokba. A meglehetõsen hiányos jelzéseket jó sok szalaggal egészítették ki a rendezõk, a vadregényes patakvölgy pedig számtalan jobbnál jobb fotótémával szolgált. Elértük a Hármas-forrást, megkóstoltuk a vizét. Elõször valami borzasztó jeges-hidegre számítottam, de hatalmas meglepetésre szinte szobahõmérsékletû volt az egyébként nagyon is bõvizû forás vize. Tovább innen még kevesebb lett a jel, de a szalagok mindig ott voltak, ahol kellett. Elértünk egy szétrombolt hidat, ami szakasztott olyan látványt nyújtott, mintha aláaknázták és felrobbantották volna. Óvatosan átkelve rajta, jött egy rövid bozótos, majd csaknem visszafordulva egy kiszalagozott, széles dûlõút, ami egész Cserkútpusztáig kitartott. Itt bevártuk egymást, miközben teljesen átfüstölõdtünk a kavargó tábortûznek köszönhetõen. A kis házikó mindenesetre nagyon impozáns látványt nyújtott még így szürkületben is. Nemsokára erõsen sötétedni kezdett, de lámpára azért nem volt szükség. Visszakocogtunk Cserhátszentivánra, majd egy rövid aszfaltozás és máris a célban voltunk.
40 fotó a túráról:
http://zete.uw.hu/album/thumbnails.php?album=37
Summa:
A túra útvonalát kifogástalanul választották meg a rendezõk, mert t.k. a teljes „cserháti repertoárt” bemutatja a 40-es táv: a Tepke gerinc középhegységet idézõ tömbje mellett láthattunk kiterjedt dombhátakat, nagy összefüggõ erdõségeket és patak/szurdokvölgyeket is. Egyszóval, a túra akár egyedül, akár csapatosan: erõsen ajánlott! |
