Piros 85
2006.11.04.
Szubjektív beszámoló
Kellemes dolog, ha az ember közel lakik egy ilyen hosszútávú túra rajtjához, még ha kollégiumban is. Sikerült is kiérnem két BKV-s átszállással a csillaghegyi rajthoz reggel 6-ra, majd a nagy tömeg ellenére gyors nevezés után 6:17-kor indultam - a 85-ös távon 4-ikként. Igen csípõs, hideg szél fújt, gyorsan kesztyût is kellett húznom, így vágtam neki, még elég kómás állapotban az útnak. Sosem jártam még ezen a túrán, de a jelzéseket nem lehetett eltéveszteni, ráadásul a tömeg egészen Nagy-Kevélyig akkora volt, hogy inkább az elõttem haladókat követtem.
Az ürömi mûútnál kicsit gyorsítottam a tempón (ekkorra sikerült felébrednem), részben a hideg, részben egy kellemetlen hangon üvöltözõ úriember miatt, aki meg akarta osztani világnézeti véleményét a teljes mezõnnyel:(. Amúgy ez volt a legkellemetlenebb dolog, ami a túrán ért:).
A Kevély tetejérõl csodás a kilátás, a szél miatti gyors pecsételés után indultam lefelé. A Kevély-nyeregtõl ismerõs volt az út a Csikóváraljai menedékház bekötõ útjáig, itt többször belefutottam a lejtõkön, pedig nem szokásom - most viszont jólesett.
Onnantól már megritkult kicsit a mezõny, akik voltak, azoknál is többnyire a Magyar Vándor 105-ös itinerét láttam. Tölgyikrekig - Lom-hegyi nyereg - emelkedõ, sajnos már borúsabb volt az idõ, itt csak baktattam az úton. Következett Bükkipuszta, majd a Király-kúti nyereg (sajnos a kútból nem folyt víz). Innen a Szõke-forrás völgyén vitt le az út - meglepõen szép táj, ide feltétlen vissza kell jönni fényképezõgéppel is, napos idõben! Ahogy közeledtünk Dömöshöz, úgy lett nagyobb a forgalom is, sok kirándulót láttunk, fõleg Rám-szakadék felé menni. (Többes szám = az itt engem utolérõkkel/megelõzõkkel/követõkkel, nem kívánt törlendõ, nagyjából egy tempóban haladtam.) Egy leány elõttem kb. 10 méterrel megcsúszott egy patakátkelésnél, nem irigyeltem, de úgy tûnt semmi baja - remélem tényleg nem volt probléma.
Dömösön etetõ-itatópont, zsíroskenyeret választottam sok hagymával, majd gyorsan tovább. A Dobogókõig tartó emelkedõtõl kicsit féltem, de végül nem volt olyan kemény. Szakó-nyeregnél vált el a 105-ös táv, minden elismerésem azoké, akik felvállalták ezt a plusz kört. A hegycsúcson alma, rövid beszélgetés a pontõrrel, majd tovább - immár ketten, csatlakoztam egy sporttárshoz, aki már sokszor volt a túrán - jót beszélgettünk, ráadásul minden lejtõn futottunk Kopár-csárdáig:).
Pilisszentkereszt és Pilisszántó között csodaszép panoráma, hatalmas hófelhõvel a Pilis felett - fele sem volt tréfa, nagyon a levegõben lógott a havazás. A Csévi-nyereg pontõre akkortájt rakott tüzet, remélem nem oltotta el a lassan eleredõ hó.
Kopár-csárdáig kétszer némileg eltévedtünk, egyszer magunk után húzva két leányt, egyszer pedig vakon követve a többi túrázót - akik a 20-as távon Pilisvörösvár felé mentek. Amúgy a piros/sárga elágazást nem lehet eltéveszteni, abszolút egyértelmû, ezzel a kis kitérõvel viszont legalább izgalmassá tettük a szakaszt:).
A csárdánál fantasztikus, sûrû gulyásleves, itt elváltam útitársamtól, aki az 50A-n indult, én pedig összeszedtem lelkierõmet és nekivágtam a hátralevõ szakasznak az innentõl egyre erõsödõ hóesésben.
Kakukk-hegyen induláskor kidöntöttem a pontõrök elõsátrának a póznáját:(, ezúton újfent elnézést kérek. Következett a Hosszú-árok, itt váltottam éjszakai módra, lámpa fejre, láthatósági mellény felhúz. A völgy természeti szépségére sajnos nem tudtam teljes odaadással figyelni, inkább a jelzést lestem - volna, ha a lámpám nem a szembefújó hópelyheket világította volna meg:). Az emlékfalnál két pontõr fogadott, tábortûzzel, nem irigyeltem õket, hosszú volt még az éj és sok túrázót kellett még leigazolniuk. A hegyrõl az elõttem járók nyomait követtem fõleg, egészen Nagykovácsiig.
A kellemes (padlófûtéses!:)) ponton ettem egy szalámis kenyeret (hagymával), itt értem utol az utat elõttem kijáró (köszönet érte, komolyan) egyik sporttársat, szintén a 85-ös távon ment. Elintéztem két telefonhívást, levéltelenítettem a bakancs belsejét, majd búcsút véve a szimpatikus pontõröktõl, indultam tovább.
Amint kiléptem a kapun, szembejött egy futó, akinél már a 105-ös igazolólapot láttam. Azért ezt a távot, ilyen idõben végigfutni nagyon szép teljesítmény.
Nagykovácsitól a nyomkövetõs módra álltam át, feltételezve, hogy az elõttem lévõk ismerik az utat és nem rövidítenek - szerencsére bejött, mindenhol láttam a jelzést és sikerült nem elkavarnom. Fekete-fejre felmenet a futó is beért, a pont után pedig lehagyott, én itt már csak ballagtam. Következett János-hegy, szépen felszerpentineztem a piroson, figyelmen kívül hagyva a különbözõ egyenes ösvényeket. A ponton megtudtam, hogy van elõttem két 50B-t teljesítõ sporttárs, két 85-ös és persze a futó (mint megtudtam, Larzennek nevezik bensõbb körökben:)).
Makkosmáriára innen aránylag hamar leértem, elállt a hó és a szél sem fújt már olyan erõvel. A pont után csatlakoztam a két 50-eshez, egyiküknek ez volt az elsõ ttúrája - rettentõ lelkesek voltak:).
Innen lazán, de igen jó tempóban értünk a célba, ahol átvehettük a díjazást, valamint nagyszerû teát és fõtt virslit kaptunk.
Köszönettel tartozom a szervezõknek, a pontõröknek a túráért, remélem jövõre is lesz alkalmam eljönni, továbbá gratulálok minden résztvevõnek, a 105-östõl a 20-as távokig! |
