Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

ÓraTúra éve: 20122012.10.17 21:06:02

Már régóta terveztem, hogy újra írok beszámolókat a megtett túráimról, de aztán elsikkadt bennem eme írói véna, az újabb túrára készülés elzavarta fejem felõl a múzsát. Ez a bükki csoda viszont már nem engedi a halasztást! :-)


Az elõeste.


Megérkezünk Mezõkövesdre a vonattal, ami természetesen késik. Pont annyit, hogy épp elérjük a buszt, amit már egy hmmm... "spicces" fiatalokból álló társaság vár, leszámítva egyik tagjukat, Dórit, aki egyenesen matt állapotban leledzik, ott a megállóban köpi ki a sárkánylevet. Amúgy rendesek, pálinkával kínálnak, és õk is a holnapi túrára jönnek. Nem úgy, mint a szokásos BAZ-megyei esti mûsor elõadója, a központban felszálló és balhézó cigó családfõ, aki pont a személyijét hagyta el, ami ugyebár kell a közgyógyos igazolvány mellé. Vajon mennyi lehet egy személyi a feketepiacon? -tûnödöm, olyan öt rugó körül taksálom. Az már egy közepes kommersz szeszes berúgás, meg némi játékgépezés. Hát na. Azért mi sem vetjük meg a rendeset, ugyanis egy kedves Csángóföldön megismert túratárssal, Márkkal is összefutok még a vasútállomáson, aki szerényen elõveszi a sajátot, ami ugyan kicsit még nyers, de a busz hátuljában sörrel tökéletes. Így érkezünk meg Cserépfaluba, berontunk a tornaterembe, ahol számomra megdöbbentõen sok embert találunk. Azért van még hely hátul, lecsapjuk gyorsan a cuccunkat, és irány a pincesor! Hála a kitûnõ TTT-honlapnak (éljen, éljen!) még idõben értesültem róla, hogy a község polgármestere, Kósik István úr borkóstolóval várja a már elõre elszomjazott vándorokat. Némi keresgélés után berobbanunk a pincébe, ahol nem más, mint az Év Turistanõje, a Nagy Hajcsár, A Száguldó Piros Kabát... szóval Mezeiné Dobó Klári ül ott nagy vidáman pár szintén boldog ember társaságában. Polgi úr rögtön Leánykával indít, õ is hajcsár, hogy behozzuk a sort. Ennek nem örülök, e nemes nedût nem illene csak úgy felhajtani. De hát az õ bora... Aztán Pinot Noir, majd Cabernet Sauvignon különféle évjáratai a folytatás, sajnos a többire nem emlékszem, mert miután Klári is eltávozik pihenni, mi még maradunk, pedig már igazán mindegy mindenkinek.


A másnap. Na jó, a túra. :-)


Rosszkor szólal meg az ébresztõm, még négy óra körül, gondolom, mindenki örömére. Gyorsan kinyomom, ennek az lesz az eredménye, hogy bealszom, és óriási disznóólat hagyok magam mögött a kapkodásban. Mindegy, 6.02-kor rajtolok. Klári sehol, holott megígérte, hogy együtt megyünk. Sötét van még, benézek egy hátat magam elõtt, és követem. A falu szélén elõveszem a lámpát, sz...t sem ér, lemerült az aksija, kábé egy métert világít elõre. Ennek is hasznát veszem, egy meredek fenyvesfélében kapaszkodunk fölfelé, legalább nem bukom orra a gyökereken. Cserépváralján már világosodik, itt fogadom meg, hogy a mai cél a sötétedésre beérés, na meg a Klári utolérés, hogy felvegyem a sebességét. Félszegen megkérdezem a pontõröket a kaptárkõnél, láttak-e egy gyors piros kabátot, bíztatnak, hogy még csak öt perce ment el!


Innen már a táj is kibontakozik, hiszen nem akármiért jöttünk el ilyen messzire. A kaptárkövek riolittufa-kúpok, ugyanis a Bükkalja nem mészkõbõl épül fel, -az ugyan ott van ezer méterrel alatta-, hanem összetett vulkáni mûködés eredménye. Andezit, riolit, dácit, rotyogott minden rendesen a régi szép idõkben. Némi kavargás után egy csodaszép szurdokba érünk, aminek a neve Szurdok a térképen is. Nekem a Velencei-hegység szurdokvölgye jut eszembe róla, bár annál munkásabb, a kidõlt fák miatt. Sajnos, még nincs elég fény a fotózáshoz, ajánlom a késõbb ideérõk -pl. Bubuék- fotóit. Viszont Klári sincs még meg, élek a gyanúperrel, hogy talált valami loholós csapatot magának. De nem, megvannak a Dobi-rét túlsó végén! A Dobi-réti pontõr egy vidám leányzó, még lámpával jött ki a pontra. Vagány. Begyorsítok, és végre utol érem a csapatot, na jellemzõ, Zsemba úr és neje, mint a gyorsvonat, a mozdony meg Klári. De hagyjuk a vasutat inkább, egykori hagyásfás rét, ma magról nõtt kis tölgyek között kavargunk, és kezdõdhet végre a menet.


Kiérve a tehén- és birkalegelõre, elénk tárul a Déli-Bükk, a maga fennségében. Haladunk tovább a Sárgán, majd egy hirtelen emelkedõ következik az Ördögtorony Tanösvényen. Egy vadles elkorhadt és bedõlt az ösvényre, Klári szerint tavaly még állt. A meredekrõl kifújtatva, némi gazolás után kaszált rétre érünk, szép kilátással a közeli hegyekre. Szalagozás segíti utunkat, ami amúgy végig kitûnõ. Az Ökörütõ-völgy ingerel egy kis kocogásra, kellemes terep. Leérünk a Hór-völgybe, a szétjárt mûút néhány pocsolyát leszámítva jól járható. Oszlára érünk, ahogy megállunk enni-inni, mindjárt fázom. 


 


 folyt. köv...