Túrabeszámolók


Meteor

kekdroidTúra éve: 20122012.09.20 05:48:16

 


Meteor Maraton


Induljon a leírás ismét a túrászati esemény megközelítésének vázlatos leírásával, in medias res, vagyis maradjon rejtve a pontos honnan és mivel. Helyette kezdõdhet rögtön úgy a történet, hogy a metró ideiglenes üzemképtelensége és egy kimaradó troli miatt elsuhan egy óra és negyvennégy perc, amíg eljutunk Hûvösvölgybe. Ez a tervezettnél végül is csak fél órával több, elõnye, hogy pár megállónyit trolizunk egy leharcolt, az üzemeltetõk körme szakadtáig fenntartott ZIU fedélzetén. Nosztalgiaüzem felár nélkül. A többes szám alkalmazását az igeragozás során Kerek repkény és Patrícia húgom társasága indokolja. Utóbbi személyt részben az általa tökéletesen ismeretlen Budai-hegység megismertetésével, részben a Meteor túrákra jellemzõ igen szép jelvény megszerzésének a lehetõségével sikerült rávenni a részvételre. (Most jut eszembe, hogy a „tökéletesen ismeretlen” szerkezet mégsem igaz, mert egyszer sikerült kicsalnom a lyányt egy Széchenyi-hegy – János-hegy – Libegõ sétára, hat évvel ezelõtt. :)) Hûvösvölgyben végül villamosról szállunk le, miután a rohanós átszálláskor a járatot vezetõ hölgy megvárt, mielõtt becsukta volna az ajtókat. Felsétálunk a gyermeküzemû kisvasúthoz, a rendezõség az aluljáróban alkot rajt/cél helyszínt. Nulla perc várakozási idõt követõen vehetjük át az itinereinket, a készséges rendezõ az útvonal Szekrényes-hegy környéki módosulását saját kezûleg vezeti át az egyik térképünkre. Nem várunk semmire, indulunk.


Sárga jelzés, kisvasúti kisátjáró, lépcsõ, emelkedõ. Közben reggeli, mert kifárasztott a hosszú út Budapest belterületén. Itt-ott földszintes határkövek szegélyezik az utat, némelyiket turistajelzés helyeként hasznosították. Szerencsés tulajdonságuk, hogy ezekrõl nehéz lebaltázni a festéket. Ballagunk az emelkedõn, néhol melegem van, néhol fázom: folyamatosan az eget kémlelem, azt kérdezve tõle, lesz-e esõ ma? A felhõk hallgatnak, nehéz elhinni az elõrejelzés által mára ígért nulla miliméternyi csapadékot. Felérünk a Nagy-Hárs-hegyre, elsõ ellenõrzõpont, család pecsétel. Fellátogatunk a kilátóba, a szél azonban néhány fénykép elkészítése után visszazavar a földszintre. Pedig a kilátás szép, még úgy is, hogy a sûrû felhõtakaró miatt a Pilis hegyeinél messzebbre nemigen lehet ellátni. Lent iszunk pár korty vizet, közben futók csapata ér fel a pontra, zsotyeket pillantom meg. Elporoszkálnak a hegytetõrõl, komótosan sétálva lépkedünk a nyomaikban. Meredek lejtõ, a végén ismét közforgalmú vasútvonalat keresztezünk. Érdekes látni, milyen az, amikor valakinek még a Szépjuhászné is új, mint most a tesónak. Felszerpentinezünk a János-hegyre, itt ismét ellenõrzõpont vár, két fiatal lány formájában. A kilátó meglátogatása az erõs szélre való tekintettel kimarad. Átsétálunk a csekély forgalmú hegytetõre a kilátó mögé, majd az ösvényen le a nyeregbe. Hosszú lejtõ következik, különösebb esemény nélkül. Érintjük János-hegy vasútállomást, a vonat nemrég történt távozására egyre halkuló motorzaj utal. Az erdõ szép, az út hosszú, a jelzést lecseréljük pirosról sárgára. Irány a Csacsi-rét. Közben néhol a jelzésfestés egy régi-új, formabontó eszközét figyelhetjük meg: a szigetelõszalagot. Hümm.


A Csacsi-réti esõházban két idõs úriember lát el pontõri feladatokat, itt sem maradunk hosszú ideig. Keresztezõdésnél torpanunk meg egy fél pillanatra, fehér jelzésalapok szólítanak Makkosmária felé, de arra most nem megyünk. Csak tovább, egyenesen a sárga köves úton, aztán megint színt váltunk, ez már a piros sáv egészen a Piktortégla-üregekig. Vidám társaságot elõzünk, lelkesedésük fõleg messzirõl is hallható társalgásukban nyilvánul meg. Megint ellenõrzõpont, megint továbbmegyünk megállás nélkül. Odébb, az egyik üregnél megállunk, szemlélõdni. Üreg kipipálva. Odébb kilátás, Budaörs kopárjairól Budaörs raktárjaira és áruházaira. Mögöttük a Tétényi-fennsík, autópályával, adótorony-kilátóval, még hátrébb a Dunamenti Erõmû kéményei jelzik, hogy mindennek van határa, még a látótávolságnak is. A leltár teljes, mehetünk. Elõttünk az elõre jelzett Szekrényes-hegyi elágazás, hogy legyen Repkénynek és nekem is valami új mára. Rögtön az elsõ újdonság az a hodály nagy épület, amelyhez egész közel megyünk, és amelyre a térkép csak két szürke négyszöggel utal. A régi átkötõ út a fenyvesen keresztül valamivel érdekesebb volt, ellenben emelkedõsebb. Ezen csak simán át kell sétálni a sárga sávig, s így is teszünk. Sorrento, sziklák, pontõr, egynyomos út. Alig találkozunk itt túrázókkal, ami különös. Felsétálunk a Nagyszénászug néven ismert nyaraló-konglomerátum sarkáig és belegyalogolunk a Meteor-szurdokba. Megszemléljük a régijármû-gyûjteményt és késõbb, az összeszûkülõ völgy oldalát borító, rengetegnyi borostyánt. A Mária-szikláknál magányos pontõr bácsi intézkedik pecsételés ügyében.


Szendvicseink romjait fogyasztva indulunk tovább. Lesétálunk Budakeszire, az aszfaltra kiérve ér utol esszté, megbeszéljük elmúlt és leendõ túráinkat. Egészen a buszfordulónál található boltig tart az eszmecsere, itt nekünk sürgõsen venni kell valami kegyetlenül egészségtelen élelmiszert. Végül egy tábla csokiban, némi chipsben és egy fél zsák kekszben testesül meg a napi kollektív önpusztítás, én még egy automatás kávéval is megfejelem az adagot. Kisétálunk a Mamutfenyõkhöz, tényleg ketten vannak, csak ebbõl a szögbõl tûnnek egynek. Sõt, még egy süldõ mamutfenyõ is látható, gondosan bekerítve. A ponton rezignált kérdéssel szembesülünk: továbbmegyünk vagy sem? Továbbmegyünk, ennek megfelelõ bélyegzõ nyomódik a papírra.


Már jó elõre beharangoztam, hogy innentõl milyen szép lesz az út, hogy majd erdõben sétálunk egy kényelmes úton, ami szép is, a fák alatt sûrû mohaszõnyeg terül el kilométereken keresztül ésatöbbi. Ehhez képest kikanyarodunk a számunkra féltávot jelentõ pontról, eloldalgunk a távvezeték alatt, egy túratársnak köszönhetõen megtaláljuk a balkanyart, ráfordulunk a piros M-mel jelzett útra, és... és egy bazi széles tarvágáson találjuk magunkat. Az történt, hogy innen kitermelték az erdõt, teljesen. Na jó, a jelzett fák nagyrészt megmaradtak, tehát a várva várt erdei szakasz a mohaszõnyeggel késõbb érkezik. A kerítések és létráik szintén megvannak, tehát annyira azért nem unatkozunk. Megyünk, majd betérünk az erdõbe, szerencsére több van belõle, mint nem-erdõbõl. Felballagunk a kõbányánál ücsörgõ pontig, a két évvel ezelõtti esõbõl emlékezetessé vált ernyõ most is kint lóg egy ágon, talán napernyõ funkciót lát el. Kilátogatunk a bányaudvar szélére is, ilyen egy kõbánya, ha nem használják. A jelzés megkerüli, megyünk vele kerülni. Aztán tisztás következik, elérjük a zöld háromszög nevû utat, balra Páty felé indulhatnánk, jobbra Erzsébetpuszta szigorúan õrzött létesítményei ácsorognak. Lesétálunk a telki országútra, átkelünk rajta és kezdõdhet is az emelkedõ a Fekete-hegyek felé. Néhány kiránduló érkezik szembõl, kisgyerekes családok meg mindenféle népek. Helyes, helyes, szólal meg bennem a népnevelõ. Néhány elnyúló kanyart követõen felérünk a Tarnai-pihenõhöz, amely ellenõrzõpont is és kellemes kilátóhelyet is képez. A Budai-hegység egyik legszebb része ez.


Egy enyhe emelkedõt kell még leküzdeni, aztán betérünk az erdõbe és lendületbõl leülünk pihenni. Az erdei út hosszan, nagyon hosszan vezet minket, piros háromszöget követünk, amely sokáig zöld kereszttel fonódik. Elsuhan mellettünk Tibet, pár perccel késõbb pedig VadMalac, ha jól értettem, a Gémesrõl jöttek át egy laza délutáni átmozgató kocogásra. Egy lejtõ végénél hirtelen felbukkan velünk szemben a Pilis-tetõ jellegzetes déli oldala a kõbányával. Újabb pluszpont a túrának, ez nagyon szép. Odébb a Vörös-pocsolyát szemlélhetjük meg, amely inkább vörös, mint pocsolya, ugyanis szinte száraznak tûnik. Még lépünk párat és újabb ellenõrzõpontba botlunk. Elhagyjuk a dombhátat, hosszú lejtõ vezet Remeteszõlõs felé, lendületesen trappolunk végig rajta. Lakóparkot, magas kõfallal elkerített táltosiskolát kerülünk ki, a kõfal egyes részeit úgy toldották meg, hogy egy kezdõ kõmûves is sírógörcsöt kapna a látványától. Megteszünk néhány métert Nagykovácsi felé az országúton, majd betérünk Remeteszõlõsre, amely alkalomból 7 (hét) db tábla köszönt egyetlen póznán. Gyõzze az ember végigolvasni. Az Ördög-árok hídján mindjárt szimpatikusabb molinót találunk, amely falunapot hirdet szombaton 4 órától a Bodza-ligetben. Ez igazán jó hír, kár, hogy még nincs négy óra. Végigsétálunk a díszkõ burkolattal ellátott Patak sétányon, megcsodálhatjuk a szelektív hulladéklerakónál álló táblát, amely a díszkõ burkolat finanszírozóit és finanszírozásuk mértékét, a tervezõket és a kivitelezõket hirdeti. Megcsodálandó még a számos, fényûzõbbnél fényûzõbb palota árnyékában álló, régebbi, talán nyaralónak indult épületke. A Bodza-liget nekünk is útba esik, a falunap még láthatóan nem kezdõdött el, de már fõzik a gulyást, meg van némi mozgás is. Megelõzünk egy népesebb túrázó csapatot és belépünk a Remete-szurdokba. Ez a hely még mindig tetszik, pedig az idei eddigi összes (mind a kettõ) Budai-hegységbeli túránkon érintettük.


Újabb ellenõrzõpont vár, a pontõrök körül kirándulók rajzanak, gyerekek támadják be a szurdok túloldalán a barlangokat, aggódó és kevésbé aggódó szüleik figyelõ tekintetétõl kísérve. Elhúzunk innen is, lesétálunk a völgyben Máriaremetére. Felkanyargunk a kegytemplomhoz, a magányos pontõrnéni padja melletti padra lehuppanunk, tartunk tíz perc pihenõt. Iszunk némi kútvizet, meg töltünk is a palackjainkba, hátha a hazaút is elhúzódik annyira, mint az ideút. Hosszú aszfalttaposás következik, közben néhány ügyes autós kikerül, néhány kevésbé ügyes autós elõl el kell ugrani. Elérjük a Nagyrét utat és késõbb a Nagyrétet, családok piknikeznek, gyerekek eregetnek sárkányt, túrázók túráznak, tehát a hely egészen rendeltetésszerûen üzemel. Átsétálunk Hûvösvölgy fõpályaudvarra, személyvonat érkezik nem sokkal utánunk, két kocsit vontat az Mk45 2001 pályaszámú gép. A célban szívélyes fogadtatás vár, szép fémjelvénnyel, itinerenként két pecséttel és a megszokott kétdecis üdítõvel. Repkénynek második teljesítõs a plecsnije, nekem és Pattinak elsõ az adott távon. Köszönöm ezúton is a túrát a rendezõségnek, a társaságot minden útitársnak. Maradjon meg a Meteor így, ebben a formában, és akkor az nekem jó lesz. A célból elindulunk a villamos végállomása felé, még éppen látom Bubuék trióját betúrázni a célba, de hiába integetek nekik. Leballagunk a hatvanegyeshez, a reggelihez képest rövidke, egy óra hat perc alatt abszolvált, eseménymentes hazaút következik.


-Kékdroid-


Fényképek.