Túrabeszámolók


UTMB, CCC, La Petite Trotte à Léon, Sur les Traces des Ducs de Savoie

e b o l aTúra éve: 20122012.09.15 23:35:32

UTMB - Ultra-Trail du Mont-Blanc® 2012


„Nevezni Én is tudok!”, hangzott tavaly a fricskázó megjegyzés a versenyt feladókra. Valóban nem volt más dolgom csak nevezni, hiszen bõven megvolt a kellõ kvalifikációs pontom és a tavalyi sikertelen sorsolás miatt, Fortuna kegyeiért sem kellett fohászt mormolnom. Negyedik versenyemre készültem a Mont-Blanc körül, de még mindig nehezen emésztem a nevezési díjakat. A takarékoskodás jegyében készültünk, terveztünk és szerveztünk. Szinte mindent megvettünk itthon és vittünk magunkkal. Azt hiszem Csapó Andráson kívül, kevesen lettek volna hajlandók egy ilyen „fuvarra”, hiszen egy egész délután kellett hogy belogisztikázzuk a vinni kívánt holmikat.  András, Popovics Gábor a CCC-re, Kertész Dóra, Hugo Manuel Pinto pedig a TDS-re készült, Halmos László pedig mindnyájunk szakácsa lett ebben a nagy „vállalkozásban”. Öten kicsit kényelmetlen volt az út, de legalább elkezdõdött az összecsiszolódás. :)


 


Szombat délután, 17 óra autózgatás után érkeztünk meg Chamonixba, ahol végre birtokba vehettük a szállásunkat és „kicsit” belakhattuk. :) A vasárnap kis kocogással kezdõdött és városi vásárolgatásba torkollott. Kinézve az erkélyrõl nem volt nehéz olyan ablakot vagy erkélyt találni, ahol ismerõs arcok voltak, hiszen talán ennyi magyar még nem volt ezen a versenyen. Hétfõn felvonózgatás, vonatozás, séta egy gleccserben, majd egy kis levezetõ futás volt a program. Lefutottuk a TDS utolsó nyolc kilométerét, ami egyben visszafelé az UTMB elsõ szakasza is. Ez egy igazán fárasztó nap volt, aminek végén repülõvel Hugo is megérkezett. Kedden fellifteztünk kétezer méterre és ott egy pár kilométeres futótúrát tettünk, ezt szánva az átmozgatás végére. Sohasem készültem egyetlen versenyre sem ilyen összpontosítással és becsülettel. 121 napon indultam el mocorogni, ezalatt pedig több mint 2000 kilométert tettem meg lábon és bõ 1100 kilométert kerékpáron. Sajnos a munka közbeni mozgás nem sportszerû testmozgás, így annak nincs nagy szerepe, de viszont legalább elég nehéz rávenni utána magát az embernek elindulni edzeni. :) A legnehezebb azt volt elképzelni, milyen lesz a második éjszaka is menni.


 


Szerdától regisztráció és pihenés volt a terv, de ilyen „túlpörgetett” állapotban nehéz megülni az embernek a fenekén. Igyekeztem sokat segíteni azoknak, akik még nem jártak az UTMB versenyein. Az idõjárási elõrejelzések nem voltak túl pozitívak, esõt, havat, szelet és brutális hideget jósoltak, de Én mindvégig pozitív voltam. Kicsit benéztem az internetes elõrejelzést, nem állítottam át a tengerszint feletti magasságot és 2440 méteren nem mondott esõt! :) Csütörtökön reggel elrajtolt a TDS, Dórival, Hugoval és a többi Magyarral. Átmentünk drukkolni a Courmayeuri rajtra. Sokadszor mentem át a 11611 méter hosszú Mont-Blanc alagúton, de elõször autóval. Egész hajnalban azt szuggeráltam, álljon el az esõ és ezt meghallgatta a természet, de sajnos csak a rajt erejéig. Elautóztunk még az elsõ pontig drukkolni Carlosnak, de sajnos ez kevés volt „célba juttatni” Õt. A nap hátralévõ részében igen nyúzottan és fáradtan pihengettünk. A rossz idõ és a frontok miatt, elég vacak állapotban és hangulatban voltunk. Péntek reggel elrajtolt a CCC is, Andrással, Gáborral és sok Magyarral, Mi pedig ketten maradtunk Lacival, miután Õ visszajött a rajt után.


 


Ahogy komolyodott a helyzet a versenyt megelõzõ napokban, egyre többször pakoltuk át a cuccokat a hátizsákban. Kikerült egy-egy nélkülözhetõ apróság, viszont egyre több vagy éppen vastagabb levákuumozott technikai ruházat került a pakkba. Víztartály helyett két háromnegyed literes kulacs került a zsák két oldalába, hiszen ezt jóval egyszerûbb megtölteni. Vettem egy 250 grammos vékonyabb kabátot, ami megfelel a verseny elõírásainak, ami 10.000 milliméteres vízállóságot ír elõ. Ezzel nyertem némi helyet és súlyt is. Az útlevelet és a pénzt leragasztva tettem a zsák hátába, ezzel megtámasztva a tartalék lámpát, sípot, az elemeket, ragasztószalagot, krémet. Egy lezárt tasakban a zsák aljára helyeztem a vízálló nadrágot, a mentõfóliát és öntapadós fáslit. Egy másikban a sapka helyettesítésére szolgáló BUFF-ot és kesztyût. A hosszú felsõ elérhetõ közelbe került, hiszen sejthetõ volt hogy nem marad sokáig a táskámban, a térd alatti nadrág pedig rajtam „utazott”. A lámpa került a pakk tetejére és külsõ zsebbe a nedves törlõ és tartalék élelem.  Egy kis kiegészítõ derékpántra csatolható zsebbe került a pohár, a telefon, nyomelemek és só kapszula. Szerencsém volt, hiszen Laci végig a rendelkezésemre állt, három találkozást terveztem a 168 kilométer alatt. A rossz idõ miatt szinte minden cuccot elõkészítettem ami nálam volt, úgy gondoltam négyszer száraz cuccban indulva talán elviselhetõ lesz a két nap. A szervezõk négy réteg ruhát javasoltak vinni, ez a kérésük mindenképp árulkodó volt.


 


Kinézve az ablakon olyan érzésem volt, mint egy akváriumban, nem tudtam elhinni, elfogadni hogy napok óta rossz idõ van és esik. Dél körül kicsit még aludtam, de elég „matt” voltam. Benyeltem két fájdalomcsillapítót, mert a fejem zúgott rendesen. Féltem milyenek lesznek a körülmények a 2500 méter körüli régiókban, féltettem az életem, féltem hogy ez a félelem lesz a vesztem és mentálisan fog kivégezni. Nem szerettem volna, ha rám is el lehet sütni majd a nevezõs fricskát. Egyedül a nedves idõtõl féltem és ez utolért. Igaza volt Csanyának, a zoknik között bóklászva, találtam egy zoknit, bõven nem volt olcsó, de nem tudtam a boltban hagyni, megragadott az anyaga, az volt az érzésem ez lesz a legjobb nekem. Nehezen telt az idõ, nagyon vártam a rajtot, de a kirobbanó erõt nem éreztem. Renitõl tudtam meg telefonon, amit Sáringer Zoli fordított a hivatalos honlapról, a szervezõk a verseny változtatásain töprengenek. Az elmúlt két napban félelmeim kapcsán voltak olyan érzéseim hogy lesznek változások, de ez nem túl jó, hiszen egy érintetlen útvonalú versenyrõl ábrándoztam, mégis csak az az igazi. Az elmúlt két évben már belenyúltak, ami nem volt jó, de mindenképpen szerencsésebb döntés a biztonság érdekében. Megjött az SMS: A rajt fél órát csúszik, az eredeti versenyt törölték és egy új, 100 kilométer körüli versenyt bonyolítanak le, kizárólag Franciaország területén. Keserûség és megkönnyebbülés egyben, azt hiszem nem kell mondanom miért. Rengeteg idõ, sok rákészülés, temérdek pénz és szerencse is kell ide eljutni, a természet ereje pedig mindent felborít, de itt a természet az úr, Õ dönt mi is lesz. Kovács Zsolt, erdélyi barátomnál volt laptop, igyekeztünk minél többet megtudni az új pályáról. Hiába készítettem vízhatlan adattáblázatot és szintmetszetet, az új pályán feleslegessé vált. Az elsõ 39 kilométer változatlan, de utána minden új.


 


Fürdés, öltözés, utolsó simítások, már kicsit gyorsabban telt az idõ. Nem szerettem volna sokat ácsorogni a rajtban, így jóval elõre azt a tervet eszeltem ki, fél órával a rajt elõtt bemászom oldalról a rajtzónába, túlzottan hátulról nem akartam indulni. Szinte semmit sem tudtam az útvonalról, ez egy kicsit zavart, de egyetlen dolog ötlött be: KÖTELEZÕ FELADAT! Ilyen „rövid távon” még ez a mostoha idõ sem állíthat meg, tudtam, célba fogok érni, mert bõ 103 kilométert, szûk 6000 méter szinttel bármilyen körülmény közepette ki kell bírnia annak aki UTMB-re jött ide! :) Lassan elindultunk a rajthoz Lacival. Abszolút nem éreztem különlegesnek a helyzetet, ezek a paraméterek már nem tudnak elrettenteni, ezekért nem kell meghatódni. A sétálóutcán kifelé kaptam egy fontos kérdést Lacitól: Hol vannak a botok!!?? :) A fene, simán ottfelejtettem az ágyon! Megkértem hozza el, mert nem szerettem volna párszáz métert gyalogolni „ingyen”. :) Simán röhejesnek hangzik szerintem. Lassan telt az idõ mire Laci megjött a botokkal, viszont a rajt egyre közelebb került. A rajt módja, a helyszíne, a mikéntje volt az, ami mégis különlegessé tette ezt a kurta kis versenyt. Leírhatatlan, elképzelhetetlen, elmesélhetetlen, valami nagyon nagy! Szembõl közelítettem meg a teret, a kifutósáv egy szalaggal le volt zárva és egy fickó felügyelte, ne lehessen ott szembõl bemenni. Egyetlen pillanatnyi figyelmetlensége elég volt, át is bújtam a szalag alatt. :) Nem követendõ példa gondoltam, de élni is tudni kell. :) Keresztülsétáltam a világ legnagyobb, legjobb futóinak sorain. Néhány arcot beazonosítottam, de nem akartam megállni, hiszen örültem a bejutásomnak. Egy újabb szalag mögé kellett bebújnom és ott álltam az elsõ sorban, az „ELIT” futók mögött. Nem igazán tudtam azonosulni ezzel a pozícióval, így kicsit hátrébb araszoltam a brutálisan sûrû tömegben. Megtaláltam a Piros 85 Terepfutásról ismert Román futót, Silviu Balant, mellette vártam a rajtot. Hamar világossá vált a fél óra csúszás oka, ami nem az idõjárás volt. Ha már nem az eredeti útvonalat futhatjuk, gondolom nem volt nagy presztízse a pontosságnak sem, így viszont amíg ott állt a két és félezer emberbõl álló tömeg, futhatott be a CCC verseny gyõztese. Sajnos sokan nem vették észre ezt a kis „apróságot”, de én igyekeztem tombolni a gyõzelmének. Közben kiszúrtuk Kovács Zsoltot is, akirõl mindig az jut eszembe hogy futás helyett a szaladás szót használja, ez pedig nekem olyan mókás. :) A hangulat leírhatatlan és nehezen tudom feldolgozni mit is keresek én itt!? :) Szerencsénk volt, nem esett az esõ, de nem nagyon reménykedtem hogy így is marad. Beötlik egy-egy pillanatra, mi lenne, ha most közölnének, csak vicceltünk és mégis csak az eredeti 168 kilométert kell megtennetek…talán most nem lenne vicces gondoltam és számoltunk is vissza! :)


 


Negyedszer jutottam el a versenyre, de ez a rajt mégis más volt mint a többi, több ember, nagyobb hangulat. Keskeny kis sávon, emberek tömött sorai között futottunk ki Chamonix (1035m) városából. Ezt a szakaszt jól ismertem, hiszen tavaly a TDS itt futott be és pár nappal ezelõtt le is futottuk ellenkezõ irányból. Kicsit erõs volt a tempó egy ilyen hosszú megmérettetésre, de az elsõ nyolc kilométeren belefér még, gondoltam. Valahogy teljesen az jött le nekem, mindenki nagyon bekezdett, mert „csak száz” kilométer. Szépen lassan hátrébb rázódtam, oda ahol a helyem igazából volt. Erõsebb mint hatperces ezer méterekkel haladtunk végig a hegyi folyó mellett, elnéztem oldalra és egy 70-80 év közötti bácsit elõztem éppen. Hát mit is mondjak, azért mégis csak egy 168 kilométeres versenyre neveztünk és ugye itt nem csak nevezni, hanem kvalifikációs pontokat is kell. Elértük LES HOUCHES-t, ahol gyors vizes frissítést követõen, egy keskeny lépcsõn felhatolva, elkezdtük megmászni a LE DELEVERT-et. Szépen csepegni kezdett az esõ, Én pedig úgy döntöttem kivarázsolom és felavatom az új kabátom. Közben Carlossal pacsiztunk egyet, fényképezõvel a nyakában jött lefelé. Elfelejtettem, amikor a derékpántot kioldom, azt a hátam mögött rögtön be is kell kapcsolnom, mert különben lecsúszik róla a kiegészítõ táska, így kicsit bénázva sikerült megoldanom az öltözést. Bejött az a keresztfûzés amit András talált ki, a kis táska nem mozgott semennyire. Mire felöltöztem, bõrig is áztam, de sebaj gondoltam, LES CONTAMINES-ban szárazat veszek, addig úgyis tolom neki, nem fogok megfázni. Igen kaptatós volt a hegy, szándékosan nem kapcsoltam lámpát, kihasználtam a tömeg fényét. A ponton egy fényes gömb világított a magasban.


Le Delevert (1739 méter) 13,6 km / 1015 m (1:59:20 – 1059. hely)


 


Frissítés után irány tovább, kicsit még felfelé a pont után, majd elkezdtünk ereszkedni. Lefelé a sárban kicsit nehezen kaptam el a ritmust, sokan mentek el mellettem. Nehezen mennek felfelé, viszont lefelé kissé erõszakos a stílusuk. Viszonylag gyorsan a hegy lábánál voltunk.


Saint Gervais (815 méter) 20,88 km / 1123 m (3:10:21 – 1302. hely)


 


Nem volt egyszerû a verseny elõtt kialakult eseményeket feldolgozni és kicsit szétszórt voltam, ezzel kicsit elrontva a táplálkozást, energiapótlást, só bevitelét. Nem találtam azt a ritmust, ami például a Terep 100-on megvolt. Persze más, hiszen ott viszonylag egyenletesen vannak a pontok. Kicsit sokat ettem a ponton, mert rájöttem, eddig nem ettem szinte semmit. Ez az, amit nem szabad, csak kis dózisokban lehet ilyenkor is enni. A következõ pontig finom emelkedés jött, itt-ott hígan folyós sár nehezítette a haladást, de még elég elfogadhatóak voltak az útviszonyok. Kicsit megterhelte a kaja, na jó zabálás a gyomromat, de szépen lassan elhalványodott az érzés. Itt még mindenki úgy futott és elõzött, mint ha maratoni távon lennénk. Észnél kell lenni, csak a saját ritmusunkra figyeljünk és ez elég jól sikerült. Beérve a pontra kicsit nehezen találtuk meg egymást.


Les Contamines (1160 méter) 30,69 km / 1793 m (4:52:33 – 1433. hely)


 


Száraz pólót vettem és egy vékony hosszú felsõt a kabát alá, ettem pár falatot és irány tovább. Elég gyorsan sikerült elhagynom a pontot. A városból kiérve egy eldugott helyet kellett keresnem, ami ezen a vidéken nem túl egyszerû feladat. Folyamatosan esett… :( Elértünk egy gyönyörûen kivilágított templomot, majd ha jól sejtem azt a részt, ahol a filmen fáklyák között futnak fel. Tempósan lépkedtem betolva egy sót, ami fellázította a testemet a szétszórt táplálkozásom miatt. Összerántotta a gyomromat és hiába hadakoztam pár percig, minden kijött a beviteli nyíláson. Innen jött az igazi küzdelem, mert tudatosan kellett megjavítani amit elcsesztem. Nem sok idõt adtam magamnak, ismét falatozni kezdtem. A hegytetõn ismét fénygömb és kajahegyek vártak.


La Balme (1698 méter) 38,82 km / 2372 m (6:41:58 – 1315. hely)


 


Óvatosan betoltam pár falatot, ittam és indultam is, de az erõm kicsit elfogyott. Leterhelte a szervezetem ez a kis incidens, így inkább tempósan gyalogoltam. Megdöbbentõ volt hóesésben, havas esõben menni kétezer méter alatt. Jött pár technikásabb, kövesebb rész, ahol ráadásul egy embervonatba akadtam. Nem tudtam haladni, elõzni lehetetlen volt, de jól is jött a dolog kicsit. Kiérve a szélesebb útra se futottam, inkább gyûjtöttem vissza az erõt. Gondolom a pillanatnyi állapot miatt is, de kegyetlen hidegnek éreztem a szelet. Kicsit hangulatvesztésbe torkollott a dolog, úgyis beérek, úgysem UTMB… :( Jóval lassabban értem le a hegyrõl mint azt gondoltam, de egy belsõ poénnal ütöttem el, Laci meg se vár… :) Lefelé a víz miatt, kifordult a cipõmbõl az alsóbbik talpbetét, de nem akartam megállni a pontig, így csak erõbõl kihúztam és mentem tovább lefelé.


Les Contamines RETOUR (1160 méter) 54,10 km / 2915 m (9:47:03 – 1450. hely)


 


Öltözés ismét, de most a zokni cseréjével is töltöttem egy kis idõt. Húsz perc simán elment és nem szöszmötöltem, végig csináltam valamit. Keveseket ettem, inkább a zselékre támaszkodtam, azt jobban elviselte a gyomrom. Egy ismert emelkedõn hagytuk el a települést, azon az útvonalon, mint a TDS. Szerencsére a tavalyi „mumus” emelkedõt, a COL DU TRICOT-ot kihagytuk, de talán ez az emelkedõ rosszabb volt, a szintelosztás hasonló. Híg sár a Tricot kövei helyett. A köves részek miatt féltem a hótól és jégtõl. Keményen kellett botoznom hogy lépkedni tudjak felfelé. Ki kellett állnom betolni egy-egy zselét és bõven inni rá, mert éreztem a tápanyag hiányát. Közben kivilágosodott és ismét eldugott helyet kerestem volna, ha lett volna. :) Ilyenkor nincs más választás, marad az út széle. :) Szépen lassan elkezdett elállni az esõ, de tényleg csak lassan. Felértünk végre…


Bellevu (1796 méter) 66,87 km / 4142 m (13:38:48 – 1609. hely)


 


A hölgy kicsit sajnálta tõlem a kólát, de én negyedszer sem voltam rest odatolni a poharamat. Nem sikerült megtudnom senkitõl semmilyen nyelven hogy ki nyerte az UTMB-t. No sebaj, gondoltam majd megtudom valahol. Sikerült összeraknom magamban, ott megyünk le innen, ahol a TDS tavaly és idén. Keményen széttiport sár és végeláthatatlan lejtõ következett, de legalább világosban.  Érdekes lehetett az UTMB elsõinek szinte végig sötétben menni, gondoltam lefelé. Egy idõsebb Német fickó próbálta lefelé elmagyarázni, a HOKA sárban nem fog túl sokat, rajta is az van és jobb mint a korcsolya. Gyorsabban eltelt mint egy évvel ezelõtt száraz idõben, de kegyetlen volt. Szilárd burkolatra érve tudtam hogy még közel sincs vége, de már csak egy „laza harmincas” volt. Ismét meg kellett igazgatnom a talpbetétemet, de szerencsére utoljára, mert megszikkadt annyira, ne legyen vele gond. Leérve nagyon elegem volt és fejben össze kellett szednem magam.


Les Houches (Retour) (1018 méter) 71,72 km / 4144 m (15:01:48 – 1670. hely)


 


Ismét egy öltözés, ami kicsit túlöltözés volt és hamarosan vetkõzni kellett. Utoljára találkoztam Lacival a cél elõtt, már csak egy kis nappali túra volt hátra némi belekocogással. A völgy túloldalán folytattuk az utunkat, felfelé aszfalton egy idõsebb fickó görcsölt be. Sót nyomtam a kezébe és mondtam, igyon rá sokat, majd el is húztam felfelé, felfelé és felfelé. Kicsit összeszedtem magam, az inspirált, arra gondoltam rövid a táv, sok lesz a teljesítõ és tuti mellényzavar támad, mi lesz ha nekem nem jut… Azt nem élném túl! :) Itt zavart igazán nagyon, nem tudom mi van még hátra, milyen a szintelosztás. Renitõl informálódtam hogy hányadik vagyok, na ez kicsit mellbevágott… Elmeséltettem hogy néz ki a szintmetszet hátralévõ része, de bevallom nem sokkal lettem okosabb, viszont keményen toltam neki. Szintben felérve a nekünk szánt magasságban a balkonokon haladtunk. Elértük CHAMONIX vonalát, amikor a célból felhallatszott a zene és az üdvrivalgás. Arra gondoltam de jó lenne már célban lenni és jut-e majd mellény, de még bõ húszezer méterem volt hátra, benne nem kevés szinttel.


gare Planpraz (1233 méter) 81,11 km / 4955 m (17:26:46 – 1618. hely)


 


Szó szerint pár perc sétára voltunk a szállásunktól, de én nem mehettem „haza”. :) Alig ettem a pontokon, de zselébõl ennyit még sosem ettem. Lemásztunk a balkonokról azért hogy utána visszamásszunk, mondhatom nem találtam benne értelmet már. Elõzgettem az embereket és közben számoltam hány L-es méretû FINISHER mellényt elõzök meg. Ezt találtam ki magamnak. :) LES TINES után jött a borzalom, nem akart elfogyni a végtelen emelkedõ, de sokkal jobban bírtam mint a mellettem mocorgók. Felérve elfogytam kicsit, le kellett ülnöm, amit nem igazán szoktam és úgy ettem meg két zselét. Már régen elkönyveltem magamban hogy valószínûleg minden Magyar elõttem van és ez nem mintha valami hátrány lenne, de én érek be utoljára. Erõs gyaloglás belefutásokkal, elég jó tempót nyomtam ismét. Egy fickó szólt egy érdekesebb lejtõs hídnál hogy kapaszkodva finoman jöjjek le, igaza volt érdemes volt figyelmet szánni a nem veszélytelen mutatványra. Egyszer csak utánam szólt valaki: Gratulálok! Pár pillanatig lassítottam Tímár András mellett, megbeszéltük, ilyen körülmények között elég lesz ez a táv is és hasítottam tovább, illetve le ARGENTIERE-be.


Argentiere (1255 méter) 93,38 km / 5684 m (20:32:14 – 1522. hely)


 


Frissítés nélkül száguldottam tovább, benéztem a sátorba és vagy ötven mellény volt bent. :) Szólt egy fickó hogy nem jó szelektív gyûjtõbe dobtam a zselés tubust, de bevallom úgy tettem, mint ha nem tudnám mirõl is van szó. Olyan tompa voltam, ez a hiba tán belefért. Folyamatosan elõzgettem, de engem is elõzgettek. Eleinte még ment a futás, de aztán lassacskán elmaradt. Éppen belekezdtem a futásba, amikor éreztem hogy a lábaim már nem akarnak futni, így inkább sétáltam, azzal hiba nem volt. Rengetegnek tûntek azok az apró szintek, amikrõl nem gondoltam volna hogy még lesznek. Azon gondolkodtam, ha lett volna még hatvanöt kilométer, ment volna-e. A szint tuti nem esett volna jól, de a távval nem lett volna gond és idõben sem álltam rosszul. Ebben a cudar idõben is megvolt az elsõ száz, huszonkét óra alatt. A hatvannyolc kilométerre lett volna egy napom, ami kellett volna is rá, de ez csak elmélet, mert ott a VOLNA. :) Ezúton is üzenem Nagy Zolinak, nem árt itt futni, futni kell bõven. Chamonix közelében már nem érdekelt hányan elõznek meg, nem engedelmeskedtek futásnak a lábaim. Feltettem a zászlót a botra, amit sok versenytárs megcsodált, volt aki kérdezte milyen zászló, mire nehezen de elmagyaráztam hogy azé a városé, ahol lakom. Fejben jól megvoltam, mert még nézegettem a felhozatalt. :) Elértem a hidat, ami elõtt Olivérék drukkoltak és futásra bíztattak, nem létezik gondoltam. Elérve a sétálóutcát éreztem a ritmust és finoman kocogtam a cél felé. Jó volt látni hogy a barátok kijöttek drukkolni. Kötelezõ feladatként átfutottam a célkapun, ami nem volt akkora letargikus érzés, hiányzott belõle az igazi UTMB érzés.


Chamonix (1035 méter) 103,42 km / 5862 m (22:23:51 – 1470. hely)


 


Nem akartam többet visszajönni, illetve inkább csak mást segíteni. Egy gyõzelemmel szerettem volna befejezni a küzdelmet. Gyõzelem lett, nem is túl gyenge, de nem az igazi. Kicsit „nagy arccal” azt is mondhatnám Chamonix, az UTMB még látni akar! Decemberben nevezek, meglátom mit hoz nekem FORTUNA, utána mit dob a gép, a természet gépezete. Köszönöm mindenkinek aki részese volt és segített valamilyen formában célbaérnem!