Olajos Körút 10
Úgy néz ki, hogy idén jellemzõ lesz az egyes túrák közötti 1 hónapos szünet. Viszont idén elsõ alkalommal sikerült úgy logisztikázni, hogy az egész családdal együtt mentünk túrázni. Ezért is a rövid táv, hiszen az apróságoknak ez is bõven elég.
Nem túl korán értünk Bázakerettyére, de nem is akartunk túlságosan sietni. Viszont meglepett, hogy mennyien vannak a rajtban. Az meg mégjobban, hogy kissé fejetlenség uralkodik a rajtoltatásnál. Kb. 20-30 percbe tellett, hogy a már kitöltött jelentkezési lapokat leadjuk és megkapjuk az itinert. Ezt a gyerekek nehezen bírták, mivel lassan az épületben is kezdett olyan meleg lenni a tömegtõl, mint odakint. Nem is értettem, hogy ha egyszer hárman is ülnek az asztalnál, miért csak 1 rendezõ írja a lapokat, a másik kettõ gyakorlatilag csak nézte. De hagyjuk, sikerült túl lenni a kezdeti nehézségeken és megkaptuk a papírokat.
Bazsit puttonyba raktuk, aztán fel a hátamra, Réka felkapta a saját táskáját, és uzsgyi megindultunk a dombról lefelé. Szokás szerint Réka törtetett elõl, hiába, fiatal még, ég benne a versenyszellem. Utána is kellett szólni, hogy mi csak a 10-esen vagyunk, mert elment volna a 20-asokkal a másik irányba. Leereszkedtünk a faluba, az utunk itt még kellemes volt, hiszen fák kísértek minket. Kereszteztük a kisvasutat, majd jobbra fordulva kifelé tartottunk a faluból. Közben még elmentünk a B24 mellett, ami ugy a bázakerettyei DDK pecsét fellelõ helye, majd végleg magunk mögött hagytuk a falut, hogy az aszfaltot követve eljussunk az elsõ ellenõrzõ pontig. Útközben olajkút fúrókat is láttunk és persze a "végtelen" aszfalt utat. Hamar magunk mögött hagytuk a tömeget, csodálkozásomra jól haladtunk annak ellenére, hogy gyerekekkel voltunk. Az emlékmûvet gyorsan megtaláltuk, magát a jelzést viszont annál nehezebben. Valahogy nem gondoltam, hogy a fán kell keresni, mint a túristajeleket, de hát most vagyok itt elõször. Legközelebb rutinosabb leszek. Bejelöltük a papírra a pontok állását és már robogtunk is tovább az arborétum felé.
Bazsi útközben majdnem elaludt a puttonyban, de úgy látszik nem vagyok képes megfelelõen terepen suhanni, ezért felébredt szegényem és az ölemben vittem tovább, ami meglepõen kellemes volt számára. Az arborétumig megintcsak végig aszfalton mentünk, így a terep különösebben nem változott az elõzõekhez képest. Budafán volt az elsõ frissítõ pontunk, korlátlan mennyiségû zsíros kenyeret lehetett fogyasztani hagymával és/vagy csalamádéval, vagy vajas kenyeret, valamint innivalót is kaptunk. Miután kipihentük magunkat és kisebb tömeg is érkezett utánunk, ezért tovább indultunk, immár erdei utakon.
Elõször a budafai arborétum kerítése mellett bandukoltunk, majd betértünk a kistolmács felé vezetõ út erdõségébe. Itt elõször csak kisebb hullámvasutazásba kezdtünk, majd erõsebb emelkedõket is le kellett gyõznünk. Réka szó nélkül "szaladt" fel a dombtetõre, 5 éves létére nem kis teljesítmény én meg lihegtem Bazsival a hátamon utána, anya meg utánunk. Rékán meg sem látszott az emelkedõ, anyán és rajtam annál inkább. (Megjegyezném, hogy GPS-el mértem a távot és az emelkedést, a kiírt szintmagasságot már itt túlléptük és ekkor még volt egy emelkedõ hátra a kistolmácsi EP-ig, a bázakerettyei cél elõtti dombról nem is beszélve.) Tovább bandukolva elhaladtunk egy kis erdei tó mellett, felkapaszkodtunk mégegy dombra, majd megkezdtük az ereszkedést az utolsó ellenõrzõ pontunkig. Valahol ezen az úton hagyta el Réka az olajzöld sapiját, amit sajnos már nem találtunk meg késõbb. Mást azonban már nem hagytunk el és megérkeztünk az átépített kistolmácsi kisvasút végállomásához. A pontõröknek nagyon tetszett a gyerekek kitartása. Megkaptuk az aláírásunkat és nekivágtunk a cél felé tartó utolsó szakasznak, ami ismét végig aszfaltozott utat jelentett.
Sajnos ekkor már magasan járt a nap és csak kevés árnyékot találtunk, de igyekeztünk mindent kihasználni. Az aszfaltos úton így kacskaringózva értük el a falu szélét, ahol még várt ránk a bónusz emelkedõ a célig. Mi mentünk elõl a gyerekekkel, anya mögöttünk baktatott. Szerencsére az emelkedõ nagy része már szinte végig árnyékos volt, de így is alaposan megizzasztott minket. A célba kellemes hûvös fogadott minket. Átvettük a kitûzõket és fogadtuk a gratulációkat, mely elsõsorban a gyerekeket illette meg, akik hatalmas teljesítményt tudhattak maguk mögött. Kicsit hüssöltünk még és elnyaltunk egy fagyit is, miközben Ildikó és Pisti is beértek a célba, akikkel megvitattuk a következõ heti túra terveket.
Összességében a gyerekeknek bõven elég túrát tudhattunk magunk mögött. Nem volt agyonszervezve és sajnos az aszfalt mennyisége nagyjából az össztáv kétharmada a melegrõl nem is beszélve. Köszönjük a túrát a szervezõknek, elképzelhetõ, hogy jövõre is jövünk.
Túra trackje |
