Túrabeszámolók


Olajos Körút 40/30/20/10

kekdroidTúra éve: 20122012.06.20 15:18:02

Olajos körút 30


A szervezõkkel egyszerre, háromnegyed hétkor állok meg az Olajbányász Kultúrotthon (ex Déryné Kultúrház) parkolójában Bázakerettyén – a jármû utasai Kerek repkény, Dóri és Dani. Az elsõ pillanatban tapasztalt káosz viszonylag hamar lecsillapodik, a jelenlévõ túrázók figyelmét nevezési lapok kitöltetésével terelik el. A rajtra várakozók között van Ildikó, stalker és még néhány, jellemzõen a dunántúli túrákról ismerõs túrázó. Jelen van egy német házaspár is, mindenáron a negyvenes távra óhajtanak nevezni. Segítek kitölteni a nevezési lapot, elmondom, hogy a táv inkább 45 km hosszú, és sok a nyitott, aszfaltos szakasz. Közben Repkény elintézi négyõnk nevezését, szinte jelképes, ötszáz forintos díjat fizetünk fejenként. Megnézem a kapott itinert, nem különbözik attól, amilyet két éve kaptunk ugyanezen a távon. A félbehajtott A/4-es lap egyik oldala 1:38462 méretarányúra nagyított térképet tartalmaz, a követendõ utat vastag vonal jelzi. A másik oldal egyik fele címlapot, másik fele pedig valamekkora információtartalmat hordoz. Az útvonal leírása a jelzésváltások leírásában valósul meg, adott még az össztáv, az összes emelkedés és a szintidõ. Részadatokról sajnos még mindig semmi hír. Az ellenõrzõpontok igazolásai számára 3x3-as rácsok állnak rendelkezésre, az Olajos körút túramozgalom kódjait kell majd feljegyezni néhány helyen. Nosza, rajtoljunk el.


Elhagyjuk Bázakerettye pihenõövezetét (kultúrház + strand), átvágunk a Borsfa felé vezetõ országúton, szõlõhegyre érkezünk. Optika után szabadon: balra szép a kilátás, ezúttal Bázakerettyére és a környezõ dombokra, közöttük arra, amelyre rövidesen fölfelé fogunk menni. Néhol cipõkanállal préselték az aszfaltutat a pincék közé. Szép lassan leereszkedünk, az úttól balra kõkeresztet állnak körül négyméteres tuják. Elhagyjuk a házakat, réten sétálunk, villamos távvezeték oszlopai, olaj- vagy gázvezeték jelzõbójái kísérnek. Néhol a réten olajkutak csonkjai merednek ki a földbõl. Valahol elõttünk messze egy jelzõbójánál magányos alak ácsorog, õ az elsõ pont egyik õre. A másik õr akkor bukkan fel, amikor odaérünk, és az egyik õr elõkiabálja. Aláírással igazolják megjelenésünket. A „Sanyi!” hívószóval elõcsalt úr rutinos pontõr lehet, mert csak akkor köszön el, amikor látja, hogy jó irányba indulunk a mi nézõpontunkból észak felõl érkezõ, nyugat felé továbbhaladó piros sávon. Fenyvest kerülünk, keresztezzük a kisvasút kistolmácsi ágát, majd pártíz méterre visszaérkezünk Kerettyére. Aztán gyorsan el is hagyjuk. Sportrepülõ tesz alacsony félkört a falu felett, majd elhúz kelet-délkelet felé. Sajnos a lajstromjelet nem tudom leolvasni. Kilépünk a lakott övezetbõl, könnyedén lépdelünk a dombtetõ felé, erdõ hûlt helyén. Agyagos-homokos mélyútban vezetnek a néhol gyökerekre, vékony törzsû facsemetékre festett jelzések. Találok pár vékony, sárga szalagot is, némelyik, biztos, ami biztos, gondosan a jelzés mellé került. Valamire így is biztos jó.


Felérünk a dombra, egy rövid, de annál susnyásabb szakaszon csatlakozunk a RP-DDK-hoz. Kényelmetlen utunk a távvezeték nyiladékában szép lassan kényelmesre vált. A kék sáv derékszögû kanyart véve indul Bázakerettye felé, mi maradunk a dombtetõn, oldalt méhekre figyelmeztet néhány tábla. Leszereletlen olajkút következik, majd a második, ezúttal önkiszolgáló pont: az Olajos emlékmû. Direkt erre a célra hozott, piros tollal berajzoljuk a három piros pöttybõl álló kódot a lapokra. Népes csoporttal váltjuk egymást a helyszínen, õk a 10-es távon vannak, meglepõdve veszik tudomásul, hogy önkiszolgáló ellenõrzõpontra érkeztek. Lispeszentadorjánig az országutat követjük, ez eleinte erdõben kanyarog, majd még Lispe elõtt nyílt terepre érkezik. Balra néhány magasles ácsorog a falu szélén, nyitott dombtetõn, érdekes lehet, amikor innen vadásznak. A nyitott síkon érezhetõ elõször, hogy a nyár az nyár, ma kutya meleg lesz. Lispén megszemlélem a kézzel festett táblájú 22. sz. vegyesboltot, mellette málló vakolatú harangláb, elõtte lezáratlan kerékpár. Nem sokkal odébb, az utca túloldalán épül a „Pannon Pleasure” (ki a bánat találja ki ezeket a neveket???) elnevezésû turisztikai létesítmény. Érdekes kontrasztot alkot a bolt hatvanas éveket idézõ táblája és az új beruházás újbeszélül megfogalmazott molinója. Átsétálunk Szentadorjánra, nyitva találjuk a templom melletti bolt+kocsma duót. Némi tanakodás után benevezünk egy-egy jégkrémre.


A faluból kifelé menet megállapítjuk, hogy mûködik a Markó-völgyi forrás, pillanatnyi lassításunkat látva egy néni ugrik elõ rejtekhelyérõl és elkezd beszélni arról, hogy a forrás vize az hideg és finom és az õ kútjában is az a víz van. A közölt információra való óvatos helyeslés után eliszkolunk a helyszínrõl. Füves úton, eleinte laposan, majd meredek emelkedõvel sétálunk fel a Marócot körbevevõ dombvonulat keleti hátára. Csuda egy hõség van, fõleg emelkedõn, fõleg árnyékon kívül. Elkezdek az eddiginél sûrûbben tüsszögni, ez az állapot a célig elkísér. Amatõr hiba, hogy nincs nálam kalcium, most aztán így jártam. Felérünk a dombra, itt néhány jó állapotú házikót találunk, meg néhány nem jó állapotút. Marócra szép a kilátás. Balra.


Kõkereszt következik, utat cserélünk útra, jártat járatlanabbra, majd vissza. Rövid lejtõ után megint emelkedünk, majd tovább folytatjuk az erdõszéli, látszólag összevissza bolyongást. A Maróc-hegyi keresztnél régi, laminált papírlap tájékoztat az ellenõrzõpontról, alatta fehér alapon virít a három piros pötty. Kisétálok a kereszthez, a társaság pár másodperc késéssel követ. A pihenõn nem látszik, hogy sûrûn látogatnák, gaz verte fel a padok környékét, fûcsomók nõnek a térkövezet réseiben. Rongálásnak viszont semmi jele, a két éve fotózott tájékoztató megfakult ugyan, de a helyén van. Az írás Papp Simon geológus munkásságáról, a zalai olajtermelés történetérõl szól, érdemes elolvasni. Akad még térkép Marócról, eszerint a falu központjától mintegy 1 km-re északnyugatra állunk. Mivel most nem kíván egyikõnk sem belátogatni Marócra, visszasétálunk a turistaútra, ahol Ildikóék éppen az igazolással vannak elfoglalva. Késõbb futó jön szembõl, ráismerek, a rajtban is feltûnt. Szakad róla a víz, megáll, kérdezi, milyen messze lehet a ponttól, a válasz után elsuhan. Késõbb a budafai pontõrök olyan ámulattal beszélnek róla, mintha ufót láttak volna. :)


Széles, kényelmes szekérút vezet tovább, amely késõbb aszfaltra érkezik. Itt érkezik vissza a negyvenes táv a Vörcsök, Tormafölde, Vétyempuszta felé tett plusz körrõl. Ez az aszfaltút most nagyon jólesik, hogy van, erdõben, kényelmesen, szintben kanyarogva tehetünk meg rajta szûk két kilométert. Valahol itt hárman érkeznek szembõl, a riasztó elõször kispistát érzékel, ahogy közelebbrõl látni õket, feltûnik, hogy nem túrázók, hanem erdészek. Akkor jó. A piros sávra visszatérünk, lejtõn döcögünk. Egy négyfõs társaság, majd egy magányos túrázó érkeznek szembõl, õk már a rajtidõ végén indulhattak az ellenkezõ irányban haladó hosszútávon. Friss kövezéssel javított földút következik, erõs lejtõvel, majd völgybéli hosszantolással. Néha kitisztul a látásom, ekkor azt látom, hogy balra... nem, most jobbra szép a táj. Napsütötte, nyitott úton haladunk, eszembe jut, hogy talán nem is lenne olyan kényelmetlen egy napszemüveg. Fent, a dombon mûködõ olajkút bólogat mélán. Lent, a völgyben õrház áll az út mellett, majd egy másik is. Megérkezünk a kiscsehi elágazásba, a földutat aszfaltút, a kanyargósabb völgyet tágasabb völgy váltja. Nyílegyenesen haladunk Budafa felé, mellettünk vezetéküktõl megfosztott (wireless?) oszlopok sorakoznak. A Lentibe állomásított, eddig sem jó állapotú bakancsom talpa néha hátracseklik, felveri az út porát. A többiek szemébe. Kényelmetlen így haladni – szerencsére van nálam valamennyi szigetelõszalag, Repkény segít ideiglenesen meghosszabbítani a szerencsétlen sorsú lábbeli élettartamát.


Beballagunk Budafára, az ellenõrzõpont az arborétum mellett, kis házban tanyázik. Kapunk hûtött vizet (telitalálat), zsíroskenyeret hagymával, csalamádéval. Sõt, a pontõr hölgyek elõkerítenek egy enyhén bepálinkázott úriembert, õ szigetelõszalag és szúnyogháló (!) használatával lelkesen próbál még javítani a bakancsaim állapotán. Aztán belém diktál három cent pálinkát, szintén lelkesen. Ettõl aztán a bakancs egy darabig nálam is jobb állapotba kerül. Szúnyoghálós-szigetelõszalagos bakancsomban döcögök a többiek után az arborétum kerítése mellett. Betérünk az erdõbe, a mai túránk utolsó árnyékos szakasza ez. Emelkedõk, tavak következnek, elhagy minket a piros sáv, hogy Bázakerettyét egy rövidebb, olajipari mûtárgyakban bõvelkedõ úton közelítse meg. Maradunk a kék kereszten, Kistolmács felé sétálunk, momentán fõleg fölfelé. Az utolsó emelkedõ végén rét nyílik, ennek a sarkáról hosszú lejtõ indul Kistolmács felé. Az ellenõrzõpont a kisvasút felújított végállomásán várakozik, ketten ülnek a pontõrök, megörülnek, hogy az idõközben elénk került stalkerék után végre beindul a 30-as mezõny érkezése. Elmondják, hogy kisvonat egy ideig nem várható, mert nemrég ment el. Teszünk egy kitérõt a bõvizû Kozár-forráshoz. A jéghideg vízben megmosakszom, az egyik kiürült palackot Repkény megtölti, a sapkámat alaposan bevizezem.


A hûtött üzemállapot segít a hátralévõ pár kilométer legyûrésében – végig napon, végig mûúton trappolunk. Keresztezzük a kisvasutat, elsétálunk Bázakerettye felsõ megállóhely mellett – sajnos itt sem találkozunk vonattal, a kisvasút-adagot majd éjjel kapjuk meg, különvonat formájában, Lenti-Zajda-Lenti útvonalon. (Múzeuméjszakás tárlatvezetés, kisvasutazás, kár, hogy a megye határain kívül nemigen hallott róla senki – mi is csak indulás elõtt egy órával.) A falu szélén végre elhagyjuk a letenyei országutat, felsétálunk a célhoz. Közben mellettünk mi más, olajkút nyikorog. A célban megkapjuk a díjazást, egy-egy kitûzõt. A rendezõ nénik láthatóan nagyon büszkék arra, hogy milyen jó idõt „rendeltek meg”. Elbúcsúzunk tõlük, a strandhoz tartozó büfésoron veszek kávét. Utána félórás szünetet tartunk, várva, hogy az autó kezelõszervei megfogható hõmérsékletûre hûljenek. Kerek repkény vezérletével végül kényelmesen Lentiig utazunk. Köszönöm a társaságot mindhárom útitársamnak, köszönöm a rendezést a rendezõknek. Jópofa túra az Olajos körút, fel kell készülni az aszfalttaposásra, meg a kevés vízvételi lehetõségre, és nem lesz gond.


-Kékdroid-


Képek a túráról itt.