Túrabeszámolók


Cserhát

larzenTúra éve: 20022005.03.07 15:39:05
Péntek este a 7 órás közvetlen vonat mellett döntöttem. Úgy tûnt, hogy még így is simán beérek világosban... hát szinte sikerült. :))

Vadmalaccal indultam az elsõ párszáz méteren, én magamtól el is mentem volna a Szent László tapasztalatai alapján másfele. Jó nagy köd volt, a Tepkébõl semmi nem látszott. Rövid bemelegítõ szakasz után már nagyon kellemesen ment a kocogás. Ahogy emelkedtünk, úgy lett egyre havasabb a táj, amikor elértük az országos kéket, már folyamatos hótakaróban haladtunk. Nagy kár, hogy a köd miatt nem látszott a távoli dombokon a hóhatár. Sajnos ez a köd egész nap megmaradt, így a számomra nagyrészt ismeretlen Cserhát nem fedte fel magát teljes egészében. :-( Én viszont imádom ezt az idõjárást, fõleg a havas részek jöttek be nagyon. Pont egy óra alatt fent voltam Tepkén. Garábra lefele menet találkoztam egy bringással is - nem rossz teljesítmény, ilyen terepen! Felsõtold fele a nyílt terepen elég erõs szél fújt, úgyhogy fel is vettem a maszkomat, ezzel 'riogattam' a túratársakat.

Itt találkoztam ifj. Esti Kornéllal, majd nem sokkal késõbb Múzsla csapatával. Nem sokkal késõbb egy mezõn azt láttam, hogy valaki a ködös tájat fényképezi. Természetesen P-ista volt az, aki Felsõtoldnál csatlakozott be. Vele egy csapatban ment még lükepék is, ezúttal Ronibéla nélkül. Még ugyanitt találkoztunk optika67 sporttárssal is, akit csak a zsákja alapján tudtam beazonosítani, úgy be volt öltözve. Kis beszélgetés után újra kocogásra váltottam, elõtte P-ista még figyelmeztetett, hogy jobbra le kell térni. Hiába volt még szalagozás is, én csak elmentem egyenesen. Hja, emelkedõ volt, s én ott nem szoktam viccelni. :) Többen próbálkoztak visszakiabálni, de én csak lükepék sikerült, aki ezzel egy forralt borra nyert meghívást, amit a legközelebb lerendezünk.

Már bent voltam Hollókõn, amikor Ritát értem utol. Rövid pihenés az ellenõrzõponton, majd indultunk is tovább. Dobogó-tetõig mentünk együtt, néhol elképesztõ sárban, kemény emelkedõkön. Magam részérõl élveztem a dolgot. :) A ponton Güsziológust értük utol. Én már elkezdtem fázni (egy póló+polár volt csak rajtam), ezért újra tempósabb futásra váltottam.

Kutasó után szalagozáson mentünk, néha egészen meglepõ helyeken. Ha nem lett volna szalag, néha még az utat sem láttam volna meg. Nem nagyon szeretek ismeretlen helyeken szalagozáson menni, mert a szalag nagyon esetleges dolog. A Sas-bérc ep.nél többek közt Csiba Ágoston (bocs, most nem keresem vissza vonatos nickedet :) fogadott, s egy ihatóan meleg tea után folytattam az utat Szandavár felé. Nemtipusztánál beütött a krach, elfogytak a szalagok. Az útleírás valahogy így szólt: 'a szalagokkal megerõsített Z- jelzésen haladunk'. Hááát, szalag 3 kilométeren kettõ darab volt, jelzés három, az is nagyon lekopott. Erõs köd volt, túrázók már nagyon ritkásak. Sajnos itt már kevesen voltak elõttem, így a sárban hagyott nyomokból is bizonytalanul tájékozódtam. Már azt hittem, hogy az OKT becsatlakozásánál vagyok, ahol az itiner szerint balra kell menni. Nyílt terep volt, látni alig lehetett, lassan elkezdett sötétedni. Elmentem balra, lefele a gerincrõl. Nagyon nem stimmelt az irány, de egy nyomot láttam (szegény...). Párszáz méter múlva visszamentem és elmentem jobbra (térkép alapján az jobbnak tûnt). Késõbb kiderült, hogy itt valószínûleg még egyenesen kellett volna menni. Lámpám nem volt, meleg ruhám nem volt, helyismeretem nem volt, látótávolság nem volt. Kezdtem kicsit bepánikolni, s elég idegesen futottam lefele egy széles dózerúton. Egyetlen reményem az volt, hogy mûvelt területek mellett mentem és több tábla is ki volt rakva, ami a szemétlerakást tiltotta. Ebbõl arra következtettem, hogy közel van egy falu. Így is lett, lakott területre értem. Az elsõ szembejövõ embert megállítottam információt kérni. Õ felvilágosított, hogy Szandára keveredtem be. Ez még a jobbik eset gondoltam. Mondta, hogy elvezet a várhoz vezetõ úthoz. Elõtte még bementünk az édesanyjához (õ a falun kívül egy tanyán lakik), tipikus falusi parasztház, két aranyos kutyával, hagyományos berendezéssel. Nagy élmény volt. Elindultunk a vár felé, vissza azon az úton, amin lejöttem. Párszáz méter múlva mutatott egy ösvényt, ami elméletileg a várhoz visz. Elindultam rajta, már nagyon erõsen sötétedett, de vár sehol. Látótávolság 50 méter.

Szerencsére hangokat hallottam. Nagy hahózás kezdõdött, így megtaláltam õket. Innen már lámpákat kellett használni. Nagy nehezen megtaláltuk a pontot, de a vár megmászása más lámpájának fényében elég nagy kihívást jelentett. A pont után még további két fõvel bõvült a csapatunk, úgyhogy öten mentünk a célig. Még egyszer sikerült elkevernünk, hiába volt kint a szalag, hiába láttuk Becske fényeit, valahogy nem vettük be a balkanyart. Aztán gyanús lett, hogy szép lassan elmegyünk a település fényei mellett, úgyhogy visszafordultunk. Ekkor már meglett a szalag, késõbb a jelzés is. A fél hetes vonat indulása elõtt 5 perccel értünk be a célba, innen még két kilométer lett volna a vasútállomás. Következõ vonat két óra múlva. :-( Mindegy, még mindig jobb, mintha kint töltöttem volna az éjszakát a terepen. Megismerkedtem Csipai György fõrendezõvel, ha már egyszer ilyen híre van a rendezõk közt. :)

Pár perc múlva Horváth Csaba termett elõttem és megkérdezte, hogy megyek-e vele Pestre kocsival. Te vagy az én emberem - mondtam és már indultunk is. Így még elõbb is értünk Pestre, mintha vonattal jöttem volna.

Az órám szerint 9:20 lett az idõm, de ez nem releváns az eltévedések miatt. Legalább 55 km és 2000m szint volt nekem ez a Cserhát 50. A jellegzetes, dombos cserháti tájból semmit nem láttunk, de majd legközelebb. A szalagok hiánya nagyon meleg perceket szerzett, ezért nem tudok teljesen pozitívan gondolni erre a túrára. Ettõl eltekintve jól éreztem magam és nem bántam meg, hogy elmentem.

Másnapra be voltam nevezve a Szezonzáró Félmaratonra, de még hezitáltam, hogy egyáltalán induljak-e. Aztán mégis az indulás mellett döntöttem. Úgy gondoltam, futok egy Personal Worst-öt, de aztán Personal Best lett belõle: 1:43:45-tel. :)