KHT1 20
Már másfél hónapja nem voltam sehol, ráadásul az elõzõ hétvégi összes túratervem dugába dõlt, így nagy várakozásokkal tekintettem elõre, hogy összejön-e ez a túra. Nem volt egyszerû, mivel a szokásos túratársak sorra lemondták a részvételt. Persze ballagás napjára szervezett túra nem éppen szerencsés választás, de ez legyen a ballagók gondja, én túrázni szerettem volna. Miután "végigjártam" a szokásos telefonos köreimet, szomorúan konstatáltam, hogy nem fogok eljutni, így családos kirándulást szerveztem Jelibe, hiszen oda is most "illik" elmenni. Ekkor azonban jött a mentõ telefon, Gábor mégis eljön, sõt, munkatársakat is hoz. Nosza, akkor mégis megyek, de mi legyen a családi kirándulással? Kis tanakodás után mindkettõ mellett döntöttünk, vagyis KHT + Jeli, max a KHT-t rövidebbre fogjuk, vagyis a középsõ távon fogunk rész venni, így mindenki jól jár. Így azonban nagyon korán kellett kelnem, mivel idõben szerettem volna elrajtolni, hogy idõben haza is érjek. Gábor ugyan tiltakozott a korai indulás ellen, de nem volt apelláta, én vezetek, én megyek érte, én szabom meg az idõt is. Kicsit egoista hozzáállás, de könnyebb Gáborral dûlõre jutni, mint az asszonnyal, ha nem érek haza idõben. Szóval szombat reggel 6-ra kellett Körmendre érnem, de már háromnegyed 6-kor ott szobroztam, aztán megérkezett Gábor is és már nyargaltunk is Kõszeg felé. Gábor szerint túl korán érünk oda, szerintem viszont legalább lesz idõ egy normális szerelvény igazításra.
7 óra elõtt pár perccel léptünk be a megszokott ajtón, és meglepetésünkre már páran el is mentek, persze mindenki a hosszabb távon. A 20-ason mi voltunk az elsõk. A nevezés pillanatokon belül megvolt, pár szó az útvonalról és egy dícséret Brigi megváltozott külsejére és már úton is voltunk.
Utunkat az év elején már megismert útvonalon kezdtük meg, csak kicsit elõbb kanyarodtunk fel balra a hegyek felé, hogy megnézzük a Kincs Villa oldalán található legrégebbi magyar turistajelzést, majd bevegyük magunkat az Ördögárokba. Nevéhez hûen ez tényleg nem egy piskóta terep volt, azon kívül, hogy magas szikla és földfalak vettek minket körül, valamint eszméletlen mennyiségû avar volt az alján, az elõzõ napi esõzésnek hála elég rendesen fel is ázott, így az elõre haladás komoly erõfeszítést igényelt. Fõleg azért is, mert itt vettem észre, hogy végleg megadta magát az egyik túrabotom és nem volt hajlandó velem kooperálni, így állandóan összecsuklott. A megmaradt 1 szem botommal kellett beérnem és felfelé baktatnom. Azonban az Ördögárok további meglepetésekkel is szolgált, mivel egy hatalmas fa borult be az éjjeli esõzések során (még szerencse, hogy nem a túra közben) és gyakorlatilag teljesen lezárta a tovább vezetõ utat. Mivel nagyon az elsõk között voltunk, ezért nem nagyon taposták még ki az utat elõttünk. Nekünk kellett gyakorlatilag utat vágni. Ez tekintve, hogy egyikünk sem kákabelû, nem volt egyszerû feladat, de legalább az utánunk jövõknek talán segített. A kidõlt fa után nem volt különösebb akadály, könnyedén elértük a tetõt, ahol meg kellett állapítanom, hogy bizony idén már jártam erre, csak éppen fordított irányba, ott mentünk most le, ahol ezelõtt felfelé caflattunk. Egészen a Királyvölgyig haladtunk, ahol aztán éles jobb kanyart követõen értünk el az óriás gesztenyefa mellé, melyet már csak a megmaradt csonkjáról lehetett megcsodálni. Egy gyors fotót követõen tovább haladtunk felfelé, majd elhagyva a házakat és beérve az erdõbe és persze pár izmosabb emelkedõt legyûrve meg is érkeztünk az elsõ ellenõrzõ pontunkhoz a Szálasi bunkernél. Itt megemlítettük a kidõlt fa esetét, megkaptuk elsõ, vukkos pecsétünket, valamint egy finom sport szeletet, melyet azonnal betömtünk és már haladtunk is tovább felfelé.
Felkapasztkodtunk a Kincs-pihenõig, majd keveset az aszfalton bandukolva újra bevetettük magunkat az erdõbe és újabb emelkedõbe kezdtünk. Meg kell, hogy jegyezzem, hogy az elmúlt másfél hónap + az esti nassolások megtették a hatásukat, kezdtem kidõlni, pedig ez azért nem egy nehéz túra. Még csak az kéne, hogy szégyenszermre feladom. Gábor azzal kezdett el noszogatni, hogy másszak már le a Hétforráshoz az OKT pecsétért, de nem vitt rá a lélek. Lesz még itt KHT túra, ahol arra visz az út, most a felkészületlenségem miatt, halálos vétek lett volna ezt a kitérõt megtennem. Legalábbis én így éreztem, ezért inkább tovább bandukoltunk és nemsokára már a Tábor-hegy "alatt" álltunk és kezdtük meg a támadást ellene. Felfelé komoly mennyiségû csiga "rohant" keresztül az ösvényen. Gábort figyelmeztettem is, hogy vigyázzon rájuk. Elhaladtunk egy hatalmas kidõlt fa gyökere mellett, majd alig kezdtünk el emelkedni, máris szembe jöttek velünk azok, akik nemrég húztal el mellettünk, mint a gyorsvonat. Kissé ledöbbentünk, hogy ennyire gyengén adjuk elõ a dolgot, vagy mi történt, de nem, szimplán a hegytetõ jött közelebb, ugyanis nem a csúcson volt az ellenõrzõ pont, hanem kicsit lejjebb. Erre a pontõrök kutyája is figyelmeztetett. Õszintén mondom, hogy jelenlegi eltunyult állapotomban ez számomra felért egy kisebb karácsonyi ajándékkal. Vahúros pecsét az itinerre, pontõr lánytól kedves mosoly begyûjtve, majd egy fotó a csodás kilátásról és már loholtunk is lefelé a hegyrõl.
Sajnos a csigát ha mi ki is hagytuk, más már nem volt ilyen figyelmes. Kár volt, hogy nem raktam félre, legközelebb erre jobban odafigyelek. A Vörös kereszt irányába vettük az útirányt. Jobbra szép kilátás nyílt a hegytetõrõl. Gábor sorra mondta is a hegyek nevét, de nekem nincs számítógép az agyam helyén, mint neki, hogy ezeket meg is jegyezzem, így megmaradtam abban, hogy a kilátás szép és érdemes volt eljönni. Így bandukoltunk, amikor majdnem megint katasztrófát okoztunk, ugyanis egy gyönyörûen kifejlett Foltos Szalamandra volt az út kellõs közepén. Ilyent sem látni mindig, ezért ismét elõkerültek a fényképezõgépek, majd amikor kellõ mennyiségû képet készítettünk óvatosan kitettük az út szélére, nem szerettem volna, ha a csiga sorsára jut. Ráadásul õ még fokozottan védett is. A kis közjáték után hamar elértük a Vörös keresztet, ahol elvált utunk a 33-masoktól. Mi az Írottkõ 35 útvonalán folytattuk utunkat Velem felé. Gábor szerint nem is erre jön az a túra, persze õ mindig a 70-est nyomja, honnan is tudhatná, de meggyõztem, hogy nekem elhiheti, aki megrögzött I35túrázó. Egészen a Borha forrásig nem akart hinni nekem, de aztán belátta, hogy tényleg igazam van. Na ugye... Meglátszott, hogy mi mentünk ma erre elõször, ugyanis az összes létezõ pókhálót összeszedtük menet közben. A forrás után nem sokkal elértük az erdei utat, ahol már vártak minket a 3. ellenõrzõ pontnál. Na itt aztán terülj asztalkám volt. Ha jól emlékszem, három féle lekváros kenyeret, vajas és nutellás kenyeret lehetett enni, de ha minden igaz, zsíros kenyér is volt. És persze mellette finom üdítõ. Már azon gondolkodtam, hogy tovább sem megyek, de hát mégis túrázni jöttem, nem henyélni. Megkaptuk a kisVukk és tesóinak, valamint anyukájának pecsétjét, megköszöntük a remek ellátást, majd tovább indultunk immár a Cédrus felé.
Egy ideig még az I35 Velem felé tartó szakaszát követtük, de aztán balra fordultunk és kisebb hullámvasutazás után becsatlakozott a 33-mas szakasz és immár együtt ment a két táv. Így értük el a védett cédrus. Még soha nem láttam ezt a fát, de ezt érdemes megnézni. Igazán impozáns és remek fotó téma. A cédrus után nem sokat bandukoltunk, amikor ismét beértünk egy pincékkel tarkított területre. Ez már a Pogányok volt, ahol az egyik pincénél már invitáltak is be minket egy pohár borra, és persze a mellé járó madaras pecsétre. Mivel vezetnem kellett ezt sajnos nem tudtam elfogadni legnagyobb bánatomra, Gábor azonban mindenkin túltesz, elõkapta kulacsát és azt töltette meg a gazdával. Mondom neki, hogy az lenne az igazi teljesítmény túra, ha végig kéne látogatni így a pincéket itt a soron és a végén még talpon állni, erre a pontõr mondja, hogy hamarosan lesz ilyen is. Helyi lakos lennék, nem lenne kérdés, hogy jövök erre. Megköszöntük a kedvességüket és elindultunk a cél felé.
Innen már teljes egészében az I35 útvonalán haladtunk. A gimiben épp folyt a ballagás. Reméltem, hogy arra vége lesz, mire mi végzünk, de itt még javában folytak a dolgok, így kicsit megszaporáztam a lépést, hogy még a tömeg elõtt ki tudjunk menni a kocsival innen, persze ehhez elõször be is kéne érni a célba és vissza. A célt hamar elértük, megkaptuk a kitûzõt és az emléklapot, valamint invitáltak minket egy újabb zsíros kenyérre, de én már nem kívántam, így el is indultunk visszafelé, hogy még épp idõben elinduljunk a ballagók tömege elõtt.
Remek napon, remek idõjárásban remek túrán vehettünk részt. Nem bántam, hogy eljöttem, azt már kicsit jobban, hogy nem a 33masra, de tekintve az elpuhultságomat, nem biztos, hogy sikerült volna. Mára elég volt ez a táv is.
Köszönet Gábornak a jó társaságért, a szervezõknek mindenért, fõleg, hogy ilyen szuper túrát rendeztek, az ellátás egyszerûen pazar volt. Remélem sikerül eljutnom a többi KHT túrára is. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a meglepi.
Túra trackje |
