Élõ Táj - 20-as résztáv
Ebbõl a túrából nekünk (is) gyakorlatilag pontérintõs túra lett.
Odaértünk a rajtba a rajtidõ vége elõtt kb. 20 perccel, pont elõttük fogyott el az itiner, se baj, mondták, ha várunk 5 percet, nyomtatnak újat, vagy ha nem várunk 5 percet, vihetünk a másik távok itinerébõl, de azon nem fogjuk kiismerni magunkat. Ráértünk, vártunk 5 percet. Szûk fél óra múlva elõ is került egy pasas egy adag itinerrel, amely a tavalyi túráról lett még nyomtatva. Tavaly óta az útvonal többhelyütt megváltozott; hogy hol és mi, azt egy másik pasas szóban elmondta.
Azzal nekivágtunk...
Utunk eleinte a városban, betonon vezetett; a Bükkös-patak partján, ahol festõi, kies lombsátor terült a hûs habokkal csörgedezõ patak medre fölé. 1-2 km múlva egy olyan ponthoz értünk, ahol az itiner szerint mehetünk balra a hivatalos úton, vagy jobbra magánterületen keresztül; egy kiakasztott táblán viszont az állt, hogy a 20-asok útvonala jobbra (a magánterületen át) vezet. Mi tehát erre mentünk, a gond csak az volt, hogy a vagy-vagy opció után nem lehetett tudni, hogy a leírás a jobb, vagy a bal oldali út szerint folytatódik-e - innentõl kezdve tehát nem hagyatkozhattunk rá.
Caplattunk tehát, s közben összeverõdtünk két másik társasággal, akik hasonlóképp tanácstalanok voltak. Hosszas tanakodás után háromfelé váltunk; mi toronyiránt nekivágtunk a Kõ-hegynek, miután nyilvánvalóvá vált, hogy már köszönõviszonyban sem vagyunk azzal, ahol akár a térkép, akár az itiner szerint járnunk kéne. No sebaj, a Kõ-hegy oldalában találkoztunk egy pasassal, aki felvilágosított minket, hogy fogalma sincs, merre van a sárga sáv.
Mentünk tehát tovább toronyiránt, mígnem - csodák csodájára - beletorkollottunk a Kõ-hegyi turistaházhoz vezetõ, jól ismert, köves útba, amelyen a sárga sáv is vezetett. Felértünk a turistaházhoz, és örvendeztünk, hogy csak fél órát vesztettünk a tévelygéssel.
Odafent megkérdeztük a pontõrt, merre tovább: mondott egy irányt, amely tökéletesen ellentmondott a szalagozásnak, amely véletlenül sem egyezett a leírással. Elkezdtük hát követni a szalagokat, majd amikor azok megszûntek, és nyilvánvalóvá vált, hogy újfent eltévedtünk, mentünk tovább intuitívan elõre (abból nagy baj nem lehet).
A Csepel-forrást végül vissza irányból közelítettük meg: lementünk a völgybe, onnan vissza a hegyre. Se baj, megtaláltuk, közben egy csomó tévelygõ túratárshoz volt szerencsénk. Egy kis csapatban régi ismerõsökre leltünk: õk már akkor is itt bolyongtak, amikor mi még a Kõ-hegy felé tartó utat kerestük (jó két órája), és azóta még mindig nem találták meg 2. pontot, a Kõ-hegyet.
Ojjé!
Csepel-forrástól tovább a Püspökmajor-forráshoz. Újfent intuitívan haladtunk Szentendre széléig, ahol egy helyütt a sárga T jelzés, a szalag és a leírás újfent tökéletesen ellentmondott egymásnak. Itt összefutottunk két sráccal, akik javaslatát követve a szalagot követtük.
Ez hiba volt!
Kb. 200 m-re az 5. ponttól eszméltünk rá, hogy hol vagyunk (nekünk még a 4. pont kellett volna). Ekkor végigjárattunk elcsigázott tekintetünket a horizonton, s toronyiránt nekivágtunk amaz iránynak, amerre a 4. pontot sejtettük. Közben számos eltévedt túrázó keresztezte utunkat; sokan visszafordultak, mi átvágtunk egy mezõn és egy horhossal benõtt, meredek domboldalon, mígnem leértünk a sárga T-re, ahol egy eltévedt túratárssal együtt hamarosan elértük a 4.-es pontot.
Irány tehát vissza az 5.-hez, ahol az imént már majdnem jártunk!
A sárga T ezen részét szerencsére más túrákról már ismertük, így követése nem jelentett problémát. A tanösvény következõ szakasza festõi panelházak között vezetett; a táblákat már nem volt lelkierõnk elolvasni, pedig a panel lakótelepek õshonos élõvilága kétségkívül lebilincselõ ismereteket nyújtott volna.
Sokkal inkább motivált minket az, amit az itinerben olvastunk: hogy a következõ pont egy cukrászda, amelyben a túra részvetõi 30% kedvezménnyel vásárolhatnak! Kitikkadva és fagyira kiéhezve értünk a cukrászdához, amely ZÁRVA VOLT!!
Végvonaglások közt kínlódva verõdtünk össze néhány újabb, eltévedt turistával; páran közülük nem találták meg a 4.-es pontot, de már nem volt lelki erejük visszamenni.
Innen már csak 1-2 km volt - lakott területen belül - a célig, ahová rendben beértünk. Átvettük a szép agyagplakettet és az oklevelet, valamint fejenként 1 db sport csokit. A nevezési díjért, amely 600 Ft, ezen kívül 1 pohár teát ihattunk volna a Kõ-hegyen, de ezt köszönettel kihagytuk.
Summa summarum: ez egy drága túra, az itiner és a szalagozás többet árt, mint használ, a leírás nem csak pontatlan, de többhelyütt egyenesen félrevezetõ. A vége felé már arra gyanakodtunk, hogy valaki kiszúrásból átrendezte a szalagokat - ha ez történt, nem szóltam. A szervezés finoman szólva is amatõr, de legalább a jó szándék megvolt a szervezõkben. (Egyébként kedvesek voltak.) És az út zöme (leszámítva a 4-5. pont közötti sétát a városban; ezen szakasz fõ látványossága az uszoda, ahonnét kellemes vízillat szûrõdött ki) szép, fõleg a Bükkös-patak tanösvényen vezetõ része.
Aki jól viseli az eltévedés okozta stresszt, vagy úgy ismeri Szentendrét és környékét, mint a tenyerét, annak ajánlom. De azt továbbra sem értem, hogy mi került rajta 600 Ft-ba. |
