Túrabeszámolók


Budaörsi Kopárok

TonnakilométerTúra éve: 20122012.04.03 19:36:36

Egy hete az igen jól sikerült Julianus 50 túrán invitált Halima, hogy nincs-e kedvem vele tartani a Budaörsi Kopárok túrára is. Röviden átgondoltam a következõ hét teendõit és megállapítottam, hogy ha jól beosztom az idõmet, talán fel tudnám szabadítani a vasárnapot is a túrasport iránti hódolatom gyakorlása céljából. Beláthatjátok, nem volt erõm nemet mondani, de nem is bántam meg, sõt… De ne vágjunk a dolgok elébe!



Sajnos otthon volt a párommal egy kis pengeváltás ezzel összefüggésben, mert az évek során azzal is nehezen barátkozott meg, hogy minden szombaton a hegyekben „csavargok”, de az már mindennek a teteje, hogy még vasárnap sem tudok otthon ülni a …. (itt eredetileg egy nyomdafestéket nem tûrõ szó szerepelt). Végül is Halima egy nagy üveg, házi somlekvár formájában letette értem az óvadékot, és végre megkaptam a „rajtengedélyt”. (Hálás köszönet érte.)


Úgy beszéltük meg Halimával, hogy jelen túrán kivételesen õ tölti be a Sztárnavigátor szerepét, tekintettel arra, hogy úgy ismeri a budaörsi hegyeket, mint a tenyerét. Én pedig (lássatok csodát) még soha életemben nem jártam ezen a táján kies kishazánknak, így kíváncsian vártam milyen meglepetéssel szolgálnak majd a sokszor emlegetett, de még soha meg nem tapasztalt helyek, kilátások.


A 8:30-as rajtnyitásra beszéltük meg a találkozót a rajtban. Túratársam legnagyobb bosszússágára az útvonaltervezõ megint jól melléfogott. Így majdnem fél órával korábban tudtam behúzni a kéziféket a sulival szemben lévõ parkolóban, mint azt elõre kiszámoltam. Ebbõl kifolyólag most is hamarabb értem a rajtba, mint a mai nap tiszteletbeli „házigazdája”. Emiatt aztán villámló tekinteteket kellett kiállnom, pedig még el sem indultunk.


Ekkorra a rajtnak helyet adó tornateremben már minden készen állt a túrázni vágyók fogadására. Kitöltöttük a nevezési lapot, beneveztünk, s gyorsan útnak is indultunk. Persze legelõször elsüllyesztettem a csomagtartóba az „óvadékot”.


Az elsõ kaptató az Odvas-hegy oldalában vezetett. Hivatalosan a csúcsra nem vezet turistaút, de megtudtam, hogy simán fel lehet oda menni oldalról, s pompásan végig lehet menni a gerincen. A teljesítménytúrára való tekintettel azonban most nem kellett kiállnom ezt a próbát. Egy meredek aszfaltos úton értük el az 1. ellenõrzõpontot.


Azt elfelejtettem mondani, hogy a túra útvonalán a kényes helyek szakszerûen ki voltak szalagozva, hogy az a pajzán gondolat, hogy itt valaki eltévedhet a mai napon, ne is jusson senkinek az eszébe.


Innen utunkat a Kõ-hegy felé vettük. Egy kevésbé intenzív kaptató tetején meg is leltük a kápolna tövében a 2. ellenõrzõpontot. Pecsételés után botanikai és barlangászati ismeretekbõl kaptam morzsányi többlet információkat és felleltünk egy ötletes geoládát is. Leballagtunk a fa lépcsõn, s igyekeztünk megtalálni az itinerben szereplõ P- jelzést. Ez a mutatvány a profi helyismerettel rendelkezõ navigátorom társaságában nem jelenthetett problémát.


Már éppen belesimultunk volna a túrázók lassú folyamába, amikor Halima jobbra le-, akarom mondani feltért egy igen meredek szikla oldalán. Hiába is próbáltam arra utalni, hogy nem teljesen vagyok meggyõzõdve arról, hogy itt ment az a bizonyos mérõkerék, mely szerkezet a túraútvonal pontos hosszát hivatott kimérni. Mint kiderült a kitérõ egyes szakaszai ugyan kissé veszélyesnek tûntek, de pompás kilátás nyílt azokra a helyekre, ahol eddig jártunk. Egy kevésbé meredek ösvényen kötöttünk vissza a hivatalos útvonalra, de lássatok csodát. Pont ekkor ért oda Szamóca is, aki idegenvezetõmnek pont az elõzõ napi Téry túrán volt alkalmi útitársa. Bemutatkoztunk egymásnak. Innentõl a továbbiakban, hármasban folytattuk az utunkat.


Mint késõbb megtudtam, van itt egy titkos út is, mely pont oda vezet, ahová a jelzett turistaút. Ha pedig létezik ilyen, akkor nem hagyhatjuk ki. Így is tettünk. Az ösvény mellett virágzó törpemandulák, tavaszi kikericsek, héricsek és egy csomó szép sziklagyepekre jellemzõ növény pompázott. Nagyon tetszett ez a hely. Csak azt nem értem, hogy ezekhez a gyönyörû helyekhez miért mindig olyan meredek emelkedõk vezetnek. De azért bevallom megérte a virágoskerti kitérõ.


A turistaútra kiérve begyûjtöttük a második geoládát, mely eddigi találataim második legötletesebb rejtése volt. Kis bizonytalankodás után aztán rátaláltunk arra az útra, mely a piktortégla üregek elnevezésû EP megközelítését tette lehetõvé. Azonban teljesen unalmas lett volna odasétálni az enyhén emelkedõ úton a ponthoz. Ekkor már egyáltalán nem csodálkoztam, hogy újabb pótolhatatlan látnivaló miatt „kellett” árkon-bokron át, csörtetni a sûrûben. Egy valaha fém ajtóval lezárt bányajárathoz jutottunk. Ez az a típusú járat, amelybe teljesen biztos, hogy nem szabad bemenni, de egyszerûen nem lehetett kihagyni. Nagyon érdekes volt az üledékes kõzetbe vájt barlang fala, ahol markánsan rétegzõdtek a különbözõ színû ásványi rétegek. Állítólag a derék õseink ezzel az anyaggal színezték házaik falát. Hiába volt belül szélcsend és kellemesen meleg tovább kellett induljunk. Hamarosan elértük a pontot, ahol pecsételtünk és Csillebérc felé vettük az irányt. (Ifjúkorom emlékezetes építõtáborainak helyszíne felé). Útközben jót beszélgettünk a jelzésfestésrõl, a harkályokról és más csúszó-mászó állatokról. A Csillebérci ellenõrzõponton nagyon szép almát kaptunk, melyet azonnal meg is ettünk.


Sorrento felé haladva az út egyáltalán nem hasonlított a hasonló nevû félszigetre. Sokkal szebb volt annál. Kellemes kanyargós úton haladtunk a célpont felé a hegyoldalban. Néha lett volna kedvem bele is kocogni, de azért csak sikerült visszafognom magam. Egy helyen felhívta Halima a figyelmemet, hogy hamarosan következik egy vicces emelkedõ. Jött is. Alig kaptam levegõt, de a tetején arcátlanul megkérdeztem, hogy mikor jön végre az a beharangozott emelkedõ, mert kedvem támadt egy kis hegymenethez. Erre az óta sem kaptam választ. Értitek ti ezt?


Valójában ez a Sorrento egy kisebb kõgombában csúcsosodik ki. Itt volt az EP. Ha már itt volt ez a kõgomba, fel is ügyeskedtem a tetejére egy fotó erejéig. Lefelé mászás egy kicsit izgalmasabb volt, de ezt nem árultam el senkinek. Pecsételtünk a kissé vacogó pontõröknél és ismét lehetõség nyílt egy alternatív ösvényen haladni. (Általában nem szoktam letérni a hivatalos útvonalról, de ez már egy ilyen nap.) Hamarosan a GPS újabb láda közelségét jelezte. A leglogikusabb lett volna az úton megközelíteni, de én egy hirtelen ötlettõl vezérelve bevetettem az árkon-bokron át technikát. Túratársaim követtek a szúrós bozótosban. Azt, hogy mit gondoltak rólam nem akarom tudni. Valószínûleg olyan jelzõkkel tiszteltek meg, melyeket épeszû ember nem írna bele az önéletrajzába. Persze ezt tapintatosan elhallgatták elõlem.


A láda a csúcs közelében volt, szintúgy az a két tucat kisgyerek a szüleivel, akik ott játszottak a láda közvetlen közelében. Mivel úgysem tudtam volna logolni tisztességesen, egy fotót készíttettem magamról. Továbbhaladva még kigyalogoltunk a Huszonnégyökrös-hegy ormához. Itt is volt egy láda, de nem is ez a fontos. A mai nap eddigi legpompásabb kilátópontján volt lehetõségem gyönyörködni a tájban. (Pedig a többi kilátás sem volt pitlák.) Itt értettem meg miért lehet beleszeretni ezekbe a hegyekbe. Miért mondta napvirág túratársnõ korábban olyan nagy szeretettel, hogy „Az én hegyeim!” Tényleg nagyszerû itt lenni.


Innen aztán felgyorsultak az események. Még egy kis városi szakaszon átkelve felosontunk a Törökugrató-hegy tetejére. Hm… Milyen szellemes elnevezések. Biztosan minden elnevezésnek megvan a történelmi magyarázata. (Szívesen hallanék ezekrõl valakitõl.)


Az utolsó ellenõrzõpontról már a fõút melletti járdán bandukoltunk be a célba. Próbáltam lassan menni, mert sajnáltam, hogy ilyen hamar vége van ennek a nagyszerû napnak. A célba érve megkaptuk a kitûzõnket és az oklevelünket. Volt lehetõségünk enni zsíros kenyeret lila hagymával, szörpöt vagy üdítõt inni. Túl sok ételt nem gyömöszöltem magamba, mivel nem is voltam túl éhes és azért otthon végtére is várt a vasárnapi ebéd (legalábbis ebben reménykedtem).


A túrát a Budaörsi Diák Sportegyesület rendezte. Ez volt az elsõ rendezésük és bizton állíthatom, hogy nagyon jól sikerült kis túra volt. Minden a helyén volt, ami kell egy jó túrához. Öröm volt látni a lelkes diákokat a rajtnál, a pontoknál és a célban. Mindegyik kedves és odaadó volt. Még mondja valaki, hogy ezek a mai fiatalok… Velem gyûlik meg a baja!


Köszönöm a rendezõknek a lehetõséget, hogy általuk megismerhettem ezt a szép vidéket. Halimának és Szamócának a kitûnõ társaságot. Igazán jól éreztem magam. Remélem jövõre is megrendezésre kerül ez a túra. Ha igen gyertek el Ti is, nem fogjátok megbánni.