Túrabeszámolók


Lepke (Vasas nagy 8-as)

stalkerTúra éve: 20122012.03.27 18:19:32

Lepke 40


 


2012.03.24.


 


 


2009 után ismételten Lepke 40, ez évben Bazsi nélkül. A szombat – úgy, mint tavaly – az idén is munkanap, de egy nap szabadság feláldozása mellett a teljesítés kivitelezhetõvé válik. Az elõttem szólók már mindent elmondtak és fényképek segítségével megmutattak a túráról, így csak szösszenetnyi gondolatot írok le. Az idõ valóban nyárias volt, az ég kék, a fák virágoztak, a madarak csicseregtek és sok jó ember  gyûlt össze aránylag kis helyen. A feltételek adottak voltak egy jó kis testmozgáshoz. Az igazat megvallva, kicsit féltem a távtól és a szintemelkedéstõl, mert a PITE túra óta nem voltam túrázni, akkor pedig még 30 centiméteres hó volt a Mecsekben. Végül is nem törtem annyira derékba, mint amennyire számítottam rá, a nap végére kellemes fáradtság uralta testemet. A szervezés színvonala és az ellátás a megszokott volt, nekem újdonság a színes itiner és rózsaszín szélû kitûzõm sem volt még. A pontõrök mindenhol a maximumot hozták, a Büdös kútnál korlátlan étel-italfogyasztás. Egy jól sikerült túrán vagyunk túl, köszönet a szervezõknek!