Márciusi emléktúra, 2012.
Kellemes hûvös reggeli idõben, a szokásos tízpercnyi vonatkésés után viszonylag könnyen jutottam el a Margit-hídhoz, ahol elsõ meglepetésként kiderült, hogy a HÉV-nek nem a Békáson túli, hanem inneni szakaszán jár pótlóbusz. Amíg megleltem a megállót, el is ment egy, de sebaj, mert fél 8-ig kellett a rajtba érni, és ez sikerült. Ami viszont nem, hogy el is rajtoltassanak minket, mert kifogytak az „itiner”-bõl. Aki a honlapon elolvasta az útleírást, nos az volt az itiner.
Némi várakozás, és az idõsebbek részérõl idegeskedés után, 7.32-kor indultunk Lestattal és Gellérttel, neki a Róka-hegynek. Ez mindig tüdõkiköpõs nekem, viszont Lestatnak nem volt elég vize, így a Piros melletti forrásból megtöltöttük kulacsainkat. Ez a forrás nincs rajta a Cartographiás térképen, így a Bubu-forrás nevet kapta tõlünk. Jó hangulatban haladtunk tovább, Gellért egyre gyorsabban ment, így kábé 15 kilométeres üldözés után ketten mentünk Lestattal a végéig. Nade vissza az elejére.
Ahogy a Nap egyre magasabbra hágott, úgy növekedett gyorsan a hõmérséklet, a Nagy-kevélyi kapaszkodó után gyakorlatilag ingben-polárban nyomtam végig az utat, sõt késõbb a polár is lekerült. A Kevély-nyeregbõl meglepõen saras volt az út a Kéken lefelé, minek oka a nemrég elment hó lehetett, más csapadék híján. Aztán jött a tegnapi túra kajapontjának hûlt helye, itt áldottuk Ebola nevét, a bõséges ellátásra emlékezve. Elõ is vettem nagy örömömben az elraktározott almalevet. A nem csak nevében Hosszú-hegy most dél felõl volt hosszú, a Szántói-nyerget viszonylag könnyedén értük el. Sokáig elõttünk ment a Nem Kispistázós Jány, jó tempóban, meg a Mindenki Más, akik az erdõgazdasági úton kispistázgattak. Megtekintettük azt a levágási lehetõséget is, ahol tegnapi túratársam ért utol, bár oldalról nézve ez az útvonal meredekebb, mint a Zöld.
Egyszer csak a Pilis tövében találtuk magunkat, amit Magas-hegynek hívnak. Akkor a Pilis mi? Óriás-hegy? Nem lamentáltunk sokat, lecsorogtunk a temetõig, majd utána a préri szélén volt a pont. Furcsálltam kicsit, hogy miért nem a kolostorrom melletti forrásnál volt, cserkészcsapat által rendezett túra lévén, de az se volt messze onnan. A Klastrom-kút jéghideg vizébõl megmerítettük kulacsainkat, pakolás közben megszületett a „Dávid Nagy a képen” címû remekmûvem is, de még visszatettem a gépet, ne lötyögjön rajtam. Egy ideig eltüntek a Zöld Jelzések és csak Sárga + jelzések voltak, aztán visszajött a régebben festett Zöld is. A Döme halála után a gyönyörû bükkök végleg elõcsalták a Kodakot, hogy verhesse az oldalamat Lajosforrásig. Lestat a Pilisi Barlangok-os élményeit mesélte, õszinte irigykedésemre. Azért az Ördög-lyukat így is becserkésztük. Túránk egyik legszebb részén, viszonylag könnyedén kapaszkodtunk fel a Kétbükkfá-hoz, a ponthoz.
Összességében az útvonal változatos, többféle tájon, hegyen-völgyön át visz, szép. Az erdõségek is a vegyes-tölgyestõl a bükkösig többféle fafajt bemutatnak, illetve a Pilis oldalában most nyíló hóvirág és a szentkereszti temetõ mellett virágzó odvas keltike is szinesítette a látnivalót. Kétbükkfától Barta úr és leánya nyomában haladtunk, de õk persze gyorsabbak voltak együtt is. Illetve egy kicsit eltévedtek a nyeregben, így idõlegesen eléjük kerültünk. Itt én meredekebbre emlékeztem, de addig karattyoltunk, míg egyszer csak fenn voltunk az erdõgazdaságilag épp kezelés alatt álló tetõn, a BM-üdülõ háta mögött. Némi havak és jegek még emlékezettek a télre a szétszórt ágak alatt. A Táltos-padnál fotó, majd némi kilátás a csúcsról, és rengeteg pecsét a múzeumban a jutalmunk. Illetve egy sör is lett a jutalmam, csak ki kellett állni a sort a Matyinál. Sokan voltak Dobogókõn, de még elviselhetõ mennyiségû és minõségû volt az embertömeg. Miután mindenki teleette magát, a szintidõ-rombolást a Piros 3szög-Elterelt Kék útvonalon próbáltuk helyrehozni, jó csúszós-sáros lejtõn, aminek aljában a forrás ki volt sajnos száradva. Közben elõztük Pintz-urat, felevenítve az elsõ teljesítménytúrámat, ahol vele mentem, amíg némi kalandok során el nem tévedtünk.. Tatransky Caj, ha mond valamit. :-)
A Piros-Elterelt Kék szakasz lefelé kissé rögös, így lassítottunk, úgyis itt volt az erdészháznál a teás pont. Aha. Bennhagyták a filtert a cserkészek, kihûlt, így inkább már a cukrot se rakták bele; mint a nyersolaj, úgy lötyögött feketén a bográcsban. Biztos nem a konyhán dolgoztak a táborban.:-) Fájdalomdíjként viszont kellemesen hideg limonádét gyártottak, ami jól esett a melegben. Meg volt a nyakkendõjén cserkészgubics is a pontõr srácnak, ez külön jópont! Haladtunk tovább, kicsit eltelve a limonádétól. A sikárosi réti óriás fenyõfa továbbra is megvan, ez a vidék legszebb fája szerintem. A Bükkös-patak völgyébe még nem sokat süt be a tavaszi nap, szépen hízott jégen keltünk át a medrén, közben elõzött minket egy kutyás-biciklis csapat. A három németjuhász szorosan egymás mellett haladt, igazi falkában! A Kárpát-forrásnál viszont egy skótjuhászos társaság volt, így nem vártuk meg a „becsapódást”, inkább elsiettünk.
Ezután következett a cserkészek által "cserkészgyilkos"-nak nevezett Kék+, a túra legkeményebb emelkedõje, ami szerencsére két lépcsõs, a kettõ között lihegési lehetõséggel. A Via Margaritarium zarándokút ezen szakaszát festettük anno családilag, persze fordított irányban haladva. Jólesõ volt erre emlékezni. A kaptató tetején a Kármán-forrásnál bevártam Lestatot, a jéghideg víztõl kicsit meg is fájdult a torkom, de nagyon finom volt most is. Lajosforrásnál én már nem is ittam, mások viszont nagy tételben viszik a kitûnõ forrásvizet, talán ebben is fürdenek? Innen egy szuper túravégi loholás következett a pomázi elsõ közkútig. A célban pedig kellemes meglepetésként ugyanaz a limonádé, továbbá zsírosknyér-hegyek fogadtak. Hoztak ki nutellás kenyereket is, de azt meg nem bírnám enni. A kitûzõ jó, viszont az oklevélre igazi Cserkész-pecsétet kaptunk!
Összességében, némi amatõrség mellett jó volt a rendezés, az itiner hiányosságát el is felejtettük. Elfeledtette velünk a Pilis!
Fotók: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.319001581497108.78194.100001618051374&type=3
|
