Bükki Kilátások Classic 2012
Nézegetem a túra kiírását és ismét ordenáré nagy közhely fogalmazódik meg bennem, vagyis változik a világ és vele együtt a Bükki Kilátások is. Ez abban nyilvánul meg, hogy a megszokotthoz képest három új táv jelent meg a túra kiírásában. Azért nem helytálló a résztáv elnevezés, mert a Hard névvel jelzett terepfutó változat hatvanöt kilométer hosszú, és egyebek között olyan kedves vidámságokat tartalmaz, mint az Istállós-kõ megmászása a Szalajka-völgy felõl. Az étlapra került továbbá egy Medial nevû résztáv – mint Kerek repkény késõbb, már a Kelemen székén kifejti, azért nem Medium, mert azon csak látnokok vehetnének részt, ezen viszont matematikusok is – és egy Light nevû, ezek szintén Szilvásváradról indulnak és Felsõtárkányba érkeznek, különbözõ útvonalakon elhagyva a hagyományos útvonalat. A tavalyi küzdelmes célbaérést követõen kissé féltem, hogy a testvéreim egyáltalán nem óhajtanak eljönni a túrára. Ehhez képest a távok ismertetésekor mindkettejüknél a következõ, lineárisan független választ kaptam: naná, hogy a Klasszik. Fõleg, hogy a kiírás szerint kitûzõ csak azon jár, a rövidebbeken nem, és a társaságban lévõ rutintalanabbakat még jobban csábítják az efféle külsõségek. Repkény esetében meg nem is nagyon volt kérdés az ügyben. Elõnevezek, idén már netes felületen, amely szintén változás az eddigi letöltöm-kitöltöm-visszatöltöm megoldáshoz képest.
A vasúti eljutást egész hamar kilõjük a választékból, mert vagy túl korán érkeznénk, vagy késõn. A korábbi unalmas várakozásra késztetne, a késõbbi pedig a várható szintidõ-kihasználás esetén magával vonja a Török úton való sötétben bóklászást. Ezt az álmoskönyv szerint érdemes elkerülni. A buszos utazás esetén pedig hamar nyilvánvalóvá válik, hogy az autó oda-vissza (mert a sofõrrel együtt nem marad ott és nem is teleporttal jut haza) útja benzinköltségben még alacsonyabb is, mint négyõnk buszjegyeinek az ára. [OFF: Gyors számtan a Felnémet – Szilvásvárad-Szalajkavölgy útról: 2 diákjegy + 2 TÁ = 1400 Ft a 25 km útért > 1300 Ft 6,5 l/100 km fogyasztási, 435 Ft/l benzináras peremfeltételekkel, az út hossza ráadásul 46 km. Az autó nyer, pedig két kedvezményes jegy erõsíti a buszt, és az autó üa. költségét a visszaútra is számoltam. Ja, hogy van amortizáció, kenõanyag-költség, kötelezõ biztosítás satöbbi is? Van, de ezeket a kenõanyag kivételével az álló autó után is fizetni kell ám... ON] Idén édesapánk vállalta az eljuttatást, hét perccel a rajt kezdete után meg is érkezünk Szilvásvárad-Szalajkavölgy vasúti megállóhelyre. Még alig köszöntem a már a rajtidõért sorbanálló Fûrész Andreának és a nem sokkal mögötte várakozó Borbás Istvánnak, amikor Repkény már a nevezésnél intézkedik. Kapunk kartonos szúróbélyegzõ-gyûjtõlapot, valamint egy-egy példányt a hagyományos útleírásból, távval, szinttel, miegyébbel. Táv- és szintadatok, vázlatos térkép a kartonon is van, amely örvendetesen könnyen kezelhetõvé teszi a tájékozódást. Rövidke sorállás után rajtidõvel, rajtszámmal lát el egy rendezõ, aki ezúttal nem Imaro. Indulás.
Elhagyjuk Szilvásváradot, ló megvan, bánatosan nézi az elsétáló népeket. A Bácsó-völgyben szerencsére meglepõen kevés a sár, az is jórészt még fagyott. Ha már fagy: mára tökéletes idõjárás ígérkezik, felhõtlen napsütéssel, kellemes, 15 °C körüli hõmérséklettel. Elõzõ este a vetített háttér elõtt ugráló meteorológus a tévében azt mondta, hogy árnyékban és szélben csökkenhet a hõérzet. Majd igyekszem odafigyelni. Lassan kikapaszkodunk az árnyékos völgybõl, a forráshoz ezúttal nem teszek kitérõt. A kritikus helyeken szembõl nyilak és szalagok is figyelmeztetik a szembõl érkezõ futókat, ezek késõbb a többi táv résztvevõjének is segíteni fognak. Az útvonalra amúgy is jellemzõ jó jelzettség miatt a fiatalokra bízom a navigálást, a Z+ néhol elbújik, de azért jól követhetõ. A Kelemen székére menet így is sikerül egyszer majdnem rosszfelé menniük. Felballagunk a földvár sáncaira, jobbra Andi fotózza lelkesen az északi irányú kilátást. Odamegyünk hozzá, Tátralátni, gyönyörködni a távoli, hófödte hegycsúcsokban. Visszalépve az útvonalra és a sáncról kelet felé tekintve a Bükk-fennsík északi hegyei magasodnak fölénk. Látványos. A Kelemen székén bója és szúróbélyegzõ ingerli az ideérkezõt az igazolóeszköz rendeltetésszerû használatára.
A Katonasírokhoz vezetõ meredek lejtõ kényelmesen járható, nem havas, nem jeges, nem sáros, nem poros. Lent lendületet veszünk, irány az Õr-kõ. Rápillantok öcsémre, õ bírja, elöl trappol a megtáltosodott Kerek repkénnyel. Húgom enyhe csoffadásos tüneteket mutat, lassulgat, és azon idegesíti magát, hogy a kisebb tesó mitõl megy ennyire, õ meg mitõl nem. Hogy inkább máson idegesítse magát, hülye poénokkal próbálom eltéríteni a figyelmét, meg azzal, hogy elmutogatom neki a környezõ dolgokat, amíg nem figyelmeztet, hogy tavaly ezeket már elmutogattam. Mélyúton kanyargunk, amely egy rövid, szintbéli szakaszon kisimul, majd újra mélyúttá válik és meredeken nekimegy a hegyoldalnak. Hosszan elnyúló ív végén várnak be Repkényék, itt válik el a piros sáv a kéktõl és a sárgától, hogy felvigyen az Õr-kõ-rét felé, s utána egybõl a Pes-kõ-lápán el is hagyja a Fennsíkot. A rétig fenyves mellett, elnyújtott, változó meredekségû úton sétálunk. Az erdõben sziklák, nagyobb kõcsoportok, ördögszántások bukkannak ki a hó alól. Megérkezünk a rétre, felbukkan néhány futó, õk az Õr-kõ-háztól jönnek. Fellátogatunk a hegy tetejére, újra bója, újra kilátás, újra pihenõ. Nézelõdök: párás láthatár fogad, egyenhegyek sorakoznak délkeleten, mellettünk balra a Pes-kõ jellegzetes búbja néz körbe, azon túl a Tar-kõ háta húzódik talán. Délnyugat felé Eger házai látszanának, meg nyugaton a Mátra, de ezúttal Felsõtárkányig enged ellátni a felszálló pára. Így sem rossz. Megérkezik Vándor Csillag, aki útitársának panaszkodik az átázott cipõjérõl. Lassan összeszedem a társaságot, két óra alatt értünk ide, ideje továbbmenni.
Lebotladozunk a csúszós, jeges kapaszkodón, mély lépések segítenek a hóban. Örülök, hogy a síbot van nálam, ez nem csúszik lassan össze a folyamatos terheléstõl, mint egy túrabot. A padon Patti húgom térdszorító felvételét kezdeményezi, megvárjuk. Aztán séta tovább, szembõl érkezik régészlány és sétáLós bácsi, kirándulgatnak a tavaszi erdõben. Kanyargunk a nehezen járható, itt köves, ott jeges, de inkább jeges csapáson. A lejtõkön nehezebben haladunk, mint az emelkedõkön, a társaság négy tagjából négynek szinte tökéletesen sima talpú a cipõje, igaz, mindegyik más okból. Elsétálunk a Pes-kõ-kapunál, megemlékezek az õszi bükki kirándulásról, amelyen csak öreg estére értünk ide. Leóvatoskodunk a kövek közötti jég miatt izgalmassá váló ösvényen, utána eloldalgunk a Pes-kõ északi oldalában. A erdõ alja az árnyékoltság függvényében néhol még bõven havas, néhol viszont már egyáltalán nem az. Utóbbira példa a Cserepes-kõ oldala, a barlang epszilon sugarú környezetében alig találni havat. A ponton kapunk egy-egy szem szép piros almát, amelyet balga módon egybõl elkezdek elfogyasztani. Visszasétálunk a Kéktúra vonalára, megkerüljük a barlangtól délkeletre lévõ hegyfokot, majd a sziklák között egyensúlyozhatunk ismét, sokáig. Az alma miatt fokozottan figyelek, mert elejteni sem akarom, meg elesni sem akarok. Próbálok lépést tartani a többiekkel, akik nem nehezítik almaevéssel a botladozásukat. Nagyjából sikerül. Átérünk a hegyoldalban húzódó tisztásra, elnézegetem a kilátást egy darabig, mert szép. Délkelet és délnyugat felé lehet próbálkozni a fotózással, dél felé is, csak akkor pont szembetûz a Nap. Beballagunk az erdõbe, hosszú balos ív vezet az Õserdõ felé, elnyújtott emelkedõn. Húgom elõrezavar, nagyon fárad, és továbbra is csak idegesíti magát azon, hogy miért nem bírja. Az Õserdõnél megállunk, bevárjuk, felkaptatunk a kerítés mentén a hegyre, a bójához. Itt is megvárjuk. Innét a Tar-kõ alatti elágazást jórészt kocogva közelítjük meg, nem a sietség miatt, hanem a terep állapota miatt: itt könnyebb kocogni. A hegy aljában megbeszélem Repkénnyel és a mögötte érkezõ öcsémmel, hogy mindenki szépen a saját tempójában sétáljon fel, a kilátóhelyen találkozunk. Felsétálok, kerülgetem az ösvényen diszkréten végignyúló jégfoltokat, és azon tûnõdöm, vajon mennyit pihenhetünk Tar-kõn. A bója a kék háromszög alsó elágazásában vár, megállok mellette és várom a többieket. Megfigyelem, hogy sokan nem térnek ki a sziklafal tetejében lévõ kilátópontra, én azonban a világért sem hagynám ki. Repkény is jön kilátni, a kék háromszög alsó ágán törjük az utat. Érdemes: az Õr-kõrõl látott, kilátást csökkentõ páraréteg felszállt, a távolban víztükrök figyelhetõek meg dél felé, a Kékes tömbje nyugaton, a Kõlyuk-galya messze keleten – sõt, délkeleten, alig észrevehetõen a tiszapalkonyai erõmûvi kémény is kivehetõ. A társaságot az új táblával jelzett hegytetõn várjuk be, közben az igazolókarton hátlapjára is kerítünk pecsétet a Bükk 900-as csúcsai mozgalom bélyegzõjével.
Metszõ szélben sétálunk be a Fennsíkra, a fiatal fák késõbb lefogják a légmozgást, kényelmesen, hóban gázolva érkezünk meg a Három-kõ alatti elágazáshoz. Itt Patti bejelenti kiszállási szándékát, aprólékosan elmagyarázom, hogy miként jut el Bányahegyre a legkényelmesebben (ti. Három-kõ kikerülésével). Hárman bukdácsolunk tovább. Jeges ösvényen, mély havas töbörben bénázunk, ahová valószínûleg le sem kellett volna menni, mert a következõ töbörnél a felfestett nyíl az úton tartja a népet. Így jár az, aki nem figyeli a föstéket, csak a jelzést. Repkény a töbörben hasravágódik, a hóréteg lefagyott, jeges teteje jól elvágja a lábszárán a bõrt, utána végig a véres zoknijával menõzik. Bese öcsém az elsõ töbör után szintén bejelenti kiszállási szándékát, az átázott cipõjére hivatkozik, de lehet, hogy csak a nõvérét nem akarja egyedül hagyni. Neki is elmagyarázom a teendõket, a térkép segítségével késõbb szépen le is jutnak Bányahegyre. Kettesben maradunk Kerek repkénnyel, összenézünk, nagyobb sebességre kell kapcsolni, különben mi meg nem érünk célba. Elsétálunk a hóban a mûútig, ahol a várt nagyobb sebességre kapcsolás helyett szakaszosan elhelyezett tükörjég fogad. Ez kissé megnehezíti a dolgunkat, pingvinszerû totyogással haladunk. Néhol, napsütötte foltokon jól ki lehet lépni, hogy a következõ árnyas erdõben újra jöjjön a csúszkálás. Elhagyjuk a csurgói elágazást, késõbb kiérünk a Nagymezõre. Itt már száraz az aszfalt, hó csak a hegyek északi oldalán és némelyik víznyelõ alján maradt. A síház a szokott fenyveses, giccses helyszínen vár, rendezõi fénykép készül a résztvevõkrõl, odabent zsíroskenyér és tea jut a túrázóknak. Itt érjük utol Andiékat, és nem állunk meg pihenni, csak felmarkolunk némi kenyeret és tovasietünk, a tõlünk telhetõ legnagyobb sebességgel. A mûutas oda-vissza szakaszon találkozunk KuJoMi-val és kicsit odébb Cam Mogóékkal. Késõbb Borbás Istvánékkal haladunk együtt egy darabig, akik még a Tar-kõre tett kitérõkor hagytak el. Lassacskán újra szétszakadozik a mezõny, megint kettesben maradunk.
Egy utolsó, enyhe emelkedõ visz a bányahegyi átjáróhoz, ahonnét a mûút elkezd lejteni, és ahol elérjük a Három-kõ felõl érkezõ ösvényt. Rövidesen újra ösvényre térünk, hosszú, kényelmes lejtõ vezet a Kõkapuhoz, ahonnét hosszú, kényelmetlen lejtõ vezet a Keskeny-bükk aljához. Ez utóbbi a túra legkényelmetlenebb szakasza: az út néhol jeges, többnyire sáros, néhol meg szinte folyik, az úton gallyak, kitört fiatal fák fekszenek szanaszét. Lehet manõverezni. Odébb, a lejtõ aljában friss irtást találni, a terep rendezetté válik, rönkök sorakoznak az út mentén. Mellettünk a fákon át láthatóvá válik a Tar-kõ és a Három-kõ büszkén magasodó sziklatömbje. Letört tábla irányítana a Hárs-kút felé, sajnos a barbárság különbözõ fokozatai a Bükkben is megjelennek, széttört, lehasogatott iránytáblák, összefirkált vagy bezúzott tanösvény-állomások képében. Többet errõl inkább nem írok, mert még valami kellemetlent mondanék a tolerálandó bohó ifjúságról vagy az önkifejezõ mûvészpalántákról... Megérkezik mellénk a mûút, a jelzés azonban felsétál a Keskeny-bükkre, amelyen új tájelemként friss tarvágást lehet tapasztalni. Az egykori kilátópontnál is mintha megfigyelhetõ volna némi ritkítás, nyugat felé pedig újabb kilátóhely született, visszanézve a ma már végigjárt útvonal néhány nevezetes pontja figyelhetõ meg: Õr-kõ, Pes-kõ, Tar-kõ. Odébb az út szélén rönköket tornyoztak fel, jó négy méter magasságig. Elhagyjuk a helyszínt, újabb bójánál igazoljuk megjelenésünket, majd elengedünk néhány futót az egynyomossá szûkülõ lejtõn.
Megérkezünk a Volán-társaságok által Répáshuta Megyehatárként ismert megállóhelyre, ahol heti egy nap jár egy pár busz, 1383/2-3 járatszámban, Eger és Miskolc között. Egyenes, hosszú lejtõ vezet minket tovább Pazsag felé, mûúton, tehát akadálytalanul siethetünk. Feltûnik valami a környezetben: balra nézek, zöldellõ fû serken a napsütötte erdõ alján, jobbra nézek, hólepte talaj, jeges felszínû tócsák, szürke kérgû fák sorakoznak. Mókás. Megérkezünk Pazsagra, mögöttünk személyautó teszi ugyanezt, a helybéliek jöttek haza, kislány figyeli tisztes távolból, ahogy a szúróbélyegzõvel átlyukasztjuk a kartonunkat. Sétálunk tovább, enyhén és erõsebben sáros útszakaszok váltják egymást. Emelkedõ következik, majd lejtõ és újabb lejtõ. Némely irtásnál megállunk, visszatekintünk, hegyek fognak közre, a kopár szürkeséget néhol fenyvesek zöld foltjai színezik ki. Ledöcögünk a Hosszú-völgybe, az elágazásban jobbra még megvannak az erdészházak, innen költözött át a bója a KL jelzés völgybéli kezdetéhez. Átsétálunk a Hór-völgybe, sziklák kísérik az utat, mellettünk a patak a vékonyodó jégpáncél alatt és felett is folyik. Utolér csanya, elmeséli a Hard változaton szerzett tapasztalatait, lelassít hozzánk az ódorvári kaptató aljáig. Itt elrobog. Nagy levegõt véve mi is nekivágunk a meredélynek, Repkénnyel megbeszélem, hogy odafönt megvárom, õ jobb szeret meg-megállva felmenni itt, én meg jobb szeretnék minél hamarabb túlesni az emelkedõn. Odafent aztán napozok egy kicsit, amíg Repkény megérkezik, és együtt sétálunk át az Ódorvár tetejére. Ismét csodás kilátás fogad, ismét jól körülnézünk.
Egy újabb emelkedõvel elhagyjuk a Hór völgyének a tágabb értelmezését, tarvágásnál lelünk újabb kilátásokra. A Völgyfõ felé vezetõ lejtõvel viszont meggyûlik mindkettõnk baja. Lassan, óvatosan, apró lépésekkel topogunk le a mûúthoz, a talán eltúlzott óvatosság eredményesnek bizonyul, egyikõnk sem esik el. A Völgyfõ-háznál megvan a szokásos sárga Zsiguli, de az ellenõrzõpont ezúttal a házba költözött. A gyalogosok pontõre panaszkodik is egy kicsit, hogy õ itt ácsorog egyedül, míg a futók ellátmányát vigyázó leányok odakint vannak. Kapunk nagyon finom teát és lehet válogatni mindenféle édes és sós dologból, amelyek közül ezúttal a nápolyit részesítem elõnyben. Odakint még megjegyzem a lányoknak, hogy a felirat megtévesztõ, mert az áll a papíron, hogy „Futók”, holott az asztalon egy rahedli édesség van. Elindulunk a Török úton, amely ezúttal eleinte sáros, késõbb néhol jeges, de összességében egészen kényelmesen járható. Elõttünk a lassan lemenõbe forduló Nap, mellettünk a Bükk. Látványos. Utolér DJ_Rushboy, épp, amikor egy hosszabb jeges részen bénázunk. Õ is megáll pár szó erejéig, aztán tovarobog. Eldöcögünk a Vasbánya-nyeregig, innen már csak egy utolsó, hosszú lejtõn kell végigsétálni, és megérkezünk Felsõtárkányba. Nosza, végigsétálunk az utolsó, hosszú lejtõn. Lent megcsodálhatnánk az új szállodát, de nem tesszük, mert a szalagozás még korábban elirányít jobbra, a BNP helyi épülete felé. Tópart, cél, vidámság.
Bent Imaro fogad, rögtön a fiatalokat hiányolja, majd pygmea kínál túranaptárral (már van, köszi), és csak utána vesszük észre a szerényen, szinte elbújva üldögélõ Cseh Zitát. Köszönöm a túrát minden rendezõnek! Én örülök a több résztávnak, jövõre valamelyik rövidebbre küldöm a testvéreimet, és ha az sikerül, akkor majd lehet szó újra a hosszúról. Megkapjuk az igen szép oklevelet és a kitûzõt, még beszélgetünk egy kicsit, aztán elindulunk, a busz késõbb megy, de addig jó lenne leérni a falu végébe, nézelõdni, sétálni. Megkerüljük a tavat, elsétálunk a kisvasút kocsiszíne mellett. Útkeresztezõdésben villant ránk egy fekete Volkswagen, túrázók intenek belõle, hogy ugorjunk be, elvisznek Eger felé – Felnémet úgyis útbaesik, elfogadjuk a fuvart, ezúton is köszönöm szépen. Hazasétálunk, az idõközben szerencsésen hazaért többiek döbbenten néznek az ablakból. Megnyugtatom õket, a világ nem dõl össze egy feladott túrától és remélhetõleg lesz Bükki Kilátások jövõre is.
-Kékdroid-
Képek |
