Túrabeszámolók


BUÉK

ToteszTúra éve: 20122012.01.12 13:25:49

 A Hármashatár-hegyen mindig fúj a szél, úgy, mint a Nagy Szénáson. Az év elsõ túrája meglepõ módon nem volt havas, de nem is baj, hiszen a "téli tavaszt" is lehet élvezni.


Reggeli Budapest a Hármashatár-hegyrõl

A nagynénémmel, Anitával vágtunk bele a túrába. Úgy terveztük, hogy többen nyomjuk le a 19,5 km-t, de sajnos többeknek dolga akadt.

A korábbi tapasztalataink alapján már reggel hatkor útra keltünk, hogy fél hétkor már a rajtban legyünk. Ezúttal nem várt minket akkora tömeg, mint tavaly, így a nevezést is kicsit elcsúsztatták a rendezõk.

 

Mivel csak ketten indultunk, úgy döntöttünk, hogy futva tesszük meg a táv jelentõs részét. Ez annyit jelentett, hogy az emelkedõk kivételével szinte végig kocogtunk.

A Hármashatár-hegy felé

Gyönyörû napkeltében másztuk meg a Nyéki-hegyet, a Vadaskerti-hegyet, majd leereszkedtünk a Határ-nyeregbe. Innen a meredek emelkedõt leküzdve érintettük az Újlaki-hegy szélét, végül felmehettünk a kedvenc budapesti csúcsomra, a Hármashatár-hegyre.

Reggeli kilátás a Hármashatár-hegyrõl

A pecsételés után veszett tempóban futottunk le Fenyõgyöngyére, ahol a "titkos" ellenõrzõpontot majdnem benéztük. Az Árpád-kilátóig, majd onnan az Apáthy-szikláig kellemes, tavaszias idõben haladtunk. A széncinegét is megtévesztette az idõjárás, hiszen a fõvárosi erdõ jelentõs részén lehetett hallani a "nyitnikéket".

A János-hegy az Apáthy-sziklától

A Búék 20 városi etapját kevésbé kedvelem, de minden hiszti nélkül eljutottunk a Tündér-hegy oldaláig. Innen Szépjuhászné felé vettük az irányt, ahol mûködõ kutat találtunk. Mivel már elfogyott az üdítõm és a kiszáradás veszélye fenyegetett, kénytelen voltam nagyokat kortyolni. Télen mûködõ kút? Meglepett.

 

A Nagy Hárs-hegy nem jelentett nagy akadályt, onnan pedig már szinte emelkedõ nélkül futhattunk be a Nagyrétre. A szaloncukros ellenõrzõponttól már az idõvel is játszhattunk, hiszen célunk a tavalyi 2 óra 55 perc megdöntése volt.

 

Ez sikerült, az utolsó 1 km abszolválása után örömmel nyomathattunk pecsétet az itinerünkre, mert hat perccel sikerült megdöntenünk a tavalyi eredményt. (2:49)

 

A célban a virsli majszolása közben egy túlbuzgó vasutas akciója révén kikerültek az épületbõl az étkezést segítõ eszközök. Ennek mi értelme volt? Tíz éven keresztül nem volt ezzel gond...

 

Nagyon jó túra volt, ráadásul nekem már a "féljubileumi" ötödik. Jövõre ugyanitt.