Túrabeszámolók


Gercse

SomaTúra éve: 20112011.11.13 10:58:02

Amikor a K60 kapcsán megosztottam kritikus észrevételeimet, szinte azonnal leoltogattak egyesek - pl. hogy valakinek elég volt a kaja, célozva a torkosságomra, pedig egyáltalán nem az volt nekem ott a lényeg, na mindegy... - így én is úgy vélem, hogy elég gáz errõl a túráról szinte több negatívumot összeszedni (valós, vagy beképzelt, most mindegy)... magyaráztak anno nekem akkor a másik kapcsán, hogy mit vártam, éjszakai extrém túra, stb. (igazából nekem nem volt ezzel gondom, csak annyi, hogy kicsit emberibb is lehetett volna a szervezés, de mindegy...)



Kezdeném azzal, hogy kezdetben tartottam az egyórás rajtolási idõtõl - szeretem, ha legalább 2 óráig indítanak (35-ösre gondolok), mert akkor azért van az embernek kis biztonságérzete (pl. ha valami gubanc van, még akkor is beérhet). Itt csak 1 óra volt - és a szintidõ. De igazából az idõvel semmi gond nem volt. Az úgy volt kiszámolva, ahogy egy téli túrán kell (persze szerencsénk volt, hogy nem volt elõtte csapadék)...

A rajtolásnál nem volt akkora gond, hogy sokan voltunk. Konkrétan kb. 5 perccel késõbb indultam, mint ahogy szándékoztam (tolakodás, furakodás, trükközés nélkül) - pedig tapasztaltam nagyobb volumenû túrán, hogy noha az ember odamegy a szabad ég alá télen 45-50 perccel korábban (mert úgy van busz) és a rajtolási idõ kezdete helyett 1 óra és 15-20 perccel késõbb tud indulni (tehát össz 2 órát fagyoskodik a délutáni, esti órákban), mint ahogy szeretett volna, olyan nagy a tülekedés, stb... (nem írom többet ki, hogy melyik túrára gondolok.)

A korábban említett szakaszon nekem 3-szor jöttek nekem, de ezért nem teszek gúnyos megjegyzést - így alakult, szép idõ volt, és ha valakinek böki az orrát, hogy nem csak néhány kiváltságos mehetett arra, az így járt.

A szabadon eresztett, bóklászó kutyáknál nálam még 2 ló is párosult, mégsem akartam ideírni - amikor a Gánt körüli kéktúra útvonalával kapcsolatos pofátlan bekerítést (útvonalat bekerítették és legelõnek használják lovaknak - mint utóbb kiderült, már több éve, de engem szóltak le, hogy emiatt szót emeltem...) tapasztaltam, azóta védekezem ilyenek ellen és nem ér meglepetés (sajnos). Ha gond van, bárki megvédheti magát - ha az utcán megy az ember, ugyanilyen eséllyel köthetnek bele részegek, stb. ... sajnos Magyarországon annyi "kedves és jóember" van, hogy az ilyenek - kutyák, lovak, stb. - mindennaposnak számítanak. Senki nem lép fel ellenük, senkit nem érdekel - " " jelesen az utóbbi.

Következik a dohányzás... nos... az egyik gyermekvasutas túrán is valaki megemlítette, hogy "egyesek erre a pár órára sem tudják feladni a sört, meg a cigit" - vagy valami hasonlót. Felteszem a kérdést: most akkor mi is van? Aki elmegy ilyen túrára, ne szívjon el akár egy cigit se, esetleg ne merészeljen meginni egy sört se? Hogy van ez? Engem is zavarnak néhányan, mégsem mondom, hogy tiltsuk be ezeken a túrákon a futást, mert zavar... az õ dolguk - így akarják, így csinálják... vagy esetleg baromira zavart, hogy sokan össze-vissza vagdostak most is - ha van térképe az embernek, esetleg ilyen GPS-es valamije, nem nagy mûvészet... és? az õ dolguk. Ha be akarják csapni magukat, tegyék. DE: azt kikérem magamnak, hogy lakott területen - esetleg olyan helyen, ahol egy gramm avar nincs, ami lángra kaphat (pl. Solymár körül a sziklás résznél) had gyújtsak már rá elhúzódva jó pár méterre (úgy, hogy minden csikket elrakok és nem eldobok) - vagy ha úgy jön ki a lépés, hogy leülök 5 percre, esetleg ha mellé megiszok egy sört a túra alatt... ha akkora gond, akkor legyen felvetve, hogy akik dohányoznak/merészelnek meginni egy sört, azok legyenek kizárva mindennemû túrából. Elég önzõ dolog ez a felfogás, és biztos sokan nem fognak emiatt kedvelni, de had legyen már az átlagembernek is meg a lehetõsége, hogy ne csak a TV elõtt kelljen feküdnie. Rendben van... valaki sportból csinálja - de: és ami szerintem hangsúlyosabb... - valaki kikapcsolódásként. Ha pedig a végén úgy érzi, hogy akár egy Churchill szivarral teljesedik ki a napja, akkor tegye meg - feltéve ha azzal nem pöfékel más arcába.. Ne akarjon senki beleszólni a másik dolgába! 

Az állomásokon lehetett kapni édességet, üdítõt, teát (pl. a templomnál annyit, amennyit csak akart az ember)- szemben egy másik túrával, ahol a 3 beígért dologból (ameddig önhibámon kívül eljutottam, annyinak kellett volna lennie): egy volt, arra is egy órát kellett várni saját idõ terhére (egyik korábbi állomáson már meg sem említették a teát - ez késõbb, itthon, a kiírásból derült ki számomra, a másik helyen leves helyett télen éjszaka lekváros kenyeret akartak nagy unszolásra adni, de azt "nem is tudom, miért" visszautasítottuk - volt nálunk hagyma, szalonna, stb... nem voltunk koldusok)...



Még nekem is, "akinek semmi sem jó", bejött a túra, mindenkinek csak ajánlani tudom.