Túrabeszámolók

A Börzsönyi fiaskó után egész héten az volt a kérdés be merjem-e vállalni a Fehár-Vár-Palota 40-et. Aztán ahogy jobban lettem arra gondoltam szombaton vörösözünk egy kicsit a fiammal egy 35-ös erejéig aztán vasárnap meg elsétálunk Várpalotára. Pénteken már úgy éreztem simán megy P 50 is. Szombaton reggel 7.30 körül pedig olyan magától értetõdõ volt, hogy a Piros 85-re nevezünk. A regisztrálás gyorsan megtörtént lévén ebben a késõi idõpontban már az egyetlen hosszútávos voltunk. Megvallom õszintén aki ismer tudja nem vagyok anyagias típus de két személyre furcsa volt ott hagyni a 8 ezret. ( Nekem az elsõ Piros túrám volt így ekkor még nem tudtam, hogy bizony maximálisan visszakapjuk juttatás és élmények formájában )

Az itinert jó szokásomtól eltérõen olvasgatni kezdtem a rajtban megnéztem merre induljunk. Miután megleltük a helyes irányt eltettem a sok oldalas irományt és innentõl kezdve már csak bélyegzés céljából kellett elõvenni, ugyanis olyan szinten volt túl jelölve, ( gondolom a futók miatt ) hogy még számomra is igen nagy nehézséget okozott volna eltévedni. A 89 km-en minden kanyarnál és keresztezõdésnél a jól látható turistajelzés mellé szalag és nyilak ( 70 év felettiek szerint nyulak ) voltak festve éjszakára pedig több fényvisszaverõ csíkocska volt mint egy gyengébb repülõtér leszállópályáján.

Miközben a Nagy-Kevélyre kapaszkodtunk ugyan az a rosszullét fogott el ami miatt feladtam a Nahátot. Kicsit pánikoltam de mentem tovább. Úgy látszik még mindig nem gyógyultam meg teljesen. Ennek ellenére nagyon jó idõvel értünk fel az e.p.-ig és innen lefutottunk Csobánkára. Amitõl visszatért belém az élet. Azt számolgattam a jobb futók itt fognak beérni és így is lett. Percek alatt a futó mezõny közepén majd a végén találtuk magunkat. Így értünk a Csikóváraljai menedékház bekötõ útjáig, ahol feltételes ellenõrzõ pont mûködött. Itt több sokk is ért bennünket. Elõször a fogadtatás. Tudtuk ez a futóknak szól de mégis jól esett sütkérezni a dicsfényben. Kicsit úgy éreztem magam mint a paraszt bácsi a mûrepülõ gépen, a kolompra még számítottam de a rezesbanda váratlanul ért. Rendesen borsózott a hátam ahogy besétáltunk a terülj-terülj asztalokhoz. Lehet ez kellett a rosszullétemre mert innentõl kezdve nem jelentkezett. Feltöltekezve vágtunk neki a következõ kapaszkodós szakasznak.

A Szõke-forrás-völgy egy csoda volt a délelõtti szórt napsütésben. Ezt a szakaszt szinte végig mosolyogva tettük meg, egyrészt mert kellemesen lejtett másrészt pedig magával ragadó volt a szépsége. Vidáman értünk a Szent fa kápolnához, ahol a Szent fa forrásnál feltöltöttük a vizes palackjainkat. Ahogy a forrás melletti táblát olvastam rögtön tudtam a következõ szakaszon ez jól fog jönni. Ugyanis „Tüdõ-és felsõlégúti betegségekre” ajánlják, ami a Dobogókõre történõ kapaszkodás közben nekem igen csak sípolni fog. Dömösön teljes szervizzel vártak a rendezõk. Ettünk-ittunk plusz privátba egy kávé és irány a túra legkevésbé várt szakasza. Kapaszkodás közben összebeszélgettünk Ádámmal aki a 65-ös távon indult és innentõl már közösen mentünk végig.

A 700 méterre felérve a turistaháznál egy fiatalember, érkezésünket látva egy jókora banánnal fenyegetett bennünket. Így innen banánnal a szánkba pecséttel a lapunkon gurultunk tovább. A buszmegállóig elkísért ha jól emlékszem Robi is aki a 35-ös kitûzõvel robogott haza.

Pilisszentkereszten a cukrászdában egy privát depót tartottunk. Most cifráztuk egy kicsit mert a kávé, kóla mellé fagyi is volt. A bevitt plusz energia hatására szinte futólépésbe közelítettük a Kopár csárdát, ahová sikerült még lámpa nélkül beérnünk. Viszont itt ért a túra egyetlen kellemetlensége. Én a csárdát és a gulyást összekötöttem olyan Kis-Rigósan. Rossz volt a parkolóban a sörpadon szorongva kanalazni az egyébként finom levest.

Miután végeztünk a levessel és készülõdtünk tovább indulni megszólított mindenki Béla bácsija csatlakozhatna-e hozzánk mert bizony Marika néni csúnyán rá vert vagy két órát és õ meg nem lát a sötétbe így kell neki aki mutatja az utat. Természetesen boldogan vettük a csatlakozását. Gondoltam jobban fog telni az idõ és igazam is lett mert bizony a sztorizás kitartott a túra végéig.

Négyesbe érkeztünk Nagykovácsiba ahol a túra útvonala csinált egy szerintünk tök értelmetlen kitérõt. Gyorsan megszavaztuk, hogy mi kihagyjuk azt a plusz 50 méter. Vidáman érkeztünk a plébániára ahol rögvest le is buktunk továbbá választ kaptunk miért kellet volna megtenni azt a kitérõt ezt most megosztom veletek. Azért mert arra megy a túra útvonala és a jól képzett, lelkiismeretes teljesítménytúrázó folyamatosan nyomvonal követõ magatartást gyakorol. Nos mehettünk vissza mert a kedves rendezõk egy rendkívüli e.p.-tal készültek és a végén hiányzott volna a pecsétünk.

Itt Ádám kiszállt a csapatból így innen hármasban folytattuk a menetet. Én elõl mint útmutató, Béla bácsi utánam mint leghûségesebb követõm fiam pedig hátul figyelt nehogy elveszítsük a leghûségesebb követõmet. Ez a felállás kitartott a célig. Igaz terepen az õrzött személy meglehetõsen lelassult, de ha aszfaltot érzett a lába alatt csak futva tudtuk követni.

A célba frissen és jó kedvûen érkeztünk itt kiderült túratársunk a 15. teljesítést abszolválta ehhez ezúton is gratulálok. Némi virsli / a jobbikból / és tea elfogyasztása után haza kocsikáztunk.

Köszönjük ezt a remek rendezvényt nagyon jól éreztük magunkat, érdekes színfoltja a teljesítménytúráknak, mindenkinek csak ajánlani tudom.

Popeye

https://picasaweb.google.com/101812027509394455694/20111030Piros85#