Óbudavár éjjel
GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus
magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 375 m.
A számítottnál korábban értem
Óbudavárra. Gyors készülõdés, aminél rögvest hibáztam is, de csak bõ két km-t
követõen jöttem rá. Elfelejtettem szemüveget cserélni, s a biciklis szemcsi
maradt rajtam. Nem túl nyerõ a dolog éjszakára. A racing red lencse fényre
sötétedõ változata, kiváló autót vezetni, éjjel pláne, de gyaloglásnál sokkal
kevesebb a fény. A biciklis szemüvegnél ugyanis csak elég szûk határok között
változik a lencse sötétsége, mivel életveszélyes lenne, ha nagyon elsötétedne a
tûzõ napsütésben, s utána pár méter alatt zárt bükkösbe ér az ember. Hosszú
másodpercekig kénytelen lenne vakon menni, ami nem jó elõjel.
A Vilmos ház udvarán beneveztem, ettem
egy szelet zsíros kenyeret és nekivágtam a távnak. Azonnal elkövettem a
következõ hibát. Mondván, a tavalyinak a fordítottja az útvonal, meg sem néztem
az elején az itinert, így késõn jöttem rá, le kellett volna menni a mosóház
felé. Ez bizony kimaradt. Tempósan haladtam a szép napsütésben, s nézelõdtem.
Hoppá! Jobbra fent az lesz az-az állattartó telep, amerre az elsõ Óbudavár
éjjeli túrámon elkevertem, s amerre a legtöbben tévednek el. Megyek tovább.
Most már gyakrabban nézem meg a leírást. A szentantalfai pont viszonylag
könnyen meglett.
Pecsételés után, egy kólával emelem a
vércukor szintem, majd ballagok tovább. A faluból kiérve, valami építményt
látok az út közelében, amirõl nem tudom eldönteni, mi lehet. Forrásra tippelek.
Elmentem megnézni. Tényleg az, bár a térképen nem szerepel. Itt ért utol
Sándor, akit már egy ideje láttam magam mögött Az enyémmel igencsak hasonló
tempóban gyalogolt. A túra további részét együtt tettük meg, aminek
köszönhetõen sokkal gyorsabban telt az idõ. A Tagyon-hegy derekáról, csodálatos
a kilátás a Balatonra. Látszik a Hegyestû is. Kezd alkonyodni, s ezzel együtt,
gyorsan hûl a levegõ is. Már kevés a rövid ujjú póló. Azért a bozótos kezdetéig
elhalasztom a hosszú ujjú felvételét. A jelzések jól követhetõk, bár a kék nem
mindig egyértelmû, de ott segít a szalagozás. A borókás (szerintem inkább
tiszafás) szélén, aztán öltözés. Nem csak a hideg miatt, hanem a szúrós levelek
elleni védekezésképpen is. Csak itt, a bozótosban volt tényleg meredek az út. A
további rész, viszonylag könnyû. Korai alkonyatban értük el a Hegyestûn
található ellenõrzõ pontot. A kilátás gyönyörû, s még épp elegendõ a fény,
értékelhetõ képek készítéséhez. Fotózást követõen megnéztem a sarkam, mert egy
ideje vízhólyag gyanúsan fájt. Még nem láttam hólyagot, de tettem rá tapaszt,
hátha megelõzhetem a kialakulását. Ez nem jött össze. Balatonhenyére kialakult
egy valami vízhólyag és vérhólyag közti átmenet. Június közepét követõen ezen a
napon voltam elõször gyalogos teljesítménytúrán, s úgy látszik elszokott tõle a
sarkam.
Lefelé menet hirtelen leszállt az est.
Elõ a lámpát. Jó tempóban értünk be Monoszlóra, amit a nem túl jó sárga
jelzésen, ugyanolyan gyorsan el is hagytunk. Egy helyen, a szalagozás
szentesítette a kispistázó lehetõséget, s levág egy csücsköt. Ez elõtt
közvetlenül, egy velünk hasonló tempóban haladó, zajos társaság került elébünk,
valahonnan jobbról érkezve. A térképet nézve, õk a terep ismeretében, Monoszlót
is kihagyhatták. Gyorsan beértünk a Balatonhenyére. A kocsmában nyomtunk egy
kéktúra bélyegzõt, majd ázsiai jellegû frissítést csaptunk: alkoholmentes sör,
Balaton szelettel.
Az ellenõrzõ pontot elhagyva megkezdtük
a túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõjét. Szerencsére a zajos társaság
sincs már a közelünkben. Gyorsan fogytak a kilométerek. Ami az eddigi túrák
kritikus tájékozódási pontja volt, most szalagokkal jól jelzett, s érzésem
szerint, egyébként is könnyebb ebbõl az irányból. Kétgyerekes család került
elénk, valahonnan jobbról. Tovább menve, mielõtt kiérnénk az aszfaltútra,
kutyaugatásra lettünk figyelmesek. A gyerekek rögtön kiszúrták, hogy egy
kutyakölyök ugat. Szegény elkóborolt. Alig értünk ki az aszfaltra jöttek
szembe, s kérdezik, nem láttunk-e egy kiskutyát. Elmondtuk, hol láttuk, de
addigra utol is érte a csoportot a kölyök. Happy end. A célban, kiderült, azért
nem olyan happy a dolog, mivel két társával együtt rakta be valaki a Vilmos-ház
udvarára, s hagyta ott a német juhász (vagy ha keverék, akkor jó sok van bennük
a német juhászból) kölyköket. Az ilyen embert szívesen kitenném a Szahara
közepére, közlekedési eszköz, víz és ennivaló nélkül.
Az aszfalton besétáltunk a célba.
Átvettük a kitûzõt és az emléklapot, a szabadban megettük a finom babos
káposztát, s ki-ki hazafelé vette az irányt.
Kellemes, helyenként látványos a túra,
az ajándék idõjárásban. Kifejezetten jólesett üldögélni egy kicsit a szabadban
a túra után. Az eddigi Óbudavár éjjel túrák közül, amelyeken részt vettem, most
volt a legkönnyebb a tájékozódás. Mindenütt volt szalag, ahol szükség volt rá. Amikor
ezt elmondtam a fõszervezõnek, az utánunk érkezõ két hölgy is egyetértett a
megállapítással.
A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az
1200/1100 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos
fénymásolt térképlapot, használható itinert, az eddigi legjobb szalagozást, és
igazoló lapot kaptunk. A rajtnál látványos zsíros kenyér, paprikával és
pirosarannyal, pálinka, a Hegyestûnél ásványvíz, vagy szénsavas üdítõ, a célban
finom babos káposzta, ásványvíz és forralt bor volt az ellátmány. Szentantalfán
10% kedvezménnyel lehetett enni, vagy inni valamit a Fenyves sörözõben, míg
Balatonhenyén fél áron vehettünk egy sört, vagy üdítõt a kocsmában.
|