Túrabeszámolók


Óbudavár éjszakai

nafeTúra éve: 20112011.09.26 17:27:18

Óbudavár éjjel


GPS-el mért távolság: 22,4 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 375 m.


A számítottnál korábban értem Óbudavárra. Gyors készülõdés, aminél rögvest hibáztam is, de csak bõ két km-t követõen jöttem rá. Elfelejtettem szemüveget cserélni, s a biciklis szemcsi maradt rajtam. Nem túl nyerõ a dolog éjszakára. A racing red lencse fényre sötétedõ változata, kiváló autót vezetni, éjjel pláne, de gyaloglásnál sokkal kevesebb a fény. A biciklis szemüvegnél ugyanis csak elég szûk határok között változik a lencse sötétsége, mivel életveszélyes lenne, ha nagyon elsötétedne a tûzõ napsütésben, s utána pár méter alatt zárt bükkösbe ér az ember. Hosszú másodpercekig kénytelen lenne vakon menni, ami nem jó elõjel.


A Vilmos ház udvarán beneveztem, ettem egy szelet zsíros kenyeret és nekivágtam a távnak. Azonnal elkövettem a következõ hibát. Mondván, a tavalyinak a fordítottja az útvonal, meg sem néztem az elején az itinert, így késõn jöttem rá, le kellett volna menni a mosóház felé. Ez bizony kimaradt. Tempósan haladtam a szép napsütésben, s nézelõdtem. Hoppá! Jobbra fent az lesz az-az állattartó telep, amerre az elsõ Óbudavár éjjeli túrámon elkevertem, s amerre a legtöbben tévednek el. Megyek tovább. Most már gyakrabban nézem meg a leírást. A szentantalfai pont viszonylag könnyen meglett.


Pecsételés után, egy kólával emelem a vércukor szintem, majd ballagok tovább. A faluból kiérve, valami építményt látok az út közelében, amirõl nem tudom eldönteni, mi lehet. Forrásra tippelek. Elmentem megnézni. Tényleg az, bár a térképen nem szerepel. Itt ért utol Sándor, akit már egy ideje láttam magam mögött Az enyémmel igencsak hasonló tempóban gyalogolt. A túra további részét együtt tettük meg, aminek köszönhetõen sokkal gyorsabban telt az idõ. A Tagyon-hegy derekáról, csodálatos a kilátás a Balatonra. Látszik a Hegyestû is. Kezd alkonyodni, s ezzel együtt, gyorsan hûl a levegõ is. Már kevés a rövid ujjú póló. Azért a bozótos kezdetéig elhalasztom a hosszú ujjú felvételét. A jelzések jól követhetõk, bár a kék nem mindig egyértelmû, de ott segít a szalagozás. A borókás (szerintem inkább tiszafás) szélén, aztán öltözés. Nem csak a hideg miatt, hanem a szúrós levelek elleni védekezésképpen is. Csak itt, a bozótosban volt tényleg meredek az út. A további rész, viszonylag könnyû. Korai alkonyatban értük el a Hegyestûn található ellenõrzõ pontot. A kilátás gyönyörû, s még épp elegendõ a fény, értékelhetõ képek készítéséhez. Fotózást követõen megnéztem a sarkam, mert egy ideje vízhólyag gyanúsan fájt. Még nem láttam hólyagot, de tettem rá tapaszt, hátha megelõzhetem a kialakulását. Ez nem jött össze. Balatonhenyére kialakult egy valami vízhólyag és vérhólyag közti átmenet. Június közepét követõen ezen a napon voltam elõször gyalogos teljesítménytúrán, s úgy látszik elszokott tõle a sarkam.


Lefelé menet hirtelen leszállt az est. Elõ a lámpát. Jó tempóban értünk be Monoszlóra, amit a nem túl jó sárga jelzésen, ugyanolyan gyorsan el is hagytunk. Egy helyen, a szalagozás szentesítette a kispistázó lehetõséget, s levág egy csücsköt. Ez elõtt közvetlenül, egy velünk hasonló tempóban haladó, zajos társaság került elébünk, valahonnan jobbról érkezve. A térképet nézve, õk a terep ismeretében, Monoszlót is kihagyhatták. Gyorsan beértünk a Balatonhenyére. A kocsmában nyomtunk egy kéktúra bélyegzõt, majd ázsiai jellegû frissítést csaptunk: alkoholmentes sör, Balaton szelettel.


Az ellenõrzõ pontot elhagyva megkezdtük a túra legnagyobb szintemelkedésû emelkedõjét. Szerencsére a zajos társaság sincs már a közelünkben. Gyorsan fogytak a kilométerek. Ami az eddigi túrák kritikus tájékozódási pontja volt, most szalagokkal jól jelzett, s érzésem szerint, egyébként is könnyebb ebbõl az irányból. Kétgyerekes család került elénk, valahonnan jobbról. Tovább menve, mielõtt kiérnénk az aszfaltútra, kutyaugatásra lettünk figyelmesek. A gyerekek rögtön kiszúrták, hogy egy kutyakölyök ugat. Szegény elkóborolt. Alig értünk ki az aszfaltra jöttek szembe, s kérdezik, nem láttunk-e egy kiskutyát. Elmondtuk, hol láttuk, de addigra utol is érte a csoportot a kölyök. Happy end. A célban, kiderült, azért nem olyan happy a dolog, mivel két társával együtt rakta be valaki a Vilmos-ház udvarára, s hagyta ott a német juhász (vagy ha keverék, akkor jó sok van bennük a német juhászból) kölyköket. Az ilyen embert szívesen kitenném a Szahara közepére, közlekedési eszköz, víz és ennivaló nélkül.


Az aszfalton besétáltunk a célba. Átvettük a kitûzõt és az emléklapot, a szabadban megettük a finom babos káposztát, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Kellemes, helyenként látványos a túra, az ajándék idõjárásban. Kifejezetten jólesett üldögélni egy kicsit a szabadban a túra után. Az eddigi Óbudavár éjjel túrák közül, amelyeken részt vettem, most volt a legkönnyebb a tájékozódás. Mindenütt volt szalag, ahol szükség volt rá. Amikor ezt elmondtam a fõszervezõnek, az utánunk érkezõ két hölgy is egyetértett a megállapítással.


A túra ár/szolgáltatás aránya jó. Az 1200/1100 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, szürkeárnyalatos fénymásolt térképlapot, használható itinert, az eddigi legjobb szalagozást, és igazoló lapot kaptunk. A rajtnál látványos zsíros kenyér, paprikával és pirosarannyal, pálinka, a Hegyestûnél ásványvíz, vagy szénsavas üdítõ, a célban finom babos káposzta, ásványvíz és forralt bor volt az ellátmány. Szentantalfán 10% kedvezménnyel lehetett enni, vagy inni valamit a Fenyves sörözõben, míg Balatonhenyén fél áron vehettünk egy sört, vagy üdítõt a kocsmában.