Kistarcsa 20 - közepes táv
Negyed kilencre érkeztem az uszodához. A parkoló már tele volt autókkal, nagy érdeklõdésre lehetett számítani. A parkban felállított sátrak és a belsõ udvarban kifeszített imazászlók a ráhangolódás részeit képezték, szerintem jó ötlet volt. Átlépve a kapun kissé meghökkentett a hosszú és széles sor látványa, egybõl a Gyermekvasút nyomában elnevezésû teljesítménytúra rajtja jutott eszembe. A nevezési lapok ki voltak készítve az asztalra, rengeteg tollal. Eddig simán ment minden. Beálltam a sor végére és vártam, … és vártam, … és vártam és amennyire nem haladtam elõre, mögöttem úgy kezdett csak gyûlni, … és gyûlni, … és gyûlni a nép. Egy asztalnál rajtolhatott minden táv, bontás nélkül. Két ember vette át a nevezési lapokat, egy adta az itinert, kettõ pedig szedte a pénz. A várakozás hosszú perceiben volt aki viccel próbálta levezetni a feszültségét de volt olyan is aki hangos szóváltásba keveredett a környezetével. Végre negyed tíz környékén felismerték a szervezõk, hogy valamit tenni kell, mielõtt botrányba fullad a rajtoltatás. Külön vették a távok nevezési helyét és állítottak be még embereket, pótasztalt a regisztrációhoz. Ez már segített a helyzeten. Fél tízkor sikerült rajtolnom.
Kaptam egy nagyon részletes, több oldalas leírást és egy füzetet amelyben a pontõrként résztvevõ hegymászók rövid bemutatását lehetett olvasni, illetve a lap alján mindegyik helyen az aláírásukkal és egyedi pecsétjükkel igazolhatták a jelenlétet. Az elsõ ep. még az uszoda udvarán volt ahol szintén sorba kellett állni az aláírásért, de ez a várakozás tekintetében már elenyészõ volt az elsõ részhez képest. Utána mindenki erõnléte és kedve szerinti tempóra kapcsolt. A leírást szinte nem is kellett böngészni mert annyira ki volt szalagozva az út végig, az eltévedés lehetõsége kizárt volt. A forgalmasabb átkeléseknél polgárõrök segítették az átjutást. A második ellenõrzõpontnál még nem váltak szét a távok, így itt is némi sorállás alakult ki, ami jócskán megtörte a lendületet. Amíg sorra került az ember az aláíráshoz, élhetett a frissítés lehetõségével. Ezután a rövid táv elkanyarodott, a közepes és a hosszú pedig együtt haladt tovább. Az út nagy része házak, telkek között vitt méni erdõben való menettel tarkítva. A mogyoródi HÉV-nél a hosszabb távok is elváltak egymástól. A közepes távon a Gyertyános volt az a pont ami nekem legjobban tetszett, a fel és levezetõ út pár száz méterével egyetemben. Az út során többször volt még frissítési lehetõség. A célba beérve már nyoma sem volt annak, hogy reggel milyen sokan is választották mára ezt a program lehetõséget. Az utolsó pecsét, az ízléses emléklap és címeres kitûzõ átvétele után már sietnem kellett Érdre, így az eszem-iszom, kalória pótlás most részemrõl elmaradt.
Számomra azok a pillanatok maradtak emlékezetesek a túrából amikor szemtõl szembe állhattam a kimagasló eredményt nyújtó hegymászókkal és gratulálhattam nekik a teljesítményeikhez. Mindegyikõjükbõl a szerénység és valami nagy bölcsesség áradt hisz valami olyasmit élhettek át ott a magasban ami csak keveseknek adatik meg. Nagyon örülök, hogy találkozhattam velük, név szerint: Szendrõ Szabolccsal, Vörösné Zsohovszky Piroskával, Vörös Lászlóval, Várkony Beátával, Sterczer Hildával, Erõss Zsolttal, Mécs Lászlóval és Baranyi Évával. |
