Túrabeszámolók


Meteor

kekdroidTúra éve: 20112011.09.15 14:09:47

Meteor 21/A


 


Nevezési lap a rajtegyenesben, kitöltés falon, a szokásos név-cím-satöbbi mellett kérdés a hányadszor jár a túrán. Térben és idõben valamivel odébb Gyõri Péter elmeséli, hogy neki bizony húsz itt a mérõszám, ezt Kerek repkénnyel kettõnk eddigi ittjártait összeadva és néggyel felszorozva érnénk csak el. Tehát: benevezünk, megkapjuk a mindentudó útmutatót, majd várunk pár percet a fél hétkor esedékes rajtig. A Budai-hegységben az a jó, hogy ismerõsen is lehet ismeretlen, könnyebben rááll az ember szeme az apró részletekre, szépségekre. Ezek közül most is adódik jónéhány. Elindulunk a sárga sávon, rögtön az elején teszek egy vasútnézõs kitérõt, a hûvösvölgyi állomás bejáratáról készül egy halvány fénykép. Visszasétálunk a jelzésre, mûtárggyal keresztez a kisvasút szánkópálya-szerû, köves lejtõt. Odébb felkaptatunk a töltésre, Hárs-hegy állomás környékén keresztezzük a sínpárt. A kellemes hûvösben is izzasztó az emelkedõ, fõleg, hogy állandóan Repkény után kell loholnom. Megérkezünk a Kis-Hárs-hegy alatti elágazáshoz, innentõl ritkás, ligetes erdõben célozza meg az ösvény a Nagy-Hárs-hegy oldalát. Egy fatörzsön darázsveszélyre figyelmeztet papírlap, köszönet a jószándékú figyelmeztetõnek! A hûvös idõ most szerencsésen távol tartja a rovarokat, a túra során egyetlen alkalommal sem találkozunk semmiféle darázzsal. Barlang, kishíd, kis kapaszkodó, hegytetõ. Ellenõrzõpont, tájfutó bójára hajazó tábla jelzi elõre. Felsétálunk a kilátóba, ha már tavaly ezt nem tettük meg: odafent szürreális-szép körpanoráma tárul elénk, a Pilis, a Budai-hegyek sûrû felhõfüggöny alatt feketéllnek, a felhõzet és a domborzat között bevilágít a felkelõ Nap. Keleten, amennyire látni a János-hegy tömbjétõl, esik az esõ. A kilátóban ébredezõ társaság jó utat kíván, mi pedig jó étvágyat nekik a reggelihez. Ledobogunk a lépcsõn, visszatérünk a sárga jelzésre. Az egykori bakoszlop helyénél még kitekintek a kilátás felé, messze, nyugaton mintha már tisztulna az ég.


Ledöcögünk a köves lejtõn Szépjuhásznéra, hatalmas fenyõ áll õrt, majd ismét kisvasút, egyelõre vonat nélkül, odébb fõút, egyelõre mérsékelt forgalommal. Bevetjük magunkat az erdõbe, gondosan épített szerpentinút kanyarog a János-hegy felé. Akárhogy sietünk, Kis Istvánék zajos csapata az egyenes vízmosáson lassan, de biztosan közeledik felénk. A hegyre épp elõttük érkezünk meg, két kislány õrzi a pontot, szülõi távfelügyelettel. Körülnézni akarván, felsétálunk az Erzsébet-kilátó bejáratáig, ahol nejlonba bújtatott papírlap adja hírül, hogy a kilátó zárva tart, látogatására a reggel és este nyolc óra közötti idõszak alkalmas. Nem várjuk ki az intervallum kezdetét, elbotladozunk a jelzett ösvényen, közben Pestáék a mûúton nagy traccsparti közepette elsuhannak. Végre. Odébb nyomóskútnál tartunk reggeliszünetet, Repkény táskájából szendvics kerül elõ, zsömle-felvágott-sajt összeállításban. Elmajszoljuk lejtmenetben. Erdõ, csend, kisvasút, erdõ, még mindig csend. Nem akarjuk megtörni. Fák, virágok körülöttünk. Táblák igazítanak útba, piros jelzés, sárga jelzés, lejtõrõl váltunk emelkedõre a Virág-völgy aljában. Az erdõben egyre sötétebb van, a hegy leárnyékolja azt a kevés napsütést is, a lomb alatt zord félhomály ül. Megérkezünk a Csacsi-rétre, gyors igazolás után el is tûnünk onnét. Nyitottabb, fiatalos szakaszon trappolunk keresztül, Kerek repkény igazolófüzetét jobban megnézve felfedezzük, hogy a leányt a rendezõk átkeresztelték, 21 kilométerig belépett a Borbálák klubjába. Lassan újabb emelkedõ kezdõdik, megint a piros sávon, ismerõs zöld magasles bújik meg a fák között – jelzi a kaptató végének közeledtét. Piktortégla-üregek, ellenõrzõhely, az úriember megkérdezi, mennyire vagyunk ismerõsek, elõször félreértem a kérdést (Bocs, idevágó: „- Ezredes úr, jönnek az indiánok! - Barátok, vagy ellenségek? - Szerintem barátok, mert együtt jönnek!”), de még idõben kapcsolok, hogy az ismeretséget az útvonallal kapcsolatban kérdezik. Szerencsére hasonló a válasz kezdete. Elindulunk, mellettünk hosszú lépteivel elsuhan a csöndes Szabó Elemér. Az út még egy utolsó, enyhe emelkedõt vesz a Kopárok felé, olyan, mintha a világ peremére sétálnánk ki.


Odafent felhõs kilátás nyílik Budaörsre, a többszörösen összetett forgalom zaja feltüremkedik a hegyek közé. Jobbra összefirkált repülõszárny, emlékmû. A távolban a Dunamenti Erõmû, odébb a Dunai Finomító, még odébb a Dunai Vasmû látható, a névadó folyó viszont párába csomagolva rejti magát. Mögöttünk féljobbra a KFKI kéménye emelkedik az erdõ fölé. Elõttünk lejtõ, ha hagynánk, Budaörs széléig vezetne (bevásárlóközpont, buszvégállomás, városháza, miegyéb), szerencsére a szalagozás megment ettõl: fenyvesben kaptatunk a Sorrentó felé. Piros M jelek mutatják az utat, egészen a hivatalos jelzésig, ezen már csak kicsit kell emelkedni. Ellenõrzõpont, készül néhány kép a „most is láttuk a sziklákat”-fajtából. Odébb megint elhagyjuk a jelzést, rövid átkötõ szakasz vezet a Meteor-szurdok felé. A Nagyszénászug mellett túrázunk, az épületek közelségére eleinte csak egy harsány anyázás emlékeztet, mely az erdõn túlról hasít bele a nyugodt csendbe. Betérünk a lassan szurdokká keskenyülõ völgybe, elrobog mellettünk speti, teljes futófelszerelésben. Jármûgyûjtemény rozsdásodik az egyik teleknél, egyszer érdemes lenne bekéretõzni – most még nem. Inkább tovasietünk a meredek falú völgyben, a falát borostyán és egyéb kúszónövények hódítják meg, az ellenõrzõpont haragoszöld növényekkel borított sziklaszorosban várja a túra résztvevõit. Valamivel lentebb a Mária-sziklánál tartunk rövidke nézelõdést. Pár lépéssel arrébb megérkezünk a Nagyszénászugot Budakeszin keresztül a nagyvilággal összekötõ keskeny aszfaltcsíkra, a nagy forgalom miatt megszaporázzuk lépteinket. Ez a szakasz se nem túl szép, se nem túl érdekes, Budakeszi egyenházai között is csak egyetlen tábla kelti fel érdeklõdésemet: a csupa nagybetûkkel írt gázállat nevû lényt hirdeti, jobban megnézve „GÁZ~palackcsere // ÁLLAT~eledel” (sic!) a felirat, messzirõl a két, csupa nagybetûs szót simán egybeolvasom. Akkor mégsincs gázállat. Átküzdjük magunkat a fõúton és a piac forgatagán, majd a zöld kereszt jelzés régi változatán közelítjük meg a mammutfenyõket, s egyben a célt. Körülbelül két pillanat alatt megkapjuk a szép díjazást és a kétdecis ivólevet, leülünk a fûbe, elkortyoljuk a szolgáltatást. Közben megérkezik talpaló és el is indul a huszonegy-bé résztávon. Az elkortyolás után felfedezzük a zöld kereszt másik ágát, így a másik utcán térünk vissza a piacra. Szerzünk egy automatás kávét, majd elsétálunk addig a megállóig, ahonnét már érvényes a békávé csodabérlet és nem kell plusz jegyet váltani – közben van alkalmunk megnézni Budakeszi fõútját, már ezért is megéri a menet. A busz a végállomásáig repít, onnan kényelmesen átközlekedünk a Keleti pályaudvarra. Fogunk még ma túrázni.


Köszönöm a túrát a Meteor TTE-nek, a társaságot Kerek repkénynek. Jó érzés visszajönni erre a túrára, szép az útvonal (igaz, az izgalmas szakasz pont az útvonal második felére esik), kedvesek a rendezõk, más nem is kell.


-Kékdroid-


Képek