A nyolc órás vonathoz egész emberi idõben kellett kelni. Ez nagyon tetszett. A vonaton Ákibácsin kívül Ritával találkoztam, aki ezúttal nem túra ügyben utazott velünk. Meg nem is velünk, csak éppen arra, mint mi. Na mindegy.
9.15-kor indultunk el. Nagyon jó érzés volt az új Saucony! Idõszerû volt a csere! Kicsit húztuk egymást Ákibácsival a meredek betonon. :) Pont fél óra alatt értünk fel a Julianus toronyhoz, majd innen sokkal jobb tempóban rohantunk tovább Törökmezõig (1:07). Nagy csapatokat kerülgettünk, sok ismerõssel találkoztunk is (Optika, Csanya, Saliko, phe, jajjistenemkivoltanegyedik??, késõbb nagyondinnye, Skóték, meg jópár offtopik), alapvetõen ezt a szakaszt nagyon élveztük.
A Békás-rét elõtti fiatalos gonosz szögben emelkedett, alig látszott, de elég nehéz volt futni. A réten meg szembe fújt a szél erõsen. Kóspallag(1:41) környékén kezdtem érezni, hogy kicsit túl erõsen kezdtünk, innen már nem ment olyan könnyen. Márianosztra elõtt kezdem érezni, hogy az új cipõ dörzsöli a sarkam. Itt még csak a jobb oldalon, de a felületi folytonossági hiányok már megjelentek...
Nosztrára 2:20-as idõvel értünk. Kis pihenõ után indultunk kifele. Itt megint pofára fújt a szél. A következõ 2-3 kilométeren folyamatosan a Powerbar elfogyasztásával mulattattam magunkat. Az ugyanis a viszonylagos hidegben kõvé fagyott. Annyira, hogy csak apró darabokat tudtam törni a fogaimmal. Egy alkalommal olyan hirtelen törött le egy kis darab (a Powerbarból, szerenécsre), hogy a lendülettel arcon vágtam magam. :)
Hiába vártam, hogy meglepjen a Jedi-erõ, csak vánszorogtam. Nemsokára utolértünk Tomit és Petit, de annyira küzdõs volt számomra az a szintén elég genya szögû emelkedõ, hogy csak egy-egy elhaló köszönésre futotta. A Koppány-nyereg ep.-nél (3:03) Peti utol is ért.
Lefele azért kicsit kipihentem magam. A változatosság kedvéért balról kerültük a horgásztavat (elõtte a fasor bal oldalán találtunk is egy darab jelzést).
A templom (3:43) után indultunk az FTE-ház felé, amikor is egy igencsak erõs tempóban futó, amúgy teljesen ismeretlen sporttárs jött szembe. Én személy szerint kicsit megijedtem ettõl a tempótól, de a sporttárs vagy eltévedt, vagy csak a mi kedvünkért nyomta meg, mert utána nem láttuk többet.
A pihenõponton tejjel-mézzel-iktatókönyvvel folyó kánaán várt minket. A rendezõk nagyon-nagyon kedvesek voltak. Megittunk egy csomó langyos teát, ami nagyon jól esett! Hiába sütött a nap, azért elég hideg volt. Kínáltak még legalább háromféle kenyérrel (arról nem beszélve, hogy rendkívül ízlésesen voltak elrendezve), de én képtelen voltam fogyasztani. Itt kiderült, hogy elég sokat rontottunk a részidõnkön (3:55-nél voltunk) és kb. öten vannak elõttünk. Kb. tíz perc után el is indultunk kifele a faluból. Természetesen eltévedtünk, de azért ketten már harmadszor jártunk erre, úgyhogy megtaláltuk az ún. régi kéket. Az új régi kék számunkra csak a mesében létezik. A faluban eltûnik és a nyereg elõtti betonon tûnik fel, de közte csak egy helyen látni: még a földúton balra nézve egy faluvégi kereszt melletti kerítésen. De lehet, hogy ez végig a régi kék, csak néhány jel nem kopott annyira le. Nem tudjuk. Itt két sporttárs jött szembe, akik valami ismeretlen okból lencsevégre kaptak minket, pedig egymásra nézve megállapítottuk, hogy most nem vagyunk túl fotogének. Jött az erdészeti aszfaltút, ami egyrészt nagyon hosszú volt, másrész unalmas, harmadrészt furcsa. Sokkal jobban mentünk terepen, mint ezen. Rövid kocogás után mindig belegyalogoltunk, túl egyhangú, egysíkú volt. Na, de amikor elindultunk vissza a nyeregbe! Na, ott aztán kiéltük magunkat. :))) Emberes emelkedõ volt.
Na, itt kezdett el megint szúrni a bal térdem, ráadásul a bal cipõm is kidörzsölte a sarkam. A pont (4:45) közölte, hogy hárman vannak elõttünk. A rövid közös K-, P- szakaszon másodszor is találkoztunk Optikával, aztán mentünk a Nagy-Galla felé. Itt kezdtem sejteni, hogy ez a szakasz nincs húsz kilométer, mert bár térképet nem nagyon néztünk, de a fejemben azért megvan a kognitív térkép a sok várazás óta. :)
Egyre közelebb jött a cél, egyre jobban szúrt a térdem, egyre inkább kivoltunk mindketten, de egyre inkább láttuk, hogy itt elég jó idõt fogunk menni.
Elhaladtunk Zuvár alatt, kiértünk a rétre, amikor megpillantottunk a kanyarban egy eltûnõ hátizsákot. Mentünk is utána jobbra (nem balra, a ház felé) utol is értük a maradék három embert elõttünk. Kiérve az útra aztán hiába vártunk a kéket. Sajnos elfelejtettük figyelembe venni, hogy kicsit lejjebb értünk ki az útra, így elvesztettük a kéket. Mire ezt realizáltuk, addigra már jócskán lent jártunk. Ezt rendkívül sajnálom, de abban a fizikai és lelki állapotban már fel sem merült, hogy visszamenjünk. A térdem állapota itt egy kicsit javult, bár az is lehet, hogy minden más fájdalom és fáradtság rámtört és csak azért nem éreztem annyira. Mértem egy hat percen belüli ezret, de lehet, hogy csak rosszul rakták ki az út mellé a táblákat.
Egy vizuálisan nagyon csúnya hajrával bekocogtunk a vasútállomásra, pár másodperccel 6:10-en belül.
Érzésem szerint a 30-as táv több, mint harminc kilométer, viszont Nagybörzsönytõl a célig rövidebb, mint húsz. Az össztávhoz nem tudok hozzászólni, mi végigküzdöttük az egész távot, személy szerint nem nagyon tudtam volna jobbat menni egy perccel sem. Ákibácsinak néha várnia kellett rám a végefele, de Szob belterületén már benne sem nagyon volt tartalék.
Jócskán belül kerültünk a várakozásokon. A téli alapozási idõszaknak ezzel vége, a felmérõ jól sikerült, most pihenünk Mátrabércig, úgyhogy a hétvégén valami kímélõ programot keresünk magunknak. :)
Jah, és bejelentkeztem dr. Miltényi Mártához a térdem miatt. Lehet, hogy csak a bokám dõl befele, lehet rosszabb is, de biztosat csak péntek este tudok. |
