Honvéd 30. Táv: 28,6 km, szint: 770 m.
Kíváncsi várakozással néztem ezen elsõ rendezésû Honvéd túra elébe. Vajon katonáék, hogyan tudnak teljesítménytúrát szervezni. Mint kiderült a hadseregnek nem sok köze volt hozzá, viszont a fõrendezõ és csapata igazán remek programot szerveztek nekünk mára. Minden elismerés megilleti õket.
De, hogy is kezdõdött az egész?
Pár perccel hét óra után csapódott be utánunk a kocsi ajtaja Szentendrén. Zsombor fiammal néhány perc alatt megtaláltuk a rajtnak helyet adó Helyõrségi épületet, ahol még alig pár ember adta csak le a nevezését. Mi is még bõven egy számjegyû rajtszámot kaptunk.
Így aztán nem kellett két percnél több, amikor már neki is indulhattunk a városból kivezetõ útnak, mely nagy szakértelemmel ki volt szalagozva. Az ébredezõ utcákon még alig volt mozgás. A felhõtlen égrõl ragyogóan tûzött a nap, így aztán már az elején is az utca árnyékos oldalán mentünk.
A városból kiérve dimbes-dombos részek következtek. A dombokon teljes pompájukban virágoztak a vadrózsák. Mindamellett, hogy nem szívesen kerülök velük közelebbi kapcsolatba, így messzirõl tisztelem, szeretem õket, sõt kifejezetten szépek. A rózsa ligetek között csoportosan mindenféle réti virágok pompáztak. Ha a tekintetét felemelte a tisztelt túrázó, akkor pedig a környezõ hegyek teljes panorámájában gyönyörködhetett.
Az elsõ EP a vízmûnél volt, ahol meglepetésemre volt egy mûködõ nyomóskút is. A turisták aranyszabályát betartva feltöltöttük a készletünket, melybõl ugyan még nem sok hiányzott és egyben jóízût is kortyoltunk a jó hideg vízbõl. A következõ szakasztól tartottam kicsit, mert elég sok szintvonalat átmetszett a S- út, amíg felért a Kõ-hegyre, de sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. Itt teát ihattunk volna szolgáltatásként, de mivel nemrég jócskán ittunk, nem éltünk a szíves kínálással. A következõ szakasz szinte végig zárt, árnyas erdõben haladt, pontosan szemben a decemberi forrástúra útvonalával. Jól elbeszélgettünk fiammal mindenféle férfias dolgokról, így aztán szinte észre sem vettük az újabb 300 m szintkülönbség legyõzését és már a Lajos-forrás EP-nél is voltunk. A kellemesen savanykás alma nagyon jól esett, amit szolgáltatásként a kezünkbe nyomtak a kifejezetten barátságos pontõrök. Az EP nem pont a forrásnál volt, hanem a mellette lévõ tisztáson, de mi felmentünk a kiépített forrásig, mert emlékeztem milyen jóízû a vize. Itt is jót ittunk, majd ettõl megrészegülve ráálltunk ugyan a K+ jelzésre, de nem a jó irányba, hanem éppen ellenkezõleg. Jócskán ereszkedtünk mikor gyanús lett, hogy nem kellene déli irányban haladnunk. A bennünket utolérõ túratársat megszólítottuk, aki felhomályosított bennünket, hogy így is beérhetünk a célba, de akkor nem az általunk elõre eltervezett távot fogjuk bejárni. Mint a kismalacok úgy megperdültünk a tengelyünk körül (aki ismer személyesen, az ezt nehezen tudja elképzelni) és vágtattunk vissza a Lajos-forrásig, majd onnét tovább a helyes K+ szakaszon.
A K+ végén jelzésváltással a Z+ úton folytattuk az utunkat a Bükkös-patak mellett haladva. Bánhatja, aki ma más programot tervezett, mert ez a völgy olyan szép volt, mintha meseországban jártunk volna. A gyönyörû erdõ alatt, hol a patakzúgás, hol a madarak trillái idéztek elõ kellemes ingerületeket hallóidegeink receptorain. A völgybõl a K- jelzésein jutottunk el Pilisszentlászlóig, ahol a következõ ellenõrzõpont posztolt. A vendéglõ terasza tele volt turistákkal. Utólag bánom, de lehet egy sört érdemes lett volna megkockáztatni. A kapott sportszeletet mindenesetre azonnal eltemettük. (Jelentem mindkettõnk csoki papírja „nyert” feliratot tartalmazott, melyet hétfõn a boltban beváltunk további kettõ csokoládéra. Már megérte eljönni.)
Felvetettem Zsombornak, hogy talán át kellene neveznünk az ötvenesre. Jó kedvünk volt és elég erõt éreztünk magunkban. Aztán eszünkbe jutott, hogy otthon szorulunk Mamácskától, ha a múlt heti Budai 50 után is késõ este érkezünk haza. Végül Zsombor fiam mondta ki a szívbemarkoló igazságot. „Papa, ma idõben haza kell érjünk.” Megadtam magam a sorsnak és a K-Z- elágazásnál jobbra, a Z- sávra kanyarodtunk. Itt meg a tavaly õszi Negyednyolcas túra útvonalára ismertünk rá. Akkor sokat bizonytalankodtunk a bizony jelzéshiányos szakaszon, de most ilyen probléma nem volt, mert a rendezõk a kényesnek látszó helyeket pompásan kiszalagozták. Az erdõbõl egy idõ után a forgalmas aszfaltútra vezetett ki a Z-, melytõl már korábban is ódzkodtam, de a dömörkapui elágazás után már nem járta annyi jármû az aszfaltot. A fedetlen helyeken bizony erõsen tûzött a nap és a levegõ is fülledt volt. Hátranézve Visegrád irányába csúf felhõk gyülekeztek és a mennydörgés is egyre erõsebben hallatszott. Nem tudom, hogy a hosszú távon indulók megúszták-e. Mindenesetre, amikor letértünk az aszfaltútról és ismét kereszteztük a Bükkös-patakot, megmosakodtunk és jól felfrissültünk. Még volt hátra pár kilométer, de az erõsen tûzõ nap ellenére sem csoffadtunk el. Végig jó kedvûen, az elsõ EP-nek helyet adó vízmûtõl a reggelrõl megismert útvonalon szépen beereszkedtünk Szentendrére. A célban határozott kéz szorítást, és gratulációt követõen átvehettük az oklevelünket és az elsõ rendezés sorszámát is tartalmazó kitûzõt. A fõrendezõ az asztalokhoz kikészített zsíros és vajas kenyereket kínálta és egyben jó étvágyat is kívánt. Volt ott szeletelt hagyma és finom csalamádé is kikészítve. Kifejezetten kultúrált körülmények között elfogyasztottunk pár szelet kenyeret, majd elköszöntünk vendéglátóinktól, akiknek ezt a szép programot köszönhetjük.
Az univerzális itiner mind a négy táv minden adatát tartalmazta, mégsem volt zsúfolt. Rajta volt egy fekete fehér térkép másolat, táv/szint táblázattal és útleírással. Ez utóbbi nem volt bõ lére eresztve (A 30-as távon hat és fél sor), de nem is kellett, mert a jelzések ritka kivétellel teljesen jók, de a túra szalagjai minden helyen ott lengedeztek, ahol kétség merülhetett fel a „hogyan-továbbot” illetõen.
Mindenkinek ajánlom ezt a túrát, aki szereti a szépet. Remélem a rendezõk erõt merítenek az idei sikerbõl és jövõre is belevágják fejszéjüket a túrarendezés rögös ösvényébe (hát ez a hasonlat egy kicsit sutára sikerült, de sebaj).
Még egyszer köszönöm a lehetõséget. |
