Nagy rákészülés ide vagy oda, akkor is elszúrtam pár dolgot. Elösször is azt, hogy nem vittem magammal naptejet, csak otthon kentem be magam centi vastagon vele, kommunikációs hibák miatt azt hittem hogy Daniéknak is van. Ebbõl következüleg Bálint szénné égett a túra során. Meg váltócuccot se vittem magammal a célba, de az már hogyján, végülis annyi csöves van Pesten is :)
Reggel 5-kor találkozó a Kálvin téren Danival és Bálinttal, Újpestrõl busszal Erdõkertesig, 6:40-kor startoltunk el a célból. Nem szoktunk sokat vacakolni a starttal. Elég lapos terület már az eleje is, csak a meleg volt nagy ellenségünk, szerencsére az elején, ahol nem mûködnek a kutak, még nem volt annyira meleg, utánna pedig elég sok falun vezetett keresztül az útvonalunk, igy volt alkalmunk befeküdni jónéhány csap alá úgy másfél óránként. Egyébként biztosan apró darabokra hullottunk volna szét már a felénél.
60 kimóméterig csak poénkodtunk, és úgy voltunk vele hogy ha 60-tól továbbindulunk, akkor az már csak egy 20-as, azt meg bárki le tudja nyomni aki akarja. (Induktiv bizonyitás: ha el tudok jutni N kilóméterig, és igaz az hogy bármikor tudok még egy kilómétert megtenni, akkor végtelen távolságot meg tudok tenni. És hogy ne tudnék még egy kilómétert megtenni? :)) A 60 kilóméternél lévõ pihenõnél egyszerûen zseniális volt a narancslekvár. Nyeltem is belõle pár szelet kenyérrel. 20 perc pihenõ után nyoma se volt a fáradtságnak, nekivágtunk.
Na és ekkor következett az amire én nem számitottam: elfáradtam. Úgy 70 kilóméter körül legszivesebben befeküdtem volna az árokba. Mondtam is Daninak hogy "Menjetek nélkülem nektek élni kell tovább", beültem egy kocsmába, ahol nagyon büntetõ zene szólt, egymás után guritottam lefele a narancsléket, még a célmotivációs sütit is betöltöttem. A kocsmáros srác viszont jó arc volt, mesélte hogy õ nyomtatta a túrához a lapokat mert eredetileg nyomdász. Innen 3 kilóméterre volt légvonalban a cél, komolyan gondolkodtam az elején hogy megspórolom azt a másik 7-et és levágom, a franc egye meg a kitûzõt meg a nagymellényt, de egy óra pihenés után a lábaim újra hajlandónak mutatkoztak némi munkára. Két kõkemény túrázó arccal indultam tovább, kényelmes tempóban körzõztünk a Margita felé. Na és itt volt az, hogy az ellenõrzõponton két futó arc volt autóval, az autó pedig éppen akkor szart be, mi pedig nekiláttunk autót tolni 75 kilóméter gyaloglás után. Szerintem hatalmas móka. Nekivágtunk utánna Erdõkertes felé, nyomtuk ahogy lehetett, viszont beérve Erdõkertesre teljesen elvesztettük a jelet egy útépjtésnél, elkavartunk a faluban. Aztán elváltam Csanádtól is mert meg voltam gyõzõdve róla hogy én sejtem hogy merre kell menni, de aztán vagy Csanád tudta jól, vagy túl gyakran áltam le pihenni, de õ ért oda hamarabb. Mondjuk én már egészen kész voltam és mindenhol elzuhantam, a piactéren befeküdtem az asztalokra, ilyesmi. Csak nem találtam azt az elkúrt ovit, vajon ki találta ki hogy egy faluban több ilyen is legyen, aztán az EP-s csajok találtak meg engem és mondték meg hogy merre kell menni.
Hát igazából pár perccel kicsúsztam az idõbõl, de a Margita ellenörzõpont futóarcai elõretelefonáltak hogy mi toltuk a kocsijukat, úgyhogy megadták a teljesitést. Nekem az is mindegy lett volna ha nem adják meg :) Életmentõ virsli után Dani és Bálint is harcra kész volt újra, cucc fel, kimentünk a buszhoz, közben Dani elmesélte hogy õk még nálam is jobban elkavartak, a falut tévesztették el. A hazafelé út legnagyobb része kiesett, aludtam mint egy dög.
Vasárnap meg csak aludtam és öntöttem mgamaba a gyümölcslét.
Azért ilyen melegben nem egyszerû eset ez :)
Képek: http://kep.tar.hu/kolibripitbull/50323254 |
