Eötvös 50, harmadszor
Sajnos idén a Rákóczit az utolsó pillanatban le kellett mondanom, úgyhogy maradt ez a nem mindennapi ötvenes túra. Életem második teljesítménytúrája és elsõ feladása volt a 98-as E50, amin két évre rá vettem elégtételt. Ezzel a túrával kezdõdött rendszeres túraéletem, itt ismertem meg PP-t és SK-t.
Kinizsi óta egyszer futottam 10km-t edzésként, volt a 7km-es maraton váltó és a múlt heti C1.8, úgyhogy szerény felkészültséggel indultam el, Ákibácsi, Miki és Saliko társaságában.
Az elsõ szakaszt Lajosforrásig bruttó 50 perc alatt teljesítettük (7,4km ehehe, ennyit a mérésekrõl). Miki néha morgott a tempó miatt, és ismét elõjöttek a különbözõ iskolák módszerei. Szerinte én már elõre a Fekete-kõre készültem. Empatikus túratársaim el is nevezték azt az utat Larzen-halálának. A terep elég ismerõs volt, igaz legutóbb a téli éjszakain jártam itt, de akkor is sok minden beugrott. Tovább Pilisszentlászlóig 35 perc víztöltéssel együtt. Prédikálószéktõl kezdõdõen a Júlia-forrásig kizárólag topikosokkal találkoztunk. Felsorolni sem bírom. Szakó-nyeregtõl már látszott, hogy nem lesz ebbõl olyan nagyon jó idõ, részemrõl az erõnlétem sem volt kifogástalan. Itt párszor térképeztünk, jelzéseket nézegettünk, de sikerült nem eltévednünk. Megjegyzem, Miki szkennelt, nyomtatott, laminált túratérképérõl csak Pilisszentlélek környéke maradt le, pont az, amire nem emlékeztem pontosan. :)
A kocsmahivatal elõtt integettem a pontõrnek, kiderült feleslegesen, mivel nem ült ki a sziklára. A kocsmában egy hihetetlen kávéautomatát láttunk, egy gombnyomásra kávépor, egy másikra forró víz, harmadikra tejpor vagy valami hasonló potyogott a gépbõl, borzalmas ízkombinációt alkotva. Mellékhelyiség valahol az udvaron lehetett, a pult vízcsapja meg be volt kötve a mosogatógépbe. Kérdeztem, hogy közkút lesz-e még a falu további részén. A csapos megnyugtatott, hogy lesz, sõt forrás is, vegyek abból. Meg fogom fojtani, ha legközelebb arra megyek. Egyrészt a kávé miatt, másrészt a lezárt kút és a posványos forrás miatt. Így egy korty víz nélkül mehettem Dobogókõig.
A Fekete-kõ legendás emelkedõjével valami történt az elmúlt három évben. Akkor még hihetetlen hörgésekkel, fától-fáig, sûrû idõközönként fának dõlve másztam fel, most tempósan gyalogolva, beszélgetve. Megegyeztünk abban, hogy mégsem lesz átnevezve, hiszen milyen rosszul adná ki magát, ha túristák ezen gyalogolva azt kérdezgetnék egymástól, hogy ki volt ez a zselé Larzen, hogy itt halt meg?
Innen elég gyorsan eljutottunk Dobogókõre, ahol dõzsöltünk egyet a Matyi-büfénél. Mikinek mondtam, hogy azon a helyen ül, ahol én három éve, amikor az elsõ topikosokat megismertem. :) Pilisszentkereszten már dobogós helyen voltunk, a Szurdokon elég gyorsan átjutottunk, majd egy elég hosszúnak tûnõ szakasz a Z- jelzésig. Innen nagyrészt nyílt terepen mentük a célig. Tekintve, hogy ez du. 3-4 között volt, végre kaphattunk ízelítõt a hõségbõl. Csobánkán le is támadtuk a közkutakat. Felmentünk az Oszoly csúcsára is, ennek ellenére azért megtaláltuk a pontõrt. Hihetetlen, de végig a jelzésen haladva értünk be Pomázra, amikor azt hittük, végleg elhagytuk a nyomokban létezõ sárgát, mindig találtunk egyet. A faluban vezetõ aszfaltos szakasz elég nyûgös volt már, végül 7:42-vel értünk be. Ha azt nézzük, hogy három hete nem futottam, akkor elégedett vagyok, ha a nyüglõdést és a problémákat nézzük, akkor nem. Pro Patria elõtt még egy Balaton 50, aztán pihi. |
